Hódmezővásárhely — Szomorú tekintetek, helyszínelő rendőrök és szalaggal körbezárt kirakat jelzi: szörnyű tragédia történt a hódmezővásárhelyi Szent Antal utcában.
A több mint két éve eltűnt malajziai utasszállító repülőgéphez tartozik az a nagy méretű roncsdarab, amelyet júniusba Tanzániában találtak - közölte pénteken az ausztrál közlekedésbiztonsági hivatal (ATSB), ismertetve az elvégzett vizsgálat eredményeit.
Rio de Janeiro – Sors Tamás (24), valamint Konkoly Zsófia (14) harmadik lett a riói paralimpián 100 méteres pillangóúszásban. A Krajnyák Zsuzsanna (37), Dani Gyöngyi (41), Veres Amarilla (22) a női párbajtőrcsapatok versenyében szintén bronzérmet szerzett.
Bár úgy tűnt, hogy Rékasi Károly állapota javul, de ismét kórházban van és naponta négyszer kap infúziót a népszerű színész. Aki most arról is beszélt, hogy bizony nagyon megviselték a fájdalmak, nehézségek...
Budapest - A korábban híradós műsorvezetőként dolgozó Várkonyi Andrea meglepő őszinteséggel mesélt intim részleteket Bochkor Gáborral való közös életükből Kasza Tibi főzőműsorában a házigazdának.
Szingapúr – A hét végi ázsiai viadal kapcsán figyelmeztették a csapatokat, hogy a verseny helyszínéül szolgáló pénzügyi metropoliszban csak az elmúlt két hétben mintegy 300 fertőzött személyt regisztráltak.
Bár ma délelőtt még zavartalan lesz a napsütés, s a délután többfelé 28 fokkal kecsegtet, sajnos mindez nem tart sokáig, estére megérkezik egy hidegfront, ami után már nem tér vissza a vénasszonyok nyara!
Eindhoven – A férfi juniorválogatott elképesztő bírói manipuláció miatt bukta el az olaszok elleni Európa-bajnoki negyeddöntőt. A „meghibásodó” eredményjelző miatt három gólt elvettek a gárdától, majd kiállításokkal akadályozták meg, hogy továbbjusson.
Alkmaaer – Az AZ Alkmaar–Dundalk (1-1) Európa-liga-mérkőzésen a hazaiak játékosa a hálóba fejelt, de ütközött az ellenfél kapusával, s kis híján tragédiával végződött a találkozó.
Bearsden - Agyonverte az 51 éves James McCarten a 43 éves barátnőjét, miután hazaért és rajtakapta, hogy a nő éppen a férfi legjobb barátjával hentereg.
Miskolc – A szurkolók megelégelték, hogy a csapat gyengélkedik a bajnokságban, s hiába nyert, ezzel jutott a Magyar Kupában bizarr üzenetet fogalmaztak meg egy molinón.
Liverpool - 235 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki két kisgyereket bántalmazott szexuálisan, s pornográf felvételeket készített róluk. Egyik áldozata mindössze hat napos volt.
Ha az olvasó is büszke kutyatulajdonos, akkor biztos ismeri az érzést, amikor nem csak lépést kell tartani a házikedvenc séta- vagy inkább futótempójával, hanem ötpercenként hajolgatni zacskóval a kézben hogy az út közepére üpottyantott "ajándékcsomagot" összeszedje.
Fordulat: Már tizennégy taxist hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség a zuglói eset kapcsán, melynek során megvertek egy brit-amerikai párt, akik szót emeltek a túlszámlázás ellen.
Milánó – Korhut Mihály (27) nem akármilyen meccsen mutatkozott be új klubjában, a Hapoel Beer-Sevában. Az izraeli gárda ugyanis óriási meglepetésre 2-0-re legyőzte otthonában az olasz Internazionálét.
Karintia, Ausztria - Abszurdnak hangzik, de megtörténik: a 18 éves lány beleegyezése nélkül töltöttek fel szülei a közösségi portálra képeket, s a lány ügyvédhez fordult s beperelte őket.
Meghalt egy kisteherautó vezetője, miután járművével egy út szélén álló kamionba rohant péntek reggel az M85-ös autóúton Kóny és Enese között - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Károly, walesi herceg, néhai nagyanyja, Bowes-Lyon Erzsébet előtt akart tisztelegni egy, a Buckhingam Palota stílusában épült bérházzal, amely a Queen Mother Square-n kapott helyet.
Az uniós vezetők informális pozsonyi megbeszéléseit megelőzően az Európai Parlament elnökével, Martin Schulzcal tárgyalt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, akit arra kért, hogy adja meg a tiszteletet a magyaroknak.
Utolsó óráit élvezhetjük a nyári melegnek: holnap hajnalban esővel, viharokkal érkezik a hidegfront. A Meteorológiai Szolgálat tizenegy megyére adott ki elsőfokú riasztást.
Utolsó óráit élvezhetjük a nyári melegnek: holnap hajnalban esővel, viharokkal érkezik a hidegfront. A Meteorológiai Szolgálat tizenegy megyére adott ki elsőfokú riasztást.
Costa Rica - Még egy ilyen bolond világban is meglepő dolognak lehettek szemtanúi a Costa Rica-i város lakói, ugyanis egy feltehetőleg kábítószer hatása alatt álló nő a reggeli csúcsforgalom közepette úgy döntött, hogy bemegy az autók közé, s megszabadul ruháitól.
Lakewood - Egy csendes szerda délutánnak indult, s a puszta szerencsén múlt, hogy nem katasztrófával végződött, ugyanis - ahogy az a lenti videón is látszik - egy helyi iskolabusz sofőrje hirtelen gondolt egyet, s a sebességhatárt és a záróvonalat egyaránt átlépve meg akarta előzni az előtte haladó FedEx-es furgont.
Barcelona – Meglepő történetet elevenített fel Ludovic Giuly (40) a Barcelona labdarúgócsapatának korábbi francia játékosa. Azt állítja, az argentin sztár tizenhat esztendősen, amikor felkerült a felnőttekhez, megalázta csapattársait az edzéseken, ezt azonban kegyetlenül megtorolták.