Feszült hangulatban, az ügyvezető kormány munkáját nehezítő bizalmi válság közepette folytatódik Németországban az úgynevezett Jamaica-koalíció gondolatának bukása miatt megbicsaklott kormányalakítási folyamat, a legnagyobb pártok vezetői csütörtök este tárgyaltak az államfővel a megoldás lehetőségeiről, de megbeszélésük eredményéről nem adtak ki k
A hétvégén a magyar határhoz közeli Alsó-Ausztria tartomány is megkezdi az idei szezont. A magyar síelők körében is népszerű Hochkar síterepe néhány pályával és lifttel már szombattól várja vendégeit. A tervek szerint a következő hétvégére Lackenhof is megnyitja kapuit.
Karintiában is nagyszerű hóviszonyok várják a síelőket a hétvégi nyitások alkalmával. Eddig két síterepen (Turracher Höhe és Mölltal-gleccser) lehetett síelni a tartományban, de ezen a hétvégén újabb nyolc síterep liftjei kezdik meg az idei szezont, köztük Nassfeld, Gerlitzen vagy Katschberg.
A tömeges bevándorlás nélkül is növekedni fog az európai muszlimok aránya a következő évtizedekben egy friss kutatás szerint. Ennek ellenére a keresztény és vallás nélküli európaiak továbbra is jelentős fölényben maradnak.
Az argentin haditengerészet befejezi a két hete eltűnt tengeralattjáró legénységének kimentésére tett kísérleteket - jelentette be csütörtökön Buenos Airesben egy szóvivő.
Az argentin haditengerészet befejezi a két hete eltűnt tengeralattjáró legénységének kimentésére tett kísérleteket - jelentette be csütörtökön Buenos Airesben egy szóvivő.
Hivatalosan nem mondták le Donald Trump állami meghívását Nagy-Britanniába, de többek között Theresa May miniszterelnök is rosszallását fejezte ki, amiért az amerikai elnök a Twitter-profilján megosztotta egy marginális brit szélsőjobboldali szervezet muszlimellenes videóit. Az ellenőrizetlen hitelességű felvételeken legalábbis muszlimok által elk
Az argentin haditengerészet befejezi a két hete eltűnt tengeralattjáró legénységének kimentésére tett kísérleteket - jelentette be csütörtökön Buenos Airesben egy szóvivő.
Egy globális tanulmány szerint a véleménynyilvánítás szabadsága a századforduló óta a legkisebb, a riporterek megfélemlítéssel és gyilkosságokkal néznek a szembe.
Az amerikai elnök egy brit szélsőjobboldali posztjait osztotta meg, a teljes brit politikai elit felháborodott. Januárban látogatott volna Londonba, most inkább lefújják az utat.
Hivatalosan nem mondták le Donald Trump állami meghívását Nagy-Britanniába, de többek között Theresa May miniszterelnök is rosszallását fejezte ki, amiért az amerikai elnök a Twitter-profilján megosztotta egy marginális brit szélsőjobboldali szervezet muszlimellenes videóit. Az ellenőrizetlen hitelességű felvételeken legalábbis muszlimok által elk
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Észtország a kompromisszumok kompromisszumát dolgozhatta ki kvótaügyben, így a menedékkérők kötelező áttelepítésének terve is ellehetetlenülhet – adta hírül a Politico.
Elhunyt Anthony Senerchia, aki 2014-ben elindította a "jeges vödrös-kihívást", hogy felhívja a figyelmet egy ritka gyógyíthatatlan betegségre, az amiotrófiás laterálszklerózisra (ALS), amelyben ő is szenvedett.
Csaknem 300 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban az intenzív havazás miatt - közölte péntek reggel a lengyel kormány biztonsági központja (RCB).
Laurent herceg díszegyenruhában ment el a kínai nagykövetségre megünnepelni a Vörös Hadsereg megalapításának 90. évfordulóját. Nem nézte ezt mindenki jó szemmel.
Legutóbbi rakétakísérletével Észak-Koreának ismét sikerült magára vonnia a világsajtó figyelmét, és miközben önmagát az Egyesült Államok „imperialista zsarolásával” szemben fellépni képes hatalomként határozza meg, a phenjani kardcsörtetésre hatékony választ adni mindeddig képtelen nemzetközi közösség szereplői között is feszültséget szít.
Kitilthatják az orosz parlament alsóházából az amerikai újságírókat, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok kongresszusa bevonta az orosz állam által finanszírozott RT America belépőit.
Az elmúlt napok lengyel havazásai után a Zakopane feletti Kasprowy Wierch (Gáspár-csúcs) pályáin is megkezdődött a síszezon december 2-től. Ritka kedvezőnek mondható a hóhelyzet a Lengyel-Tátrában, amit egy korai nyitással ki is használhatnak a lengyel síelők.
A londoni alsóház illetékes szakbizottsága szerint nehéz elképzelni, hogyan kerülhető el a fizikai határellenőrzés visszaállítása az Ír Köztársaság és Észak-Írország között az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnése után.