A kétezres évek elején két projektje is volt Hódmezővásárhelynek a XX. századdal való szembenézés jegyében. A Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyet, amely a zsidóüldözés, a hódmezővásárhelyi áldozatok, a holokauszt gyermekáldozatai és az embermentők emlékezetét őrzi, 2004-ben, a holokauszt hatvanadik évfordulóján avatták fel. Ezzel párhuzamosan folyt
A ma megjelenő könyvben egy zárt közösség mindennapjait mutatja be Czank Lívia újságíró. Egy teljes évet töltött közöttük, hogy mindent megtudjon róluk.
Bár úgy volt, hogy gerincműtéte után január 7-én visszatér a színpadra Cserhalmi György, ezt elhalasztják, ugyanis még nem tudna üzembiztosan végigcsinálni egy előadást.
Az antik Veronai Arénában idén ősszel mozifilmre rögzítettek egy nagyszabású előadást a tenor csillag Andrea Bocelli és olimpiai- és világbajnok műkorcsolyázók közreműködésével.
Pénteken este 15. alkalommal adják át a Prima Primissima díjakat - idén is tíz kategória harminc jelöltjének szakmai munkáját ismerik el. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke az InfoRádiónak úgy fogalmazott: a díj a magyar gazdaság hálája a szellemi életben dolgozók felé.
December másodikán Gyergyószárhegyre látogat a Gasztroangyal. A kulináris ízözön után az este a 21.15-től a Prima Primissima díjátadó gálát láthatják a Duna Televízió nézői ahol kiderül, hogy ki nyerte a szavazók közül a főnyeremény autót.
Igazi adventi hangulatot ígér december 2-án a kórusolimpiát is nyert Angelica Leányzenekar koncertje, Tóka Ágoston orgonaművész, a Budapesti Vonósok és egy grúz férfikórus közreműködésével a Zeneakadémia Nagytermének különleges környezetében.
Tizenötödik alkalommal, összesen tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten.
Hiába az egyetemes értékek és a jól hangzó mottók, úgy nehéz az imperializmus ellen harcolni, hogyha huszonötezer fiatal ingyen-okostelefont kap 16 gigabyte mobilinternettel.
Átadták az Év legjobb könyve és a Könyvnívódíjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozata Élő folyóirat estjén a Műcsarnokban. A november 30-án tartott ünnepségen Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, az MMA irodalmi tagozatának vezetője rövid köszöntőjében elmondta, hogy harmadszor adják át a díjakat, amelyekről titkos szavazás útján
Az egész világ legismertebb Mikulása Tim Allen. Meghódított kicsit és nagyot, Télapón, azaz, Télapun még ennyit nem nevettek. A nevezetes trilógia filmjei szombat esténként 19.30-tól láthatók a Dunán.
Az M5 csatorna Hazajáró című műsora Prima Primissima közönségdíjas lett, magasan a legtöbb szavazattal. A magazinműsor csapatának Áder János köztársasági elnök is gratulált.
A bonni Beethoven-házat irányító Tabea Zimmermann és a pályája csúcsán lévő magyar sztárcsellista, Várdai István december 7-én, csütörtökön a Concerto Budapest élén Richard Strauss és Bartók Béla műveivel áll a MüPa színpadára.
Minden udvarias mélyirodalmi előhang helyett annyit: éppen kiskamasz státusát próbálgató fiam ritkán figyel föl olyan könyvre, amelynek nincs robot, harci gépezet, atomrobbanás, valamilyen kellemetlen ábrázatú posztmitológiai szörnyeteg vagy defenzív repeszgránátlegó a borítóján.
Római anzix címmel tizenegy részes sorozatot indít hétfőn az Uránia Nemzeti Filmszínház, amelynek programjában olasz rendezők Rómában játszódó filmjeit vetítik.
A Hazajáró útja végtelen - mondta a közmédia Prima Primissima Közönségdíjas honismereti televízió-műsorának rendezője az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Máriát, az orosz katonák által megerőszakolt nőt alakítja Törőcsik Franciska Mészáros Márta Aurora borealis című filmjében. A színésznő óriási kihívásnak nevezte első nagyjátékfilmes főszerepét, nemcsak a személyiségét és szakmai tudását egyaránt formáló téma súlya, de az inspiráló rendezővel és pályatársakkal való közös munka miatt is.
Kiégett pincérnő, mániásan gyújtogató kiskamasz, viharvert férj, izmos fiatal életmentő fiú és maffiózó férje elől megszökött fiatal lány. Ők Woody Allen legújabb filmjének főszereplői az ötvenes évekből, Coney Island majdnem varázslatos világából.
Agárdy Gábor festményiből nyílik kiállítás Budapesten. A nemzet színésze estéről estére megajándékozta a közönséget játékával, és ikonfestőként is ismert volt. Nemcsak szerepeivel, közvetlenségével, emberségével hagyott maga után maradandót, hanem míves táblaképek is őrzik keze nyomát.
Csaknem hetvenévnyi lappangás után került elő az Olasz halász, Csontváry Kosztka Tivadar képe, amelyet decemberben árvereznek el a Virág Judit Galéria karácsonyi aukcióján, ráadásul a magyar árverések eddigi történetének legmagasabb kikiáltási áráról indul a licit. A festmény kikiáltási ára százmillió, de becsült értéke 240 millió forint.
Az adventi várakozás a karácsonyi ünnepet készíti elő, ebben az időszakban mély emberi vágyak összegződnek – mondta Mohos Gábor atya, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia titkára az M1 aktuális csatornán.
December 17-én egész napos műsorfolyammal várja a felajánlásokat a közmédia a Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelynek kedvezményezettje ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
A Concerto Budapest varsói hangversenyével zárul jövő pénteken a több mint ötszáz rendezvényből álló lengyelországi magyar évad, amelynek keretében Lengyelország-szerte újra ismertté vált a magyar kultúra – mondta el az MTI-nek Kovács Orsolya Zsuzsanna varsói magyar nagykövet.
Elképesztő slágert alkotott Bíró Szabolcs, szlovákiai magyar író. Az csak egy dolog, hogy a hihetetlen rímeken visítva röhög az ember, de aztán újra és újra meg kell hallgatni, mert van neki egy sokkal mélyebb mondanivalója is. Ráadásul komoly dallamtapadásunk lett tőle. Nézzék meg fenti videónkban, tényleg szórakoztató! És nem csak ovisoknak.
Marék Veronikának adták át a Mesemúzeum kulcsát a múlt hét végén, aki egy évig őrizheti a kulcsot, a múzeum pedig elvárja, hogy a maga módján, személyes jelenlétével vagy különböző programokkal támogassa az intézményt.
A New York-i Metropolitan Opera (Met) jegeli a közös munkát a szexuális zaklatás gyanújába került sztárkarmesterrel, James Levine-nal, aki a szezonban már nem lép fel a világ egyik vezető operaházában.
Az egészestés animációk versenyét A hegyek és vizek könyve című kínai animáció nyerte, a magyar Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című rövidfilmje külön elismerésben részesült.
A Média a Családért díj célja, hogy a család – örömeivel és gondjaival együtt – ugyanolyan hangsúlyos szerepet kapjon a médiában, mint a valódi életben. A közmédia két munkatársa is a jelöltek között van.
Hétfő hajnalban, 55 éves korában elhunyt Csontos János József Attila-díjas költő, író, újságíró, publicista - közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel.
Hétfőn hajnalban elhunyt Csontos János József Attila-díjas író, költő, újságíró, televíziós szerkesztő és kultúraszervező, a Magyar Idők főmunkatársa. A rangos József Attila-díj mellett korábban elnyerte a Szellemi honvédelemért díjat, a Kós Károly-díjat és a Csengery Antal díjat.
Hétfő hajnalban, 55 éves korában elhunyt Csontos János József Attila-díjas költő, író, újságíró, publicista – közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel.