Hubert Tang tíz éve nem lottózott, de amikor a San Franciscó-i reptér előtt talált az utcán egy húszdollárost, úgy döntött, szerencsejátékra költi, és vett két kaparós sorsjegyet.
Budapest - Halálra gázolt a HÉV egy nőt Szigetszentmiklóson, a Fürdő utcai átkelő közelében kedd délután - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Nagykanizsa - Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba Zalaegerszegen egy kilencéves kisfiút, akit autóbusz gázolt el egy kereszteződésben - közölte kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lezárták, majd megnyitották Budapesten a Keleti pályaudvart, ám a Münchenbe készülő migránsok egyike sem tudott felszállni a vonatra. Ezren tüntettek. A gyerekek fáradtak, szüleik, testvéreik feszülten várják, mi történik még velük. Ez volt 2015. szeptember 1., a káosz napja a Keletiben – eddig.
Budapest - Nem szennyezett sem a föld, sem pedig a levegő a Illatos úti vegyiművek-telephely közelében lévő lakótelepeken. A talajvíz néhány paraméterében meghaladja az ivóvizekre és felszín alatti vizekre vonatkozó határértékeket - közölte a ferencvárosi önkormányzat.
London – Az angol Inrix felmérése szerint Belgiumban vesztegelnek a legtöbbet az autósok a forgalomban, Magyarország a 13. legrosszabb Európában, míg a városok közül London a legrémesebb, Budapest a fasorban sincs
Budapest — „Ha már bokszolni nem, legalább beszélni megtanultál" – ugratta Bódi Csabi Bunyós Pityut a Mulatós és Retró Fesztivál beharangozó összejövetelén.
A WHO adatai szerint a nyugat-afrikai ebolajárvány kezdete, 2013 decembere óta kb. 28 ezer embert fertőzött meg a vírus, és kb. 11 300 ember halt bele a betegségbe.
Magyarország - Sokan szenvednek az úszógumihájtól, azaz a karjuk, lábuk vékony, de a hasukról semmilyen módszerrel nem tudják ledolgozni a zsírt. Íme a megoldás!
Még a kórházban is viccelődött, barátait ugratta, és arról beszélt, mielőbb ki szeretne jönni az egészségügyi intézmény zord falai közül, ugyanis fellépései vannak. Harangozó Teri állapota azonban egyik pillanatról a másikra válságosra fordult, még barátai is csak találgatni tudnak, mi lehet vele.
Kettészakadt az Európai Unió a menekültválság kezelésének ügyében. A magyar kormány álláspontja egyértelmű: ne jöjjön ide senki a zöldhatáron keresztül (ezért a déli kerítés), de ha már itt van, lehetőleg minél gyorsabban távozzon is innen. A hatalmas migrációs hullámot tapasztalva több ország álláspontja igencsak eltérő. A megoldásnak egyelőre se híre, se hamva, ugyanis ahhoz egyetértés…
Éles volt a vaktöltény, lángra kapott a ruha, félrebillent a helikopter, vagy felrobbant a színházi puska. Hihetetlen, de filmek forgatásán, és a világot jelentő deszkákon már jó pár színész veszítette életét elképesztő körülmények között. Íme a legdurvább esetek!
A rendőrök üldözés után állították meg az autót Bécs belvárosában, a 30 éves vezetőjét letartóztatták. A migránsok a hatóságok szerint közvetlen életveszélyben voltak, a 16-20 éves menekülteket embertelen körülmények között zsúfolták be. A kocsi valószínűleg Magyarországról érkezett az A4-es autópályán, és Graz felé … Folytatás
Budapest - Önként jelentkezett a rendőrségen az a 33 éves ikladi férfi, akinek a körözését emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelte el a nyomozóhatóság - közölte kedd este a rendőrség honlapján.
Lassan öt hónapja, április 5-én, egy Los Angeles-i, szcientológiai eseményen látták utoljára nyilvánosan Tom Cruise édesanyját, Mary Lee South-ot, és több amerikai lap is olyan rémhíreket terjeszt, hogy lehet, hogy meghalt.
Az amerikai elnök a stábjával Alaszkában járt, ahol a Kenai Fjords Nemzeti Parkban kirándult, és betért a helyi jégbüfébe, a Snow City Caféba. A képen épp a stábját kérdezi, hogy kérnek-e valamit, majdnem úgy, mint annak idején a nagy előd. … Folytatás