Maradandó élmény lesz mindenkinek, aki eljön – mondta lapunknak Orbók Áron színész, az Y.east fesztivál szervezője és egyik megálmodója. Egy szép völgyben, a Zsámbéki Színházi Bázisban megtartandó fesztiválon nemcsak azért kerülünk közelebb a csillagokhoz – a mottójuk szerint –, mert az éj ott koromsötét, hanem azért, mert csillagvizsgáló is lesz.
A Szenes Iván Művészeti díjak idén is a Szenes Iván Emlékkoncerten, szeptember 10-én kerülnek átadásra. Ez Budapest egyik legnagyobb ingyenes rendezvénye, évente mintegy tízezer ember látogat el a most már Szenes Iván nevét viselő térre.
Százharminchárom éves fennállásának első erdélyi túrájára készül a Magyar Állami Operaház. A Sepsiszentgyörgyön kezdődő, nyolc erdélyi és partiumi várost célzó turné alkalmával Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját és Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettjét, A víg özvegyet láthatja a közönség.
Ezen a hétvégén is tartalmas szórakozást kínál a közmédia: filmek, sorozatok, mesék, gasztronómia, vetélkedők és ismeretterjesztés is látható a közmédia csatornáin.
Mások mellett Sára Sándor, Huszárik Zoltán és Jancsó Miklós alkotásaival folytatódik a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 100 magyar dokumentumfilm (1936-2013) című sorozata szeptember 4-től a budapesti Premier Kultcaféban.
A Ráció Kiadó gondozásában jelent meg Gulyás Gábor Mire való a művészet? című könyve. A kötet az elmúlt évtizedekben rendezett kiállítások kurátori szövegeiből válogat. A filozófus, esztéta korábban a debreceni Modem első igazgatója (2006–2011), majd a Műcsarnok és az Ernst Múzeum vezetője (2011–2013), a Velencei Biennálé nemzeti biztosa (2011–201
Amióta az eszemet tudom, rajongok a fantasztikus tájon lovagló magányos lovasért. Lenyűgöz ez a kép, a korlátlan lehetőséget és szabadságot szimbolizálja. Megmutatja, mennyire magára van utalva az ember a világban, érzékelteti a sors kiszámíthatatlanságát, a végzet szükségszerűségét. Ennek egyik legszebb példája Wyatt Earp élete és legendája. A rev
A ferencvárosi pinceszínház a magyar dráma napja alkalmából a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. támogatásával szeptember 21-én 19 órai kezdettel interaktív színházi estet rendez fiatal drámaírók és a nézők közreműködésével.
Az úgynevezett Z-nemzedékre „hangol” a Sepsiszentgyörgyön augusztus 31. és szeptember 3. között zajló 5. pulzArt kortárs összművészeti fesztivál. A kereteket feszegető rendezvény szervezői a kortárs művészeti törekvések együttes megismerésére, felfedezésére kínálnak lehetőséget.
Az iskolák működési feltételei teljes mértékben biztosítottak - mondta az oktatási államtitkár az MTI-nek szombaton, kiemelve, hogy nő a pedagógusok anyagi megbecsülése.
Csaknem hatszáz oktatási intézményt tart fenn a katolikus egyház Magyarországon - mondta Gyetván Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóság vezetője az M1 aktuális csatornán.
A kormány döntött arról, hogy 21 milliárd forint támogatást kap a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az egészségügyi szolgáltatásainak fejlesztésére, az oktatási infrastruktúra korszerűsítésére - jelentette be az igazságügyi miniszter szombaton a felsőoktatási intézmény tanévnyitóján.
A korábban Sára Sándor kezdeményezésére elindított és nagy sikerű, technikai okokból egy időre abbamaradt 100 magyar dokumentumfilm (1936–2013) sorozat folytatása várható szeptember 4-től a budapesti Premier Kultcaféban.
A Vígszínház társulata idén is számos meglepetéssel várja a közönséget a szeptember 10-i VígNapon, amikor a hagyományokhoz híven bárki bepillanthat a kulisszák mögé a színház művészeinek vezetésével, valamint beleshetnek Eszenyi Enikő legújabb rendezésébe, a Hamlet című előadás próbájába is.
Ingyenes programsorozaton ismerhetik meg az érdeklődők az egykori budafok-tétényi Haggenmacher Sörgyár Dunára néző épületeit és az ott formálódó kulturális életet szeptember első hétvégéjén a Dunapest fesztivál részeként. Három művészeti intézmény összefogásának eredményeként rendezik meg a Haggenmacher Art – mivé lett a sörgyár? című programot. Az
Meghökkentő ötletre épül az Eredet című film. Az álmok megoszthatók: létrehozhatók olyan álomvilágok, amelyeket az álmodó tökéletesen magáénak érez, és e védtelen tudatállapotban a legféltettebb titkai is ellophatók. Az elképesztően látványos történet a Viasat3-on látható vasárnap 21.00 órától!
A Kutyaharapás, a Jászai Mari Színház, a Népház, a Nézőművészeti Kft., a Szkéné Színház és a Vádli Alkalmi Társulás közös produkciója kapta a legjobb nagyszínpadi előadásnak járó díjat a szombaton befejeződött 16. Vidor Fesztiválon - közölte a rendezvénysorozatot szervező nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vasárnap.
Neogótból neobarokkba – az V. kerületi Duna Palotába költözik a Magyarság Háza a budai Várból, a Monarchia-kori pénzügyminisztérium épületéből, amelybe a Nemzetgazdasági Minisztérium költözik vissza. – Mivel rendezvényhelyszínként már nem működünk tovább, hanem csak saját magunk rendezünk és szervezünk programokat, ezentúl csak határon túli fellép
Mindig a rendőrség előtt járt egy lépéssel. Annyira azért nem volt jófiú, mégis népszerű lett. Antal Nimród új filmje november 23-tól látható a mozikban, a főszerepben Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán és Klem Viktor.
„Csak hússal tudok jóllakni. Oh!, a gyomor nagy zsarnok, az éhes ember, még a legjobban nevelt is, sokszor még az udvariasságról is megfeledkezik, ha üres a gyomra. Ez történt velem.” Mindezt M. Hrabovszky Júlia, Márai Sándor nagy-nagynénje írja az Ami elmúlt című emlékiratainak abban a részében, amely az első világháború nyomorúságáról szól.
A könnyed nyári mozis felhozatalban két „vadabb” horrorfilm bemutatójára is jegyet válthattunk. Augusztusban előbb az Annabelle 2 – A teremtés, majd az Amityville – Az ébredés képkockái előtt lehetett rémüldözni vagy fanyalogva szájat húzni – filmes ízlés, tűrőképesség és vérmérséklet szerint.
Julia Stiles már kiskorában igyekezett fölhívni magára a figyelmet. Fölpattant bármilyen asztalra, hogy énekkel és versmondással kerüljön a társaság középpontjába. Felnőve a közönség és Hollywood egyik kedvence lett.
Először kerül színpadra Magyarországon Christian Gundlach Batang felé… – Ketten egyedül című kétszemélyes tragikomédiája. Az előadásnak egy új budapesti színházi tér, a Gerbeaud fölött található Hungarikum Pódium ad otthont. Szeptember 15-én mutatják be a darabot.
Rövid nyári szünet után a Holnap tali csapata ismét visszaül a Petőfi gimi iskolapadjába, ugyanis szeptember 4-én este 6 órakor érkezik a sorozat legújabb évada a 161. résszel. A sorozat a www.holnaptali.hu, de a Petőfi Live weboldaláról is egyetlen kattintással elérhető lesz.
Amikor a fiatal román zeneszerző, George Enescu befejezte a két román rapszódiáját 1901 és 1902 között, akkor még nem gondolta, hogy micsoda hírnevet fognak számára hozni ezek a remekművek.
Keszthely számos kiállítóhellyel, többek között veteránautó-, bor-, játék- baba- és hintómúzeummal, vadászati és történelmi modellvasút-kiállítással, panoptikummal büszkélkedhet, én az idő szűkössége miatt mégis a szívemhez legközelebb állót, a Helikon kastélymúzeumot szemeltem ki.
Budapesten van egy igazán különleges mozi, vagyis inkább „mozi”, de leginkább: film-színház-galéria-kávéház-szalon. Egy olyan hely, ahol nemcsak átfogó és sok jelentésrétegű filmfesztiválok tematikus vagy egy adott kultúra filmművészetét középpontba állító műsoraiban merülhetünk el, nemcsak megnézhetjük a magyar, az európai és a világ művészfilmter
Az Oscar-díjra nevező bizottság keddi ülésének döntése értelmében Magyarországot a 2017. évi „legjobb idegennyelvű film” kategóriában Enyedi Ildikó Berlinale Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmje képviseli.
Szombaton 11 órakor lesz Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a nemzet művésze temetése Budapesten, a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 41-es parcellájában - közölte kedden a Nemzeti Örökség Intézete az MTI-vel.
Vasárnap délelőtt 10 órától két órán át nem sugározza a szokott műsorát a Nickelodeon, hanem fekete képernyős szünettel hívja fel a figyelmet a szabad mozgás fontosságára.
Hét nap alatt kilenc előadással várja a színházszeretőket a vidéki színházak fesztiválja a budapesti Thália Színházban szeptember 4. és 10. között. A hatodik alkalommal tartandó találkozót tegnap a szombathelyi Weöres Sándor Színház Ivanov című előadása nyitotta, és a programban Csehovtól itt lesz még a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) si
Veszélyes világban élünk. Mindenkinek szüksége lehet testőrre. Olykor még egy bérgyilkosnak is, ha épp a Hágai Nemzetközi Bíróságra idézték be, hogy tanúskodjon a gonosz diktátor ellen. De addig is életben kell tartani, és le kell szállítani a tárgyalóterembe. Erről szól a Sokkal több mint testőr című akcióvígjáték.
Két asszony különös történetét meséli el a mexikói teleregény. A Paula és Paulina című sorozat érdekessége, hogy a két főszerepet egyazon színésznő, Gabriela Spanic játssza. A telenovella a Tv2-n, hétköznap 14.45-től látható.