Budapest — Jön az év meccse, Magyarország és Románia péntek este a Groupama Arénában (M4, 20.45) csap össze az Európa-bajnoki selejtezők F csoportjában.
Marysville — Sebek szakadtak fel, amikor a Washington állambeli város rendőrsége kiadta azokat a vérfagyasztó SMS-eket, amelyeket Jaylen Fryberg (†15) küldött négy áldozata szüleinek tavaly október 24-én, mielőtt magával és három iskolatársával is végzett a Marysville-Pilchuck középiskola ebédlőjében.
Chongqing - Nem ez az első bizarr építkezési projekt ebben a térségben. Az emberek az út közepén és más házak tetején is megpróbálták kialakítani életterüket, több-kevesebb sikerrel...
Magyarország - Nem sokáig folytathatta gerillaharcát a Jobbik regionális igazgatója, Stummer János, ugyanis többszöri felszólítás után rendőrök vezették el őt és "harcostársait".
Barack Obama nagy külpolitikai eredménye, az iráni megállapodás most már szinte biztosan meg fog állni, azaz a szenátus nem fogja tudni elkaszálni. Barbara Mikulski, Maryland demokrata szenátora ugyanis bejelentette, hogy nem fog az egyezmény ellen szavazni, így megvan a vétó … Folytatás
Az új központi tranzitzóna maximum 1000 főt tud majd fogadni, miközben a fővárosban már most legalább 3000 menekült tölti napjait, és egyre többen vannak.
A Magyar Narancs videóján az a jelenet látszik, ahogy a rendőrök beterelnek menekülteket egy rabszállító autóba ma délután. A lap szerint nagyjából ötletszerűen szedték össze a bevándorlóknak kinéző embereket, akik egy része kénytelen volt hátrahagyni a cuccait, azt pedig egyikőjük … Folytatás
Palermo - Pordán Petra és Balogh Tomi immáron feleségként és férjként mutatkoznak be Szicíliában. Egy nap pihenő és csomagolás után a frissen egybekelt fiatalok nászútra indultak
Hosszú idő után sikerült elérnie a szélsőjobboldali pártnak, hogy bekerüljenek a rendőrség látóterébe. Most előállítják az amúgy törvény és rend jelszavával próbálkozó párt aktivistáit a korábbi Verseny utcai piacról, amiből hamarosan tranzitzóna lesz. (Jobbik Facebook)
Ritkán hív vissza, és a haverokkal jár bulizni meg moziba, nem veled? Kérjük, hogy vedd le a rózsaszín szemüveget, és olvasd el, hogy melyik 10 jelből tudhatod biztosan, hogy egyszerűen nem szeretett beléd!
A nemzetközi jogvédő szervezet tagjai saját szemükkel akarták látni, hogy milyenek a körülmények a sátortáborban. Azt mondták nekik, hogy akadályoznák a rendőrök munkáját.
Szántód — Tihanyi Tóth Csabáék (47) imádják a magyar tengert, elcsípve a nyári utolsó utáni pillanatait, még most lent vannak a szántódi nyaralójukban.
Budapest - Bár manapság a fiatalok egyre később mondják ki a boldogító igent, azért sokan akadnak, akik túl korán vállalkoznak a házasságra. A hírességek között is vannak szép számmal, akik még épp hogy betöltötték - vagy még csak be sem töltötték - a huszadik évüket, máris egy életre akarták elkötelezni magukat - sajnos nem a várt sikerrel.
Nem is csoda, hiszen semmit nem tudtak megvalósítani abból, amit ígértek. Hosszú évek után először csúszott vissza a Sziriza a második helyre a görögországi közvélemény-kutatásokban, ha csak szűken is: a jobboldali Új Demokrácia 25,3 százalékon áll, a Sziriza 25 százalékon. … Folytatás
Pontosabban 10,8 milliárd forint volt a hatvani vasúti átkelő összköltsége, aminek 85 százalékát állták a német/svéd adófizetők. Minden fillért megért, hát milyen páratlan szépségű konstrukció már.
Napok óta tartó bizonytalanságnak lett vége a Keletinél. Majdnem robbant a feszültség, mire tájékoztatták a rendőrök a menekülteket. Egyre többen beszélnek arról, hogy Debrecenbe viszik a pályaudvarnál lévőket.