Különböző fertőzések következtében duzzadnak meg a nyirokcsomóink. Aggodalomra ad okot, ha a nyirokcsomók megnagyobbodása látszólag ok nélkül következik be, vagy a fertőzés megszűnését követően, hetek alatt sem múlik el.
Elképesztő lebukás: Sam Allardyce még le sem játszotta az első meccsét Angliával, máris eladta magát 600 ezer fontért. Ráfaragott, mert az ázsiai befektetők igazából a Telegraph riporterei voltak, rejtett kamerákkal.
A nemzeti Lovas Színház legújabb plakátjának minden részlete igazi kincs. Az zseniális alkotás keletkezési körülményeiről szinte semmit sem tudunk, de egy műelemzés talán közelebb visz annak megfejtéséhez, hogy miért kell 2016-ban egy lótestű Pintér Tiborral eladni egy kulturális intézményt.
Annak ellenére, hogy a brit királyi család a nyilvánosság előtt éli a mindennapjait, a mai napig akadnak olyan titkok, amelyeket csak kevesen tudnak az uralkodó famíliáról. Íme, 7 érdekesség II. Erzsébetről, amikről eddig biztosan nem hallott!
Nem adta meg az elsőbbséget, kocsijával elsodort két fiatalkorú lányt Debrecenben egy Audi sofőrje, aki elhajtott a helyszínről. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az elfogásához.
Kiss Endre "Endi", a Hooligans dobosa szeptemberben ünnepelte 46. születésnapját. Az ivásról, az egészségről és a jógáról is beszélt a Fem3 Café műsorában.
Kilenc kutyatulajdonos úgy döntött, hogy kedvenceikkel karöltve szeretnének elkészíteni egy naptárat. A naptárban található képeken mind pucérak, de tettüket egy nemes cél vezérelte, hogy alapítványoknak gyűjtsenek pénzt. Illetve szerették volna megváltoztatni a cockapooo nevezetű kutyafajták negatív megítélését és bebizonyítani, hogy nagyon aranyos állatok.
A Star Academy falai között zajlik az élet: nem elég, hogy a nézőknek minden hétvégén el kell búcsúzniuk egy-egy versenyzőtől, az akadémián egyre komolyabb érzelmek és vonzalmak is kezdenek kialakulni.
30 százalékos tulajdonrészt vásárolt az RTL kiadója, az M-RTL Zrt. a Hír24, a Nők Lapja és számos további sajtótermék kiadójában, a Centrál Digitális Média Kft-ben, jelentette be a két cég. Az üzlet értékéről nincs információ, a GVH-nak jóvá kell még hagynia a tranzakciót. Az RTL-nek nagyobb lesz a netes elérése, a Centrálban több lesz a videós tartalom, közölték a két cég vezetői. (MMonline)
Több olyan szálloda is van a világon, ami különlegesnek mondható, a luxus berendezések és leginkább az onnan nyíló kilátás miatt. A következő galériánkban a világ hét legkülönlegesebb szállodáját tekintheti meg, ahol Ön is biztosan szívesen eltöltene egy éjszakát.
Jogerősen is nyolc, illetve öt év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit és egy nőt - unokatestvéreket - az asszony 13 éves lánya elleni szexuális erőszak miatt kedden a Pécsi Ítélőtábla. Az anya tudtával a nő unokatestvére bántalmazta a kislányt, aki hiába kiabált segítségért, az anyja nem ment be hozzá a szobába. A férfi azzal védekezett, hogy szexuálisan inaktív, de a bíróság nem hitt neki.
Az Európai Bizottság szerint túl mohón fogyasztják a magyarok az uniós forrásokat. A magyarok nem foglalkoznak ezzel, Mészáros Lőrinc útépítő üzlettársának is emelték az igényelhető támogatását.
Előző héten jelentette be hivatalosan is Angelina Jolie, hogy beadja a válókeresetet, és úgy tűnik, messzebbre nyúlnak vissza gondjaik mint azt bárki hitte volna.
Nagyszabású szárazföldi offenzívát indítottak kedden négy fronton is a szíriai kormányerők Aleppó lázadók uralta negyedei ellen - jelentették szíriai ellenzéki fegyveresek magas rangú tisztségviselői.
Bűnösnek találta, és kilenc év börtönbüntetésre ítélte a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) kedden az iszlám szélsőséges Ahmad al-Mahdi al-Faqit, aki 2012-ben Timbuktu középkori város páratlan műemlékeinek elpusztítását irányította.
Egészen újszerű, ahogy közvetlenül a kapuk mögé magas betonfalakat húztak. Deutsch Tamás előzetesen azt ígérte, hogy ennél korszerűbb létesítmény nem lesz a világon. Hatmilliárdba került, még át sem adták, máris utálják a szurkolók.
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé az ügyészség a 4-6-os villamoson alvó nő kifosztásán tetten ért férfit. A tolvajt jogerősen 4 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a bíróság. ráadásul le kell ülnie két másik, felfüggesztett büntetését is, ami plusz másfél, illetve két évet jelent neki.
Ahhoz, hogy olcsóbban bankoljunk, első lépésként pontosan tisztában kell lennünk a saját bankhasználati szokásainkkal: mennyit utalunk, hány részletben; csekkel vagy csoportos beszedésekkel fizetjük a számlákat; mennyi készpénzt veszünk fel.
Meglehetősen szokatlan és fura kivitelezést alkalmaztak az MTK labdarúgócsapatának új stadionjában: a kapuk mögött szinte alig van hely, rögtön betonfal következik.
Harsány és monokróm színek izgalmas fúziójában gyönyörködhetünk, merész és egyszerű minták kéz a kézben járnak, rusztikus folklór és modern városi életérzések keverednek a legújabb lakástrendekben, hogy otthonunk ne csak még élhetőbb és kényelmesebb, de igazán stílusos és egyedien sokszínű legyen – magyarázza Benkő Barbara, az IKEA lakberendezője.
Kiskőrös — A riói paralimpián először mutatkozott be a parakajak sportág, s rögtön magyar érmet is ünnepelhetett a közönség, hiszen a KL1-es kategóriában Suba Róbert (36) a második helyen zárt, mindössze 45 ezredmásodperc hátránnyal.
Ráckevei Anna, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója (jobbra) és Gyarmathy Ágnes, a színház díszlet- és jelmeztervezője bemutatta Jászai Mari halotti maszkját a debreceni Déri Múzeumban. A különösen értékes maszkot, amin kívül csak egy másik másolat készült az eredetiről, Ráckevei Anna ajándékozta a múzeumnak. (Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)
Grúzia - Jövő héten esedékesek a parlamenti választások az országban, és a hangulat igen feszült, ezt bizonyítja az alábbi videó is, mely egy helyi televíziós műsorban politikusok között kitört verekedést mutatja.