Oszter Sándor lánya, Oszter Alexandra nyilvános Facebook-bejegyzésben határozta meg álláspontját: elhatárolódik apja botrányaitól. Hazug kijelentésekkel vádolja színész édesapját, amire édesanyja is reagált.
Nyíregyháza - A nagy víznyomás, a szakadó eső és a viharos szél miatt rengeteg rendszámábla leszakadt az ország keleti részein. A nyíregyházi rendőrség munkatársai az esti esti vihar után több mint ötven elhagyott rendszámtáblát szedtek össze a városban.
Istenes László karrierjét középiskolás tanárként kezdte, több mint tíz évig matematikát oktatott. Azonban kíváncsisága és a családfői hivatástudata miatt otthagyta a pályát.
Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás olimpikon úszóink a komoly felkészülési időszakban is fontosnak tartották, hogy részt vegyenek a Tej Világnaphoz kapcsolódó ünnepségen.
Volt egy fiú… akinek emlékére a Karthago együttes 1981-ben megírta a Requiem című slágerét. A dal országos és nemzetközi sikereket aratott, a mai napig több ezer ember énekli a koncerteken, ihletőjére mégis nagyon kevesen emlékeznek.
Bük – Szálljon 10 méter magasan, utazza körbe a várost kisvonattal, kóstoljon bele a golfozás világába egy Margit-sziget méretű pályán, vagy egyszerűen csak süttesse a hasát a fürdő egy medencéjének partján, Bükön valódi paradicsom várja.