Kedves kisfilmet készített a Vigyél Haza alapítvány arról az árva kutyáról, aki örökbefogadása után új gazdájával bejárja Budapest olyan részeit is, ami egy kutyát is érdekelhet.
Oxford - Egy belvárosi utcán épp hazafele tartott egy fiatal lány Oxfordban, amikor is két fehér férfi kipattant egy autóból, és kényszerítették, hogy szálljon be és menjen velük. Brutálisan megerőszakolták, majd egyszerűen kilökték az autóból.
A külgazdasági és külügyminiszter marokra fogott egy szakállas puskát az Egri Vitézlő Oskola hagyományőrző egyesület alelnöke, Vilmek Attila társaságában az egri várban. Nyitrai Zsolt is a helyszínen volt, korábban ő is durrogtatott. (Fotó: Komka Péter / MTI)
Terézváros képviselő-testülete elfogadta Hassay Zsófia fideszes polgármester javaslatát, és úgy döntött: fejenként 1 millió forintos támogatást nyújt a BRFK szeptember 24-én a Teréz körúton történt robbantásban szolgálatteljesítés közben megsérült két járőrének.
Aleppo — Eddig is véres háború dúlt, de az utóbbi hetekben valóságos pokollá változott a valaha hárommillió lakosú, történelmi örökségekkel teli tűzdelt észak-szíriai nagyváros lakóinak élete.
Budapest – Iszonyú tapasztalatot szerzett egy 15 éves kisfiú Budapesten: a fiatalember hajvágást kért a 64 éves fodrászától, ám az idős férfi lehúzta a redőnyt, bezárta az ajtót és molesztálni kezdte fiatal vendégét.
Budapest — Az Éjjel-nappal Budapest sztárjának, Lalinak végre sikerülhet valami olyat tennie, amiért mindenki büszke lehet rá, ugyanis az énekest jelölték az Év mulatós férfi előadója címre.
Malang, Indonézia - Színes városrészt hoztak létre turistalátványosságként Indonéziában, ahol a színes falak mellett a rájuk installált 3D képekben is gyönyörködhetnek az oda látogatók.
Budapest — Pocakosan is jól állt neki a kék ruha, amelyet az Extrém Activity szeptember 14-i első adásban viselt, és a fekete szoknyás fehér blúzos szett is finoman tompította gömbölyödő anyaságát 21-én, na de a szerda esti fehér ruha mindent vitt az optikai trükkös fekete hullámaival.
Pennsylvania, USA - Elképesztően különleges pillanatnak lehetett tanúja az az amatőr fotós, aki lencsevégre kapta, ahogy egy bagoly és egy mókus szembetalálkozik, és egy pillanatra a rágcsáló megdermed a meglepetéstől, majd próbál odébbállni.
Miután Magyarország nemcsak a tízmillió futballokos, de a tízmillió nyomozó országa is, nem nagyon csodálkozhatunk azon, hogy a Teréz körúti robbantás kapcsán ellepték az internetet azok az észrevételek, amelyek úgymond elvezethetnek a rendőrök elleni támadás mindmáig ismeretlen elkövetőjéig.
Houston, Texas - Blut Katzchen-nek, a 28 éves amerikai nőnek igen érdekes hobbija van: engedi, hogy igyanak a véréből. Már 10 éve járja az országot, hogy kielégítse az önjelölt vámpírok vágyait, féfiakét és nőkét egyaránt. Egyik "kliensével" később összemelegedtek és egy párt alkotnak jelenleg.
Safranbolu, Törökország - A 19 éves Rumeysa Gelgi jelenleg a világ legmagasabb tinédzsere. Egy török kisvárosból származik és az igen ritka Weaver-szindrómában szenved. Ez rendkívül gyors növekedéssel jár, illetve azzal a sajnálatos következménnyel, hogy a különböző végtagjainak és ízületeinek károsodása miatt igen nehezére esik a mozgás annak, akit érint ez a fajta rendellenesség.
Miskolc – Többmillió forint értékben hamisított emblémájú napellenzőket és autós árnyékolókat foglaltak le a pénzügyőrök. Mindezt román csempészeknél, autóalkatrészek forgalmazásával foglalkozó cégtől.
A Fővárosi Törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése miatt, nem jogerősen négy és fél év börtönreítélte, és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta polgármesterét, Madácsi Imrét csütörtökön.
Los Angeles — Johnny Depp évtizedeken át volt a nők bálványa, Vanessa Paradis-vel való kapcsolata egyike volt a megvalósult hollywoodi álmoknak, ám A karib tenger kalózai sztárja sem úszta meg végül magánéleti botrány nélkül.
Emelkedik bruttó 6,35 forinttal a 95-ös benzin, és 12,70 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára szombattól a jövedékiadó-szabályozás változása miatt.
London – Tragédia! Az orvosok is tehetetlenek voltak, mire a kicsi kórházba jutott: egy londoni buszon 3 hónapos halott csecsemőre bukkantak a rendőrök.
London – Pár nappal azután, hogy korrupciós botrányba keveredett és kirúgták az angol labdarúgó-válogatott csapdába csalt szövetségi kapitányát Sam Allardyce-t (61), máris elindultak a találgatások, hogy ki lesz az utódja.
Kalifornia, USA - A világ legnagyobb, évente megrendezésre kerülő poszt-apokaliptikus témájú rendezvénye a Wasteland Weekend fesztivál. Ebben az évben a fő vonal a Mad Max által ábrázolt világot követi, s ez rendkívül különleges látványt és képeket eredményezett.
Egy grazi bíróság csütörtökön este életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte és a kóros elmeállapotú elítéltek intézetébe utalta azt a grazi ámokfutót, akinek száguldozása tavaly júniusban három halálos áldozatot követelt.
A kóros elmeállapotú elítéltek intézetébe utalták a férfit, aki teljesen érzéketlenül hallgatta az ítélethirdetést, és azt ismételgette, hogy félelemből cselekedett.
Kit kever gyanúba, hogy a Nagykörúti Robbantó horgászsapkát viselt. Hát ez tök egyértelmű. Vagy az arabokat, vagy a zsidókat, vagy a négereket, vagy az amcsikat, attól függően,
Kórházi alkalmazott lehet az, aki legalább két idős pácienst gyilkolt meg egy jokohamai kórházban, infúzióba csempészett méreggel. Az áldozatok száma jóval magasabb is lehet, mert az intézményben megugrott az elhalálozások száma az utóbbi hónapokban.
És még így is némileg a minimumérték alatti büntetést szabták ki Madácsi Imrére, aki Fidesz-KDNP-s polgármesterként csalt és sikkasztott folytatólagosan.
Fotó: Robyn Beck / AFP A lap szerint ennyivel csökkent Trump becsült személyes vagyona, ami így már csak 3,7 milliárd dollár. Szerinte ennek az oka főleg az „enyhülő” New York-i ingatlanpiac. Pedig a republikánus elnökjelölt legszívesebben azzal kampányol, hogy nagyon gazdag, mert egy zseniális üzletember. (BBC)
Csak most állt össze a kép: hogy miért piált a skinhead vaddisznó, és hogy nem a gyerekek, hanem a szocialista titkosszolgálat tette tönkre az agresszív nagyivót.