2017. március 10. péntek

márc. 10
0:06
Negyedik éve bővül a hazai felvásárlási piac (ProfitLine)
A magyarországi akvizíciós piac becsült mérete 2016-ban megközelítette az 1,61 milliárd dollárt, mintegy hat százalékkal bővült az előző évhez képest - derült ki az EY, a világ egyik vezető könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadást nyújtó vállalatának M&A Barométer felméréséből.
márc. 10
1:12
Vigyázzon, ha Romániába készül! (ProfitLine)
A Romániában kialakult kanyarójárvány veszélyeire figyelmeztette az országba induló magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata csütörtökön közzétett tájékoztatásában.
márc. 10
1:45
Ismét a tokaji borok vitték a prímet (ProfitLine)
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a tokaji borok vitték a prímet a XVI. Országos Syngenta Borversenyen, ahol az ország összes bortermelő térségéből benevezett 459 nedű közül a legjobbnak választott tizenháromból hetet készítettek a történelmi borvidék borászai - derült ki a siófoki díjátadó ünnepségen csütörtök este.
márc. 10
2:18
Az MNB fogyasztóbarát lakáshitel minősítést vezet be (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank új minősítés, a "fogyasztóbarát lakáshitel" bevezetésével élénkítené a banki árversenyt. A cél a kamatfelárak csökkentésén túl az átláthatóság növelése.
márc. 10
2:51
Csökkent a Németországba érkező menedékkérők száma (ProfitLine)
Tovább csökkent a Németországba érkező menedékkérők száma, februárban 14 289 ember érkezését regisztrálták, a januári 14 476 után - közölte szerdán a német szövetségi belügyminisztérium.
márc. 10
3:24
Nem változott az európai kamatszint - nézzük miért! (ProfitLine)
A vártnak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank, így változatlanul 0%-on maradt az alapkamat.
márc. 10
3:57
Hatalmas veszteség lehet az E.On-nál (ProfitLine)
A német Handelsblatt értesülései szerint az E.On több, mint 12,4 milliárd eurós veszteséggel zárhatja a 2016-os évet.
márc. 10
4:06
Hálapénz helyett már félelempénzt fizetünk az orvosnak (GazdaságPortál)
Egy új felmérés alapján a betegeket nem a hála, hanem a szolgáltatás vásárlás és a félelem motiválja, hogy az orvosoknak zsebbe adjanak pénzt. Amellett, hogy az orvosok ezt megalázónak tartják, életpályájuk kiszámíthatatlansága is zavarja őket. Az orvosok 96%-a hálapénzmentes egészségügyben szeretne dolgozni, de 60%-uk szerint pusztán a béremelések hatására a hálapénzrendszer nem fog eltűnni. Más…
márc. 10
4:30
Miért olyan sok a háztartások felének a fűtésszámlája? (ProfitLine)
A Honeywell új, „Az Otthonok fűtése – tapasztalatok és szokások” című kutatása kimutatta, hogy a háztartások közel fele nem teszi meg a megfelelő lépéseket a felhasznált energia csökkentése érdekében. A háztartások negyedének hitelt kell felvennie, hogy kifizesse a fűtésszámláját és közel felük nem használ termosztátot a megfelelő hőmérséklet fenntartására. Az, hogy nem használunk modern…
márc. 10
4:48
IMF: kedvezőek Magyarország középtávú kilátásai, de kockázatok is vannak (GazdaságPortál)
Kedvezőnek tartja a magyar gazdaság középtávú kilátásait, de a kockázatokra is felhívja a figyelmet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországon tárgyaló delegációja, amely a budapesti látogatás után kiadott záró nyilatkozatát csütörtökön tette közzé. Több egymást követő év erős gazdasági növekedése után tavaly 2 százalékra lassult a hazai össztermék (GDP) növekedése, de idén már mintegy 3…
márc. 10
5:03
Megverte a várakozásokat a Linde eredménye (ProfitLine)
A Linde a negyedik negyedévben 544 millió eurós EBIT eredményt ért el, amivel felülteljesítette az 530,4 millió eurós várakozásokat, bár év/év alapon még így is 16%-ot csökkent a társaság profitja.
márc. 10
5:36
OTP Bank: a bíróság hatályon kívül helyezte a GVH határozatát (Adózóna)
A Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte az OTP Bankra 281 millió forint bírság kiszabását megállapító, 2009. szeptember 24-én kelt GVH határozatot az úgynevezett bankközi jutalék ügyben, megváltoztatva ezzel az azt helyben hagyó elsőfokú bírósági ítéletet, egyben a Gazdasági Versenyhivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte március 9-én – tette közzé a bank a BÉT honlapján.
márc. 10
5:42
Durva: annyiba kerül ma egy gyerek, mint Pesten egy lakás (Pénzcentrum)
Kiszámoltuk, mennyibe kerül a gyermekvállalás fogantatástól a felnőttkorig....
márc. 10
6:03
Eladták az Opelt - Nagyon résen kell lennie Magyarországnak (Portfolio)
Annak érdekében, hogy ne gördítsenek akadályokat az Opel megvásárlása elé, a PSA-csoport menedzsmentje egy sor ígéretet tett Németország és Nagy-Britannia vezető politikusainak és szakszervezeti...
márc. 10
6:09
5 tipp diplomás pályakezdőknek, hogy javítsák elhelyezkedési esélyeiket (HR Portál)
„Pályakezdő kollégát keresünk, minimum 1 év szakmai tapasztalattal” olvasható a legtöbb álláshirdetésben. Nehéznek tűnik teljesíteni ezt az elvárást, de tudatos tervezéssel komolyan növelhetők az esélyek - írja közleményében a BDO Magyarország.
márc. 10
6:21
Trump amerikai erősítést küld Szíriába, hogy ott is végezzen az Iszlám Állammal (Privátbankár)
Amerika egy 400 fős tüzérségi egységgel erősíti meg eddig 500 fős szíriai egységét, hogy segítséget nyújtsanak az Iszlám Állam szíriai fővárosának, Rakkának a helyi erők általi körülzárásához, majd felszabadításához. Az iraki Moszul nyugati felének ostroma is jól halad, érik Trump első igazán nagy dobása: az Iszlám Állam véső megsemmisítése.
márc. 10
6:39
Szabadságmegváltásért perelt a polgármester (Adózóna)
Önálló és határozott időre létrejött jogviszonyok akkor sem minősíthetők „folyamatosnak”, ha a foglalkoztató az egyes ciklusok lejártával nem ad ki munkáltatói igazolást és elszámolást – mondta ki egy eseti ügyben a Kúria.
márc. 10
7:00
A CIB Csoport 2016-ban 11,958 milliárd forint adózott nyereséget ért el (GazdaságPortál)
A CIB Csoport 2016-ban 11,958 milliárd forint adózott nyereséget ért el az előző évi 40,224 milliárd forint adózott veszteség után. A bankcsoport mérlegfőösszege egy év alatt 2,7 százalékkal zsugorodott, és 2016 végén 1630 milliárd forintot tett ki – derül ki a hitelintézet BÉT honlapján csütörtökön közzétett konszolidált, IFRS adataiból. A CIB az MTI érdeklődésére közölte: ...
márc. 10
7:15
Az OTP részvénnyel mit csináljunk most? (ProfitLine)
Az EKB még nem lát teret a sziogrításra és továbbra is 0 közeli alapkamattal és a 80 milliárdos eszközvásárlási programmal tapossa a márciust.
márc. 10
7:15
Mobilalkalmazás segít majd felkészülni az állásinterjúra (HR Portál)
Egyetemistákból álló csapat olyan mobil alkalmazást fejleszt, amely segít elsajátítani azt, hogy miként lehet fesztelenül, professzionálisan viselkedni egy állásinterjún - írta közleményében a Telenor.
márc. 10
7:15
Teljesen bedühödtek a lengyelek (Portfolio)
A teljes egyetértés hiányában huszonhét tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójuk első, csütörtöki tárgyalási napjának...
márc. 10
7:17
Európai szintű lobbi indult a szabad vasárnapokért (HR Portál)
Egy szakszervezetekből, civil és egyházi szervezetekből álló csoport európai szintű vasárnapi boltbezárást kezdeményez azzal érvelve, hogy többet dolgoznak az emberek hét végén - írta a Napi.hu.
márc. 10
7:33
Pocsék napra ébredtünk, de legalább az autósok örülhetnek (Privátbankár)
Szakadó eső és lehűlés mellett csökken ma a benzin ára, na meg péntek is van.
márc. 10
7:48
Mi számít közalkalmazotti jogviszonynak? (HR Portál)
1986 októbere és 1987 decembere között a Nagyközségi Közös Tanács VB Egységes Szakigazgatási Szervnél munkaviszonyban álltam. 1988. 01.07-től a mai napig közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom. 2011 novemberében 25 éves jubileumi jutalomban részesültem. 2016 novemberében a 30 éves jubileumi jutalomra lettem volna jogosult, de a munkáltatóm nem ismerte el az 1986-1987-ig terjedő időszakot…
márc. 10
7:48
Egyre több amerikai állam megy szembe Donald Trumppal (ProfitLine)
Gyarapodik azoknak az amerikai államoknak a tábora, amelyek ellenzik Donald Trump elnök beutazást korlátozó újabb rendeletét is.
márc. 10
7:50
Magyar Telekom - újra észak felé kacsingat? (ProfitLine)
Egyelőre még csak halványan ugyan, de mintha az északi irányt kezdené preferálni a háromszögből való kitörésre a Telekom árfolyama. Persze csak csendesen jegyezzük meg mindezt, hisz a 400 millió Ft-os csütörtöki forgalom bizony még nem az az érték, ami hegyeket tudna megmozgatni.
márc. 10
7:51
30 éve nem láttak hasonlót – óriási kőolajvagyont találtak (Privátbankár)
Legalább 30 éve nem találtak olyan nagy jelentőségű kőolajlelőhelyet az Egyesült Államokban, mint most.
márc. 10
7:53
Végre ők is megcsinálták: újabb magyar bank lett nyereséges (Privátbankár)
A 40 milliárdos veszteséget 12 milliárdos nyereségbe fordította a CIB - 2009 óta most először van pluszban az adózott eredmény.
márc. 10
8:06
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2017.03.10) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2017.03.10-i időjárásjelentése....
márc. 10
8:21
Mennyi az ebédszünet 12 órás munkaidő esetén? (HR Portál)
Azt szeretném kérdezni, ha 12 órázok, akkor mennyi az ebédidő illetve a 12 órás munkában 45 perc az mit takar?
márc. 10
8:21
Továbbra is elérhető az Otthon melege program (ProfitLine)
Folytatódik az Otthon melege program, csütörtökön megjelenik a családi házak és társasházak komplex fűtéskorszerűsítését, kazán- és konvektorcseréjét, illetve a kiegészítő elemek, például kémények felújítását, cseréjét támogató pályázat - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtökön…
márc. 10
8:23
Miután bejelentettem, hogy várandós vagyok, rögtön ki akartak rúgni (HR Portál)
10 hetes kismama vagyok. Egy vállalkozónál dolgozom egy személyben, nincsen munkatársam. Közöltem a munkáltatómmal, hogy várandós vagyok (nem fogadta örömmel), ezért nekilátott embert keresni a helyemre, talált is, és utána közölte velem, hogy akkor itt van a felmondásom, közös megegyezéssel elválnak útjaink. Közöltem vele, hogy nem fogom aláírni, mert nem egyezek bele, és ő pedig nem rúghat ki.…
márc. 10
8:25
Kötelezővé tették, hogy közös megegyezéssel mondjon fel 60 ember (HR Portál)
A cégtől elküldtek kb. 60 embert közös megegyezéssel, mert ha nem írjuk alá, állományban maradunk, de nincs fizetés. Megmondták, nincs végkielégítés, ne is követeljük. Lehetséges ez?
márc. 10
8:27
Egyre durvább a háziorvoshiány – így oldanák meg (Privátbankár)
Komoly pályázati forrásokat tettek elérhetővé, sürgősen meg kell oldani a problémát.
márc. 10
8:27
Ezentúl okmányirodában tölthetjük a születésnapunkat (Portfolio)
Minden okmányunk a születésnapunkon jár majd le a jövőben. A belügyminiszter egy parlamenti kérdésre adott válaszából derült ki, miért változtatták meg a jogosítványok meghosszabbításának az...
márc. 10
8:27
Ki fizeti a tévesen utalt munkabér visszautalásának költségét? (HR Portál)
A munkáltatóm tévesen a munkabérrel együtt munkabérként, illetve külön is elutalta a cafetériában választható albérlettámogatást. A Mt. 164. §-a alapján kéri, hogy a jogalap nélkül kifizetett munkabért utaljam vissza. Legyenek kedvesek segíteni, hogy ebben az esetben az utalás díját a munkavállaló, vagy a munkáltató állja? Van erről rendelkezés?
márc. 10
8:29
Álmosan indul a forint napja, nagyon veszik a török lírát (Portfolio)
Péntek reggel alig mozdul a forint az euróval szemben, miközben a feltörekvő piacokon többnyire jó a hangulat, különösen a török líra több mint fél százalékos erősödése emelhető ki. Délután fontos...
márc. 10
8:29
"Amíg a 12 órázást nem tudod vállalni, addig nem jelentünk vissza 8 órába" (HR Portál)
A párom munkahelyével kapcsolatban lenne kérdésem. Két műszakos munkarendben dolgozik 6-18-ig. 2 éve, mikor a lányunk óvodás lett, nem tudtuk megoldani, hogy 12 órában járjon be dolgozni, csak "óvodai műszakban" tudott járni (7-16-ig), ami miatt a cége szerint nem volt meg a napi 8 órája és mínusz órákba ment át. Ennek következményeképpen 4 órás bejelentést kapott (ettől függetlenül 7-16-ig…
márc. 10
8:31
Döntött a bíróság az MKB tulajdonosai ügyében (Portfolio)
A Fővárosi Ítélőtábla tegnap jogerősen úgy határozott, hogy 15 napon belül nyilvánosságra kell hoznia a Magyar Nemzeti Banknak az MKB Bank végső vevőinek kilétére vonatkozó adatokat. A jegybank 60...
márc. 10
8:31
Mi számít bele a közalkalmazotti jogviszonyba? (HR Portál)
Esetemben, a közalkalmazotti óvónői 25 éves jutalom megítélésekor egy önkormányzati fenntartású óvodában, nem vették figyelembe az egyházi és alapítványi fenntartású 7 éves munkaviszonyomat. Mivel a kjt szerint, ez nem nevesített jogszerzőidő. Érdeklődni szeretnék, hogy itt vége a történetnek? Van-e esetleg valami más hivatkozási alap, ami méltányosabb elbírálást tenne lehetővé? Mivel a szociális…
márc. 10
8:42
Jól vizsgázott a menzareform: a többség elégedett a minőséggel (Pénzcentrum)
A megkérdezett tanulók 62 százaléka szerint jó a kaja....
márc. 10
8:42
Tőzsdenyitás előtt – Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok (GazdaságPortál)
Emelkedéssel nyithatnak pénteken a főbb nyugat-európai tőzsdék, miután az Európai Központi Bank (EKB) nem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján, Mario Draghi EKB-elnök pedig optimistán nyilatkozott az euróövezeti gazdaság jövőjéről. A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 22 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 45 ponttal, a párizsi CAC-40 index 21 ponttal…
márc. 10
8:45
Nukleáris fegyverek nélkül már újra világháborúban lennénk? (Privátbankár)
A 2008-as pénzügyi válság kitörése után a világban olyan szintű politikai feszültség halmozódott fel, hogy nukleáris elrettentés nélkül a nagyhatalmak már bizonyosan egymás torkának estek volna. De meddig tart ki ez a védőgát, amikor tudható, hogy a katonai stratégák behatóan vizsgálják a kormányzati és parancsnoki pontokat elsöprő nukleáris első csapás előnyeit? Érdemes ezt körüljárni, hat évvel…
márc. 10
8:45
Új módszert alkalmaz a NAV a köztartozások behajtásánál (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a köztartozások behajtásánál egyebek közt kényszerítő lépések helyett 2016-ban jóval többször küldött felszólítást az adósoknak – nyilatkozta Tállai András, a hivatal vezetője.
márc. 10
8:54
Megtagadható-e a szabadság kiadása? (HR Portál)
A munkáltatom számára kiírtam a szabadság táblára hogy a két ünnep között (karácsony és szilveszter közt) szabadságot veszek ki. Mondhatja-e azt, hogy nem mehetek el szabadságra? És még egy kérdés a folyamatos munkarendben (3 napot dolgozok 12 órában, 3 napot nem dolgozok, 4 havi munkaidőkeretben) milyen módon van elszámolva a szabadság. (pl. ha én elmegyek 3 nap szabadságra, akkor arra hány nap…
márc. 10
8:56
Közfoglalkoztatottként szakmunkát végzek, miért nem kapom a szakmunkás minimálbért? (HR Portál)
Szeretnék érdeklődni hogy jogosult vagyok-e hogy megkapjam a szakmunkás minimálbért hogyha van egy okj-s informatikai rendszergazda szakmám és egy érettségim. Jelenleg a Nemzeti Művelődési Intézet alkalmaz mint kulturális közfoglalkoztatottat. A munkakör is megfelelne a szakmunkás minimálbér elvárásainak, mivel egy teleházban dolgozom ahol számítógépeket szerelünk és karbantartunk minden nap. A…
márc. 10
8:58
Jár a garantált bérminimum? (HR Portál)
Egészségügyi szakiskolai végzettséggel, általános érettségivel, vagyonőri képesítés nélkül mint portás dolgozom, akkor jár-e 161000-es bér?
márc. 10
9:00
Dohánybolti eladónak kell szakirányú végzettsége legyen? (HR Portál)
Szeretném megtudni, hogy dohánybolti munkához kötelező-e bármilyen végzettség?
márc. 10
9:00
Új módszerrel támad a NAV: 260 milliárdos köztartozást hajtottak be (Pénzcentrum)
Kétszer annyi felszólítót postáztak....
márc. 10
9:00
Tőzsdenyitás előtt – Emelkedést várnak a tőzsdén az elemzők (GazdaságPortál)
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: nyitásban emelkedést vár a magyar tőzsdén is, majd a nap folyamán inkább kivárásra, alacsonyabb forgalomra számít a pozitív tartományban. Kora délután amerikai munkaerőpiaci adatok érkeznek, ami mindig…

Keresés