A gyilkosságot 2014 decemberében követte el az akkor 17 éves fiú, a büntetést fiatalkorúak börtönében kell letöltenie, legkorábban 8 év elteltével bocsátható feltételesen szabadságra.
Tovább javultak a fővárosi lakáspiaci várakozások a gazdaságkutató áprilisi felmérése szerint, Kelet-Magyarországon ugyanakkor stagnáló, Nyugat-Magyarországon pedig kissé romló piaci helyzetet várnak a következő egy évben az ingatlanos vállalkozások.
Húsz év után kezdett egymás iránt érdeklődni a Magyarországra költözött karvalykeselyű-pár, rögtön fészket is raktak, és 55 nappal később már itt is a dögevő fióka.
Tömegverekedésbe fulladt egy családi összejövetel a Zala megyei Miháldon. A szóváltást tettlegesség követte, a dulakodás közben a kerítésről letört lécekkel a ház berendezési tárgyait és egy személyautót is megrongáltak. Kilenc embert állított elő a rendőrség. (Police.hu)
Egyre több történetet hallani a nyílt utcán történt, nők elleni támadásokról. Legutóbb Budapesten volt brutális támadás, egy fiatal lányt erőszakoltak meg. Ön szerint nagyobb veszély leselkedik mostanában a nőkre az utcán?
Ahogy az okostelefonok és tabletek a mindennapjaink részévé váltak, úgy kockult rá a lakosság a mobiljátékokra is, a tulajdonosok több mint kétharmada rendszeresen nyomogatja a touchscreent.
Április közepéig 17 ezer fertőzést regisztráltak, ami az ötéves átlagértéket is meghaladja. A fertőzés nem csak a gyerekeket, hanem azokat a felnőtteket, köztük a várandós anyákat is érinti, akik még nem estek át a betegségen.
Miháld, Zala megye - Kilenc embert fogtak el és állítottak elő a rendőrök szerda hajnalban, miután tömegverekedéssé fajult egy családi összejövetel, írja az MTI.
Száz százalékban szőlőből és mustból készül, vulkánt formál, és Balatonmáriafürdőn csinálják - derült ki az M1 helyszíni riportjából, amely az eredményhirdetés után készült.
A génváltozat még gyakrabban fordul elő segítőnek kiképzett labradoroknál, ez megmagyarázhatja, hogy miért lehet őket hatékonyan képezni jutalomfalatokkal.
Tényleges életfogytiglanra módosította az ötszörös csepeli hajléktalangyilkosságok elsődrendű vádlottjának ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla. Az ítélet jogerős. Az ügy négy éve kezdődött, amikor egy ember kiásta magát a földből egy csepeli eperföldön, és elvezette a hatóságokat egy helyre, ahol öt ember maradványait találták meg. Összesen kilenc vádlott volt, életfogytiglant elsőfokon ketten kaptak.
A példátlan esetet az Index tárta fel teljes reménytelenségében. Azért nem jár, mert az éjszaka munkások hézagkiöntési munkát végeztek, ami közben a sínkoronára kátrányos anyag került, ezért a villamosok nem tudnak felmenni a Kacsóh Pongrác úti felüljáróra. De ne keseredj el, budapest polgár! A kivitelezőt visszarendelték a helyszínre.
Mindaz, ami eddig akadályozott, most végre nem teszi. Aki eddig keresztbe tett, már kevésbé tudja ezt megtenni. Nagy lélegzetet vehetünk, mert napról napra könnyebb lesz az életünk, - legalábbis Szatmári Nóra asztrólogus szerint. Készüljünk így a következő napokra:
Fellélegezhet a Széll Kálmán tér, a Tandori-stílusú vicces vers alapján valaki azonnal rájött, hogy csakis Szimatról lehet szó, akit e pillanatban már az igazi gazdája simogat. Aki egy már sétálni is képtelen öreg néni. A tavasz legjobb pozitív híre eddig!
Minden elutasított menekült után 250 ezer eurót kellene fizetniük az EU költségvetésébe azoknak az országoknak, amelyek elutasítják a kötelező menekültkvótákat.
Kenya - Lépfene, vagy más néven antrax vírussal akartak biológiai támadást indítani annak az iszlám államhoz tartozó terrorhálózat tagjai, akikre Kenyában sikerült lecsapniuk a hatóságoknak.