Nincs kegyelem, nincsenek tabuk. A Habony-revolvermédia kiüríti a tárat. Mindent megírnak a Jobbik elnökéről, amit eddig csak beszéltek a városban. Ez már nekünk is sok.
Kecskemét - Vádat emeltek aljas indokból elkövetett emberölés miatt egy negyvenéves férfi ellen, aki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint 1999-ben megerőszakolt, majd megfojtott egy fiatal nőt Kecskeméten. A vádlottat tavaly ősszel, a DNS-mintája alapján azonosították.
Markó György három évtizeden át őrizgetett magában egy fotót. A kép egy temetésen készült, ahol a görögkeleti pap mögött két nő állt. Két nő, két család egy görög férfit gyászolt, akit az élet a budapesti Práter utcába sodort. A Görög története igazi krimi, de egyben egyfajta útmutató is az 1956-os magyar forradalomhoz.
2016-ra is jutott rengeteg villantás a celebvilágban, sokszor oda is bepillanthattunk, ahová annyira nem is szerettünk volna. A fenti galériánkban most a legszexibb "mutogatós nénik" legintimebb helyeire nézhetünk be.
A napi "hoppá" ezúttal azt jelenti, hogy hoppá, mekorát bukott Vivien, akit egyébként jó, hogy sokan a Villa legjobb csajának tartanak, de úgy néz ki, vannak megint mások, akik meg bottal sem piszkálnák meg. "Érintés" Való Világ Powered by Big Brother módra:
A harmadik negyedévre jelentősen visszaestek ugyan a tőkebefektetések, de mindez csak a készülődés miatt van így, hogy hamarosan újabb befektetési időszakot indíthassanak az alapok.
Nem csak a nyugellátásban, hanem különböző járadékokban részesülők is kaphatnak étkezési Erzsébet-utalványt - derül ki egy, a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.
Életének 82. évében péntek hajnalban elhunyt id. Jászai László Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett színművész - tudatta az Újszínház az MTI-vel.
Beköszöntött az igazi tél, de a didergés elűzésére mi sem jobb, mint felforrósítani a hálószoba hangulatát. Hogy szerintünk mi az erre legalkalmasabb játékszer? A válasz kézenfekvő, a szextársasjátékok.