Kedden Floridában megszületett az első, zikavírus miatt kórosan kisfejű csecsemő, miközben a kongresszusban a demokrata szenátorok megakadályozták a zikaláz elleni küzdelemre szánt pénzek megszavazását.
Szentendrén összeütközött egy motoros és egy személyautó a 11-es út és az Ady Endre út kereszteződésében kedden késő délután. Mindkét irányban nagy a torlódás - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Nem árt, ha lecseréli a Facebook-jelszavát - bár lehet, hogy már édesmindegy. Mindenesetre érdemes pár percet áldoznia virtuális életünk biztonságosabbá tételére.
Nincsenek érzékelhető következményei a kutyák láncon tartását év eleje óta tiltó kormányrendeletnek. A kisebb településeken, tanyákon a helyzet változatlan, nem lett kevesebb a tartósan kikötött eb, és annak sincs jele, hogy a jogszabály miatt megszaporodtak volna a feljelentések és eljárások.
London — A világszerte ismert Adele (28) éveken át a kifejezetten duci énekesnők közé tartozott, és sokáig nem is zavarták a plusz kilók. Ám az elmúlt egy évben látványosan sokat fogyott, és nem is tagadja, hogy mivel sikerült neki több mint tíz kilótól megszabadulnia.
A világbajnok úszónő, Hosszú Katinka az Inside The Forge videósorozattal azt szeretné elérni, hogy a nézők és rajongói egy kicsit jobban beleláthassanak hétköznapjaiba, az általa megélt nehézségek, versenyek, kudarcok és örömök kulisszái mögé.
28-an meghaltak és több mint hatvanan megsérültek, amikor öngyilkos merénylők robbantottak és lövöldöztek az isztambuli Atatürk repülőtéren. Az M1 tudósítója úgy tudja, hogy négy kézigránát is robbant a nemzetközi terminálnál előtt. A merényletnek nincs magyar áldozata, sérültje
Hiába telt el több nap az Anglia-Izland mérkőzés óta, még mindig ámulatba ejtő az a siker, amit az apró ország lakói véghezvittek a futball őshazájaként büszkélkedő nemzet ellen. A csapat tagjai családtagjaikkal ünnepelték a váratlan sikert.
A Discovery Science az egyetlen globális csatorna, ami megismerteti a nézőkkkel a tudomány csodáit. Idén újra megrendezik a nagy sikerű Asztroida napot, ami a legjobb űr és aszteroida témával foglalkozó programokat tárja a nézők elé.
Az eddigi stabilról negatívra rontotta a brit bankrendszer kilátását a Moody's Investors Service, és több nagy-britanniai székhelyű bankcsoport osztályzataira is negatív hitelminősítői intézkedéseket jelentett be.
A fehérvári focicsapat szerződtette a 47-szeres válogatott, ötszörös bajnok Danko Lazovicsot, aki korábban a PSV Eindhoven színeiben, Dzsudzsák Balázs csapattársaként szerepelt.
A Halott Pénz három kategóriában is elnyerte az első ízben meghirdetett Petőfi Zenei Díjat kedden este Sopronban. A Telekom VOLT Fesztivál nulladik napján tartott gálán mások mellett Rúzsa Magdit és Ákost is díjazták.