2017. február 26. vasárnap

febr. 26
0:45
Ritka betegségek világnapja: rendezvények Debrecenben (ProfitLine)
A ritka betegségek világnapjához kapcsolódó hazai programokat a Debreceni Egyetemen (DE) rendezte meg szombaton a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ).
febr. 26
1:51
Romlott a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban (ProfitLine)
A korrábinál kedvezőtlenebb kilátások miatt romlott a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban februárban - ez derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
febr. 26
2:57
Mi a sikeres cégek titka? (ProfitLine)
A sikeres cégek alapítóinak többsége maga is szakértője annak a területnek, amelyen vállalkozása működik, a cégalapítást nagyrészt saját megtakarításaikból finanszírozták, a siker kulcsát pedig elsősorban a jó ügyfélkapcsolatokban látják - derül ki a Budapest Bank (BB) felméréséből.
febr. 26
3:30
Új elnökség a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél (ProfitLine)
Új elnökséget választott a szombati tisztújító ülésen a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) - közölte a szervezet az MTI-vel.
febr. 26
4:06
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 2017.02.25 (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 10 (tíz) 12 (tizenkettő) 13 (tizenhárom) 64 (hatvannégy) 79 (hetvenkilenc) Joker: 641663 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvényekre egyenként 1 636 895; 3 találatos szelvényekre egyenként 17 860; 2 találatos szelvényekre…
febr. 26
4:36
Tiltakoztak a Momentum Mozgalom politikája ellen Komáromban (ProfitLine)
Tiltakoztak a Momentum Mozgalom politikája ellen Komáromban. A tiltakozók szerint a Momentum vezetői közt olyan is van, aki vidékellenes, a vidéki embereket lejáratja, ezért a szervezet szombati komáromi rendezvényén felirat felmutatásával és szórólapok osztásával tiltakoztak.
febr. 26
5:42
Új pártot alapítottak Olaszországban (ProfitLine)
Demokraták és Progresszívek Mozgalma néven alapítottak új pártot szombaton az olasz Demokrata Párt (PD) baloldali szárnyának szakadár tagjai, akik a PD-t vezető Matteo Renzi politikáját ellenezve léptek ki a pártból.
febr. 26
6:12
Felmentették Mubarak egyik legfőbb tanácsadóját (Adózóna)
Egy kairói bíróság felmentette a vádak alól Zakaríja Azmit, a hatalomból 2011-ben eltávolított Hoszni Mubarak elnök egyik legfőbb tanácsadóját – jelentette szombaton a MENA állami hírügynökség egy újratárgyalt korrupciós ügyről beszámolva.
febr. 26
7:03
Itt vannak 2017 csúcsmobiljai: jön az új Huawei, visszatér a Nokia (Portfolio)
A következő napokban kerül sor a mobilgyártók legfontosabb éves eseményére, a barcelonai mobil kiállításra (Mobile World Congress). Nem minden nagy szereplő vonul ki, az Apple, a OnePlus és a Xiaomi...
febr. 26
7:15
Teendők evás bt. megszüntetésekor (Adózóna)
Végelszámolással szeretné megszüntetni tevékenységét egy bt. Olvasónk a legfontosabb feladatokról tett fel kérdéseket. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
febr. 26
7:21
Súlyos bírságot kaphat tavasszal, akinek családi háza, nyaralója van (Pénzcentrum)
Tízezer forintról indul a büntetés, de milliós tétel is lehet....
febr. 26
8:15
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2017.02.26) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2017.02.26-i időjárásjelentése....
febr. 26
8:33
Gondoltad volna? Tankonyhára is jut az uniós milliárdokból (Portfolio)
A pályázati meghirdetési dömping mellett gőzerővel folyik az uniós pályázatok meghirdetésének első lépcsőfoka, a társadalmi egyeztetés, amelynek egyik jele, hogy a napokban egyeztetésre bocsátották a...
febr. 26
8:39
Nincs olyan, hogy iszlám terrorizmus - és ezt nem akárki mondja (Privátbankár)
Bár Trump és nemrég megbukott nemzetbiztonsági főtanácsadója is előszeretettel tette már-már szinonímává az iszlámot a terrorizmussal, az új főtanácsadó nem ért egyet az "iszlám terrorizmus" kifejezés használatával - úgy véli, ezzel egy egész vallást bélyegeznek meg indokolatlanul. McMaster álláspontja több helyen is eltér attól, amit eddig az elnök a nyilvánosság előtt képviselt.
febr. 26
8:48
Növekvő forgalom mellett esett a BUX a héten (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 32 886,03 ponton, az előző hetinél 942,83 ponttal, 2,79 százalékkal alacsonyabban zárt, növekvő forgalom mellett, a BUX kedden új történelmi csúcsot állított fel. A részvénypiac heti forgalma 56,94 milliárd forintot ért el az előző heti 48,45 milliárd forinttal szemben. A nagy papírok közül egyedül a Mol tudott erősödni, ...
febr. 26
8:51
Ha ma csak egy világgazdasági ábrát nézel meg, ez legyen az (Portfolio)
A Világbank a múlt hónapban tette közzé a legfrissebb globális GDP adatait, amiből a HowMuch.net csinált egy ábrát, amely az egyes országokat ábrázolja a globális GDP-n belüli relatív...
febr. 26
9:09
Virágzik a feketepiac: minden második ember megvenné a kamu Guccit (Pénzcentrum)
A hamisítás elleni harc vesztésre áll....
febr. 26
9:15
A visegrádi négyek nem EU-ellenesek (Privátbankár)
A visegrádi négyek egy olyan országcsoport, amely minden tagja számára hasznos és jó. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a V4-eket ne tartsák olyan csoportnak, amely az Európai Unióval szemben határozza meg magát - mondja a szlovák külügyminiszter.
febr. 26
9:21
Korrupciós vád – őrizetbe vették a kirgiz ellenzék egyik vezérét (Adózóna)
Őrizetbe vették Kirgizisztánban Omurbek Tekebajevet, az ellenzéki Ata Meken (Szülőföld) vezérét, akit korrupcióval és csalással gyanúsítanak.
febr. 26
9:33
Te hogyan trükköztél az ellenőrződdel? A gyerekednek már nehezebb dolga lesz (Privátbankár)
Kézügyesség helyett már különleges informatikai ismeretekre lenne szükség a trükközéshez - az e-napló még a késéseket is percre pontosan leadhatja a szülőknek és üzenni is lehet a tanárokkal.
febr. 26
10:03
Hiába a béremelés, ötszörösére nőtt az eladóhiány (Pénzcentrum)
Az sem segít a helyzeten, hogy már vasárnap is nyitva lehetnek a boltok....
febr. 26
10:06
Egyre népszerűbb az e-napló rendszer az iskolákban (ProfitLine)
Rétvári Bence Emmi-államtitkár szerint egyre népszerűbb e-napló rendszer az iskolákban, a 2016/2017-es tanévben már 1099 intézmény állt az elektronikus rendszerre, 35 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
febr. 26
10:08
Minden ötödik autós rossz gumit használ (ProfitLine)
Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén - közölte az Automax Szerviz Kft. márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.
febr. 26
10:09
Minden ötödik magyar autós veszélybe sodorja a többieket - te melyik táborba tartozol? (Privátbankár)
Ötből egy autós nem az évszaknak megfelelő gumit használja az autóján egy friss felmérés szerint - még nagyobb baj, hogy főleg az öregebb autók tulajdonosai spórolnak a biztonságon. A jogszabály 1,6 milliméteres profilmélységet ír elő, de ez már kevés a biztonsághoz, pláne télen. A márciusi havazástól félnek a magyar autósok, így sokan még a tavaszi melegben sem cserélik le a téli gumit. Az…
febr. 26
10:21
Siralmas a helyzet: szerinted mikor keres annyit egy magyar nő, mint egy férfi? (Portfolio)
Egy friss tanulmány szerint a magyar nők még 85 évet várhatnak, mire annyit keresnek majd, mint a férfiak. Ha ez valakit megnyugtat, nem nálunk a legrosszabb a helyzet, a német nőknek például 280 év...
febr. 26
11:03
Valami történt a hét végére: véget ért egy korszak vagy hasítunk tovább? (Privátbankár)
A BUX pénteken 32 886 ponton, az előző hetinél 2,79 százalékkal alacsonyabban zárt, növekvő forgalom mellett. Azért erre a hétre is jutott egy új történelmi csúcs, de a hét utolsó két napján komolyabb visszaesést láttunk. A tőzsdéken már nagyon érik egy korrekció, kérdés, hogy a hét második felében tapasztaltak már ennek a kezdetét jelentik-e, vagy a döccenés után tovább suhan a rakéta?
febr. 26
11:12
Ezért nőhet az új lakások ára (ProfitLine)
Vélhetőleg nőni fog az új építésű lakások ára az idén, mert a munkaerőhiány miatt nagyobb költséggel jár az építkezés - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője vasárnap az M1 aktuális csatornán.
febr. 26
11:12
Heti makronaptár – A kamatdöntésre figyel a piac a jövő héten (GazdaságPortál)
A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, emellett számos statisztikai adat, munkaerőpiaci, beruházási, kiskereskedelmi adatok is megjelennek. Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 2016. november – 2017. január gördülő negyedév foglalkoztatási és munkanélküliségi adatait. A múlt évben 1,7 százalékponttal, 5,1 százalékra csökkent a…
febr. 26
11:51
Sose volt még ilyen nagy a Mini (Portfolio)
A Mini is felszállt a SUV-vonatra, és piacra dobta a márka eddigi legnagyobb modelljét, az új Coutryman azt ígéri, hogy akár családi autóként is megállja a helyét. Leteszteltük. Magasan van a léc ...
febr. 26
11:51
Négy ember vagyona akkora, mint a legszegényebb 100 milliónak együtt (Pénzcentrum)
Ez a világ legegyenlőtlenebb országa....
febr. 26
12:15
Lehet, hogy Szaúd-Arábia nem is olyan gazdag ország? Mindjárt kiderül a valóság (Privátbankár)
A kőolaj utáni világra történő felkészülés egyik kulcsmozzanata Szaúd-Arábiában az állami olajvállalat egy kis részének privatizálása lesz - ha azonban tényleg durván elszámolták a társaság értékét, az komoly kérdések elé állíthatja a világ egyik leggazdagabb országát. A tervezett vagyonalapból biztosítanák a túlélést - de mi lesz, ha az a vagyonalap nem is lesz olyan vastag?
febr. 26
12:30
Márciustól gyorsulhat a civil szervezetek nyilvántartásba vétele (Adózóna)
A civil szervezetek működésére és nyilvántartására vonatkozó törvények március 1-jén hatályba lépő módosításai a civilekkel kapcsolatos eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célozzák – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
febr. 26
12:33
Ez már a tavasz! 18 fok is lehet a jövő héten (Privátbankár)
A kellemes meleget aztán elrontja egy hidegfront.
febr. 26
12:45
Nagy bajba kerülhetnek azok az autósok, akik szerdáig nem lépnek (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően mindössze közel 120 ezer autós kötötte újra kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását január 1-jével. Náluk március 1-jéig kell beérkezni az első új díjrészletnek a...
febr. 26
12:51
Kanyarójárvány terjed a szomszédban: már 16-an haltak meg (Privátbankár)
A járvány főleg Románia nyugati, délnyugati megyéiben terjed.
febr. 26
12:51
Terjed a kanyarójárvány Romániában (ProfitLine)
Már 16 halálos áldozata van Romániában annak a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed - közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió.
febr. 26
13:03
Döntött a CIB anyabankja: mégsem kell neki a Generali (Portfolio)
Lemond a Generaliban való részesedésszerzés és a biztosítóval ily módon történő szoros együttműködés tervéről az Intesa Sanpaolo - derült ki a társaság péntek esti közleményéből. Januárban reppent...
febr. 26
13:21
Börtön várhat az emberre, akit a világ egyik legnagyobb lopásával vádolnak (Portfolio)
A moldovai ügyészség múlt heti ítéletével immár nyolcadik hónapja előzetes letartóztatásban tartja azt az Ilan Sort, akinek a gyanú szerint vezető szerepe volt a bő két évvel ezelőtti korrupciós...
febr. 26
13:21
Azt hitted, kevésbé káros az e-cigi? Kiderült, hogy a dohánynál is gyilkosabb (Pénzcentrum)
Vegyszerekkel bombázza az agyat, és növeli a stroke kockázatát....
febr. 26
13:27
Ezt 1 millióan próbálták ki tavaly a Balatonon – holnaptól újra lehet (Privátbankár)
Indul a kompszezon a tavon.
febr. 26
13:30
Szakértő: a munkaerőhiány miatt nőhet az új építésű lakások ára az idén (GazdaságPortál)
Vélhetőleg nőni fog az új építésű lakások ára az idén, mert a munkaerőhiány miatt nagyobb költséggel jár az építkezés – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője vasárnap az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, a sok új lakás azonban hozzájárul a magyar ingatlanállomány egészének minőségi javulásához, hiszen ezek a lakások, házak később a használtlakás-piacon fognak ...
febr. 26
13:45
Gyengül Merkel ellenfele – mit gondolnak a németek? (Privátbankár)
Martin Schulznak esélye se lesz legyőzi Angela Merkelt?
febr. 26
13:57
Ma országszerte a katolikus iskolák javára gyűjtenek a templomokban (ProfitLine)
A katolikus iskolák javára gyűjtenek ma országszerte az egyház templomaiban. A katolikus egyház az idei tanévben 125 199 fiatal oktatásáról gondoskodik, oktatási intézményeikben 11 894 pedagógus dolgozik - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel.
febr. 26
14:30
Donald Trump kihagyja a Fehér Ház tudósítóinak gálaestjét (ProfitLine)
Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, nem vesz részt a fehér házi tudósítók szokásos évi gálaestjén.
febr. 26
14:39
Hazajött az első gólya – itt te is megnézheted! (Privátbankár)
Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe.
febr. 26
15:00
Hitelminősítés – Elképzelhető a felminősítés az idén (GazdaságPortál)
Elképzelhető, hogy felminősítik a magyar államadós-besorolást az idén, ha folytatódnak a jó makrogazdasági tendenciák – mondta Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár vasárnap az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, ehhez az kell, hogy a gazdasági növekedés folyamatosan jó adatokat produkáljon, és ne romoljon a hitelminősítők által kiemelten figyelt költségvetési hiány a jelenlegi 2-2,5…
febr. 26
15:09
Rossz hír a forintnak is: megint beleszerethetnek a lengyelekbe (Portfolio)
Az utóbbi időszakban Magyarország volt a régió sztárja, ez pedig folyamatosan az erősödés felé ható nyomást helyezett a forintra - olvasható az Unicredit legfrissebb elemzésében. Azonban a bank...
febr. 26
15:15
Elképesztően sokat estek a lakásárak a görögöknél (Privátbankár)
Egészen pontosan 41 százalékkal 2008 óta.
febr. 26
15:33
Kína felpörgeti az aranytermelést (Privátbankár)
Az évtized végéig évi 500 tonnára emelik a termelést a mostani 450 tonnáról.
febr. 26
15:36
Heti makronaptár - Mire figyel a piac a jövőhéten? (ProfitLine)
A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, emellett számos statisztikai adat, munkaerőpiaci, beruházási, kiskereskedelmi adatok is megjelennek.

Keresés