2017. március 25. szombat

márc. 25
4:09
Külföldi sajtó Magyarországról – Német lap a menekültek elleni erőszakról (GazdaságPortál)
A Die Welt című konzervatív német lap a nemzetközi migrációs válsággal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal az online kiadásában pénteken. Boris Kálnoky A két igazság a menekültek elleni erőszakról című írásában kiemelte, hogy míg emberi jogi aktivisták szerint a magyar rendőrség rendszerszinten alkalmaz erőszakot a menekültek ellen, a rendőrség, a belügyminisztérium és Orbán Viktor…
márc. 25
16:55
Oroszországban felfüggesztették a Jehova Tanúinak működését (Adózóna)
Az orosz igazságügyi minisztérium felfüggesztette a Jehova Tanúi felekezet működését "szélsőséges tevékenysége" miatt – jelentette pénteken az orosz média.
márc. 25
16:56
Hogy lesz ebből erősebb EU? Már ünnepelni sem tud egységesen Európa (Portfolio)
Elvileg a Római Szerződés aláírásának hatvanadik évfordulóját ünneplik ma az Európai Unió vezető az olasz fővárosban, a gyakorlatban azonban elsősorban a közösség jövőjéről és az ellentétekről...
márc. 25
16:56
Megtudtuk, melyik autómárkával spórolhatjuk a legtöbbet: íme a lista (Pénzcentrum)
Milliókba kerülhet, ha drágább autót választasz....
márc. 25
16:56
Szakértő: a napközbeni optimizmus után a zárásra csökkent a BUX (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,80 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 32 097,09 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,876 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: a nemzetközi hangulat a börzéken óvatosan optimista volt, a ...
márc. 25
16:57
Kisokos a lakásbérbeadás költség-elszámolásáról, adójáról és ehójáról (Adózóna)
Közös tulajdonú lakás bérbeadásáról, költségelszámolásáról, adójáról és egészségügyi hozzájárulásáról kérdezett olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
márc. 25
16:58
A nagypénteket nagyszombaton kell ledolgozni néhány cégnél (Portfolio)
Több cég, elsősorban a termelői szektorban berendelné nagyszombatra a munkavállalókat a nagypénteki munkaszüneti nap ellensúlyozására - értesült a Magyar Idők. A kereskedelemben, valamint a...
márc. 25
16:58
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2017.03.25) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2017.03.25-i időjárásjelentése....
márc. 25
16:58
Az Appeninn igazgatótanácsa részvényenként 7 forintos osztalékra tesz javaslatot (GazdaságPortál)
Az Appeninn Nyrt. igazgatótanácsa részvényenként 7 forintos osztalékot javasol majd az április 13-án tartandó közgyűlésen, így története során először fizet osztalékot a részvényeseknek – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. A javasolt osztalék a csütörtöki, 220 forintos záróár alapján 3,2 százalékos osztalékhozamnak felel meg. Pénteken délután 222 forinton kereskedtek a cég részvényeivel a…
márc. 25
16:59
A medvehagyma gyűjtése engedélyköteles (Adózóna)
A medvehagyma gyűjtése engedélyhez kötött, és mivel élelmiszernek minősül, ezért árusításkor ugyanazok az általános jelölési, nyomonkövetési előírások vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre – hívta fel a figyelmet a Nébih az MTI-hez eljuttatott közleményében.
márc. 25
17:00
Hermetikusan lezárták Róma belvárosát (Portfolio)
Üres szellemvárosra emlékeztet az olasz főváros központja, amelyet szombaton teljesen lezártak még a gyalogosforgalom előtt is a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából tartandó...
márc. 25
17:00
Hoppá! 180 milliót kaszált egy magyar az Eurojackpoton (Pénzcentrum)
Rajta kívül még hárman örülhetnek ekkora összegnek....
márc. 25
17:00
Magyarországon a lakóépületek 80 százaléka energiahatékonysági szempontból nem megfelelő (GazdaságPortál)
Magyarországon a lakóépületek 80 százaléka energiahatékonysági szempontból nem megfelelő, az elpazarolt energia a falakon, az ablakon, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik, miközben csak a tető hőszigetelésével a fűtésszámla 10 százaléka is megspórolható – olvasható a szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation és a Tető Építők Egyesülete közös közleményében. A közlemény idézi Aszódy Tamást, a…
márc. 25
17:01
Hetven év lehet a nyugdíjkorhatár a briteknél (Adózóna)
Várhatóan 70 évre emelik a briteknél a nyugdíjkorhatárt, hogy a fenntarthatóság irányába navigálják a rendszert – írja pénteki számában a Világgazdaság.
márc. 25
17:02
Elképesztő mennyiségű pénz tűnt el a világ 10 legdurvább pénzmosási botrányában (Portfolio)
A napokban hevült fel ismét az "orosz mosoda" néven elhíresült botrány, amikor kiderült, hogy az orosz maffia több nyugati bankon keresztül is átmosta a törvénytelen eszközökkel megszerzett pénzét. A...
márc. 25
17:02
Itt az MNB feketelistája: ezek Magyarország átverős pénzügyi szolgáltatói (Pénzcentrum)
Nekik ne adj pénzt, ha félsz a tuti bukótól....
márc. 25
17:02
Kamatot csökkentett az orosz jegybank (GazdaságPortál)
Kamatot csökkentett és javította gazdasági növekedési előrejelzését Oroszország központi bankja. A jegybank igazgatótanácsa pénteki ülésén 25 bázisponttal 9,75 százalékra vitte le az alapkamatot az infláció mérséklődésére hivatkozva. A döntés meglepetést okozott, ugyanis az elemzők nagy többsége az alapkamat szinten tartására számított. A központi bank egyúttal jelezte azt is, hogy lehetségesnek…
márc. 25
17:03
Jön a határidő – még nem késő szigetelni (Adózóna)
Magyarországon a lakóépületek 80 százaléka energiahatékonysági szempontból nem megfelelő, az elpazarolt energia a falakon, az ablakon, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik, miközben csak a tető hőszigetelésével a fűtésszámla 10 százaléka is megspórolható.
márc. 25
17:04
Végleg eltűnhetnek az ingatlanközvetítők? (Portfolio)
A technológiai fejlődés a klasszikus ingatlanközvetítői szakma részesedésének jelentős visszaesését hozhatja el, de egy szűk és profi réteg megmaradhat - értettek egyet a Portfolio Lakáskonferencia...
márc. 25
17:04
Örülsz, hogy nem kell dolgozni nagypénteken? Így kell majd bepótolnod a munkát (Pénzcentrum)
Sokaknak kell majd ledolgozni a kieső napot....
márc. 25
17:04
Modern városok – Tatabányán nyolc és fél milliárdos fejlesztési program indul (GazdaságPortál)
A Modern városok program keretében Tatabányán megkezdődik az önkormányzati tulajdonú tömegközlekedés kialakítása, újjáépítik a ’70-es éveket idéző József Attila Megyei és Városi Könyvtárat, valamint 55 hektárral bővítik a város ipari parkját – mondta el a megyeszékhely polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján . Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) hozzátette, a legjelentősebb beruházás a városi…
márc. 25
17:05
Az áfacsökkentés után sem nőtt a pincérek bére (Adózóna)
Az áfacsökkentés után sem emelkedett a pincérek bére, még mindig jócskán elmarad az átlagbérektől – írja a Népszava.
márc. 25
17:06
Sokkal több boltban fizethetünk kártyával (Portfolio)
A kormány modern elektronikus fizetési módok elterjedését célzó programjában részt vevő hét fizetési szolgáltató segítségével 30 200 darabbal, azaz közel 30 százalékkal fog nőni a...
márc. 25
17:06
Kórházba kerülhetsz: ezt az italt mindenképp kerüld (Pénzcentrum)
Nem kevés balesetet okozott már....
márc. 25
17:06
Módosították a német autópályadíjról szóló szabályokat (GazdaságPortál)
A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken módosította a külföldi autósokat is terhelő úthasználati díj szabályait. Az ellenzék és több tartomány elutasítja a kormánypárti frakciók szavazataival elfogadott törvényt, amely várhatóan nem lép életbe a jelenlegi, szeptemberig tartó ciklusban. A Bundestag és a tartományi kormányokat képviselő kamara, a Bundesrat még 2015-ben alkotta meg a…
márc. 25
17:07
Vigyázat! Holnap óraátállítás (Adózóna)
A nyári időszámítás kezdete miatt vasárnap éjjel 2 órakor 3 órára kell előre állítani az órákat. A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. összesítése szerint az óraátállítással naponta 2-3 százalékos árammegtakarítás érhető el az átállítást követő időszakban. Ez a nyári időszámítás ideje alatt 100-120 ezer megawattóra villamos energia, amely körülbelül egy közepes méretű…
márc. 25
17:08
Autósok, figyelem! Új helyeken ellenőriz a rendőrség (Portfolio)
Jelentősen nőtt a vasúti átjáróban történt közlekedési balesetek száma az év első két hónapjában, ezért a MÁV és a rendőrség fokozott ellenőrzést tart - mondta el az InfoRádióban Lőcsei Virág, a...
márc. 25
17:08
Megvan a tuti recept: így szűnne meg egy csapásra a munkaerőhiány (Pénzcentrum)
Sokat lendítene a lakásépítéseken a béremelés....
márc. 25
17:08
Jogerősen pert nyert a Vodafone Zrt. ellen a Közbeszerzési Döntőbizottság (GazdaságPortál)
Pert nyert a Vodafone Zrt. ellen a Közbeszerzési Döntőbizottság, a jogerős ítélet szerint megalapozott és jogszerű volt a hivatal döntése a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 2016 nyarán kiírt, állami mobilszolgáltatásra vonatkozó közbeszerzési eljárásáról – közölte a Közbeszerzési Hatóság pénteken az MTI-vel. A Vodafone tudomásul veszi a bíróság döntését. A Magyar Telekom üdvözölte az…
márc. 25
17:09
Nagypéntek miatt nagyszombaton dolgoztathatnak a munkáltatók (Privátbankár)
Jogilag nincs akadálya, de a szervezetek szerint nem lenne helyes döntés.
márc. 25
17:09
Állásbörze lesz szerdán (Adózóna)
Rekordszámú, csaknem hetven kiállító vesz részt a Szegedi Tudományegyetem szerdai állásbörzéjén, amely a régió legnagyobb ilyen rendezvénye – tájékoztatta a felsőoktatási közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
márc. 25
17:10
Új nagytulajdonos a CIG Pannóniában (Portfolio)
A CIG Pannónia részvényese, a Kaptár Befektetési Zrt. tőzsdei kötésben 475 darabb CIG1709 kontraktust vett (475 000 darab CIG Pannónia részvény vétel szeptemberi határidőre) 222 Ft/db áron. ...
márc. 25
17:10
Egy órás késés lesz a MÁV-nál: mivel magyarázza ezt a társaság? (Pénzcentrum)
Már biztos, hogy 2:05 helyett 3:05-re ér a pesti vonat Szolnokra....
márc. 25
17:11
Eldőlt a Vodafone és a Telekom harca: megvan az állami mobilszolgáltató (Privátbankár)
Innentől a Magyar Telekomnak fizet az állam. Hol vannak már az Ákosos idők?
márc. 25
17:12
A szén és a gáz lett a nyertese a japán atomkatasztrófának (Portfolio)
Közel hat éve, 2011. március 11-én történt pusztító következményekkel járó baleset a fukushimai atomerőműben. A katasztrófa következtében közel 100 ezer embert kellett kitelepíteni az atomerőmű...
márc. 25
17:12
Minden amerikai elnök alatt van legalább egy tőzsdei zuhanás, Trumpé most jön? (Portfolio)
A StockTWits-en listázták ki 1929 óta a nagyobb tőzsdei eséseket összekötve azzal, hogy melyik amerikai elnök regnálása alatt történt a zuhanás az S&P 500-ban. Annak kapcsán szedték össze a nagyobb...
márc. 25
17:12
Kiderült, mire költi megtakarított pénzét a Jóban Rosszban sztárja (Pénzcentrum)
Egy lakás árát is kifizetheti....
márc. 25
17:13
Hogy veszi be Trump gyomra a hatalmas buktát? (Privátbankár)
Nem sikerült eltörölni az Obamacare-t, még a saját párttársai sem támogatták, hogy egy selejtesebb tervezet alapján gondolják újra az egészségbiztosítást. Hetekig tárgyalták, de nem sikerült konszenzust teremteni, így inkább visszavonták a javaslatot. Donald Trump természetesen a demokratákat hibáztatta, szerinte az Obamacare hamarosan "felrobban".
márc. 25
17:14
Egy ábra a betéteinkről: ilyen még nem volt Magyarországon (Portfolio)
Nem vette el a magyarok kedvét a bankbetétektől, bankszámláktól az alacsony kamatkörnyezet. A betétek funkciója azonban az alacsony kamatok hatására jócskán megváltozott: 61%-ukat most már nem kötik...
márc. 25
17:15
Szellemvárossá vált Róma (Privátbankár)
A közelgő EU-csúcs miatt lezárták az egész központot.
márc. 25
17:16
Jön a Twitter a profiknak (Portfolio)
A Twitter azt vizsgálja, hogy hogyan tudna profi felhasználóknak előfizetéses rendszerben működő szolgáltatásokat nyújtani. Az igények feltérképezése már elkezdődött, a Twitter kérdőíveket küld a...
márc. 25
17:17
Robbanó növekedés: több tízezer új üzletben használhatod a bankkártyád (Privátbankár)
30 ezernél is több bankkártya-terminált telepítenek a bankok a kormánytól kapott pénzen.
márc. 25
17:18
Itt a világ 30 legjobb vezérigazgatója (Portfolio)
A Barron's összeállította listáját arról, hogy szerintük kik a világ legjobb vállalatvezetői. A 30-as listán 8 új tag van, ők a tavalyi listán még nem voltak rajta, közéjük tartozik a General Motors...
márc. 25
17:19
Ütött a csalók órája? Aligátorbőr óraszíjakat fogott a NAV (Privátbankár)
Repülőn akarták becsempészni az árut Svájcból. A hatóság feljelentést tett.
márc. 25
17:20
Nem hiszed el, mennyivel nőtt a dollármilliomos háztartások száma az USA-ban (Portfolio)
A dollárban milliomos háztartások száma tavaly 400 ezerrel nőtt az Egyesült Államokban, így 2016 év végén már 10,8 millió olyan háztartás volt, amelynek a legalább egy millió dollárnyi befektethető...
márc. 25
17:21
Minden hiába, a pincérek bére még mindig jócskán elmarad az átlagtól (Privátbankár)
Áfacsökkentés ide, pörgő turizmus oda, a vendéglátás forgalma mégis tovább esik, amit a pincérek is jócskán megsínylenek.
márc. 25
17:22
Ha ettől a négy robottól nem lesznek rémálmaid, akkor semmitől (Portfolio)
Ha azzal nyugtatnád magad, hogy messze vagyunk még attól a technológiai fejlettségi szinttől, hogy Terminátor-szerű robotok mászkáljanak az utcán, ne nézd meg az alábbi négy videót. Mindenki fejleszt...
márc. 25
17:23
Aláírták: megmarad az EU egysége, több sebesség mellett is (Privátbankár)
A briteken kívül minden állam- és kormányfő aláírta az uniós együttműködés folytatásáról szóló közös nyilatkozatot szombaton Rómában. Legnagyobb közös kihívásnak a menekültválságot nevezték meg. A csúcson arról is beszéltek, hogy "szükség esetén" jön a többsebességes Európai Unió, de mindig ott lesz a lehetőség a szorosabb együttműködésre.
márc. 25
17:25
Hol a tavasz? Esővel és lehűléssel jön a hidegfront (Privátbankár)
Kétségbeesni alapvetően azért nem kell, szerdától már ismét 20 fok fölött fog járni a hőmérséklet.
márc. 25
17:27
Orbán: Európában csak magunkra számíthatunk (Privátbankár)
Aláírták az EU közös jövőjéről szóló nyilatkozatot Rómában, Orbán is ott volt.

Keresés