Ismét verekedés tört ki a török parlamentben hétfőn, amikor a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló javaslatról vitáztak - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Tizenhétmilliárd forintot csoportosít át a kormány az országvédelmi alap terhére az idei költségvetésben, többek között az 1956-os emlékév és a Bartók-év programjaira, valamint a büntetés-végrehajtás és a kormányhivatalok beruházásaira.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal "hatékony működésének biztosítása érdekében" az AH a jövőben a XI. kerületi, Fehérvári út 70. szám alatti ingatlanban fog működni.
Ellenzékből kormányra kerül a németországi Baden-Württemberg tartományban az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU), amely több mint egy hónapig tartó tárgyalás után megállapodott a kormányzati együttműködésről a márciusi tartományi választások győztesével, a Zöldekkel.
Izrael rövidesen újra megnyitja a Gázai övezettel közös határának egyik legfontosabb határátkelőjét a kereskedelmi forgalom előtt - derült ki az izraeli védelmi minisztérium hétfői közleményéből.
A Migrációkutató Intézet főigazgatója szerint az Európai Unió és Törökország között megkötött megállapodáshoz hasonló megoldásra van szükség Líbia esetében is, és lehetőleg minél előbb.
Az NKA bizottsága idén mindössze 350 millió forintot szánt folyóiratok támogatására, ez az összeg irodalmi szervezetek szerint még a kiemelt lapok megjelentetésére sem elegendő.
A szezon előtt biztos kiesőnek tartott Leicester City megnyerte az angol bajnokságot, és egyúttal visszaadta a reményt: a foci mégiscsak egy olyan játék, amiben bárki nyerhet.
Épp megnyerték az angol bajnokságot, a Tottenham ugyanis nem tudta legyőzni a Chelsea-t. Reméljük, hogy Orbán Viktor is legalább így örült, mert a hétvégén elmondta egy interjúban, hogy ő is a Leicester Citynek drukkol.
18 kategóriában 140 veterán autócsoda vonult fel Beverly Hillsben a Concours d'Elegance show-n. A régi modellekért rajongók gyönyörködhettek a szebbnél szebb Jaguárokban, Bugattikban, Ferrarikban, amelyeknek az áruk is igencsak borsosak.
A Papp László Sportarénában jártunk, a Fitbalance-on. A sport és az egészséges életmód mellett beszélgettünk Balogh Edinával a paranoiájáról, Ogli G elmondta hogyan készül az érettségire, Győzike beszámol arról, hogy megfenyegették, Aleska szeretne megtanulni lovagolni, Ada pedig tart a beöntéstől.
Madrid – Lassan, de biztosan pont kerül egy hosszú történet végére, ugyanis a napokban fogják meghosszabbítani Gareth Bale szerződését a Real Madridnál.
Budapest — A Sztárchat vendége volt a Farm legutóbbi kiesője, Norbi (29), aki korábbi hálótársa, Cintia elleni párbaj után esett ki a játékból. Olvasóink nem kímélték a fiatal favágót.
Southampton – Meglepetésre a Southampton nyerte a Manchester City elleni bajnoki mérkőzést (4-2) a Premier League-ben, köszönhetően Sadio Mane mesterhármasának.
Andersen meséitől mexikói ezüstcsörgőig terjed az az ajándéközön, amelynek Charlotte hercegnő, a brit uralkodó ötödik dédunokája örvendhet első születésnapján.
Összeállításunkban a fantasy filmek leghíresebb boszorkányait mutatjuk meg, az Angelina Jolie-féle Demónától kezdve, a Julia Roberts által alakított gonosz királynőn át. Önnek ki a kedvence?
New York – Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) 9. fordulójában rendezték meg a New York City – Vancouver Whitecaps mérkőzést, amely 3-2-re végződött.
Budapest — Mit sem sejtő járókelőkre is rátámadhat figyelmeztetés nélkül az a férfi, akit a hatóságok mellett családja is keres. Morvai Ferenc (41) pszichiátriai beteg, április 16-a óta pedig semmit nem tudnak róla szerettei.
Budapest — Saját felelősségére az éjszaka leple alatt mentőautóval távozott a szívklinikáról Galambos Lajos (55). A Blikk információi szerint másnap egyébként is távozott volna, de minél előbb haza akart térni családjához.
Budapest — Bombaként robbant a hír, 18 év után elhagyja a Barátok köztöt Rékasi Károly (53)! Kiderült: a tavaly júniusban súlyos motorbalesetet szenvedett, majd februárban csontpótló műtéten átesett színészt hétfőn újra meg kellett operálni – így egy időre kiírták a népszerű sorozatból.
Budapest — Minden hiányzást megúsznak a politikusok? Bár már két éve él az a szabály, hogy hiányzások esetén csökkenteni kell a képviselők tiszteletdíját, de eddig egyetlen képviselő illetményéből sem kellett levonni a lógások miatt – tudta meg a Blikk.
Minden hiányzást megúsznak a politikusok? Bár már két éve él az a szabály, hogy hiányzások esetén csökkenteni kell a képviselők tiszteletdíját, de eddig egyetlen képviselő illetményéből sem kellett levonni a lógások miatt.
Sajnos nem ez az első eset. A biztonságosnak vélt forrásból malware-t gyanútlanul letöltőket kevéssé vigasztalhatja, hogy a Google naponta milyen hatalmas mennyiségű applikáció sikeres vizsgálatán rágja át magát.
Délután taxis demonstráció miatt jelentős forgalomkorlátozás lesz, lezárják egyebek mellett az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több híd sem lesz járható.
Napközben felhős lesz az ég. Csapadék elsősorban a Dunántúl északkeleti felében és a Duna vonalában várható. Errefelé zivatar is előfordulhat, és a felhőszakadás sem kizárt, ezért elsőfokú figyelmeztetés érvényes. Az északkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon megerősödik. A hőmérséklet délután 16 és 21, késő este 9 és 13 fok között alakul.
A volt szocialista házelnök, jelenlegi miniszterelnöki megbízott szerint a szórványmagyarságnak a személyi elvű, a tömbmagyarságnak a területi autonómia lenne megfelelő.