Már két hete lehet jelentkezni Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hat kiválasztott járásában, arra a lakossági pályázatra, melyen közel 3000 notebookot és tabletet lehet kapni, méghozzá térítésmentesen,...
Első kongresszusi látogatásán Donald Trump félretette a rá jellemző viselkedést, és hirtelen olyan volt, amilyen egy amerikai elnök lenni szokott: normális hangnem, hagyományos stílus. A tartalom viszont nem változott: falépítés, gazdasági nacionalizmus, fizettetés az ország partnereivel, viszont mindehhez együttműködést kért.
A Rainbow Üzletlánc Kft. által üzemeltetett 56 Alexandra-könyvesboltból 27 technikai okok miatt március 1-jétől zárva tart - közölte az MTI érdeklődésére szerdán a cégnek keddig interim menedzsmentszolgáltatást nyújtó PD Consulting Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. ügyvezetője.
A Rainbow Üzletlánc Kft. által üzemeltetett 56 Alexandra-könyvesboltból 27 technikai okok miatt március 1-jétől zárva tart – közölte az MTI érdeklődésére szerdán a cégnek keddig interim menedzsmentszolgáltatást nyújtó PD Consulting Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. ügyvezetője. Somogyi Ferenc a Napi.hu értesüléseit megerősítve elmondta: huszonnégy bolt bérletét veszi át a Janikovszky és…
Nem egyszerű botlások nélkül megúszni a különböző jogszabály-módosítások értelmezését. Ezúttal a kisadózási és a társadalombiztosítási szabályok közötti döccenőkre hívjuk fel a figyelmet.
Az Oscar-díjátadón a legjobb film kategória kihirdetésekor történt hiba miatt jövőre már nem dolgozik a díjkiosztón a PwC két alkalmazottja, jelentette be szerdán a Filmakadémia elnöke. A cég két partnere évek óta töltötte be ezt a különleges szerepet. Bizalmi feladat volt az övék, csak ők tudták a győztes borítékok tartalmát egészen azok színpadi kinyitásáig.
A Lego Ideas új szettje a NASA-ban dolgozó nőket fogja mintázni. A szettben öt figura lesz, a témát pedig a rajongók ötleteiből választotta ki a játékgyártó cég, írja az Index.
A 174 telephelyen összesen több mint 8000 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat a Kézmű, a Főkefe és az Erfo. A három állami céget a hatékonyabb működés érdekében, fél éve egy ügyvezető irányítja, írja a Magyar Idők.
A nyilvántartott álláskeresők száma 19,7 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a januári zárónapon 288 300 álláskereső szerepelt, több mint 70 ezerrel kevesebb, mint egy éve. Januárban közel 120 ezer álláshely várt országszerte munkavállalókra, ebből 63 ezer betöltetlen maradt.
A Rainbow Üzletlánc Kft. által üzemeltetett 56 Alexandra-könyvesboltból 27 technikai okok miatt március 1-jétől zárva tart. Az üzletek egy részének működtetését könyvkiadókhoz köthető cégek veszik át. A Rainbow Kft. 362 dolgozójából 180 munkavállaló esetében kezdeményezték a munkaviszony megszüntetését.
Mintegy 230 milliárd forintnyi támogatást fizetett ki az Európai Bizottság az elmúlt kilenc hónapban a Magyarországról kiküldött számlák alapján – írja csütörtöki számában a Világgazdaság a Miniszterelnökségtől kapott tájékoztatás alapján.
A nagy infrastrukturális és hadászati kiadásnövelés, illetve a történelmi adóreform újbóli ígérete hangzott el kedd éjszaka Donald Trump amerikai elnöktől és ez, illetve néhány igen kedvező...
Az HSBC 22 900 forintról 23 000 forintra emelte a Mol-célárát, az elemzőház ajánlása vétel. Az új célár 9,7 százalékkal magasabb, mint a szerdai záróár. Az elemzői célárak átlaga jelenleg 23 540...
A napok óta tartó korrekció, mely a magyar piacot sújtotta tegnap mintha szertefoszlott volna: remek hangulatban telt a kereskedés és hatalmasat javult az összkép.
Bár a korábbi évek negatív tapasztalatai - elsősorban a devizahiteles válság - hatására továbbra is kissé bizalmatlanul áll a lakosság a hitelfelvételhez, a lakáspiac fellendülésével párhuzamosan...
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, tegnap hatalmasat raliztak a részvénypiacok, amit ma reggel az ázsiai tőzsdék is jellemzően lekövettek. A határidős részvényindexek állása szerint ma mérsékelt...
Hároméves, 30 százalékos bérfelzárkóztatásra kell kidolgozniuk pénzügyi tervet a többségükben önkormányzati tulajdonú vállalatoknak, így várhatóan ebben a szektorban is megvalósul a jelentős, hosszú...
Egyre tudatosabban választanak a hitelek közül a magyarok: az év első két hónapjában számottevően, 34 százalékkal nőtt a banki ajánlatokat összehasonlítók száma - derül ki a BankRáció.hu adataiból. Az érdeklődők számának növekedése nem meglepő, mivel a növekvő reálbérekés az alacsony hitelkamatok miatt egyre nyitottabb a lakosság a hitelekre.
Egyre nagyobb problémát jelent a munkaerőhiány. A megfelelő munkaerő számára vonzó cég kialakítása során a munkakörülmények, a szervezet klímája és az értelmesen eltöltött nap érzése legalább annyira meghatározóak, mint az anyagiak. Sok vezető a karrierlehetőségekben, előléptetésekben látja a dolgozói elégedettség és a hatékonyság növelésének esélyét. Mégis mi a helyzet olyankor, ha a munkavállaló…
Vegyes nyitás várható a főbb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön: a befektetők az előző napi rali után lélegzetvételnyi szünetet tartanak és a vállalati gyorsjelentésekre, valamint a politikai bizonytalanságokra figyelnek. A CNBC-nek nyilatkozó elemzők szerint a londoni FTSE-100 index és a frankfurti DAX-30 index 4 ponttal csökkenhet, míg a párizsi CAC-40 index 3 ponttal erősödhet nyitáskor. A…
Még a tavaszi ülésszakban benyújtja a Fidesz a választási törvény módosítását, amelyről előtte ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormánypárt - tájékoztatta a Magyar Időket Gulyás Gergely. A Fidesz...
Megjelent a Magyar Közlöny 30. számában a 2017. évi II. törvény, amely a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről rendelkezik.
Ha a gazdaságpolitikusok nem rontják el, sokáig tarthat a hazai ingatlanpiaci fellendülés, valahol ott tartunk most, mint 2000-ben, a fellendülés kezdetén – mondta az OTP vezető elemzője. Az Appeninn Nyrt. ingatlanpiaci résekben aktív, osztalékfizető társasággá szeretne válni és tőkepiaci forrásbevonást is tervez.
Látványosan nőhet az alternatív üzemanyagot használó járművek száma a magyarországi utakon a következő években a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) előrejelzése szerint - írja a csütörtöki...
A vártnál magasabb áron, közel tízszeres túljegyzés mellett értékesítette részvényeit a Snap. A vállalat piaci értéke közel 24 milliárd dollár, a Snap részvényeivel ma indul a kereskedés. Egészen...
Emelkedést, esetleg oldalazást várnak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője közepes forgalom mellett oldalazásra, enyhe emelkedésre számít a szerdai 4 százalékos emelkedés után, amely az erős amerikai piacnak volt köszönhető. Úgy vélte, mindenhol “megjött a befektetők étvágya”. Kiss Mónika, az Equilor…
Szerda estére megint erőre kapott a forint, így a csütörtöki kereskedést is stabilan 308 alatt indítja a magyar deviza. Közben a dollárban is maradt még erő a tegnapi nagy kilengések után, most épp a...
A fogorvosok sem ússzák meg a röghöz kötést, egy rendelettervezet alapján a jövőben csak azok vehetnek részt államilag támogatott rezidensképzésben, akik három évig államilag finanszírozott...
Félelmetes és leírhatatlan. Küzd a bika, nem hagyja magát. Tegnap közel 1300 pontot emelkedett a BUX index. Ismét 33000 pont felett járunk, ismét optimizmus uralkodik a magyar piacon. 810 pont le, 1282 pont fel. Valóban pokoli izgalmakat láthatunk a magyar tőzsdén. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Jó reggelt! Bizakodással teli márciust! Emlékeznek még arra a nagy ...
Az új autók vásárlását segíti egyebek mellett a gazdaság növekedése, valamint, hogy a kormány szabályozásának köszönhetően a bankoknál átlátható finanszírozási rendszer alakult ki - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, tegnap hatalmasat raliztak a részvénypiacok, amit ma reggel az ázsiai tőzsdék is jellemzően lekövettek. A főbb európai részvényindexek az előző napi záróértékük...
Magyarországnak jók az adottságai ahhoz, hogy a vezető nélküli járműfejlesztés egyik európai központja legyen - mondta Palkovics László a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek...
A decemberi nagyobb tétel után idén januárban és februárban is folyósított Magyarországnak EU-támogatást az Európai Bizottság, így tavaly nyár óta összesen már 730 millió eurós, kb. 230 milliárd...
Vegyesen nyitottak a vezető európai értéktőzsdék csütörtökön. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index és a frankfurti DAX-index egyaránt 0,06 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 index viszont 0,04 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,02 százalékkal esett a kereskedés indításakor. Az eurót 1,0541 dolláron jegyezték a nemzetközi…
A Portfolio és az RICS közös szervezésében tegnap megrendezett Valuation & Investment konferencián utolsó kérdésként azt tették fel a szakértőknek, hogy milyen ingatlanba fektetnének be, ha lenne 100...
A HR szakemberek számára napjainkban már kész rémálommá vált az új és régi nyitott pozíciók betöltése, hiszen tudják, hogy a munkaerőpiac már nem dobja fel egyszerűen a szűrési paraméterekre beállított álláskeresői kínálatot. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy manapság ádáz harc és küzdelem a kompetens kollégák megtalálása és bevonzása. Nem beszélve az egyes generációk eltérő igényeiről és arról a…
Közvetlenül a csődeljárás előtt a bajba jutott társaság ügyvezetője rokonok és barátok részére tartozáselismerő nyilatkozatokat tett, akik a csődegyezség során rontottak a hitelező bank pozícióin. A bank követelése miatt perbe fogta az új hitelezőket. Az ügyre a Kúria tett pontot.