Biztosan előfordult már, hogy égésnyomok éktelenkedtek a vasalód talpán egy balul sikerült vasalás után. Valamint az is törvényszerű, hogy egy idő után bármennyire is figyelünk rá, vízköves lesz a vasalónk. Hihetetlen, de az ecet mindkét problémánkra kiváló megoldás lehet!
Úttesten ücsörgő bevándorlók, gyermeküket oltalmazó szülők, reménnyel teli tekintetek – ez a látvány fogadta Dániában a rendőröket a napokban, miután egyre több menekült érkezett az országba azért, hogy Svédország felé vegye az irányt.
Zimbabwe – Harry herceg (30) a közelmúltban meglátogatta egykori, zimbabwei származású szerelmét az afrikai útján, és újra fellángoltak közöttük az érzelmek, a közös barátaik legalábbis ezt állítják.
Este vagy reggel szoktál zuhanyozni? Ha még nem döntöttél, hogy neked melyik a jobb, akkor van hét meggyőző érvünk, hogy miért érdemes este zuhanyoznod!
Magyarkanizsa, Szerbia - Hogy kiderítsük, hogyan is közelíti meg a magyar határt az a több ezer menekült, akiknek egy része már Magyarországon is van, taxiba ültünk a szerbiai Horgoson.
Budapest — A ValóVilág 7. szériájának zsiványa, VV Dennis (28) a minap a Facebookon jelentette be, hogy véget ért kapcsolata villabeli szerelmével, Fannival (21).
Magyarország - Egyre fogy a magyar légierő hadra fogható gépeinek száma. A 14 hadrendbe állított Gripen (JAS 39) közül kettő már a kukában végezte, négy pedig a NATO Balti légtérrendészeti feladatait látja el Észtországban. A Blikk számításai szerint nyolc gép maradt, amiből csak hét harci, egy pedig kiképzési feladatokra alkalmas.
Melyik nő ne lenne oda egy szexi fehérneműért? Hihetetlen, hogy micsoda változáson keresztül ez az aprócska ruhadarab 100 év alatt: az egészen egyszerűtől, a mindent takarón át, a semmit sem elrejtő, szexis darabokig minden megtalálható ebben az összeállításban.
Otthon, gatyára vetkőzve dolgozott Kovács Zoltán kormányszóvivő, amiről képet is posztolt a Facebookon. Ám nem ő az egyetlen politikus, aki nem jön zavarba, ha egy szál alsónadrágban, vagy fürdőgatyában fotózzák. A blikk.hu összeállítást készített a gatyás politikusokról.
Washington – A parlamentben kapott szót Angelina Jolie. A hollywoodi sztár mint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különmegbízottja, valamint korábbi jószolgálati nagykövete az ISIS ellen emelte fel a szavát - írta meg a Daily Mail.
Budapest – Közösségi oldalán vett búcsút Harangozó Teritől Terry Black (56)! Az előadóművész ugyanis azt a hírt kapta, hogy jó barátja örökre eltávozott az élők sorából.
Ahogy megírtuk, az interneten elterjedtek olyan fotók, melyek tanúsága szerint a menekültek között az Iszlám Állam (IS) terroristái is Európába szivárognak. Egy szír keresztényeket tömörítő Facebook-csoport sorra rakta ki ezeket a páros fényképeket egy-egy személyről.