2016. december 28. szerda

dec. 28
0:19
Már öt embert kirúgtak a meghekkelt Orbán-interjú miatt (444.hu)
A botrány után egész napos kihallgatásokat tartottak a Pannon Lapoknál, hogy megtalálják, ki nyúlt bele a szövegbe.
dec. 28
6:39
Pánik: nagyerejű földrengés rázta meg Romániát (Blikk)
A rengés a Kárpátok kanyarulatának külső részén, a moldvai Vrancea megyében, helyi idő szerint 1 óra 21 perckor, 100 kilométeres mélységben történt - közölte a romániai Országos Földtani Intézet (INFP).
dec. 28
6:57
Szívszorító: így gyászolják barátai az elhunyt Leia hercegnőt (Blikk)
Los Angeles - A Star Wars Leia hecegnőjét alakító Carrie Fisher 60 éves korában hunyt el, most barátai emlékeztek meg a legendás színésznőről.
dec. 28
7:15
Készüljön: ilyen idővel köszönt ránk az újév (Blikk)
Magyarország - Havazással, havas esővel indul a nap az ország nyugati, délnyugati részén. Máshol ugyan több órára kisüt a nap, ám egy-egy futó hózápor keleten és északkeleten is kialakulhat. Az északi-északnyugati szél országszerte erős, helyenként viharos lesz. Hajnalban -3, +3, délután 2 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.
dec. 28
7:17
Futva menekültek az emberek: gyanús csomagot találtak Donald Trump otthonában (Blikk)
Gyanús csomag miatt rövid időre kiürítették New Yorkban helyi idő szerint kedden a Trump Tower előcsarnokát.
dec. 28
7:19
Újabb merénylet Berlinben: menekültek gyújtottak fel egy férfit (Blikk)
Berlin - Megpróbált felgyújtani egy hajléktalant hét, Németországban menedékjogot kérő fiatal a Kreuzberg és a Neukölln nevű városrész határán fekvő Schönlein utcai metrómegállóban karácsony napján. A férfi csak azért maradt életben, mert egy metróvezető és több utazó eloltotta a tüzet.
dec. 28
7:27
Idő, mértékkel (444.hu)
Tűnik a bejgli, de mégse nyafogjál / Hűl az idő is, egy kicsi fok vár.
dec. 28
7:33
A drog árnyékában: Carrie Fisher megrázóan őszinte élete (Blikk)
Nagy őszinteséggel vallott alkoholproblémáiról, kábítószer fogyasztásáról és a férfiakról Carrie Fisher, amivel egy csapásra megszerettette magát Hollywooddal.
dec. 28
7:35
Kiderült, hogy hova temetik el Gábor Zsazsát (Blikk)
Korábbi feltételezések szerint a nemrég elhunyt Gábor Zsazsát Budapestre szállították volna vissza, ám kiderült, hogy férje erről másképp döntött.
dec. 28
7:37
Nem írt listát a Télapónak: magának vásárolt be az interneten egy 6 éves kislány (Blikk)
Érdekes megoldással állt elő egy mindössze 6 éves kislány Amerikában.
dec. 28
7:39
Emlékszik? Ezek voltak Leia hercegnő legendás jelenetei a Csillagok háborújában - fotók (Blikk)
A most elhunyt Carrie Fisher, a Star Wars után vált ismertté, mindegyik epizódban jelentős szerepe volt az általa alakított Leia hercegnőnek, így összeszedtünk néhány legendás jelenetet a filmekből.
dec. 28
7:51
Forró: erotikus, meztelen fotóval nosztalgiázik Medveczky Ilona (18+) (Blikk)
Medveczky Ilona egy korábbi fotójával nosztalgiázott a Facebookon.
dec. 28
8:00
Már fejbe lőtték a lengyel kamionost a berlini merénylet idejére (444.hu)
Két és fél órával a támadás előtt már biztosan nem volt magánál.
dec. 28
8:02
Jó zenék 2016-ból, I. (444.hu)
Tanya Tagaq: Rape me
dec. 28
8:09
Videó: így küzdött meg a 19 éves Carrie Fisher Leia szerepéért (Blikk)
Los Angeles - Itt kezdődött mindent! Ha eddig nem látta volna, most megnézheti Carrie Fisher casting videóját 1977-ből.
dec. 28
8:11
Gyász: az autójában találták holtan a színésznőt (Blikk)
Washington - A saját autójában találták meg holtan azt színésznőt, akit barátai vártak a karácsonyi vacsorára.
dec. 28
8:33
Először rótta le kegyeletét japán kormányfő Pearl Harborban (444.hu)
Abe Sinzo viszonozta Obama hirosimai látogatását.
dec. 28
8:35
Carrie Fisher meghalt, de Leia hercegnő még él (444.hu)
A színésznő már minden jelenetét leforgatta a 2017-es Star Wars epizódhoz.
dec. 28
9:03
Borzasztó: bevásáróközpontban szülte meg, majd kukába dobta gyermekét egy anya (Blikk)
USA - Letartóztatták azt az anyukát, aki gyermekét a kukába dobta, miután megszülte egy üzlet mosdójában.
dec. 28
9:05
Kicsomagolná? Egy szál masniban szexizett a brutáldögös playmate - fotó (Blikk)
Mindössze egy masnit viselt egész testén, alatta pedig meztelen volt a playmate, Sara Jean Underwood.
dec. 28
9:06
Bakondi: A jogállamiság hátrányt jelent (444.hu)
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az embercsempészek visszaélnek az ártatlanság vélelmével.
dec. 28
9:07
Gólyahír: megszületett a színész második gyereke (Blikk)
Los Angeles - Megszületett Zach Galifianakis második gyermeke még novemberben.
dec. 28
9:08
Utász kutya még csak 2 hete szolgál, de máris elkapott valakit (444.hu)
Kifosztottak egy idős asszonyt, de kiszagolta a tettest az új kutya.
dec. 28
9:09
Szívszorító: családja elárulta, hová temetik George Michaelt (Blikk)
A poplegenda 53 éves korában hunyt el karácsony napján, rajongók milliói gyászolják világszerte.
dec. 28
9:18
Segítség nélkül elhajtott: cserbenhagyta az árokba borult szemétszállítót egy ismeretlen autós (Blikk)
Győr - Cserbenhagyás miatt folytat büntetőeljárást a helyi rendőrkapitányság ezidáig ismeretlen tettes ellen.
dec. 28
9:20
Brutális kegyetlenség: többször áthajtottak kamionnal egy medvén - videó 18+ (Blikk)
Oroszország - Kegyetlen állatkínzást rögzítettek videóra, majd tették közzé az interneten, az emberek azt akarják, hogy megbűnhődjenek a tettesek.
dec. 28
9:22
Maradt egy kis burgonya? Készítsen Ön is ízletes salátát az ünnepi lakoma után (Blikk)
Akár a maradék burgonyát is felhasználhatjuk a következő ízletes saláta elkészítéséhez!
dec. 28
9:24
Segítsen megtalálni: 16 éves lány tűnt el Komáromból (Blikk)
Komárom - Gyermekotthonból veszett nyoma Bognár Beatrixnek (16). A lány még november 16-án távozott ismeretlen helyre, azóta nem hallottak felőle. A Komáromi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a tinédzser megtalálásában.
dec. 28
9:39
Tiszta jégpálya ez az utca. De szó szerint! (444.hu)
Az ónos esőben is meglátják a jót a kanadaiak.
dec. 28
9:41
Köves Slomó nem kér a Jobbik jókívánságából (444.hu)
Vona Gábor hanukai üdvözletére válaszolva azt kérte, hogy inkább ott tegyenek gesztust, hol eddig a sötétséget terjesztették.
dec. 28
9:54
Hátborzongató: emberi agyakat nézegethet ebben a múzeumban - galéria (Blikk)
A Santo Toribio de Mogrovejo Kórház Limában több mint 300 éve gyűjti az emberi szerveket.
dec. 28
9:56
Szörnyű: gleccserbe csapódott a fiatal hegymászó (Blikk)
Wellington, Új-Zéland - Több száz métert zuhant és halálra zúzta magát egy cseh hegymászó a Déli-Alpokban.
dec. 28
9:58
Szexi: Eva Longoria bikiniben mutatta meg tökéletes testét - fotók (Blikk)
Eva Longoria idén úgy döntött, elég a hóból és a hidegből, inkább a tengerparton, fürdőruhában napozva ünnepelte a karácsonyt.
dec. 28
10:12
Most Ön is bepillanthat az elhunyt Geroge Michael fényűző otthonába - videó (Blikk)
George több mint egy évtizede költözött Oxfordshire-be és azt mondta szeretett volna szervezni a szomszédoknak egy partyt, hogy mindenkinek bemutatkozhasson.
dec. 28
10:12
A törökök és az oroszok megegyeztek egy szíriai tűzszünetben (444.hu)
Csütörtök éjféltől csak a terroristának minősített szervezetek ellen lehetne támadni.
dec. 28
10:14
Jó zenék 2016-ból, II. (444.hu)
Head Wound City: Born to Burn
dec. 28
10:30
Gyász: elhunyt a neves angol író (Blikk)
Elhunyt a Gesztenye, a honalapító című ifjúsági- és kalandregény írója.
dec. 28
10:45
Több mint 60 rádió reklámidejét is a Tombor-féle csoport árulja jövőre (444.hu)
Az állami rádióadók mellett 60 regionális csatorna is ügyfele lesz az Atmedia új leányának.
dec. 28
10:48
Brutális videó: lökdöste, rugdosta és felpofozta a kislányokat a tanárnő (18+) (Blikk)
Kína - Sokkoló, amit az osztályába járó kislányokkal művelt a tanárnő az órán. A gyermekbántalmazást az iskola biztonsági kamerái rögzítették.
dec. 28
10:50
Pórul járt: a szél fújta ki egy szerencsétlen férfi kezéből a pénzét - videó (Blikk)
Talien - Kína egyik kikötővárosában egy férfit hatalmas szerencsétlenség ért egy bank előtt.
dec. 28
11:06
Aggasztó felmérés: egy napig sem bírjuk okostelefonunk nélkül (Blikk)
A felmérések szerint a vizsgált emberek negyven százaléka magányosnak érzi magát az okostelefonja nélkül - ismertette Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.
dec. 28
11:08
Vigyázzon kedvencére: sokkos pánikot okozhatnak a petárdák az állatoknak (Blikk)
Sokkos pánikot okozhatnak a petárdák az állatoknak használt pirotechnikai eszközök durva hang-és fényhatásai miatt sokkos pánikba eshetnek a macskák és a kutyák - hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
dec. 28
11:10
Felismerné? Így nézett ki Majka, mikor még divat volt a vezetékes telefon - fotók (Blikk)
Ősrégi kép került elő Majkáról, amin éppen fontos hívást fogadott, vagy legalábbis imitálta azt a fotó kedvéért.
dec. 28
11:12
Meghalt a lány, aki egész életében egy lavórban élt (Blikk)
Meghalt az a tinédzser, aki egész életében egy lavórban élt, mert olyan születési rendellenességgel született, aminek következtében nem nőttek tovább a karjai.
dec. 28
11:19
Óriási bírságot vetett ki az MNB két befektetéseket áruló cégre (444.hu)
3TG FX Ltd.-t és a Perfecto FX Ltd.-t összesen 675 millió forintra büntették, és eltiltották magyarországi tevékenységüktől is.
dec. 28
11:21
"Liberális beetetés" a karácsonyi ételosztás a kormány házi politológusa szerint (444.hu)
Nem hagyhatták szó nélkül a Blaha Lujza téri tömeget.
dec. 28
11:24
Brutális gyilkosság: egy anya hasából vágták ki gyermekét, mert nem lehetett babájuk (Blikk)
Brazília - Rettenetes dologra szánta el magát az a házaspár, akiknek nem lehetett saját gyermekük.
dec. 28
11:26
Elton John énekelhet majd George Michael temetésén (Blikk)
Nem kisebb név jelentette be, hogy örömmel énekelne George Michael temetésén, mint maga Sir Elton John!
dec. 28
11:28
Rémisztő hangfelvétel: ezek voltak a lezuhant orosz repülőgép pilótájának utolsó szavai (Blikk)
A vasárnap hajnalban lezuhant repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt 92 ember között volt a pilóta is, akinek utolsó szavai nyilvánosságra kerültek.
dec. 28
11:30
Kiemelték a tengerből a lezuhant orosz repülőgép második feketedobozát (Blikk)
Kiemelték a Fekete-tengerből a hét végén lezuhant orosz Tu-154 típusú utasszállító repülőgép második adatrögzítő berendezését - közölte a gépet üzemeltető védelmi minisztérium.

Keresés