Megkockáztatjuk, hogy a most bemutatott V30-as lesz az LG legszebb okostelefonja, amibe ráadásul végre hardveresen is bele pakoltak mindent. Egyetlen nagy kérdés marad.
Az okostelefonról vezérelhető, és chatüzenetek formájában velünk beszélgető érintővezérlésű mosógép csak egy azon újdonságok közül, melyeket az IFA kiállításon mutatnak be.
Örökzöld vita, hogy miként töltsük helyesen a mobil és a laptop akkumulátorát. Meglehet, több gyártónak nem fognak tetszeni az alábbi felhasználói javaslatok.
A Deutsche Telekom és a Huawei működésbe helyezte az első szabvány előtti 5G (ötödik generációs) telekommunikációs kapcsolatot a német szolgáltató kereskedelmi hálózatán, Berlin belvárosában.
A kiválasztott startupok az 50 000 dolláros, azaz körülbelül 12,8 millió forintos pénzbeli támogatás mellett részvételt nyernek az óriásvállalat kéthetes San Franciscó-i képzőtáborába.
A texasi partvidéken végigsöprő Harvey hurrikán halálos áldozatainak száma meghaladja a félszázat, csaknem kétmillió ember kényszerült az otthona elhagyására. Volt, akiket az okostelefon mentett meg.
Az okos technológiákra szakosodó lengyel és magyar klaszterek stratégiai megállapodást írtak alá kedden a dél-lengyelországi Krynicában rendezett nemzetközi gazdasági fórumon, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke jelenlétében.
Nem kell személyesen megjelenni: a Diákhitel Központ elsők között vezeti be a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokon alapuló elektronikus aláírással történő szerződéskötést.
A meglepő adat a Future of Business című felmérés legújabb kiadásából derül ki, amely a Facebook, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Világbank együttműködésével készült.
Bizonyos esetekben a repülőmódnál, meg a némításnál sokkal jobb a Ne zavarjanak üzemmód. Megéri kipróbálni Androidon és iPhone-on egyaránt, ha még nem tettük volna.
A kormány felülvizsgálja az ország kiberbiztonsági stratégiáját, megfogalmazza a szükséges intézkedéseket, a biztonságot szolgáló uniós szabályokat pedig jogharmonizációs eljárásokat követően átveszi a következő egy évben.
Tempóváltásban vagyunk a világhálón: alig tíz év alatt hatszorosára nőtt a magyarországi internet átlagos sebessége és közel tízezerszeresére a szélessávú előfizetők száma.
Érdemes értelmes, képességeket fejlesztő, tanulást segítő alkalmazásokat telepíteni, mert a jól megválasztott, minőségi játékok — jól adagolva — igenis lendíthetnek a kicsik bontakozó képességein.
Nem kell új kocsit venni ahhoz, hogy a mobilunk automatikusan csatlakozzon az autó hangrendszeréhez, s kihangosítóval lehessen kényelmesen és biztonságosan telefonálni, zenét hallgatni.
A felhasználók adatainak engedély nélküli reklám célú felhasználása miatt a spanyol adatvédelmi hatóság (AEPD) 1,2 millió euróra (367 millió forint) büntette a közösségi oldalt.
Az Apple ma estére várt nagy-nagy mutatványát, a közel teljes előlapot beborító kijelzős telefont – amit nem mellesleg a Samsung S8, a Note 8, az LG V30, az Essential is produkál – adják fele- harmadáron is, de nem harmada minőségben.
A Facebooknak és az európai politikusoknak is elege lett abból, hogy a közösségi oldalon nap, mint nap megszámlálhatatlan mennyiségben jelennek meg álhírek.
Még csak előrendelést lehet leadni a pár hete bejelentett Samsung Galaxy Note 8-asra, de a Samsung máris elképesztő bejelentést tett a jövő évi 9-esről. Ez nem pletyka, hanem hivatalos bejelentés.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén megszavazta Európa közterületein ingyenesen használható vezeték nélküli internethálózat kiépítéséhez szükséges pénzügyi forrás első csomagját.
Természetesen biztonsággal megjósolhatjuk, hogy a hívők sátrat vernek majd az Apple boltjai előtt, s az X-et (nem iksz, hanem tíz) percek alatt elkapkodják majd és jönnek a várólisták.
Gollamot érhette ekkora csapás a Gyűrük urában, mint az Apple rajongóit, amikor kiderült, hogy csakugyan, a pletykák igazak: az iPhone X legalacsonyabb, induló ára 10 forint híján 380 ezer Ft lesz.