2017. június 8. csütörtök

jún. 8
0:24
Hárommilliárd forintos program indul a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására (ProfitLine)
Hárommilliárd forintos, európai uniós támogatású programot indít a kormány megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon.
jún. 8
1:06
Leginkább az ipar a gazdaság húzóereje (ProfitLine)
Az ipar és a szolgáltatások húzták a növekedést az első negyedévben, 1,6, illetve 1,7 százalékponttal járultak hozzá a bruttó hazai termék (GDP) 4,2 százalékos éves emelkedéséhez - kommentálták a friss statisztikai adatokat az MTI-nek szerdán nyilatkozó elemzők.
jún. 8
2:06
Felújítják a sióagárdi Sió-hidat (ProfitLine)
Felújítják 452 millió forintért a Tolna megyei Sióagárd mellett lévő Sió-hidat - jelentette be a szekszárdi egyéni választókerület országgyűlési képviselője szerdán a beruházás helyszínén.
jún. 8
2:36
Törökország katonákat küld Katarba (ProfitLine)
Törökország katonákat küld Katarba - az erről szóló törvényt a török parlament szerda este fogadta el, két nappal a Katar politikája körüli öböl menti válság kirobbanása után - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
jún. 8
3:06
20 százalékkal növekedett a félvezetők eladása (ProfitLine)
Április 31,3 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket szerte a világban, ami 20,9 százalékos növekedés a tavaly áprilisban elért 25,89 milliárd dollárhoz képest - közölte a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (SIA) szerdán.
jún. 8
3:36
Programok és koncertek várják Önt a Soproni Ünnepi Heteken (ProfitLine)
Szabadtéri és színházi koncertek, előadások, valamint kiállítások és gyermekprogramok is szerepelnek a hatvanadik Soproni Ünnepi Hetek programjában, amely június 16-án kezdődik és őszig tart. A programsorozat előtt egy nappal, június 15-én indul a szezon a Fertőrákosi Barlangszínházban, ahol elsőként Elton John-Tim Rice Aida című musicaljét láthatj
jún. 8
4:06
Házkutatást tartottak a Magyar Kézilabda Szövetségnél (ProfitLine)
A Budapesti Nyomozó Ügyészség munkatársai szerdán házkutatást tartottak a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) egyik irodájában és ott dokumentumokat, okiratokat foglaltak le.
jún. 8
4:36
Csatlakoztunk az OECD multilaterális adóegyezményéhez (ProfitLine)
Magyarország csatlakozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) multilaterális adóegyezményéhez, a dokumentumot Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár írta alá az OECD miniszteri értekezletének margóján, több mint 65 országgal együtt, Párizsban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.
jún. 8
5:06
712 ezer forint fejlesztési forrás jut minden lakosra (ProfitLine)
A jelenlegi európai uniós finanszírozási ciklusban Magyarország 12 ezer milliárd forint fejlesztési forrással rendelkezik, ami azt jelenti, hogy 2020-ig 712 ezer forint jut minden magyar állampolgárra, míg az előző uniós ciklusban ez az összeg 650 ezer forint volt - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán az Ors
jún. 8
5:15
A jövő héttől magasabb lesz a rezsióradíj az építőiparban (Adózóna)
Június 12-étől nő a minimálisan felszámítandó építőipari rezsióradíj.
jún. 8
5:30
Úgy tűnik, még a mai napig működik a Budapest 2024 Zrt. (Menedzsment Fórum)
Február végén született meg a döntés, hogy visszalép Budapest az olimpiai pályázattól. Azóta pedig már eltelt 3 hónap.
jún. 8
5:36
Merkel: Köszönet és elismerés jár Bulgáriának (ProfitLine)
Köszönet és elismerés jár Bulgáriának a határai védelméért tett erőfeszítésekért - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a bolgár kormányfővel folytatott megbeszélése után.
jún. 8
5:39
Kövér László: Sanghaj lehet Kína kapuja Magyarország számára (hirado.hu)
Ahogy Magyarország az Európai Unió és Közép-Kelet-Európa kapuja Kína számára, úgy a 24 millió lakosú és a világ legnagyobb forgalmú kikötőjével rendelkező Sanghaj lehet Kína kapuja hazánk számára.
jún. 8
5:42
Futótűzként terjed egy befektetés, már a felügyelet is vizsgálódik (Portfolio)
Minden eddiginél nagyobb a kereslet a tőzsdén kereskedett alapok (ETF) iránt, a lassan 4 ezer milliárd dollárnyi vagyont kezelő alapokba úgy öntik a pénzt a befektetők, mintha nem lenne holnap. Eközben felügyeleti szinten már globálissá...
jún. 8
5:51
Félmilliárdot ér a lefoglalt dohány (AQUA)
Több mint tizenegymillió szál cigaretta és három tonna fogyasztási dohány. A felsorolás nem egy nagyobb forgalmú trafik rendelési listájáról származik, hanem azt mutatja be, mekkora mennyiségű illegális árut vontak ki január eleje és április vége között a feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei.
jún. 8
6:03
Japán továbbra is a legnagyobb ázsiai befektető Magyarországon (hirado.hu)
Japán továbbra is a legnagyobb ázsiai befektető Magyarországon, ezt nem befolyásolja az tény, hogy Magyarország legnagyobb térségbeli kereskedelmi partnere pedig Kína.
jún. 8
6:06
Több mint félmillió autó készült tavaly Magyarországon (Menedzsment Fórum)
A három magyarországi autógyárban, a győri Audiban, a kecskeméti Mercedesben és az esztergomi Suzukiban tavaly több mint félmillió autó készült, és az említett cégek újabb beruházásokat terveznek profitjukból - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
jún. 8
6:06
Ezért pereli be a francia államot egy párizsi nő (ProfitLine)
Pert indít egy párizsi nő a francia állam ellen, amiért az képtelen megvédeni egészségét a légszennyezés hatásaitól.
jún. 8
6:12
Emiatt nem lesz már többé drága az olaj (Privátbankár)
Tavaly nagyon megugrott a megújuló energia térhódítása: a jelenlegi paksi atomerőművi kapacitás 80-szorosát állítottak üzembe világszerte. A teljes kapacitás ezzel 2017 gigawatt (1000 Paks) lett. Idén valószínűleg tovább gyorsul a folyamat, az áramtermelés egyre nagyobb hányadát adják majd a megújulók.
jún. 8
6:15
Csak kétféle lakossági állampapír fogy (vg.hu)
A Kétéves Állampapír és a Prémium Magyar Államkötvény maradt gyakorlatilag az a két állampapír, amely vonzza még a kisbefektetőket. A többiből újabban már kifelé áramlik a pénz, illetve olyan kevés megtakarítást vonz, hogy meg kell hosszabbítani az értékesítését.
jún. 8
6:17
Megmozdult az antik képek és bútorok piaca (vg.hu)
Izgalmas és sokszínű háromnapos nyári árveréssel zárta az első félévi műkereskedelmi szezont a Nagyházi Galéria.
jún. 8
6:18
Amit a támogatások, adományok elszámolásáról tudni kell (Adózóna)
Összefoglaltuk az adózók által nyújtott, vissza nem térítendő támogatásoknak – ezen belül az adománynak minősülőknek – a nyújtónál és a kedvezményezettnél történő elszámolását, illetve a nyújtott támogatás társasági adókötelezettségnél történő kezelését.
jún. 8
6:19
Százötvenmilliárd felett a nagy sörgyártók (vg.hu)
Az esős, hűvös nyár ellenére nőtt tavaly a vezető magyarországi sörgyártók forgalma. A Dreher és a Heineken Hungária ma már lefedi a teljes piac több mint kétharmadát.
jún. 8
6:39
Több mint félmilliárd forintnyi cigarettát vont ki a feketepiacról a NAV (hirado.hu)
Több mint tizenegymillió szál cigarettát és három tonna fogyasztási dohányt vontak ki a feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei január eleje és április vége között.
jún. 8
7:00
Mi legyen a SZÉP Kártyáról visszaérkező pénzzel? (HR Portál)
2017. június végéig a SZÉP Kártya kibocsátók visszautalják a munkáltatók számára azokat a 2015-ös feltöltéseket, amelyet a munkavállalók 2017. május 31-ig nem használtak fel a kártyájukról. De mit kell tenni, mit lehet tenni ezzel a visszaérkező pénzzel? - teszi fel a kérdést, és persze meg is válaszolja Fata László, cafeteria szakértő.
jún. 8
7:12
Jól sikerült a nap a Wall Streeten (TőzsdeFórum)
Emelkedéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
jún. 8
7:18
Kitömi a zsebünket Európa – szerinted rád mennyi támogatás jut? (Privátbankár)
Csepreghy szerint 2020-ig bőven lesz miből fejleszteni az országot.
jún. 8
7:18
Ma megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák (ProfitLine)
Ma megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák, a diákok először emelt szinten adnak számot tudásukról.
jún. 8
7:24
11 millió szál cigarettát foglaltak le a NAV-osok (Privátbankár)
Ennyit vontak ki a feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei január eleje és április vége között.
jún. 8
7:30
Több mint 65 ország szigorít adópolitikáján (TőzsdeFórum)
Multilaterális adóegyezményhez csatlakozott Magyarország.
jún. 8
7:33
Melyik képzés illik a személyiségedhez? (HR Portál)
A felvételi előtt állók személyiségéhez és érdeklődéséhez tökéletesen illeszkedő képzés kiválasztásában nyújtana segítséget a négy középiskolásból álló, Orient nevű csapat innovatív digitális megoldása. A BCCH-uSchool vállalakozói klub döntőjét ezzel a pályázattal nyerték meg.
jún. 8
7:33
Kissé erősödött a forint (GazdaságPortál)
Minimálisan, alig pár fillérrel erősödött a forint az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest csütörtök kora reggelre szerda estétől a bankközi piacon. Reggel fél hétkor 308,56 forinton jegyezték az eurót a szerda esti 308,65 forint után. A svájci frank 284,14 forintról 284,10 forintra gyengült, a dollár jegyzése pedig 274,17 forintról 274,09 forintra csökkent. Az ...
jún. 8
7:36
Kitettek magukért – rengeteg autót gyártottak a magyarok (Privátbankár)
A három gyárban több mint félmillió kocsi gurult le a gyártósorról.
jún. 8
7:36
Minimálisan erősödött a forint (ProfitLine)
Minimálisan, alig pár fillérrel erősödött a forint az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest csütörtök kora reggelre szerda estétől a bankközi piacon.
jún. 8
7:39
Még nagyobb volt az első negyedéves növekedés (AQUA)
A statisztikai hivatal részletes adatkimutatása szerint kicsivel az eddig ismertnél is nagyobb volt az első negyedévi gazdasági növekedés. Most már egyre több szakértő közelíti saját várakozásait a korábban még túl optimistának ítélt kormányzati előrejelzéshez.
jún. 8
7:54
Döntött a NASA: ők lehetnek az első emberek a Marson (Privátbankár)
Hét férfit és öt nőt választottak – és egyikük sem hivatásos asztronauta.
jún. 8
7:54
Írásban vallott az FBI volt igazgatója (Portfolio)
James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója január elején tájékoztatta Donald Trump megválasztott amerikai elnököt, hogy ellene nem folyik vizsgálat a tavalyi elnökválasztási kampányba való esetleges orosz beavatkozás...
jún. 8
7:54
Reggeli induló - 06.08. (TőzsdeFórum)
Mit érdemes tudni ma reggel?
jún. 8
7:57
Több mint félmillió autó készült tavaly Magyarországon (AQUA)
A három magyarországi autógyárban, a győri Audiban, a kecskeméti Mercedesben és az esztergomi Suzukiban tavaly több mint félmillió autó készült, és az említett cégek újabb beruházásokat terveznek profitjukból – írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
jún. 8
8:00
Jó hír jött Kínából (Portfolio)
Májusban a várakozásoknál erőteljesebben növekedett Kína exportja és importja. Elsősorban a globális kereslet élénkülése segítette a második legnagyobb gazdaság kivitelét. Májusban az export éves szinten 8,7%-kal bővült, szemben...
jún. 8
8:06
Komoly béremelésekkel számolnak 2021-ig (HR Portál)
A 2018-as költségvetéshez mellékelt tervezet szerint a következő négy évben évente 6,1-11 százalékos bruttó béremeléssel számolnak. A bruttó fizetések összesen 45, míg a nettók 48 százalékkal növekedhetnek 2021-ig, derül ki a Napi.hu cikkéből.
jún. 8
8:06
Egymilliárdos beruházás a Scitec Nutritionnél (ProfitLine)
Egy közel egymilliárd forintos beruházás révén a Scitec Nutrition valamennyi terméke egyedi azonosítót kapott, amelynek révén egyetlen leolvasással meg lehet tudni, milyen alapanyagokból és mikor készült, hol és mikor raktározták, mi áll a hozzá tartozó laborvizsgálatban - közölte a sporttáplálék-kiegészítő gyártó és forgalmazó vállalat az MTI-vel.
jún. 8
8:08
Amit Sir Alex Ferguson nem tud a vezetésről, azt nem is érdemes tudni (HR Portál)
Nagyon ritkán, de előfordul, hogy egy vezető stílusa, hitvallása összesűrűsödik egyetlen eseményben. Ilyen volt anno, amikor Steve Jobs kiállt a pódiumra és bemutatta az első iPhone-t: egyedi pillanat, melyben kreativitás, bátorság, dizájn változtatott meg egy teljes iparágat. Van, amikor mindez csupán pár perc. Alex Ferguson (és e sorok szerzőjének) életében ilyen sorsfordító három perc jött el…
jún. 8
8:09
Az iparszövetség támogatja a közérdekű nyugdíjasszövetkezetek létrehozását (GazdaságPortál)
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) támogatja a közérdekű nyugdíjasszövetkezetek létrehozását, mert az javíthat a munkaerő-piaci helyzeten a kis- és középvállalkozásoknál is – mondta Vadász György, a szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek. Kifejtette: a kereskedelem, a szolgáltatás, a vendéglátás és építőipar területén működő tagjaiknál van tartalék foglalkoztatásra, így nyugdíjasok alkalmazására is,…
jún. 8
8:12
A kkv-knak segíthetnek a közérdekű nyugdíjasszövetkezetek (Menedzsment Fórum)
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) támogatja a közérdekű nyugdíjasszövetkezetek létrehozását, mert az javíthat a munkaerő-piaci helyzeten a kis- és középvállalkozásoknál is - mondta Vadász György, a szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek.
jún. 8
8:14
Gyanús a könyvvizsgálónak a Polgárok Háza 320 milliós támogatása (Menedzsment Fórum)
„Csaknem kizárt”, hogy a Polgárok Háza mögött álló Szövetség a Nemzetért Alapítvány állami céges támogatása összhangban van a HungaroControl társadalmi felelősségvállalási programjával – állítja az alapítvány könyvvizsgálója a HVG-ben megjelent cikk szerint.
jún. 8
8:18
Írásba adták: nem vizsgálódnak tovább Trump ellen (Privátbankár)
Az ex FBI-igazgató megesküdött, hogy nem folytatnak vizsgálatot az amerikai elnök ellen.
jún. 8
8:18
Imádják a régiónkat a befektetők (TőzsdeFórum)
A befektetők magabiztosak a Brexitet követő fellendülés után.
jún. 8
8:24
Nagy a tét: ma választ Nagy-Britannia (Privátbankár)
Megkezdődtek az előrehozott parlamenti választások.
jún. 8
8:24
Tizenegymillió szál cigi - Ennyit fogott meg a NAV (Portfolio)
Több mint tizenegymillió szál cigarettát és három tonna fogyasztási dohányt vontak ki a feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei január eleje és április vége között - írta csütörtöki számában a Magyar Idők. ...

Keresés