2016. június 28. kedd

jún. 28
0:24
ÁNTSZ: Már ellenőrizték a medencés strandok felét (ProfitLine)
A szezon kezdetéig a szezonálisan üzemelő medencés közfürdők csaknem felét ellenőrizték, a júniusban nyitók vizsgálata pedig folyamatos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala hétfőn az MTI-vel.
jún. 28
0:57
Gyorsabban digitalizálódik a CIB Bank (ProfitLine)
Felgyorsítja a digitalizációt a CIB Bank, megújítja például internetbankját és bevezeti a papírmentes ügyfélkiszolgálást - mondta Ákos Tamás, a bank vezérigazgató-helyettese hétfői Budapesten háttérbeszélgetésen.
jún. 28
1:30
Autószervizes szoftver segíti a katasztrófavédelmet (ProfitLine)
Eddig csak autószervizekben használt járműinformációs adatbázis szoftver segíti mostantól az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) munkáját, amely tartalmazza az utakon futó járművek több mint 95 százalékának pontos műszaki paramétereit - közölte a szoftvert ingyenesen az OKF rendelkezésére bocsátó Bosch hétfőn az MTI-vel.
jún. 28
1:34
Megsemmisítették a texasi abortusztörvényt (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi Legfelső Bíróság semmisnek mondta ki hétfőn a Texas államban érvényben lévő, szigorított abortusztörvényt.
jún. 28
2:03
Az Audi továbbra is a kormány egyik fontos partnere (ProfitLine)
A magyarországi Audi továbbra is a kormány egyik legfontosabb stratégiai partnere, a cég tervei szerint Magyarország lesz a villamos meghajtású motorok gyártásának központja - számolt be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Peter Kösslerrel, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnökével a győri székhelyű vállalat hosszú távú fejlesztéseiről folytatott megbeszéléséről.
jún. 28
2:36
A brit kilépés nem okoz pénzügyi válságot? (ProfitLine)
Az Egyesült Államok pénzügyminisztere egy hétfő reggeli televíziós interjúban kijelentette: a Brexit nyomán negatív kihívásokkal kell ugyan szembenézni, de pénzügyi válság nem várható.
jún. 28
2:57
ÚriMuri lesz Debrecenben a hétvégén (GazdaságPortál)
“ÚriMuri” lesz a hétvégén Debrecenben: a zenei és gasztronómiai parádét első alkalommal rendezik meg a történelmi belváros egyik legszebb és legkedveltebb részén, a több mint százéves épületekkel övezett Simonffy utcában és a szomszédos Halközben – közölték a szervezők a rendezvényt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón. Széles Diána, Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere “turisztikai…
jún. 28
3:33
Iszlám Állam – A helyszínen készült videóval fenyegetik a dzsihadisták San Franciscót és Las Vegast (GazdaságPortál)
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ugyan az iraki Moszulban hozta nyilvánosságra hétfőn videóját, amelyben merénylettel fenyeget meg két amerikai várost, de amerikai újságok beazonosították, hogy a felvételek az érintett városokban, San Franciscóban és Las Vegasban készültek. A Breitbart News és az Inquisitor munkatársai szerint a videót San Franciscóban a Golden Gate híd közelében és a ...
jún. 28
3:39
Itt az idei tanév rendjéről szóló rendelet (ProfitLine)
Megjelent a 2016/17-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet hétfőn a Magyar Közlönyben, a következő tanévben több tematikus hét is lesz majd az iskolákban.
jún. 28
4:09
Kiállta a törés- és terheléspróbát a világrekorder kínai üvegpadlós híd (GazdaságPortál)
Kiállta a törés- és terheléspróbát a hétvégén a világ leghosszabb és legmagasabban fekvő üvegpadlós függőhídja a festői szépségű dél-kínai Csangcsiacsie Nemzeti Parkban. A mintegy 300 méteres magasságban húzódó, 430 méter hosszú, sziklák közé feszülő üveghídon önkéntesek tucatjai mértek kalapácsütéseket a padlóra. A körültekintő biztonsági intézkedések közepette elvégzett próbának nyoma maradt…
jún. 28
4:12
Íme a megoldás a tejpiaci válság kezelésére (ProfitLine)
Rendkívüli uniós intézkedéseket, forrásbevonást sürgetett a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a tejpiaci válság kezelésére hétfőn Luxemburgban, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén.
jún. 28
4:39
Külföldi sajtó Magyarországról – Az EU-t évek óta bíráló Orbán tűnik az események logikus nyertesének (GazdaságPortál)
A Die Welt című német konzervatív napilap hétfői számában Boris Kálnoky arról írt, hogy a Brexit milyen következményekkel járhat Magyarországra és a visegrádi országokra nézve. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a szerző szerint “szinte úgy beszél, mintha saját győzelme lenne a Brexit-szavazás”. A Die Welt emlékeztetett rá, Orbán röviddel az eredmény ismertetését követően azt mondta, a ...
jún. 28
4:45
Putyin nem szívleli az üres választási ígéreteket (ProfitLine)
Mindent el kell követni az ellen, hogy a közelgő parlamenti választások kormánypárti jelöltjei üres választási ígéreteket hangoztassanak, mert azok rosszabbak minden árulásnál - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a kormányzó Egységes Oroszország párt 15. moszkvai kongresszusán.
jún. 28
5:15
Nem lennének jók a magyar buszok? (ProfitLine)
A Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) előző vezetése jelezte, nem bíznak a magyar buszokban, egyebek mellett ezért nem fut több magyar gyártású busz az utakon - erről Vincze-Pap Sándor hétfő este az M1 aktuális csatornán beszélt.
jún. 28
5:48
Ingyenesen igénybe vehető munkaerőpiaci jogsegélyszolgálat indul (ProfitLine)
Ingyenes jogsegély- és döntőbírói szolgáltatást vehetnek igénybe a munkavállalók és munkáltatók július 1-jétől 36 hónapon át az észak-magyarországi régióban - közölte a projektgazda, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) hétfőn az MTI-vel.
jún. 28
5:57
Nem kell félni, hogy a Lehman-sokk utánihoz hasonló globális pénzügyi válság alakulna ki (GazdaságPortál)
Londoni pénzügyi elemzők szerint megalapozatlanok azok a félelmek, hogy a világgazdaság ismét olyan globális pénzügyi válság előtt áll, mint amilyen a Lehman Brothers óriásbank összeomlását követte, annak ellenére is, hogy egyes árfolyamindexek nagyobbat zuhantak a brit EU-tagságról tartott népszavazás óta, minta Lehman-sokk után. A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital…
jún. 28
6:00
Pánik a tőzsdéken: ne gondold, hogy vége van! (Portfolio)
Pénteken jókora esést szenvedett el az amerikai részvénypiac is a Brexit hatására, ráadásul a 3,6 százalékos esés nagyobb, mint a korábbi hasonló piaci sokkok során elszenvedett átlagos veszteség...
jún. 28
6:00
Videón a legújabb ATM-es átverés: téged is könnyen kifoszthatnak (Pénzcentrum)
Mutatjuk azt is, hogyan védekezhetsz ellene....
jún. 28
6:09
A második önkéntes Trianon 25 év alatt – Putyin emlékezik (Privátbankár)
Az orosz elnök szóvivője a mostani brit helyzet és a Szovjetunió felbomlása közti hasonlóságokat elemezte. Hatalmas bizonytalanság, egy-egy dilettáns politikussal, akik végtelen önzésükben feláldozták hazájuk érdekeit – lényegében önként aláírták saját Trianonjukat, miközben senki nem kényszerítette erre őket.
jún. 28
6:18
Leminősítették Nagy-Britanniát (ProfitLine)
Megvonta Nagy-Britanniától a hosszú futamidejű államadós-kötelezettségek lehetséges legjobb, "AAA" besorolását hétfőn a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazás után - amelyen a többség a kilépésre voksolt - romlani fog a brit gazdaságpolitika kiszámíthatósága, stabilitása és hatékonysága.
jún. 28
6:39
Nyugdíjkedvezmények gyermekek után (Adózóna)
A biztosítottak a kötelező társadalombiztosítás bevezetésével egyidejűleg gyermekeik után bizonyos kedvezményeket vehettek, vehetnek igénybe a nyugellátásuk megállapítása során.
jún. 28
6:51
Elhízottak aránya a világon - ábra (ProfitLine)
Elhízottak aránya a világ egyes országaiban; elhízott: testtömegindexe (BMI) 30 vagy több; BMI = testsúly osztva a testmagasság négyzetével
jún. 28
6:51
Nagy esés után megnyugodtak a tőzsdék (Portfolio)
Jellemzően eséssel indították a ma reggeli kereskedést a vezető ázsiai tőzsdeindexek, majd mostanra többségében sikerült a pozitív tartományba kapaszkodniuk. A japán tőzsde napon belül több mint 2...
jún. 28
6:53
Egyre több profit warning jöhet a Brexit után (Portfolio)
Eddig meglehetősen kevés vállalat tett közzé információkat a Brexithez kapcsolódó kockázatokról, hamarosan azonban megszaporodhatnak az ilyen jellegű bejelentések, profit warningok - írja a...
jún. 28
7:09
Visszafordítható-e a Brexit? (Portfolio)
Bár nem tűnik valószínűnek, nem is zárható ki teljesen az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők szerint, hogy visszafordítható a múlt heti brit népszavazás döntése az Egyesült...
jún. 28
7:24
Törékeny hírnév - avagy egy hibás elbocsátás tanulságai (HR Portál)
Akár egy fő elbocsátása is rossz hangulatot, bizonytalanságot és instabilitást okoz a szervezetben. Főleg akkor, ha minden részlet és érzelem kikerül a közösségi online térbe. Egy cég sem engedheti meg magának, hogy egy elbocsátás miatt volt dolgozója rossz hírnevét keltse, főleg ha tehet is ez ellen. Ugyanis ezzel nemcsak a jövőbeli munkavállalóinak számát veszélyezteti, hanem a bent dolgozók, az…
jún. 28
7:24
Ennyit keresnek az egészségügyisek (ProfitLine)
Humán-egészségügyi ellátás területén dolgozók nettó átlagkeresete, ft/hó
jún. 28
7:26
320 új munkahelyet hoz létre a Hell csoport (HR Portál)
Harminc milliárd forint értékű beruházást hajt végre a Hell Energy Csoport Szikszón, a 320 új munkahelyet jelentő fejlesztéshez a kormány hétmilliárd forint támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
jún. 28
7:27
Goldman: a jegybank sem tudja megállítani a japán jent (Portfolio)
Nem sokat tehetnek a japán döntéshozók a jen erősödésének megfékezésére - figyelmeztet az amerikai befektetési bank, a Goldman Sachs. Nehéz lesz megfékezni a jent A japán miniszterelnök legutóbb...
jún. 28
7:27
The Washington Post: Oroszország zaklatja az amerikai diplomatákat (GazdaságPortál)
A The Washington Post című amerikai lap szerint Oroszország zaklatja az amerikai nagykövetségek diplomatáit, azok családtagjait, és nemcsak Moszkvában, hanem szerte Európában. A lap terjedelmes cikkben számolt be hétfői számában az amerikai külügyminisztérium egyik – meg nem nevezett – szóvivőnőjére hivatkozva arról, hogy John Kerry külügyminiszter már kéréssel fordult az orosz elnökhöz, Vlagyimir…
jún. 28
7:28
Először neveztek ki nőt a NATO főtitkár-helyettesének (HR Portál)
Az amerikai Rose Gottemoellert, John Kerry amerikai külügyminiszter egyik helyettesét nevezték ki Brüsszelben a NATO főtitkár-helyettesének - közölte a szövetség hétfőn. Rose Gottemoeller személyében először tölti be nő e tisztséget.
jún. 28
7:29
Több mint 3000 milliárd dollár vált köddé a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap is estek a tőzsdék a Brexit-félelmek miatt, a pénteki és a hétfői napon így összesen több mint 3000 milliárd dollárnyi vagyon égett el a világ tőzsdéin - írja a CNBC. Ennyi pénz még nem égett...
jún. 28
7:30
"Ha nincs Nagy-Britannia, nincs angol nyelv sem" (HR Portál)
Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetésével (Brexit) kikerülhet az angol az Európai Unió hivatalos nyelvei közül - figyelmeztetett hétfőn Danuta Hübner, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának vezetője.
jún. 28
7:32
Börtön járhat a nadrágba csúsztatott százezer forintért (HR Portál)
Hivatali vesztegetés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség az egyik megyei járási hivatal osztályvezetőjét, aki pénzért cserébe adatokat szolgáltatott ki a földhivatali nyilvántartásból - tájékoztatott a főügyészség vezetője hétfőn.
jún. 28
7:36
Egyszerre két hatalmas pofont is kapott Nagy-Britannia (Privátbankár)
Megvonta Nagy-Britanniától a hosszú futamidejű államadós-kötelezettségek lehetséges legjobb, "AAA" besorolását hétfőn a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazás után - amelyen a többség a kilépésre voksolt - romlani fog a brit gazdaságpolitika kiszámíthatósága, stabilitása és hatékonysága. Hétfőn egy másik…
jún. 28
7:45
Még egy pofon Nagy-Britanniának! (Portfolio)
A Moody's kilátás rontása, illetve a Standard & Poor's leminősítése mellett a Fitch is lépésre szánra el magát a Brexit után. A londoni hitelminősítő az S&P-t követve szintén AA besorolást adott...
jún. 28
7:54
Tényleg ez lenne a megoldás a magyar tejpiac válságára? (Privátbankár)
Az uniótól várjuk a segítséget.
jún. 28
7:57
Több pénzt kapnak a háziorvosok és védőnők is (HR Portál)
Az idén négymilliárd forinttal kapnak többet az alapellátásban dolgozó védőnők és fogorvosok, a háziorvosi praxisoknak pedig összességében 10 milliárd forint pluszforrást biztosít a kormány - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
jún. 28
7:57
Kikerülhet az angol az Unió hivatalos nyelvei közül (ProfitLine)
Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetésével (Brexit) kikerülhet az angol az Európai Unió hivatalos nyelvei közül - figyelmeztetett hétfőn Danuta Hübner, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának vezetője.
jún. 28
8:03
A 87-es tőzsdekrach óta nem volt ilyen a briteknél (Portfolio)
A legnagyobb brit tőzsdei cégek eddig jól tartották magukat, a kisebb cégeket viszont szabályosan lemészárolták, az FTSE 250 index 2 nap alatt 14 százalékot esett. Erre az 1987-es tőzsdekrach óta nem...
jún. 28
8:03
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.06.28) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.06.28-i időjárásjelentése....
jún. 28
8:03
Erősödött a forint (GazdaságPortál)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel. Reggel hét órakor az euró 318,07 forinton, a dollár 287,47 forinton, a svájci frank 294,28 forinton, a japán jen pedig 2,8209 forinton állt. A hétfői záráshoz képest az euró árfolyama 0,19 százalékkal, a dolláré 0,53 százalékkal, a franké 0,30 százalékkal, a jené ...
jún. 28
8:12
Tényleg ez lenne a megoldás a magyar tejpiac válságára? (Privátbankár)
Az uniótól várjuk a segítséget.
jún. 28
8:14
Mi a baj a magyar buszokkal? (Privátbankár)
Égető lenne lecserélni a 13-18 éves járműveket.
jún. 28
8:21
Ma kezdődik az EU-csúcs a Brexitről (Portfolio)
A Nagy-Britannia uniós tagságát elutasító, előző heti népszavazás következményeit vitatják meg kedden kezdődő kétnapos csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam-, illetve kormányfői Brüsszelben. ...
jún. 28
8:23
Az OTP hiteléből újíthatják fel a hármas metrót (Portfolio)
Ha EU-forrásból nem sikerül megoldani, akkor az OTP vezette banki konzorcium hitelezheti az M3-as metróvonal 137,5 milliárd forintba kerülő felújítását - értesült a Népszabadság. A hitelhez állami...
jún. 28
8:25
Távozik az MNB stratégiai igazgatója (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank szervezeti és működési szabályzatának átalakulása miatt távozik a jegybanktól Csizmadia Norbert, az MNB gazdaságstratégiáért és tervezésért felelős ügyvezető igazgatója - írja a...
jún. 28
8:30
Változások az MNB-ben: távozik az egyik igazgató (Privátbankár)
Bár nem megy messzire a jegybank stratégiai igazgatója.
jún. 28
8:30
Több vasárnapi pihenőnapot szeretne a KDNP (HR Portál)
A KDNP továbbra sem tett le arról, hogy valamilyen szinten megvalósuljon a vasárnapi zárvatartás. Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető interjút adott a Magyar Hírlapnak.
jún. 28
8:30
Így alakul ma a forint árfolyama (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel.

Keresés