Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben hamarosan megkezdődik az a kutatás, amelyben a kutyák és a képzett diagnoszták párhuzamosan azon dolgoznak, hogy a tüdőrák már korai stádiumban felismerhető legyen.
A rendőrök őrizetbe vettek egy szolnoki férfit, aki a gyanú szerint több mint ötven sértettet károsított meg azzal, hogy a kölcsönkért pénzt nem vagy csak részben fizette vissza - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
Budapest - Hétvégén rendezik meg az Ironman 70.3 Budapest elnevezésű triatlonversenyt, ami miatt lezárásokra kell számítanunk a főváros egész területén.
Pomáz — Alig néhány hete még arról szóltak a hírek, hogy a Nagy Ő-ként ismertté vált Molnár Anikó rövidesen elhagyja az országot – ám mint kiderült, csak egy kósza gondolat erejéig merengett el a lehetőségen.
Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint ahhoz, hogy érdemben lehessen küzdeni a terrorizmussal, ismerni kell a terroristák motivációját, gondolkodását, működését.
Budapest – Merész vállalkozásra szánta el magát négy magyar barlangász: világelsőként szeretnék dokumentálni a Föld legmélyebb barlangjaként számon tartott Kubera-Voronya barlangot. A Kaukázus nyugati partvidékén húzódó barlangrendszert a föld alatti Everestként emlegetik.
A székesfehérvári felnőtt országos bajnokságon a számot Sípos János nyerte, de ennél nagyobb eredmény, hogy a Budapest Honvéd 14 éves versenyzője második lett, 10,59-es idővel. Ami korosztályos világcsúcs, korábban egy amerikai versenyző tartotta, 10,65-tel. (via utanplotassport.hu)
Azt már jó ideje tudjuk, hogy a hegyes orrú topánok, a tűsarkúak éppoly egészségtelen viseletnek számítanak, mint a sarok nélküli balerinacipellők, bütykössé, lúdtalpassá tehetnek bennünket.
Az ügyészség közleménye szerint Liege városban csapott le a két férfira a terrorelhárítás. A házkutatás során se fegyvert, se robbanóanyagot nem találtak, ugyanakkor a nyomozati munka során arra jutottak a hatóságok, hogy támadást terveztek végrehajtani az országban. A 33 éves Nourredine H.-t és testvérét, Hamzát előállították, vasárnap derül ki, hogy maradnak-e előzetesben. (BBC)
A menekülő emberek hatalmi játéknak vannak kitéve, ők a legnagyobb áldozatok, fogalmazott Feledy Botond külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Molnár Ferenc Caramelt rengetegen tisztelik azért, mert hiába elismert és sikeres, a magánéletét el tudja zárni a nyilvánosság elől, és teljesítményével próbál meg feltűnni a médiában.
Szombat délelőtt, hatalmas médiaérdeklődés közepette, szurkolók és családtagok búcsúztak el és kívántak sok szerencsét a Rióba tartó magyar olimpikonoknak a Syma Csarnoknál.
Texas — Jennifer Sullivan (46) élete egészen 2009-ig tökéletesen alakult. A texasi hölgy boldogan élt kislányával, ráadásul azzal kereste kenyerét, hogy megszólalásig hasonlít Jennifer Anistonra.
A hatvanmillió embert foglalkoztató ruha- és textilipar a becslések szerint 3000 milliárd dolláros üzlet; és a világ GDP-jének 2 százalékát adja. Világszerte 150 milliárd ruhadarab készül évente, miközben csak az Egyesült Államokban 13 millió tonna ruhát dobnak ki.
A divattervezők ízlésvilága sokszor igencsak különbözik az átlagemberek elképzeléseitől, ám azt mindenki jól láthatja, hogy az amerikai csapat formaruhájának elkészítésénél egy apró dologra nem igazán figyeltek.