A dunaújvárosi M8-as Pentele-hídon és az M9-esen mostantól két éves megyei matrica kell az átkeléshez. A 7 fősnél nagyobb kisbuszokra való matrica az ígéretek ellenére titokban a duplájára drágult.
Egy amerikai férfinek elege lett várandós barátnője hisztirohamaiból. Jeremiah Taylor annyira elvesztette türelmét, hogy ökle mellett még hússzeletekkel is csapkodta az ártatlan lányt.
Két fiatal crackfüggő (a kokain egy nagyon aljas rokona) betört Daytona-i állami középiskolába, hogy ott folytassák, amit az utcán nehezebb kivitelezni: életvitelszerűen narkózni. Egy szekrénybe bújtak mind a ketten. Két napon át voltak ott, amikor hívták a rendőrséget, mert nem … Folytatás
Budapest - Úgy tűnik, hogy a paplan ritmusos mozgása most lebuktatta Lacit és Edinát. A két valóságshow-hős bármennyire is próbált úgy tenni, mintha mi sem történne, ez most nem jött össze. Nagyon úgy tűnik, hogy Edina végre könnyített egy kicsit Lacin.
Erről beszélt Tóbiás “Tóbi” József az MSZP valamikor pártigazgatója, most elnöke a Magyar Nemzetnek. A mai, január 2-ai ellenzéki tüntetésről van szó. Tóbiás nem ért egyet Gyurcsánnyal, hogy vállalni kéne zászlókkal a pártszimpátiát, mivel “a tömeg elég nagy hányada MSZP-s … Folytatás
Akadnak olyanok, akik nem sajnálják a pénzt szeretett háziállatuktól. Egy brit férfi az aranyhala életmentő műtétjére adott ki több mint 100 ezer forintot, de egyáltalán nem bánja.
Több száz nővel és férfivel bújt már ágyba az úr, aki egy rendellenesség miatt két pénisszel született. Most megírta emlékiratait, melyben beszámol a kétségtelenül kalandos mindennapjairól.
A U2 énekesének van egy jó híre meg egy rossz is, de ugyanúgy szól mindkettő: lehet, hogy soha többé nem fog tudni játszani, annyira csúnyán sérült meg a karja tavaly novemerben, amikor motorjával perecelt. Ezt ő maga írta év végi … Folytatás
Schiffer András szerint pártja önkormányzati és rendészeti szakszóvivője "helyi civil". Az ellenzéki közös jelöltet azért nem támogatják, mert az "szabadpiaci fundamentalista".
Most mér? Hát a színészek is járhatnak az utcán és gondolhatnak dolgokat dolgokról, nem? Bánhidi Krisztián például nagyon örül az új megyei sztrádamatricáknak!
Szombathely — A fogadási botrányban kötelességszegéssel és számítógépes csalással vádolt futball-trénert, Aczél Zoltánt (47) a Magyar Labdarúgó-szövetség ugyan eltiltotta a munkavégzéstől, ő azonban ennek ellenére úgy készül, hogy lesz jövője a sportágban, így aztán elment az ilyenkor szokásos továbbképzésre és megújította pro-licencét.
Négy és fél éves mélypontra esett az euró árfolyama a dollárral szemben pénteken. Előzőleg az Európai Központi Bank (EKB) elnöke egy német lapinterjúban célzást tett arra, hogy az EKB hamarosan újabb intézkedéseket tesz az eurózóna pangó gazdaságának életre keltésére.
Vagy soha nem lépi át autópályán a megyehatárt. A felmerülő problémákra lassan, körülményesen és legfeljebb részben válaszoló Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint ma délig már 82 ezer matricát értékesítettek, ötvenezer autós váltott már megyei matricát.
Buenos Aires — Három, kettő, egy – Dakar-rali! Ismét száguldással kezdődik az új esztendő. Az 1979 óta rendezett (2008-ban a terrorfenyegetettség miatt elmaradt a viadal) sivatagi megméretésnek Dél-Amerika ad otthont.
Magyarország — A napok óta tartó mínuszok ellenére a Balaton jege nem alkalmas korcsolyázásra és más téli sportokra – figyelmeztetett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság.
A legfeljebb 12,5 ezer néző befogadására alkalmas Budapest Arénában. Mármint az Aréna honlapja szerint legfeljebb ennyi nézőt képes „kényelmesen és biztonságosan” befogadni. Három lehetőséget vélek felfedezni: Mága Zoltán újévi koncertje 1. nem volt kényelmes; 2. nem volt biztonságos; 3. nem … Folytatás