Budapest — A fővárosi forgalom folytonos megbénítása helyett fejlesztés és innováció segítségével veszi fel a harcot a Budapest Taxi és a City Taxi a sofőrszolgálatok ellen.
Kijev — „Ötödszörre végre sikerülnie kell!” – reménykedtek az ukrán fociszurkolók, amikor az Eb-selejtezőkön ismét pótselejtezős helyen végzett csapatuk. Keleti szomszédunk együttese a pótselejtezők lúzercsapata: az 1998-as, a 2010-es és a 2014-es vébé mellett a 2000-es
Budapest - A Győri Audi ETO KC 27-21-re nyert a Ferencváros vendégeként a női kézilabda NB I döntőjének keddi visszavágóján, így kettős győzelemmel lett bajnok.
Szlovénia — Megható pillanatoknak voltak tanúi a Farm lakói, a még versenyben lévő egyetlen lány, Cintia (20) ugyanis két év után úgy tűnik, kibékült az édesapjával.
A közgyűlésen megjelent, állami pénzből éldegélő művészek annyira elégedettek voltak a sok-sok állami támogatással, hogy egy kérdést sem mertek feltenni.
Magyarország — Mennydörgés és villámok kíséretében érkezett meg kedd hajnalban egy hatalmas szupercella Magyarország fölé, majd a kövér viharfelhők őrült mennyiségű csapadékot engedtek az országra. Olvasó-riporterünk, Török Ágnes például jégesőt örökített meg kora reggel Újpesten, amiért jár a tízezer forint.
Birmingham — A Facebook buktatta le azt a fegyveres rablót, akit végül lakossági bejelentés alapján sikerült elkapnia a birminghami rendőrségnek. Omar Famuyidét ismerősnek ajánlotta a közösségi oldal egyik korábbi áldozatának, aki felismerte őt, és azonnal értesítette a rendőrséget.
Hagyjuk már ezt a Széll Tamás-hype-ot! Egy 67 éves mesterséf C-vitaminos túróval, milánói spagettitortával és sült fagylaltheggyel adta fel a leckét az agyondicsért új generációnak.
London — Nem vitték túlzásba a matériát a divatvilág szépségei a Vogue 100 éves jubileumi partiján, mintha csak azon versengtek volna, ki tud nagyobb testfelületet villantani anélkül, hogy az erkölcsrendészet bezáratná az egész kócerájt.
Magyarország — Változásokra, és ezzel együtt 30 százalékos béremelésre számíthatnak az állami tisztviselők. A jövőben sávosított rendszerben egy általános és egy kiemelt ügyintézői osztályba, azon belül pedig több fokozatba lehetnének besorolhatók.
Képzelje el, hogy egyik napról a másikra 24 ezer forintra emelkedik a csirke kilójának ára, a lisztért pedig 5 ezer forintot kell fizetni. Nem utópia, hanem a valóság a gazdasági válságba süllyedt Venezuelában.
Akkora para van Kaposváron, hogy az MSZP és a Jobbik Együtt tiltakozik! Csányi Sándor és Szita Károly szeretne gumiégetőt a város mellé, egy olyat, amit Százhalombattáról elkergettek, Szlovákiában megutáltak. Végülis érthető az elhallgattatás :/
Budapest — Vajon mit szólna, ha egyik nap arra ébredne, hogy a bankszámlájára több mint 45 millió forintot utaltak? Ajándék a közelgő születésnapra, vagy csupán így kedveskedik egy külföldi cég?
<iframe src="https://vine.co/v/OqObV3n7Qaz/embed/simple" width="600" height="600" frameborder="0"></iframe><script src="https://platform.vine.co/static/scripts/embed.js"></script>Reggel az időjárás még némi napsütéssel próbálja letagadni azt, amit tegnap művelt. Ettől függetlenül több helyen erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű, amiből néhol még zápor/zivatar is lehet. A hőmérséklet 22 és 26…
A magyar lány határozottan elutasította azt a feltételezést, hogy egy párt alkotna Lewis Hamiltonnal, akivel - a fényképek tanulsága szerint - az elmúlt napokban sok időt töltöttek kettesben.
Budapest – Megszabadult a textiltől Regős Lili, miután a napokban tért haza a Las Vegasban megrendezett amerikai szépségverseny világdöntőjéről, a Tropic Beauty-ról. Lili a top20-ban végzett 100 lány közül.
Budapest – Egészen káprázatos teljesítményt nyújtott az idei A-csoportos jégkorong-világbajnokságon a magyar válogatott kapusa, Vay Ádám. A teljesítményét egy NHL-es szerződéssel is megkoronázhatta, miután a Minnesota Wild szerződtette a 22 éves játékost.
Van egy fura figura, Nikola Tamindzic, aki egyébként divatfotós, és szerinte szexi, ha New York utcáin, terein, házain, tűzcsapjain meztelen nők vonaglanak úgy, ahogy ezt a szeretőikkel tennék.
A Direkt36 által megszerzett dokumentumok szerint Orbán Viktor hivatala jelentős szerepet játszott abban, hogy Tiborcz István cége érdemi verseny nélkül jusson nagy értékű állami beruházásokhoz.