2016. december 27. kedd

dec. 27
9:24
Földi: a NATO-nak megszűnt a funkciója (hirado.hu)
A német politikai vezetés egy olyan zsákutcában leledzik, mely csak akkor oldható föl, ha azt mondja, ennyi volt, köszönöm szépen, és lelép a porondról – jelentette ki Földi László biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.
dec. 27
9:26
Nógrádi: sok ezer terrorista futkos Európában (hirado.hu)
Mindaddig, míg a schengeni határokat Európa nem tudja megvédeni, ha tetszik homokba, ha tetszik hurokba dugta a fejét - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
dec. 27
9:28
Halálra gázolt a vonat egy nőt Zalaegerszegen (hirado.hu)
Halálra gázolt egy nőt egy személyvonat kedd reggel Zalaegerszegen - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A Mávinform tájékoztatása szerint Zalaszentiván és Zalaegerszeg között vonatpótló buszok szállítják az utasokat, ezért a Nagykanizsa-Zalaegerszeg és a Celldömölk-Zalaegerszeg szakaszon 50-80 perces késésekre kell számítani.
dec. 27
9:30
Nyolckilós marihuánafogás Röszkén (hirado.hu)
Nyolc kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy koszovói férfi autójában elrejtve Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-t.
dec. 27
9:36
Obama állítja: legyőzte volna Donald Trumpot az elnökválasztáson (Blikk)
Barack Obama azt állítja, legyőzte volna Donald Trumpot az idén, ha indulhatott volna a mandátumért, bár Trump ezt kétli.
dec. 27
9:36
Obama biztos benne, hogy legyőzte volna Trumpot, Trump szerint nem (444.hu)
A világ vezetői is gondolkodnak néha felesleges dolgokon.
dec. 27
9:38
Szörnyű baleset: idős nőt gázolt halálra a vonat Zalaegerszegen (Blikk)
Halálra gázolt egy nőt egy személyvonat kedd reggel Zalaegerszegen - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság .
dec. 27
9:38
Halálos baleset Kiskunfélegyházán (444.hu)
Fának ütközött és összetört egy autó az 5302-es főúton, a balesetben ketten meghaltak, ketten megsérültek. MTI Fotó: Donka Ferenc
dec. 27
9:40
Látta valaki? 88 éves idős asszonyt keres a rendőrség (Blikk)
Kétségbeesetten keresik rokonai a 88 éves Tánczos Ferencnét. Az idős asszony karácsony másnapján tűnt el.
dec. 27
9:40
Miért vacogunk a 4-es metrón? (444.hu)
És a 3-as metrón télen is azért van jó meleg, mert mindig ég egy szerelvény? Elmagyarázzuk, miért válnak télen hűtőszekrénnyé a 4-es metró állomásai, a többi pedig miért nem.
dec. 27
9:42
Azt mondta a rendőröknek, hogy az ismerőse kirabolta, de miután elfogták, bevallotta, hogy csak kitalálta az egészet (444.hu)
Karácsonyi történet.
dec. 27
9:42
Kettészakadt a dél-koreai kormánypárt (hirado.hu)
A Dél-Koreában kormányzó Új Határ (Szenuri) nevű tömörülés 29 képviselője bejelentette kedden, hogy kilép a pártból, és új formációt hoz létre a hivatalából ideiglenesen felfüggesztett Pak Gun Hje államfő körüli korrupciós botrány miatt.
dec. 27
9:44
Nem találtak fogást a sertésvirslin (hirado.hu)
A hagyományos ünnepi ételek közül 2016 utolsó Szupermenta terméktesztjén 21 előrecsomagolt sertésvirslit ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A laborvizsgálatokon minden termék megfelelt, bőven akadt viszont jelölési hiba, az érzékszervi vizsgálatokon pedig egy virslinél merült fel kifogás.
dec. 27
9:54
Gyász: elhunyt az Európa-bajnok magyar úszó (Blikk)
Eger – Életének 75. évében elhunyt Katona József, a magyar úszó-, vízilabda-sport jeles alakja - írja a heol.hu.
dec. 27
9:56
Keresi a rendőrség: a buszon támadtak rá és fújtak le gázspray-vel egy férfit (Blikk)
Megütötte utastársát és lefújta gázspray-vel egy férfi Budapesten, a 7-es buszon.
dec. 27
10:00
Catherine Zeta-Jones a legédesebb családi fotót osztotta meg (hirado.hu)
Idén ennél helyesebb kép Michael Douglas családjáról még nem készült. Így karácsonyozott a sztárcsalád.
dec. 27
10:02
Kedvenceink, akik idén tényleg mély nyomot hagytak a közösségi hálón (hirado.hu)
Ledér fotó, megdöbbentő bejelentés vagy csak egy kis móka. Ezek voltak a legjobb posztok 2016-ban.
dec. 27
10:12
Őrület: a vécén keresztül szöktek meg a rabok a börtönből (Blikk)
Elég furcsa módon sikerült megszöknie hat rabnak egy tennessee-i börtönből: mégpedig a cellájuk vécéjén keresztül.
dec. 27
10:15
Mit nézzünk az ünnepek alatt? - Sissi (hirado.hu)
Erzsébet királyné vagy ahogy becenevén ismerjük: Sissi, már életében is mítosz volt. A róla készült film a klasszikus játékfilmek sorába illeszkedik.
dec. 27
10:17
Mit nézzünk az ünnepek alatt? - Abigél (hirado.hu)
Örök, klasszikus, romantikus és megunhatatlan. Szabó Magda regényének tévéfilm változata mától, négy napon át a Duna Worldön.
dec. 27
10:19
Tizenöten sérültek meg egy balesetben Biharkeresztesnél (hirado.hu)
Tizenöten sérültek meg könnyebben egy balesetben a 42-es főúton, amikor kedd reggel egy kisbusz kamionnal ütközött - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
dec. 27
10:30
Ételek, amiket akkor is megehet, ha lejárt a szavatossági idejük (Blikk)
Rengeteg étel landol a kukában azért, mert lejárt a szavatossági ideje. - derült ki a Blikk Nőkből. Ezzel jelentős összegű pénzt dobunk ki az ablakon. Pedig vannak ételek, amik biztonsággal fogyaszthatók szavatossági idejük lejárta után is.
dec. 27
10:33
2017 a szuperkönnyű laptopok éve lesz (hirado.hu)
Már az év végén bemutatta a 2017- re szánt Notebook 9 személyi számítógépeit a Samsung, a társaság az új modelleknél egyértelműen a hordozhatóságra helyezte a hangsúlyt. A 15 hüvelykes kijelzővel ellátott változat kevesebb mint egy kilogrammot nyom, ami azt jelenti, hogy az előző verzióhoz képest mintegy negyedével sikerült csökkenteni a súlyát, és alig nehezebb, mint a 12 hüvelykes MacBook -…
dec. 27
10:35
Kun Miklós: átalakul a szíriai sakktábla (hirado.hu)
Oroszország 2017-re visszaszerezte a volt szovjet nagyhatalmi státusz egy részét – jelentette ki Kun Miklós történész, egyetemi tanár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
dec. 27
10:42
A paralimpiai bizottság szerint mindenképpen nekünk kell megrendezni a 2024-es olimpiát (444.hu)
Minden logikus érv erre mutat, kár, hogy a gazdasági érvek nem.
dec. 27
10:48
Ittas vezetésen kapták a Liverpool sztárfocistáját (Blikk)
Liverpool – Áll a bál a Liverpool házatáján, miután december 24-én ittas vezetésen kapták az angol élvonalban szereplő Liverpool focistáját, Roberto Firminot (25).
dec. 27
10:50
Ez vezethetett a tragédiához? Haláláig vadul bulizott George Michael (Blikk)
George Michael, kétszeres Grammy-díjas angol énekes halála előtt is heteken át bulizott. Az egyébként sem visszafogottságáról híres, nyíltan homoszexuális énekesről szóló pletykákat nemrég egy bennfentes is megerősítette.
dec. 27
10:51
Földön maradnak a Tu-154-esek (hirado.hu)
Oroszország átmenetileg leállította valamennyi Tu-154 típusú utasszállító repülőgépének használatát, amíg nem tisztázzák, mi okozta a védelmi minisztérium gépének lezuhanását - jelentette kedden az Interfax orosz hírügynökség egy nevének elhallgatását kérő illetékesre hivatkozva.
dec. 27
10:53
Eddig 34 ezer család csokos (hirado.hu)
Eddig összesen 34 500 család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a tavaly júliusi bevezetés óta, ami összesen 81,5 milliárd forintos támogatást jelent - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
dec. 27
11:06
Rajtuk röhög a focivilág: íme, az angol tiki-taka - videó (Blikk)
Watford – Hétfőn rendezték meg a 18. fordulót az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League), amelynek nyitómeccsén a Watford fogadta a Crystal Palacet.
dec. 27
11:08
Kisbusz ütközött egy kamionnal Biharkereszetesen, rengeteg a sérült (Blikk)
Tizenöten sérültek meg könnyebben egy balesetben a 42-es főúton, amikor kedd reggel egy kisbusz kamionnal ütközött - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
dec. 27
11:15
Kitűnő eredménnyel zárult a Nébih 2016-os Virsliolimpiája (444.hu)
Pick Mangalicavirsli aranyéremmel zárta az idényt, őt az ezüstérmes Aldi Frankfurti követte.
dec. 27
11:24
Megrázó részletek: többször is öngyilkos akart lenni George Michael (Blikk)
53 éves korában, karácsonykor hunyt el George Michael, kétszeres Grammy-díjas angol énekes. A hírt a popikon sajtósa erősítette meg, akinek elmondása alapján a zenészt otthonában érte a halál, és békésen távozott az élők sorából.
dec. 27
11:27
Másodfokú riasztást adtak ki az erős szél miatt (hirado.hu)
Másodfokú, narancssárga riasztást adott ki az erős szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
dec. 27
11:29
Nagyon készülnek a német hatóságok a szilveszterre (hirado.hu)
Növelik a rendőrök létszámát, de a térfigyelő kamerák alkalmazásáról még nincs egyetértés.
dec. 27
11:31
Elutasította a román államfő a szociáldemokraták miniszterelnök-jelöltjét (hirado.hu)
Nem hajlandó kormányalakítási megbízást adni Klaus Iohannis román államfő a december 11-i parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének.
dec. 27
11:42
Itt vannak az első fotók a lezuhant orosz repülőgép roncsairól (Blikk)
92 emberrel a fedélzetén zuhant le egy orosz repülőgép vasárnap hajnalban. A katasztrófát senki sem élte túl, a gép roncsait 27 méteres mélységben találták meg a Fekete-tengerben.
dec. 27
11:44
Karácsony a strandon: Cindy Crawford lánya bikiniben mutatta meg tökéletes alakját - fotók (Blikk)
Cindy Crawford lánya, Kaia Gerber még csak 15 éves, de már most fantasztikusan néz ki.
dec. 27
11:45
Domokos László: a korrupció az egész világ alattomos betegsége (hirado.hu)
Az eredményes közpénzfelhasználás feltétele lenne, hogy a kormány állítson minden egyes adóforint elköltése elé eredménykövetelményt, mérje ezek teljesülését, legyen minden forint elköltésének elszámoltatható felelőse - fogalmazott Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Profit7.hu-nak adott interjújában.
dec. 27
11:46
Gondoljon magára: igyon forró vaníliás italt a téli hidegben (Blikk)
A karácsony után itt az ideje meglepni magunkat egy finomsággal!
dec. 27
11:47
Menedéket kért az Egyesült Államokban az afgán légierő első női pilótája (hirado.hu)
Biztonságáért aggódva politikai menedéket kért az Egyesült Államokban az afgán légierő első női pilótája, akit a lépés miatt árulónak nevezett a kabuli vezetés - jelentették amerikai lapok a nő ügyvédjére hivatkozva. Az afgán Tolo televízió azonban cáfolta az értesülést egy levél alapján, amelyet a pilótanő küldött.
dec. 27
11:48
A kormány szerint sikeres volt a CSOK: ennyi családnak segített (Blikk)
34 ezer családnak több mint 80 milliárd forint támogatás jutott a családi otthonteremtési kedvezménnyel.
dec. 27
11:48
2017-től bejegyezhető keresztnév lesz a Bentli (444.hu)
De nem veheti feleségül Táblácskát vagy Főnit, mert azok viszont nem. Vicces új nevek listája.
dec. 27
11:49
Az életre tanítják meg egymást a fiatalok (hirado.hu)
A Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség diákokkal együtt segít a nehéz helyzetben lévő kismamákon és az életre tanítja meg a fiatalokat.
dec. 27
11:51
Kaczynski elutasítja Tusk újraválasztását (hirado.hu)
Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó, jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke egy kedden megjelent interjúban egyértelműen elutasította, hogy pártja támogassa Donald Tusk újraválasztását az Európai Tanács elnökévé.
dec. 27
12:00
Feladta magát a támadó, aki lefújt gázspray-vel egy férfit a hetes buszon (Blikk)
Megütötte utastársát és lefújta gázspray-vel egy férfi Budapesten, a 7-es buszon.
dec. 27
12:02
Íme, a legjobb varázsital az ünnepek utáni felfúvódásra (Blikk)
Rántott pontyszeletek, töltött káposzta, bejgli – a nagy karácsonyi lakomák után sokan panaszkodnak telítettség érzetre, felfúvódásra.
dec. 27
12:03
Halász János: a szocialisták eltörölnék a családokat segítő intézkedéseket (hirado.hu)
A szocialisták ahogy kormányzásuk alatt, úgy most is minden eszközzel a magyar családokat segítő intézkedések ellen vannak - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 27
12:04
Tragédia: elsüllyedt egy focicsapatot szállító hajó - videó (Blikk)
Buliisa – Felborult egy ugandai focicsapatot és szurkolóit szállító hajó az Albert-tónál.
dec. 27
12:05
Lefújtak gázspray-vel egy utast a 7-es buszon (hirado.hu)
Az elkövető feladta magát.

Keresés