Budapest — Hazánkban járt a nemzetközi futballszövetség (FIFA) februárban megválasztott elnöke, a svájci Gianni Infantino (46). A korrupciós vádak miatt leváltott Joseph Blatter (80) helyére lépő vezér az európai szövetség (UEFA) 40. kongresszusán korrekt futballirányítást ígért.
Budapest — Kedd délelőtt ismét a vízművek szakemberei vertek tábort Kozso teaháza előtt. Mint ismert, a zenész teázójának egykori üzletvezetője tett bejelentést, mert gyanította, illegális áram- és vízvételezés folyik a szórakozóhelyen.
Az okostelefonnal lefoglalható, bárhol letehető és felvehető autók használata jóval olcsóbb, mint egy saját jármű fenntartása. Akkor mégis miért nem lett népszerű?
Budapest — Szinte megállás nélkül dolgozik Erős Antónia (45), emellett édesanyaként is helyt kell állnia, ám még így is jut ideje arra, amit igazán fontosnak tart!
Igen, ez itt az új A4-es. Tudom, alapvetően úgy néz ki, mint az elődje volt, csak kicsit „élesebb” az egész – talán pont a szolid formai változások miatt marad el az a bizonyos nagy durranás, amit vártunk
Egyesült Államok - Hiába világosították fel már többször is Sinead O’Connor-t arról, hogy Prince nem volt kábszeres, az ír énekesnő makacsul kitart amellett, hogy tudja, miért, és ki miatt halt meg korunk egyik legtehetségesebb zenésze.
Minneapolis — Menthetetlen? Orvosokat és családtagokat egyaránt lenyűgözi az öt hónapos amerikai lányka életért vívott küzdelme, amely elvileg teljesen reménytelen, gyakorlatilag viszont a szülei képtelenek arra, hogy a borzalmas betegséggel született csöppséget a gépekről lekapcsolják. A drámai patthelyzet főhősei a família két basset hound kutyája, ugyanis nem tágítanak kis gazdájuk ágyáról.
Körmend — Egyre nagyobb számban vásárolja a lakosság a gázspray-ket a Vas megyei Körmend környékén, miután megjött a migránsok első csoportja a helyi befogadóállomásra.
Budapest - Nincs szerencséje annak, akit ez éppen az utcán ért utol. Monszunszerű eső szakadt az ország több településére is, pont ahogy azt az időjósok ígérték.
Amikor megjelent a posta adatainak titkosításáról szóló törvényjavaslat, már sejteni lehetett, hogy ez csak az első lépés. Most kiderült, hogy pontosan erről volt szó, és az összes állami cég titkolózhat majd.
Szlovénia – Hosszú hetek óta először serénykednek láthatóan hatalmas lelkesedéssel a Farm játékosai. Persze nem meglepő, hogy összekapták magukat a farmerek, hiszen a verseny történetében most először a saját pénztárcájuk gyarapodásáért dolgoznak.
A terroristák és bűnözők miatt egyre cikibb és kockázatosabb offshore-ozni, ráadásul fogynak a tökéletes menedékhelyek. A szemfüles országok ezért már versenyeznek, ki tud jobb feltételekkel lakhelyet kínálni a nemzetközi tőkének.