Mivel egész életünkben angol WC-t használtunk, ezért úgy gondoljuk, mindent jól csinálunk. Pedig egy fatális következményekkel járó hibát szinte mindegyikünk elkövet!
Németország - Megkínzott majd brutálisan meggyilkolt két nőt egy negyvenes éveikben járó házaspár. Wilfred V.-t és Angelika B.-t azzall gyanúsítja a rendőrség, hogy társkereső hirdetésekkel cserkészték be áldozataikat, akiket aztán elraboltak, és kivégzésük előtt különböző kegyetlenkedéseknek vetettek őket alá.
A Rák védekező álláspontra helyezkedik, holott most támadni kellene, a Szűz minden negatívan lát, semmihez sincs kedve, a Skorpió folyton csak aggodalmaskodik.
Jól jártak azok a gazdák, akik kötöttek fagykár ellen biztosítást, a biztosítók több száz millió forintot fizetnek ki az elmúlt napokban keletkezett károkra - írja a Világgazdaság.
Doncaster – Nemcsak az igazságszolgáltatással, hanem az adóhatósággal is meggyűlt a baja Adam Jonhsonnak (29), aki jelenleg hat éves börtönbüntetését tölti kiskorú megrontása miatt.
A tankönyvelemző műhely a tizedikes tankönyv 57 térképből 44-ben talált hibákat, érettségire szerintük a könyv nem készít fel. Pedig ez már egy javított kiadás.
Budapest – Legalább ötszáz pályázó érzi becsapva magát, miután az Magyar Úszószövetség (MÚSZ) érvénytelenítette a 2017-es hazai rendezésű világbajnokság kabalafigurájának megtervezésére kiírt tendert.
Az athéni demokráciával, az iszlám vallással, Mária Teréziával és Bethlen István miniszterelnökségével összefüggő kérdések szerepelnek többek között a történelem írásbeli érettségi feladatai sorában.
Közlekedési balesetekben több mint száz ember halt meg Vietnamban az utóbbi négy napban, a déli országrész felszabadításának és az ország újraegyesítésének ünnepe alatt - közölték szerdán a hatóságok.
Jacky Bracamontes harmadik gyermekét hordja szíve alatt Júliusban hozza világra harmadik csemetéjét JackyBracamontes. A színésznő élvezi a várandósságát, mégis úgy döntöttek aférjével, hogy megállnak három gyermeknél. Félelemmel teli izgatottsággal várja harmadik gyermekeérkezését Jacqueline Bracamontes és férje, Martin Fuentes. A mexikóiak népszerűszínésznőjének érthető az aggodalma, mivel…
Bővül a kockázatos adósok köre, ezzel párhuzamosan nehezebb is lesz a megbízható kategóriába kerülni, valamint szigorodnak az adóelkerülés elleni intézkedések is – foglalja össze a Deloitte a friss adócsomag tanulságait.