2017. március 10. péntek

márc. 10
5:15
Küldemény-követő rendszert fejleszt a Magyar Posta (sg)
A fejlesztés az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásában 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból és a posta 1,9 milliárd forint saját forrásából 2018 közepére valósul meg.
márc. 10
5:17
Újabb sportcsatornát indíthat a TV2 (sg)
Lehet, hogy lesz Spíler2 is.
márc. 10
6:48
Zuckerberg ismét apa lesz, felesége kislányt vár (24.hu)
Jobb emberek vagyunk az életünkben jelenlévő erős nők miatt.
márc. 10
7:09
Quake Champions – Az első Quake-et idézi a Blood Covenant pálya (PC Guru)
Egy rövid videóval mutatkozott be a Quake Champions első pályája, a gótikus stílusú Blood Covenant Arena.
márc. 10
7:36
Ezért nem érnek semmit a titkosított üzenetküldők (PCWorld)
A CIA valójában nem törte fel a Signalt és társait - nem is kell, sokkal jobb módszere van a szervezetnek.
márc. 10
7:39
BAFTA Game Awards - megvannak a 2017-es jelöltek (GameStar)
Idén is megrendezésre kerül a BAFTA videojátékos változata, a AAA címek mellett pedig sok kisebb játék is helyet kapott a jelöltek listáján.
márc. 10
7:39
Kiderült mikor jön a Windows 10 következő kiadása (pcforum.hu)
Bár egy ideje már tudni lehetett, hogy a Microsoft a Windows 10 következő frissítését valamikor április során fogja kiadni, a konkrét dátumot mindeddig homály övezte. A héten azonban a céghez közeli forrásokból kiszivárgott, hogy pontosan mikor is lehet a Creators Update érkezésére számítani. Ezek..
márc. 10
8:21
Fordul a kocka: most John Carmack pereli a ZeniMax-et (PC Guru)
Innen nézve jól elvannak a srácok a tengerentúlon a pereskedéssel, csak úgy röpködnek a milliók, igaz előbb ehhez nyerni is kell.
márc. 10
8:30
Trailert kapott a Decay of Logos, az európai folklórból merítő szerepjáték (Game Channel Online)
A PAX East 2017 jóvoltából az Amplify Creations csapata egy újabb trailert hozott nyilvánosságra az európai folklórból és Tolkien fantáziavilágából építkező Decay of Logos kapcsán, amely egy ígéretes RPG-nek tűnik. Az alkotás a külsőnézetes akciókalandok sajátosságait vonultatja fel, főszerepben egy névtelen lánnyal, aki mi...
márc. 10
8:33
Vulkan és DX12 API-khoz tervezett GeForce drivert hozott az NVIDIA (prohardver)
A WHQL minősítésű, 378.78-as meghajtó felkészült a Ghost Recon: Wildlands című játékra is.
márc. 10
8:33
Day of Infamy megjelenés - két hét múlva indulunk a frontra (GameStar)
Az Insurgency készítőinek második világháborús lövöldéje, a Day of Infamy néhány hónapja már korai hozzáférésű játékként játszható, de nemsokára a teljes verzió is megjelenik.
márc. 10
8:33
NMHH-elemzés: egyre jobban megéri internetes adattartalmat fogyasztani (prim)
Tavaly óta terjedő tendencia, hogy a hírközlési szolgáltatók a megelőző évekhez képest több...
márc. 10
8:33
Injustice 2: szokatlan társulások (Gamer365)
Megérkezett a trailerpáros második része.
márc. 10
8:35
Mass Effect: így fejleszd a Nomádodat (Gamer365)
A járműves felfedezésre és fejlesztésre koncentráló videó érkezett a Mass Effect: Andromeda-ból.
márc. 10
8:42
Májusban jön a Google másfél millió forintos óriástabletje (pcforum.hu)
A Google tavaly októberben bejelentett másfél méteres táblagépe májustól fog megvásárolhatóvá válni - közölte a cég csütörtökön. A Jamboard felépítésében és működésében a klasszikus tableteket idézi, azokkal szemben azonban nem kézben tartva, hanem a falra szerelve vagy állványra állítva lehet maj..
márc. 10
8:51
Quake Champions: irány az aréna! (Gamer365)
Bemutatkozik az első pálya, a Blood Covenant.
márc. 10
8:53
Nolan North A galaxis őrzőiben (Gamer365)
Az első képek a Telltale-féle Guardians of the Galaxy-ből.
márc. 10
9:06
A villanykapcsolót sem találjuk majd asszisztens nélkül? (PCWorld)
Az Amazon Alexa nemrég leállt egy időre, néhányan pedig pánikba estek, hogy hol a villanykapcsoló...
márc. 10
9:09
Tom Clancy's Ghost Recon Wildlands - többen játszanak most, mint ahányan bétáztak (GameStar)
Jellemző, hogy egy játékot a nyílt béta alatt többen próbálnak ki, mint ahányan aztán megveszik, de a Tom Clancy's Ghost Recon Wildlands esetében fordított a helyzet.
márc. 10
9:09
A PS4 nyerte a februárt Amerikában (Gamer365)
Sorozatban negyedik alkalommal az élen a Sony konzolja.
márc. 10
9:15
Mass Effect: Andromeda – erre elég az ajánlott konfigurácó (PC Guru)
Már egy ideje ismerjük a Mass Effect: Andromeda gépigényét, most azt is megtudtuk, hogy az ajánlott konfiguráció mire elég.
márc. 10
9:15
Ilyen lenne a Decksplash a valós életben (PC Dome)
Persze ha a videóból kiretusálták volna a zöld embereket... :D Még feliratkozhatsz az alfatesztre.
márc. 10
9:27
Kiderül a titok: ezzel a trükkel tarolt az UBER, az Apple és a Facebook (prim)
A gépek már gondolkodnak, a modern háborúkat pedig képlékeny robotokkal és „okos porral”...
márc. 10
9:27
GIMS 2017: Kipróbáltuk az E-osztály infotainment rendszerét (prohardver)
A Mercedes-Benz is támogatja az Android Autót, de a kezelés egy kicsit nehézkes lehet a hagyományos, nem érintésérzékeny kijelzőn.
márc. 10
9:27
Öt perc Mario Kart 8 Deluxe (Gamer365)
8 Battle arénával bővül a játék Switch-en.
márc. 10
9:30
Embargó megszegéséért kapott rekordbüntetést a ZTE (prohardver)
A vállalat elismerte a törvényszegést, és nem vonakodnak kifizetni a bírságot.
márc. 10
9:33
Íme az első képek és részletek a Guardians of the Galaxy: The Telltale Series-ről (Game Channel Online)
A Telltale Games csapata hivatalosan is bemutatta az első hivatalos képkockákat az idei esztendő egyik legjobban várt kalandjátékáról, avagy a Galaxis őrzői mozifilmen alapuló Guardians of the Galaxy: The Telltale Series-ről. Az alkotás egy #kover#a filmektől teljesen önálló sztorit mesél majd el#kover_vege# nekünk, amelybe...
márc. 10
9:35
Újabb látványos traileren ismerkedhetünk az Injustice 2 sztorijával (Game Channel Online)
Már az első Injustice 2 sztori trailer megjelenésekor tudtuk, hogy még legalább egy hasonló témájú felvételt biztosan kapunk a kérdéses verekedős játékról, ami a tegnap esti órákban hivatalosan is berobogott közénk. A videón ennek megfelelően rengeteg friss részletet tudhatunk meg a játék cselekményéről, hovatovább tonnány...
márc. 10
9:45
Google-kihívóra talált a Microsoft BizSpark (HWSW)
Háromféle startup-programot is indít országunkban a Google a kezdő vállalkozások aktuális fázisának (kezdő, növekvő, erős) megfelelően, de csak a legnagyobbak jelentkezhetnek a Launchpad Accelerator programba, ahol már terméktámogatás is jár a mentorálás mellett.
márc. 10
9:45
Deadpool 2 - végleg eldőlt, kit láthatunk Domino szerepében (GameStar)
A korábbi pletykák közül egy sem bizonyult igaznak, egy teljesen új jelölt alakítja majd Dominót a Deadpool második részében.
márc. 10
9:51
Gran Turismo Sport zárt béta indul hamarosan (PC Dome)
Sajnos azonban egyelőre csak amerikai accountok tulajdonosainak.
márc. 10
10:00
Szaúdi kézbe kerül az ARM negyede (PCWorld)
Egy szaúdi befektetési csoport 8 milliárd dollárért szerzi meg az ARM 25 százalékát.
márc. 10
10:03
Elindult Magyarország első B2B fókuszú startup inkubátorháza (prim)
Összesen kétmillió eurós befektetési tőkével elindult a BnL Start Partners, Magyarország első B2B...
márc. 10
10:03
Kipróbáltuk az LG G6 prototípusát (prohardver)
A hangsúlyozottan nem végleges készüléket egy hete használjuk, méregettük, fotóztunk vele, és ezek alapján megpróbáljuk kitalálni, a végleges mennyire lesz népszerű.
márc. 10
10:03
A játékfejlesztőket még nem nyűgözte le a DirectX12 (GameStar)
A DirectX 12 megjelenésekor a PC-s játékfejlesztés megújulását vártuk a kiterjedt hozzáférést nyújtó API-tól, de az idei GDC-n tartott előadások alapján úgy tűnik, elmaradt a várt forradalom.
márc. 10
10:03
Reklám is lesz a Windows 10-ben, de kikapcsolható (prohardver)
A kereskedelmileg agresszív lépésnek sokan nem örültek.
márc. 10
10:09
Injustice 2 – az új trailer három játszható hőst is leleplez (PC Guru)
A NetherRealm a minap közzétette az Injustice 2 legújabb videóját, mely a sztori kibontásán túl három hősről is mutat játékmenetet.
márc. 10
10:09
Pontos dátumot kapott a RiME (PC Dome)
Májusban érkezik az egyedi látványvilágú logikai-kalandjáték.
márc. 10
10:11
Ingyen van a Syberia II (PC Dome)
Benoit Sokal kalandjátékának második részét adja most ajándékba az Origin.
márc. 10
10:21
Eseményhorizontot "fotóznának" a tudósok (prohardver)
Az ambíciózus tervek szerint hamarosan sor kerülhet az egyik legismertebb fekete lyuk eseményhorizontjának megörökítésére.
márc. 10
10:21
Carmack milliókért perli a korábbi kiadóját (Gamer365)
A programozólegenda beperelte a korábbi cégét, 22 millió dollárt követel tőlük.
márc. 10
10:21
Németországban betiltatnák a reklám­blokkolókat (sg)
A világ számos államában van komoly vita a hirdetések megtekintését akadályozó megoldásokról, de jogi megoldáshoz eddig még nem folyamodtak.
márc. 10
10:23
Sofőr nélküli buszok közlekednek majd egy svájci városban (sg)
Az alpesi országban először integrálnak önállóan közlekedő járműveket a meglévő közlekedési rendszerbe.
márc. 10
10:25
SpaceX: jön a többszöri felhasználás (sg)
Most először használnak fel újra egy rakétát, ami fontos mérföldkő a költségek leszorításában.
márc. 10
10:27
Nyáron fellázadnak a majmok, jön az Ape Out (PC Dome)
Addig is ki lehet próbálni a játék demóját.
márc. 10
10:36
Bastion és Torbjorn háttérsztoriját meséli el a legújabb Overwatch képregény (Game Channel Online)
Alig jelentette be a Blizzard a közelmúltban, hogy idén többször is szeretnék bővíteni ismereteinket az Overwatch háttérsztorijával kapcsolatban, a csapat máris elérhetővé tett egy újabb képregényt ehhez kapcsolódóan. A 11. digitális képregény a korábbiakhoz hasonlóan teljesen ingyen megtekinthető és elolvasható mindenki sz...
márc. 10
10:38
Mass Effect Andromeda: mozgásban egy multis pálya és itt a launch trailer előzetese is (Game Channel Online)
A Bioware két nyúlfarknyi mozgóképet mutatott be a Mass Effect Andromeda kapcsán a kiadó hivatalos Twitter-csatornáján, aminek jóvoltából ismét közelebb kerülhettünk egy kicsit az év legjobban várt szerepjátékához. Az első kedvcsináló például rögtön egy hangulatos előzetes lett, amellyel #kover#a Mass Effect Andromeda várha...
márc. 10
10:39
Rövidesen kezdődik a Red Bull Mind Gamers szabadulószoba-VB (prim)
Indul a visszaszámlálás a szabadulószoba világbajnokságig, amelyet hagyományteremtő jelleggel idén...
márc. 10
10:39
Megvannak a Ferrari-mozifilm főszereplői (sg)
Ismét beindult Michael Mann új filmjének előkészítése.
márc. 10
10:57
Ismeretlen kihívót kap a Xiaomi Mi Mix (prohardver)
A Westworld-ihlette Maze Alpha vélhetőleg ugyanúgy tünteti majd el a képernyőkávákat, mint a formai szempontból a tavalyi év legizgalmasabb mobilja.

Keresés