Egy úgynevezett levelező többször is rászedte a Fehér Ház tisztségviselőit: feltörte a Fehér Ház elektronikus levelezési rendszerét, és a Fehér Ház tisztségviselőinek kiadva magát levelezésbe fogott.
Profi telefontolvaj elől nincs védelem, de az amatőrnek legalább megkeseríthetjük az örömét. Végső esetben pedig eltüntethetjük a szeme elől az adatainkat.
Arcfelismerő technológiát vet be nézőinél a Walt Disney Company. A cég a filmet nézők arcát fürkészve próbálja eldönteni, hogy a jegyet váltók mit gondolnak valójában az alkotásokról.
Kiszivárogtatás megy minden mennyiségben: szinte mindent tudni vélhetünk, miként a Samsung S8-as debütálása előtt. És nem csak ebben emlékeztet a Samsungra.
A cég rüschlikoni kutatóközpontjában dolgozó tudósoknak sikerült soha nem látott adatmennyiséget - négyzethüvelyenként 201 gigabitet - tárolni egy nagy adatsűrűségű mágnesszalagos rendszeren.
Elődje, a Note 7-es volt az a csúcskészülék, amit az elfüstölős akkumulátora miatt kellett visszahívni. A kiszivárogtatások alapján az új Note nem fog robbanni.
Akár iOS, akár Android, az okostelefon átlagos használattal estére lemerül. S minél régebbi a készülék, annál gyorsabban – mert nem feltétlen a legjobb módon használjuk.
A jövőben a képek és bejegyzések mellett akár üzleti titkokat is megoszthatunk a legnagyobb közösségi oldalon. Sőt, komoly pénzügyi tranzakciókat is bonyolíthatunk, ám erre hasznos lehet felkészülni.
Az ipari Internet of Things (IIoT), vagyis az IoT-technológiák ipari, logisztikai szektorokban való alkalmazása a machine learning (gépi tanulás) és a big data technológiák egyesítésével alapjaiban formálja át a gyártást.
Az MI és a chatbotok (beszélgető robotok) piacán terjeszkedik a Magyarországon alapított, de 10 év alatt nemzetközi nagyvállalattá nőtt LogMeIn, amely felvásárolta a digitális önkiszolgáló szolgáltatásokat és virtuális asszisztenseket fejlesztő Nanorepet.
A tömegközlekedési lehetőségek javítását és a nagyvárosi dugók enyhítését szem előtt tartva egységes szabályozást készítenek elő a járműmegosztó szolgáltatások elterjedésének ösztönzésére.
Számítógépes kalózok 6 millió dollár "munkabért" követelnek az HBO-tól olyan adatokért cserébe, amelyeket az amerikai televíziós társaság informatikai rendszerébe behatolva loptak el.
A moszkvai székhelyű Kaspersky Lab kiberbiztonsági cég szerdán bejelentette, hogy visszavonja a Microsoft amerikai szoftvervállalat ellen európai trösztellenes hatóságoknál benyújtott panaszát, miután a Microsoft ígéretet tett kifogásolt politikájának megváltoztatására.
Néha nem könnyű a szülőknek eldönteni, hogy mikor húzzák meg a határokat a gyerekeknek – különösképp, amikor csak a tabletekkel, a játékkonzolokkal és más eszközökkel akarnak foglalkozni.