2017. szeptember 1. péntek

szept. 1
0:24
Hamiltonnal hangol a Project One érkezésére a Mercedes (videó) (Auto Pult)
A Mercedes-Benz sportrészlege, az AMG idén ünnepli 50. születésnapját, így nem csoda, hogy a gyáriak igyekeztek minél nagyobb meglepetést okozni a rajongóknak. Ez pedig sikerült is nekik, ugyanis a Frankfurti Autószalonon – igaz, egyelőre csak prototípusként – leleplezik a Project One névre keresztelt hiperautójukat. Ezt pedig egy izgalmas kisfilmmel támasztották alá nemrég, amelyben nem kisebb…
szept. 1
0:28
Izmos C-HR-rel és új Land Cruiserrel készül a Toyota Frankfurtra (Auto Pult)
A Toyota eddig viszonylag csendben volt a Frankfurti Autószalonnal kapcsolatban, ám most rögtön két újdonságot is bejelentett, amelyek a német seregszemlén fognak bemutatkozni. Az egyik egyelőre csak koncepció fázisban lép színre, míg a másik egy fontos modell utódjaként érkezik a német nagyvárosba: a japánok elhozzák nekünk a C-HR Hy-Power Conceptet és a Land Cruiser legújabb generációját.
szept. 1
5:39
Van úgy, hogy érdekesebb az ember, mint az autó (Autónavigátor)
Mi történhetett egy Lexus RX-szel 6 év és nem egész 140 ezer kilométer alatt? Semmi. De beszélgetni a tulajával egy izgalmasabb regénnyel ért fel.
szept. 1
8:45
Új szabályzás lépett életbe az autók emissziója kapcsán (Autónavigátor)
Szeptember 1-től hatályos az egységes uniós szabályzás, ami szerint az új autók csakis a valós vezetési ciklusban mért emissziós teszt eredményével kerülhetnek forgalomba.
szept. 1
11:45
Téglákra pakolta az M3-ast a vihar elől (Autónavigátor)
Nem jó érzés tudni, hogy árvíz közelít a házad felé, ám jó tudni, hogy készülhess rá. Ennek a srácnak két M3-ast kellett mentenie, pedig tudta, hogy jön a hurrikán és készült is.
szept. 1
14:51
2020-ban jön a VW bébi SUV-ja (Autónavigátor)
A Polo és a Golf alapjain nyugvó T-Cross és T-Roc után az up!-ra épülő kis T-Track legkorábban három év múlva debütálhat.
szept. 1
15:24
Hihetetlen, mégis igaz – a Mercedes F1 technikája hamarosan az utakon (Auto Pult)
Nemsokára bemutatkozik az év talán legizgalmasabb durranása, amelynek képét csak szép lassan rakosgathatjuk ki. A Forma-1 technikát felvonultató Mercedes-AMG Project One az őszi Frankfurti Autószalonon debütál majd, azonban addig a németek természetesen folyamatosan felkavarják az állóvizet egy-egy ízelítővel, ahogy teszik azt most is.
szept. 1
16:18
Modern extrákkal és új vonásokkal frissült a Hyundai i10 (Auto Pult)
A Hyundai i10 kategóriájának egyik legügyesebb versenyzője, és bár egyáltalán nem látszik rajta az öregedés, az immár íratlan szabályként fennálló félidős frissítést a városi mini esetében sem hagyhatták ki a koreaiak. Az apróság nem csak néhány új vonást, hanem modernebb extrákat is kapott, melyeknek köszönhetően még vonzóbbá válhat.
szept. 1
16:51
Egy smart a Daimler első kormány nélküli autója (Autónavigátor)
A smart megalkotta a jövő tökéletes városi miniautóját: önvezető, elektromos, kapcsolatteremtő, megosztott és persze a nevéhez hűen aranyos.
szept. 1
16:54
Biztonság terén is a csúcson lesz az új Volvo XC40 (videó) (Auto Pult)
A Volvo nagyot szeretne durrantani a vadonatúj XC40-gyel, amit a korábbi ízelítők is bizonyítottak már: kompakt létére a legfinomabb anyagokat kapja majd meg, és a világ egyik, ha nem a legpraktikusabb autója lesz. A legújabb kedvcsináló pedig szintén azt bizonyítja, hogy a svédek nem veszik félvállról a kompakt crossover kategóriát, ugyanis a legfrissebb videóban azt mondják el, hogy minden olyan…
szept. 1
18:06
Európába is megérkezett a Renault pickupja – itt az Alaskan (Auto Pult)
A Renault pickupja már több mint egy éve bemutatkozott, azonban akkor még csak Dél-Amerikában tették elérhetővé a franciák. Most azonban mégis úgy döntöttek a gyáriak, hogy Európában is elérhető lesz az Alaskan névre keresztelt óriás, amely közeli rokonságban áll a Nissan Navarával és így a nemrég bemutatott Mercedes-Benz X-osztállyal is.
szept. 1
19:00
Limitált szériával ünnepl a Ford a Ranger sikereit (Auto Pult)
A Ranger nagyon fontos modell a Ford számára, ami nem is csoda, hiszen Európa legkelendőbb pickupja. Idén csak mostanáig 23 ezer példány kelt már el belőle az öreg kontinensen, ami annak fényében még szebb eredmény, hogy a jelnlegi generáció már bőven túl van a csúcspontján – hamarosan érkezhet is az utódja. Az amerikai gyártó szerette volna megünnepelni ezeket a szép eredményeket, erre pedig…
szept. 1
19:36
Hihetetlen, mégis igaz – a Mercedes F1 technikája hamarosan az utakon (Auto Pult)
Nemsokára bemutatkozik az év talán legizgalmasabb durranása, amelynek képét csak szép lassan rakosgathatjuk ki. A Forma-1 technikát felvonultató Mercedes-AMG Project One az őszi Frankfurti Autószalonon debütál majd, azonban addig a németek természetesen folyamatosan felkavarják az állóvizet egy-egy ízelítővel, ahogy teszik azt most is.
szept. 1
19:38
Biztonság terén is a csúcson lesz az új Volvo XC40 (videó) (Auto Pult)
A Volvo nagyot szeretne durrantani a vadonatúj XC40-gyel, amit a korábbi ízelítők is bizonyítottak már: kompakt létére a legfinomabb anyagokat kapja majd meg, és a világ egyik, ha nem a legpraktikusabb autója lesz. A legújabb kedvcsináló pedig szintén azt bizonyítja, hogy a svédek nem veszik félvállról a kompakt crossover kategóriát, ugyanis a legfrissebb videóban azt mondják el, hogy minden olyan…
szept. 1
19:40
Európába is megérkezett a Renault pickupja – itt az Alaskan (Auto Pult)
A Renault pickupja már több mint egy éve bemutatkozott, azonban akkor még csak Dél-Amerikában tették elérhetővé a franciák. Most azonban mégis úgy döntöttek a gyáriak, hogy Európában is elérhető lesz az Alaskan névre keresztelt óriás, amely közeli rokonságban áll a Nissan Navarával és így a nemrég bemutatott Mercedes-Benz X-osztállyal is.
szept. 1
19:42
Limitált szériával ünnepl a Ford a Ranger sikereit (Auto Pult)
A Ranger nagyon fontos modell a Ford számára, ami nem is csoda, hiszen Európa legkelendőbb pickupja. Idén csak mostanáig 23 ezer példány kelt már el belőle az öreg kontinensen, ami annak fényében még szebb eredmény, hogy a jelnlegi generáció már bőven túl van a csúcspontján – hamarosan érkezhet is az utódja. Az amerikai gyártó szerette volna megünnepelni ezeket a szép eredményeket, erre pedig…
szept. 1
19:44
Modern extrákkal és új vonásokkal frissült a Hyundai i10 (Auto Pult)
A Hyundai i10 kategóriájának egyik legügyesebb versenyzője, és bár egyáltalán nem látszik rajta az öregedés, az immár íratlan szabályként fennálló félidős frissítést a városi mini esetében sem hagyhatták ki a koreaiak. Az apróság nem csak néhány új vonást, hanem modernebb extrákat is kapott, melyeknek köszönhetően még vonzóbbá válhat.
szept. 1
20:03
Az oroszoknál durvább, ha nem adja ki (Autónavigátor)
Egészen abszurd és valószínűleg, ilyen más országban nem történhet, csak az oroszoknál. Míg elnökük nálunk vendégeskedik, a hadsereg vonul az országban, stílusosan, néha ők is hibázhatnak.

2017. szeptember 2. szombat

szept. 2
6:21
Klasszikus családi örömök - SEAT Alhambra teszt (Autónavigátor)
Egy hétig felcsaptam anyukába, közben bűntudatom volt, hogy egyedül vezetek egy guruló panelházat. Aha, szóval ezért vesznek inkább SUV-t.
szept. 2
9:33
Most lecsaphatsz a legelső Nissan 350Z-re (Autónavigátor)
Többször cserélt már gazdát, mégis alig futott a legelső Nissan 350Z. Most ismét eladásra kínálják a tökéletes állapotú, 1-es alvázszámú japán remekművet.
szept. 2
12:39
Új kínai SUV érkezik Európába (Autónavigátor)
Frankfurtban mutatkozik be a Chery európai SUV-ja. A kínai gyártó komoly tervekkel kíván betörni a piacra, egy látványtervet máris villantottak a főként fiataloknak szánt szabadidő-autóról.
szept. 2
15:51
Legalább 10 új BMW lesz látható Frankfurtban (Autónavigátor)
Már csak hetek vannak hátra és nyílik az idei Frankfurti Autószalon, ahol a BMW legkevesebb tíz új modellt mutat be a nagyközönségnek. Lássuk, miket láthatunk, ha kilátogatunk.
szept. 2
18:51
Népszerű lett Európában az Opel Crossland X (Autónavigátor)
Idén márciustól rendelhető, az első példányokat most vehetik át a tulajok az Opel Crossland X-ből. A fél évnyi időszak alatt már 50 ezer darab talált gazdára.

2017. szeptember 3. vasárnap

szept. 3
6:15
"Rossz helyen van a kocsi" - Citroën C-Elysée (Autónavigátor)
Viharos a megítélése, talán csak a flottakezelők nem fordulnak el tőle, pedig úgy is szerethető, hogy közben nem fognak az ember fejéhez fegyvert.
szept. 3
9:21
Heteken belül láthatjuk az AMG hiperautóját (Autónavigátor)
Forma-1-es technológiát visz utcára a Mercedes-AMG. Amivel hónapok óta hergelik a közönséget, azt heteken belül megismerhetjük. A Project One valódi hipersportautó lesz.
szept. 3
12:27
Vajon ezzel is bepróbálkozik Európában a Qoros? (Autónavigátor)
Ismét újabb modellel jelentkezett a kínai Qoros. Na, nem azzal a több mint 800 lóerős elektromossal, amit korábban mutattak, sokkal inkább egy hagyományos városi terepjáróval.
szept. 3
14:12
Puttonyos elegancia – Opel Insignia Sports Tourer 2.0 CDTI 170 AWD (2017) teszt (Auto Pult)
A prémiumokon innen egy-két kivétellel kétségtelenül a középkategóriások jelentik a csúcsot: a sokak által csak „menedzserautóként” emlegetett modellek az esetek legnagyobb részében a „mainstream”, avagy nem prémium márkák zászlóshajójaként szoktak megjelenni. Manapság pedig már a minőség is kiemelt szempont, és a méretek is egyre csak nőnek, elérve lassan a felső-középkategóriás prémiumokat. Erre…
szept. 3
15:33
A Manhart máris kezelésbe vette az új BMW M5-öt (Autónavigátor)
Alig jelent meg a bajorok új csúcsmodellje, máris tovább erősödik. A Manhart Performance egy látványtervvel rukkolt elő az MH5 800 koncepcióról.
szept. 3
17:33
A Mercedes diadalmaskodott a Ferrari pályáján (Autónavigátor)
A Mercedes brit pilótája rajt-cél győzelemmel zárta az Olasz Nagydíjat, mellyel átvette az összetettben a vezetést a harmadik helyen befutó Vettellel szemben. Közéjük a szintén mercedeses Bottas ékelődött be.
szept. 3
19:36
Puttonyos elegancia – Opel Insignia Sports Tourer 2.0 CDTI 170 AWD (2017) teszt (Auto Pult)
A prémiumokon innen egy-két kivétellel kétségtelenül a középkategóriások jelentik a csúcsot: a sokak által csak „menedzserautóként” emlegetett modellek az esetek legnagyobb részében a „mainstream”, avagy nem prémium márkák zászlóshajójaként szoktak megjelenni. Manapság pedig már a minőség is kiemelt szempont, és a méretek is egyre csak nőnek, elérve lassan a felső-középkategóriás prémiumokat. Erre…
szept. 3
20:39
A Renault készen áll a Twingo EV gyártására (Autónavigátor)
A 2014 óta forgalomban lévő harmadik generációs Renault Twingo úgy lett kitalálva, hogy belsőégésű és elektromotor fogadására is képes legyen. Az utóbbival szerelt modell hamarosan gyártásba kerül.

2017. szeptember 4. hétfő

szept. 4
6:03
Nem csak az autón, a sofőrön is múlik, hogy mennyit bír a fék (Autónavigátor)
A biztonságos közlekedés alapvető eleme a fékrendszer, a legtöbb esetben mégsem kap kellő figyelmet.
szept. 4
9:09
Közkívánatra - Peugeot 5008 teszt (Autónavigátor)
A kor divatja szerint a Peugeot is SUV-irányba vitte a korábban egyterűként debütált 5008-ast. Ezzel viszont praktikus, egyterűs jellemzői sem csorbultak. Jó választás hozzá az alap feletti dízel.
szept. 4
10:00
Elektromos tanulmánnyal készül a Mercedes – ízelítőn az EQ A (Auto Pult)
A Mercedes-Benz tavaly szeptemberben mutatta be a Generation EQ tanulmányt, amiről azóta már tudjuk, hogy egy, a BMW i szériájához hasonló elektromos modellcsaláddá fejlődik majd sorozatgyártásra. Ennek megfelelően idén már érkezik is a második EQ modell, méghozzá EQ A néven. Az elektromos típus a Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be, de a gyáriak már most megosztottak velünk egy kedvcsináló…
szept. 4
10:54
Limitált szériával búcsúzik a Mercedes-Benz G-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz G-osztály igazi legenda, azonban kétségtelen, hogy lassan ráfér már a megújulás. Tudják ezt a csillagos márkánál is, így hamarosan érkezik az új generáció – ami jó eséllyel inkább csak egy, az eddigieknél alaposabb frissítés lesz. A gyáriak mindenesetre úgy érezték, hogy el kell búcsúzniuk a jelenlegi verziótól, így elkészítették a limitált, Exclusive Edition névre keresztelt…
szept. 4
11:09
Bárhol elmegy a vadított Isuzu pickup (Autónavigátor)
Hozzánk sajnos nem érkezik az Isuzu még strapabíróbb büntetőgépe, az Arctic Trucks közreműködésével fejlesztett, és már 29 centi magasan ülő D-Max AT35.
szept. 4
13:15
Nem kicsit drágulnak az üzemanyagok szerdán (Autónavigátor)
Itt a szeptember, itt az ősz, itt a rég nem látott mértékű üzemanyagár-emelés. A benzin ára nő jelentősebben.
szept. 4
14:12
A legvadabb Seat – 310 lóerővel jött meg a Leon Cupra R (Auto Pult)
A Seat már korábban bejelentette, hogy érkezik a Leon Cupra még vadabb, R jelzéssel ellátott verziója. A spanyolok pedig nem vicceltek, és máris bemutatták a sportkompakt valaha volt leggyorsabb sorozatgyártású verzióját, amely még agresszívabb megjelenéssel és fokozott teljesítménnyel kívánja meghódítani a vásárlókat.
szept. 4
14:15
Szépséges gyári fotón a Skoda Karoq (Autónavigátor)
Jövő héten, a Frankfurti Autószalonon debütál a Skoda Karoq, ami a márkától megszokottan a szegmens legnagyobb csomagterét hozza.
szept. 4
14:48
Szerdától jócskán drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Szinte egész augusztusban alig változtak a benzin- és a dízelárak, ám a szeptember beköszöntével sajnos egy komoly növekedéssel kell számolnunk mind a két üzemanyagfajta esetén. A benzin nem kevesebb mint 9 forinttal lesz drágább szerdától, míg a gázolaj átlagosan 6 forinttal lesz drágább. Mindez annyit jelent, hogy a a benzin átlagára 352 forintra, a dízelé pedig 346 forintra emelkedik,…
szept. 4
16:18
Limitált szériával búcsúzik a Mercedes-Benz G-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz G-osztály igazi legenda, azonban kétségtelen, hogy lassan ráfér már a megújulás. Tudják ezt a csillagos márkánál is, így hamarosan érkezik az új generáció – ami jó eséllyel inkább csak egy, az eddigieknél alaposabb frissítés lesz. A gyáriak mindenesetre úgy érezték, hogy el kell búcsúzniuk a jelenlegi verziótól, így elkészítették a limitált, Exclusive Edition névre keresztelt…
szept. 4
16:20
Elektromos tanulmánnyal készül a Mercedes – ízelítőn az EQ A (Auto Pult)
A Mercedes-Benz tavaly szeptemberben mutatta be a Generation EQ tanulmányt, amiről azóta már tudjuk, hogy egy, a BMW i szériájához hasonló elektromos modellcsaláddá fejlődik majd sorozatgyártásra. Ennek megfelelően idén már érkezik is a második EQ modell, méghozzá EQ A néven. Az elektromos típus a Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be, de a gyáriak már most megosztottak velünk egy kedvcsináló…
szept. 4
16:22
Szerdától jócskán drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Szinte egész augusztusban alig változtak a benzin- és a dízelárak, ám a szeptember beköszöntével sajnos egy komoly növekedéssel kell számolnunk mind a két üzemanyagfajta esetén. A benzin nem kevesebb mint 9 forinttal lesz drágább szerdától, míg a gázolaj átlagosan 6 forinttal lesz drágább. Mindez annyit jelent, hogy a a benzin átlagára 352 forintra, a dízelé pedig 346 forintra emelkedik,…
szept. 4
16:24
A legvadabb Seat – 310 lóerővel jött meg a Leon Cupra R (Auto Pult)
A Seat már korábban bejelentette, hogy érkezik a Leon Cupra még vadabb, R jelzéssel ellátott verziója. A spanyolok pedig nem vicceltek, és máris bemutatták a sportkompakt valaha volt leggyorsabb sorozatgyártású verzióját, amely még agresszívabb megjelenéssel és fokozott teljesítménnyel kívánja meghódítani a vásárlókat.
szept. 4
16:36
A Renault is önvezető koncepcióval készül – ízelítőn a Symbioz (Auto Pult)
A nagy autószalonokon egyre inkább teret hódítanak az autonóm és elektromos tanulmányautók – szinte minden gyártó standján találunk, vagy találtunk már hasonlót. Nem lesz ez másként Frankfurtban sem, ahol a Renault is beáll a sorba, méghozzá a Symbioz névre keresztelt koncepcióval, amiről a franciák már meg is osztották velünk az első ízelítőt.
szept. 4
17:21
Limitált szériát kap a Ford Ranger (Autónavigátor)
Sikermodell a Ford Ranger, így speciális kiadást is szánnak neki Európában. Jól felszerelt, de minden részletében fekete a Black Edition.
szept. 4
18:42
Paradoxon – MINI Countryman John Cooper Works teszt (Auto Pult)
Mostanra szinte elképzelhetetlen, hogy egy prémiumgyártó modellkínálatában ne találja meg valaki azt a típust vagy éppen kivitelt, amire vágyik. Mindez még akkor is igaz, ha egészen paradox kívánságokról van szó, mint például egy teljes sportruhába öltözött SUV vagy crossover. Azt hiszem, jobb példát erre nem is igazán tudnánk felhozni, mint legutóbb nálunk járt tesztautónkat, a MINI Coutryman…
szept. 4
19:21
Önvezető lehet a F1-es safety car? (Autónavigátor)
Bernd Mayländer, a Forma-1-es safety car vezetője bizonyára nem örül a felvetésnek, ugyanis állásába kerülne, ha robot terelgetné autóját a versenypályákon.
szept. 4
22:18
A Renault is önvezető koncepcióval készül – ízelítőn a Symbioz (Auto Pult)
A nagy autószalonokon egyre inkább teret hódítanak az autonóm és elektromos tanulmányautók – szinte minden gyártó standján találunk, vagy találtunk már hasonlót. Nem lesz ez másként Frankfurtban sem, ahol a Renault is beáll a sorba, méghozzá a Symbioz névre keresztelt koncepcióval, amiről a franciák már meg is osztották velünk az első ízelítőt.
szept. 4
22:20

Keresés