2017. február 1. szerda

febr. 1
0:18
Az ipar termelőiár-indexe Magyarországon - ábra (ProfitLine)
Az ipar termelőiár-indexe Magyarországon; előző év azonos időszaka egyenlő 100
febr. 1
0:51
Sok gondot okozott az ónos eső (ProfitLine)
Több mint ötszázszor kellett segíteniük a mentőknek a fővárosban kedden 15 óráig az ónos eső, illetve a csúszós utak miatt - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.
febr. 1
0:55
Az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. februárban nyújtja be a csődkérelmet (ProfitLine)
Az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. februárban nyújtja be a csődeljárás iránti kérelmet a Fővárosi Törvényszékhez - jelentette be a társaság kedden, a BÉT honlapján.
febr. 1
1:57
Több mint 6 millió forinttal növelte vagyonát az államfő (ProfitLine)
Áder János köztársasági elnök a kedden nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint 2016-ban több mint 6 millió forinttal növelte megtakarításai összértékét az előző évi mintegy 4 millió forintos vagyongyarapodás után.
febr. 1
2:30
A Jobbik indokoltnak tartaná a bentlakásos iskolák létrehozását (ProfitLine)
A Jobbik indokoltnak tartaná a bentlakásos iskolák létrehozását.
febr. 1
3:03
Az EU-t még soha sem fenyegette akkora veszély mint most (ProfitLine)
Az Európai Uniót még soha sem fenyegette akkora veszély mint most, a világhelyzet megváltozása miatt - üzente meg Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a tagállamok vezetőinek küldött egyik keddi levelében, a nem hivatalos máltai EU-csúcstalálkozó közeledtével, a legfőbb fenyegetések sorában említve meg a Donald Trump vezette új amerikai kormány "aggasztó nyilatkozatait".
febr. 1
3:33
Egyesült Államok: Romlott a fogyasztói bizalom (ProfitLine)
Romlott a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban, a Conference Board (CB) gazdaságkutató cég hangulatindexe 111,8 pontra gyengült januárban a 15 éves csúcsnak számító decemberi 113,7 pontról, a CB keddi tájékoztatása szerint.
febr. 1
4:06
Január 31. fontos határidő a személyi jövedelemadózásban (ProfitLine)
Legkésőbb január 31-ig, több millió munkavállalóhoz kell eljutnia a munkáltatójuk által kiállított igazolásnak, amely – többek között – jogcímenkénti bontásban az előző évben kifizetett valamennyi adóköteles bevételt, a levont adó és adóelőleg összegét, valamint a bevételt csökkentő tételeket is tartalmazza.
febr. 1
4:39
Munkanélküliség az EU-tagállamokban (ProfitLine)
Munkanélküliségi ráta az Európai Unió tagállamaiban, százalék
febr. 1
5:12
Megkezdődött a szálló por szintjének csökkenése (ProfitLine)
Megkezdődött a szálló por szintjének tartós csökkenése, azonban még mindig indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása Budapesten - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerda hajnalban az MTI-vel.
febr. 1
5:45
Új épületet kap a kőszegi tűzoltóság (ProfitLine)
Százmillió forintos kormányzati támogatással új tűzoltósági épület készül el az év végéig Kőszegen - tájékoztatta a vasi kisváros polgármestere az MTI-t.
febr. 1
5:57
Ha ez így megy tovább, az infláció bedarálja a családi adókedvezményt (Pénzcentrum)
Három meglepő ábrán mutatjuk, mennyit bukhatunk a közeljövőben....
febr. 1
6:19
Mától több felsőoktatási intézmény és kar átalakul (ProfitLine)
Több felsőoktatási intézmény és kar átalakul mától.
febr. 1
6:19
A választás, amelyen eldőlhet, felébred-e a világ rémálmából (Portfolio)
Vészesen közeleg a francia elnökválasztás időpontja májusban, a napokban végleges lett a jelöltek listája azzal, hogy a baloldal is megtartotta előválasztását. Hivatalosan öten mérkőznek meg, de a...
febr. 1
6:27
Ritka nagy szamárságot mondott Trump tanácsadója (Privátbankár)
Egyelőre minden napra jut valami kellemetlen megnyilvánulás vagy intézkedés a Fehér Házból, tegnap Németországnak ment neki az amerikai elnök kereskedelmi tanácsadója, mégpedig értelmetlen, sőt a valósággal épp ellentétes vádak alapján. Ha Mario Draghinak panaszolta volna el bánatát, még értelme is lett volna.
febr. 1
6:51
San Francisco pert indított Donald Trump ellen (ProfitLine)
San Francisco pert indított kedden Donald Trump ellen, mert egyik első elnöki rendeletében kiltásába helyezte a szövetségi támogatás megvonását azon városoktól, amelyek menedéket nyújtanak illegális bevándorlóknak.
febr. 1
7:18
Máris milliárdos károkat okoz a madárinfluenza (Privátbankár)
Rengeteg állatot kellett leölni, eddig 1,2 milliárd kártérítést fizetett ki az állam.
febr. 1
7:24
Van, ahol fizetést kap a nagyi, mert vigyáz az unokára (HR Portál)
2017-től bevezetik Törökországban, hogy az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkező idősek fizetést kaphatnak azért, ha vigyáznak az unokáikra, írja a Türkinfo.hu.
febr. 1
7:24
Hatszáz milliós korszerűsítés a Békés Megyei Központi Kórházban (ProfitLine)
Csaknem 624 millió forintból valósul meg a Békés Megyei Központi Kórház vezetésével az a mosodai fejlesztés, amely öt egészségügyi intézmény hét tagkórházát érinti - tájékoztatta az intézmény vezetője az MTI-t.
febr. 1
7:26
A budapesti nagyvállalatok dolgozói keresték a legtöbbet tavaly (HR Portál)
Magyarországon 2016-ban a havi bruttó átlagfizetés 270.000 Ft volt, tízezer forinttal több, mint az azt megelőző évben, derül ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu internetes bérfelmérésének eredményéből. Budapesten voltak a legmagasabbak a fizetések.
febr. 1
7:28
Megszületett a megegyezés a vasutasok béremeléséről (HR Portál)
Három év alatt összesen 30 százalék béremelést kapnak a vasutasok, amennyiben a kormány jóváhagyja a cégvezetés és a szakszervezetek kedden késő délután elfogadott egyezségét - közölte a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), amely leszögezi: a munkavállalói oldal ennél alacsonyabb mértéket nem fogad el.
febr. 1
7:30
Munkahelyek kerülhetnek veszélybe a Heinekennél? (HR Portál)
Mérlegelésre kéri a Heineken elleni bojkotthoz csatlakozókat a Heineken Hungária Zrt. üzemi tanácsa, miután Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője a cégcsoport termékeivel szembeni bojkottra kérte az embereket a román védjegyvita miatt.
febr. 1
7:32
12 óráznak az FKF munkatársai az időjárás miatt - munkafelvételt is hirdettek (HR Portál)
Síkosságmentesítenek a fővárosban a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai. A dolgozók kétszer 12 órában, vagyis 24 órában az utakon vannak az ónos eső miatt, ami szerda reggelig változó intenzitással eshet. Az FKF munkafelvételt is hirdetett a síkosságmentesítési feladatok ellátására.
febr. 1
7:33
Szerényen erősödött a forint (GazdaságPortál)
Szerényen erősödött a forint szerda kora reggelig a főbb devizákhoz viszonyítva a bankközi piacon kedd este óta. Szerda reggel fél hétkor az euró 309,86 forinton állt a kedd esti 310,15 forint után. A svájci frank jegyzése 290,48 forintról 289,88 forintra, a dolláré pedig 287,80 forintról 287,13 forintra gyengült. Az euró minimálisan mozdult el a dollárral ...
febr. 1
7:36
Ónos eső és hó: csúsznak az utak, marad a piros riasztás (Privátbankár)
Vezess óvatosan! Csúszósak az autópályák és az autóutak.
febr. 1
7:57
Németországban az ónos eső nehezíti a közlekedést (ProfitLine)
Ónos eső és hóesés nehezíti a közlekedést Németország déli és keleti térségében, kedden több száz közlekedési baleset történt.
febr. 1
7:57
Vagyonnyilatkozatok – Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc (GazdaságPortál)
A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között, az ellenzéki politikus több mint egymilliárd forintos osztalékot vehetett fel 2016-ban szerdán nyilvánosságra került vagyonnyilatkozata szerint. Kósa Lajos, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője – a többi…
febr. 1
8:06
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2017.02.01) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2017.02.01-i időjárásjelentése....
febr. 1
8:12
Tállai lapátra tette a NAV főigazgatóját (Privátbankár)
Marsi Márta Erzsébet az adóhatóság második legfontosabb embere volt.
febr. 1
8:14
Kifog az ónos eső a BKK-n: ezek a buszok nem járnak (Privátbankár)
Vagy ha mégis, rövidített úton.
febr. 1
8:16
Urban Betyár, az étterem, ami kulináris és néprajzi élményt is nyújt! (Privátbankár)
Budapest turisztikai központjában, a Bazilikához közeli Október 6. utcában található az Urban Betyár, az élményközpont, ahol egy néprajzi kiállítás mellett ínycsiklandozó ételeket fogyaszthatunk, miközben egyik őshonos halunkat, a sebes pisztrángot is megtekinthetjük a látványfüstölőben.
febr. 1
8:21
Vagyonnyilatkozatok – A fejlesztési miniszter vagyona gyarapodott a legjobban a kormánytagok közül (GazdaságPortál)
Seszták Miklós fejlesztési miniszter könyvelhette el a legnagyobb vagyongyarapodást 2016-ban a tavalyi évre vonatkozó nyilatkozatok szerint, amelyekből az is kiderült, hogy a belügyminiszter megtakarítási portfóliójának értéke több mint 100 millió forinttal csökkent. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – a több miniszterhez hasonlóan – bruttó 1,1 millió forintos havi jövedelemmel rendelkezik,…
febr. 1
8:30
Merre tart a forint? (ProfitLine)
Szerényen erősödött a forint szerda kora reggelig a főbb devizákhoz viszonyítva a bankközi piacon kedd este óta.
febr. 1
8:42
Záporoznak a gyorsjelentések - Folytatódik az adok-kapok a tőzsdéke (Portfolio)
Jók az előjelek az európai piacok nyitása előtt, az ázsiai tőzsdék jellemzően emelkednek a kora reggeli kereskedésben, míg a határidős részvényindexek állása alapján Európában is mérsékelt emelkedést...
febr. 1
8:42
Úgy vitték tavaly a személyi kölcsönöket, mintha nem lenne holnap (Pénzcentrum)
Sokkal több kölcsönt vettek fel a háztartások tavaly, mint 2015-ben....
febr. 1
8:44
Néhány héten belül kiürülhetnek a hazai gáztározók (Portfolio)
Egy-két héten belül kiürülhetnek a magyarországi kereskedelmi gáztározók, a fogyasztást már csak a kis mértékű hazai kitermelésből és a növekvő importból kell ellátni. A kereskedelmi gáztárolással...
febr. 1
8:48
Orbán szegényebb lett, Lázár földet és autót vett – turkálj te is a politikusok zsebében! (Privátbankár)
Ismét megtudtuk, hogy mennyivel nőtt vagy csökkent a politikusaink vagyona, a nyilatkozatot ezúttal is időben benyújtották az érintettek. A kormányfő túladott egy ingatlanán, Áder János továbbra is rengeteg ajándékot kap, a legtöbbet azonban Seszták Miklós kereste a tavalyi évben. Kíváncsi vagy, mennyit keres Lázár János, Varga Mihály vagy épp Rogán Antal? Belenéztünk a pénztárcájukba.
febr. 1
8:57
Tőzsdenyitás előtt – Kisebb emelkedésre számítanak az elemzők (GazdaságPortál)
Kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az elemzők. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a szerda esti döntést hozó Fed-ülés előtt csendes kereskedési napra lehet számítani, a magyar tőzsdei cégekkel kapcsolatban lényeges információ nem érkezett, a kereskedést az európai trendek határozhatják meg, kisebb pluszok várhatók. A decemberi ülésen…
febr. 1
9:00
Három év alatt 30% béremelés lesz a vasutasoknál (Portfolio)
Három év alatt összesen 30 százalék béremelést kapnak a vasutasok, amennyiben a kormány jóváhagyja a cégvezetés és a szakszervezetek kedden késő délután elfogadott egyezségét - közölte a Vasutasok...
febr. 1
9:02
Záporoznak a gyorsjelentések - Folytatódik az adok-kapok a tőzsdéken (Portfolio)
Jó hangulatban nyitottak a tőzsdék Európában, a főbb részvényindexek 1 százalék körüli pluszban indították a napot. Ma első sorban a vállalati hírekre figyelhetnek a befektetők. Kilőtt a Volvo 2017...
febr. 1
9:03
Számos busz nem közlekedik az extrém időjárás miatt (ProfitLine)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több busza rövidített útvonalon vagy egyáltalán nem jár szerda reggel az ónos eső miatt.
febr. 1
9:04
310 körül kezdi a napot a forint (Portfolio)
Szerda reggelre a 310-es lélektani határ környékére erősödött a forint az euróval szemben, így most onnan próbálhat nekifutni, hogy esetleg tovább erősödjön. A nemzetközi devizapiacon a keddi nagy...
febr. 1
9:05
BÉT - Mit hozhat a nyitás? (ProfitLine)
Kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az elemzők.
febr. 1
9:06
Unalmas az iPhone? Mégis rekordot döntöttek az eladások (Portfolio)
Új rekordot döntöttek az iPhone-eladások az Apple-nél a negyedik negyedévben - derült ki a társaság tegnap este közzétett gyorsjelentéséből. Bár a negyedéves nyereség kismértékben csökkent, az...
febr. 1
9:08
Új vezetői bónuszrendszert jelent be a Deutsche Bank (Portfolio)
Egy új és sokkal transzparensebb vezetői bónuszrendszer kialakításán dolgozik a Deutsche Bank, a részleteket május közepe felé jelenthetik be - írja a Reuters a német Handelsblatt információira...
febr. 1
9:09
Reggeli elemzés: RC – Nincs baj az OTP részvénnyel, akkor is veszik, ha esik, akkor is ha fúj – 2017.02.01 (GazdaságPortál)
Nincs baj az OTP részvénnyel, akkor is veszik, ha esik, akkor is ha fúj, a külföld gyengélkedése nem tudta érdemben lefelé mozdítani az árfolyamot. Csak 8750 forint alatt csúnyulna a kép. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Jó reggelt! Benézett és beköszönt a február a latyakos, csúszós, fagyos téli utakról a házak ablakain, elkíséri mindazokat, akik munkába ...
febr. 1
9:10
Holnap is elmarad a Kormányinfó (Portfolio)
A minden héten csütörtökön délután sorra kerülő Kormányinfó című tájékoztató holnap VlagyimirPutyin orosz elnök látogatása miatt elmarad - erről tájékoztatott ma reggel a Kormányzati Tájékoztatási...
febr. 1
9:15
Áramszolgáltatást indít a nemzeti közműcég (Portfolio)
Az ENKSZ tavaly december 5-én adásvételi szerződést írt alá az EDF DÉMÁSZ 100 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásáról az EDF International S.A.S.-val, ez a tranzakció most lezárult, a...
febr. 1
9:15
Most kell bespejzolni: nagyot drágulhat a tojás (Pénzcentrum)
Csak az áfacsökkentés mentette meg a januárt....
febr. 1
9:17
Jól kezdte az évet a magyar ipar (Portfolio)
Jól kezdte az évet a magyar feldolgozóipar, az MLBKT beszerzésimenedzser-indexe januárban 56,5 pontra emelkedett, ami az elmúlt három év 53,9 pontos átlagához képest szép teljesítménynek számít. Az...

Keresés