2017. március 1. szerda

márc. 1
6:36
Jól megy Irakban a terroristák likvidálása (888)
Az iraki hadsereg egyik szóvivője kedd este beszámolt arról, hogy egy Moszul nyugati részén végrehajtott katonai hadműveletben legalább 173, az Iszlám Államhoz köthető dzsihadistát öltek meg.
márc. 1
6:39
Megkomolyodott és együttérző Trump állt ki a kongresszus elé - videó (HVG)
Letelt Donald Trump elnökségének első negyven napja, ő pedig kiállt a kongresszus elé, hogy elmondja, mi mindenre készül még. Azt a bejelentését, hogy leszámol az Obamacare-rel, az egyik oldalon ováció, a másikon lefelé fordított hüvelykujjak fogadták. Az elnök korábbi ígéreteihez képest nem sok újdonságot tartalmazott a beszéd, megvillantott azonban egy kis együttérzést, ez mindenképp újdonság…
márc. 1
6:42
Trump: Az amerikaiak egységesen elítélik a gyűlöletet és a gonoszságot (24.hu)
Az elnök beszédet tartott a kongresszus két háza előtt.
márc. 1
6:57
Elképesztő sztorival álltak elő Kim Dzsong Nam gyilkosai (HVG)
A 25 éves indonéz és a 28 éves vietnami nő ellen vádat emeltek, és akár fel is akaszthatják őket, ha a legfelsőbb bíróság úgy dönt. A két nő azt állítja, nem tudták, hogy gyilkosságra vették rá őket. Közreműködésükért fejenként 90 dollárt kaptak.
márc. 1
7:06
Trump: megvédem Amerikát a radikális iszlám terrorizmustól (888)
Megtartotta első kongresszusi beszédét az amerikai elnök.
márc. 1
7:12
A merénylet, ami felbolygatta a világot (24.hu)
Újabb fejezetéhez érkezett a kémregénybe illő rejtélyes merénylet története.
márc. 1
7:30
Agyvérzést kapott egy baba, mert halálra rázta magyar bébiszittere (24.hu)
Az eset Angliában történt, a magyar nőt emberöléssel gyanúsítják.
márc. 1
7:51
33 emberéletet követelt a bolíviai karnevál (ma.hu)
Harminchárom ember halt meg Bolíviában a karnevál négy napja alatt az ünnepségsorozattal összefüggő közúti balesetekben.
márc. 1
8:09
Trump egységre szólította fel az amerikaiakat (ma.hu)
Donald Trump amerikai elnök a kongresszus két háza előtt elmondott beszédében egységre szólította fel honfitársait az Egyesült Államok gondjainak megoldásához.
márc. 1
8:18
Talált egy húszast a fiatal nőt: lopásért elítélték (24.hu)
Azt hitte, egy kis szerencse érte, ehelyett hatalmas baj zúdult a nyakába.
márc. 1
8:36
A néppárt támogatja Tuskot, Kaczynskiék viszont nem kérnek belőle (888)
Míg az Európai Néppárt (EPP) támogatja az Európai Tanács jelenlegi elnökének, Donald Tusknak az újrázását, addig Kaczynskiék már többször leszögezték: nem kérnek Tuskból.
márc. 1
9:21
Halálbüntetés várhat Kim Dzsongnam gyilkosaira (ma.hu)
Vádat emeltek a malajziai hatóságok szerdán egy indonéz és egy vietnami nő ellen Kim Dzsongun észak-koreai diktátor féltestvére, Kim Dzsongnam meggyilkolása miatt.
márc. 1
9:36
Sikeres volt az első Trump-féle terrorelhárítási művelet (888)
Január végén az amerikai kommandósok Jemenbe "látogattak." Kedden egy washingtoni illetékes azt közölte, az akció során értékes hírszerzési információkat kaparintottak meg az al-Kaida arab-félszigeti ágáról, az AQAP-ról.
márc. 1
9:54
Levélbedobóba maszturbált fél éven át a postás (24.hu)
A gyanakvó háztulaj csapdát állított a perverz kézbesítőnek.
márc. 1
10:15
Közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdődött (ma.hu)
Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlatot kezdett szerdán, miközben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasította országának haderőit, hogy készüljenek fel az ellenségre mérendő "könyörtelen csapásra".
márc. 1
10:54
Schiffer András másodfokon is nyert Andy Vajna ellen (24.hu)
Vajna tavaly nyáron rágalmazás miatt jelentette fel Schiffert, amiért a volt társelnök “fideszes kartellezőnek” nevezte Vajnát, akinek az állam segített a közbeszerzési törvény módosításával.
márc. 1
12:36
Börtönbe kerül a menekültszállót felgyújtó migráns (888)
A bonni tartományi bíróság öt év börtönbüntetésre ítélt egy menedékkérőt, mert felgyújtotta a saját otthonául is szolgáló menekültszállót.
márc. 1
12:54
Beidézték Francois Fillont (24.hu)
A családja feltételezett fiktív parlamenti állásai miatt.
márc. 1
13:36
Ferenc pápától várja a csodát az Európai Unió (888)
Március végén találkozhatnak az unió vezetői a katolikus egyházfővel, a cél az Európai Unió jövőjének megvitatása lesz.
márc. 1
14:00
Előkerült Trudeau tinikori fotója – rajongás van (24.hu)
Az utóbbi néhány órában az internetezők közösségének egy nem kis hányada a kanadai miniszterelnök fotóit nézegeti. Nem a legfrissebbeket (bár a
márc. 1
14:06
Elismerte az iraki vereséget az ISIS-vezér (888)
Abu Bakr al-Baghdadi arra szólította fel az Iszlám Állam terroristáit, hogy vagy meneküljenek, vagy végezzenek magukkal.
márc. 1
14:09
Merkelt büntetheti a német választó, és közben Orbánt is (HVG)
Két hónap alatt feje tetejére állt a német politikai helyzet. Év elején még az volt a kérdés, mennyi szavazatot harap ki a populista AfD a hagyományos német pártokból, és ez mennyire áshatja alá Angela Merkel biztosra vett negyedik ciklusát? Martin Schulz megjelenésével az AfD krízisbe került, Merkel kancellári széke pedig rég látott veszélybe. A magyar kormányfő aggódik, miközben volna ok a…
márc. 1
14:27
Nem érzi magát bűnösnek a mutogatós magyar diplomata (ma.hu)
Magyarország tiszteletbeli konzulját a napokban szeméremsértő meztelenkedésért vették őrizetbe Floridában. A vád szerint "jogtalanul tette közszemlére a nemi szervét".
márc. 1
14:36
A baloldal ki akarja irtani a keresztény hagyományokat az angol iskolákból (888)
A baloldal sikerként könyvelte el azt az észak-londoni kezdeményezést, amely opcionálissá tette a kerületben az eddig kötelező, naponta megtartandó keresztény áhítatot az államilag fenntartott iskolákban.
márc. 1
14:42
Norvégia legyőzte Breiviket, a tömeggyilkost (24.hu)
A 77 embert meggyilkoló szélsőséges a fogvatartása körülményei miatt indított pert, amit első fokon megnyert, de másodfokon elvesztett. Nem adja fel így sem.
márc. 1
14:45
Könyvet ír az Obama házaspár (HVG)
Ő az első elnök, akinek felesége a szerzőtársa.
márc. 1
14:45
Francia elnökválasztás - Fillont beidézték vádemelésre, de nem lép vissza (ma.hu)
A francia elnökválasztás konzervatív jelöltjét családja fiktív parlamenti állásai miatt szorongatja az ügyészség.
márc. 1
15:03
Magyarellenességért bírságolt a román médiatanács (HVG)
Mentő körülmény, hogy a műsorvezető nemcsak a magyarokat utálja, és régebben még bunkóbb volt.
márc. 1
15:05
A német külügyminiszter nem költene többet a NATO-ra (HVG)
A szocdem politikus szerint legalább annyira fontos az éhínség és a szegénység elleni harc Afrikában.
márc. 1
15:21
600 betöréssel vádolnak egy magyar bűnbandát Ausztriában (HVG)
Drága biciklikre specializálódtak. Ausztriában fogják elítélni őket.
márc. 1
15:36
2070-re az iszlám vallás lesz a legelterjedtebb (888)
A legújabb jelentések szerint alig több mint fél évszázad múlva a keresztények számát megelőzik majd az iszlámhívők.
márc. 1
15:39
Románia nem akar többsebességes Európát (HVG)
Az európai projekt szétesésétől óvott Iohannis elnök.
márc. 1
16:06
Továbbra sem tágít Fillon (888)
Francois Fillon, a hat hét múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltje annak ellenére sem hajlandó visszalépni, hogy vizsgálat alatt van a családja feltételezett fiktív parlamenti állásai ügyében.
márc. 1
16:15
Az Iszlám Állam keleti nyitása (HVG)
A Közel-Keleten összeomlóban lévő kalifátusából Közép- és Délkelet-Ázsiába teheti át a működési területét az Iszlám Állam – írja a terrorizmus témájában az ausztráliai Macquarie Egyetemen doktorált pakisztáni szerző.
márc. 1
16:42
A szír diktátor hadserege direkt lőtt egy segélykonvojra (24.hu)
A saját népét mészárló Aszad hadserege az ENSZ jelentése szerint okozta tíz segélymunkás halálát.
márc. 1
17:12
Martin Schulz Orbán miatt támadta vetélytársát (24.hu)
Hamvazószerda van, ilyenkor a német politikusok szeretik tépni egymást. Természetesen a magyar kormányfő is előkerült.
márc. 1
17:36
Juncker bemutatta, hogy hogyan képzeli Európa jövőjét (888)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán délután bemutatta a jelenleg még 28 tagú Európai Unió jövőjére vonatkozó úgynevezett Fehér Könyvet, amely öt lehetséges forgatókönyvet vázol fel a Brexit utáni integráció jövőbeli fejlődési irányáról.
márc. 1
18:06
Radu Banciu: a magyar egy menekült nép, semmi keresnivalója Európában (888)
A román médiahatóság 1,8 millió forintos pénzbírságot szabott ki a B1 tévécsatornára magyarellenes tartalom miatt.
márc. 1
18:36
Német baloldal elutasítja Trump javaslatát és nem fegyverkezne (888)
"Európa többi részének el kellene gondolkodnia arról, akar-e olyan Németországot, amely több mint 60 milliárd eurót (mintegy 18 600 milliárd forint) fordít hadseregére" - mondta Sigmar Gabriel, baloldali német külügyminiszter.
márc. 1
18:39
Talán a lelkifurdalás vezeti, de George W. Bush egyre jobb festő (HVG)
Kezdetben megmosolyogták George W. Bush festői képességeit, aki saját lábáról készítette első művét. Mostanra magabiztossá vált az egykori elnök, és a realizmusnak is hátat fordított egy kicsit. Legújabb portréit olyan katonákról készítette, akik saját főparancsnoki döntése nyomán szereztek háborús sebeket.
márc. 1
18:41
Sajtószabadság: tegnap Erdogan kritizálta a lapot, ma leváltották a főszerkesztőt (HVG)
Leváltották a Hürriyet című tekintélyes török napilap főszerkesztőjét szerdán. Az újságot egy cikke miatt előző nap élesen bírálta Recep Tayyip Erdogan török államfő.
márc. 1
19:06
Nem tetszett a gyilkoló migránsnak a svéd börtön, inkább Eritreában ülne (888)
Az Eritreából származó migránst egy 55 éves svéd asszony és gyermeke leszúrásáért tartóztatták le. A börtönben azonban annyiszor bántalmazták, hogy inkább Eritreában töltené le a büntetését.
márc. 1
19:33
Orbán is előkerült a német kormánypártok vitájában (HVG)
Élesen bírálták egymást a német kormánypártok vezetői a hagyományos hamvazószerdai politikai nagygyűléseken. A szájkaratéban Orbán Viktor is előkerült.
márc. 1
20:27
Az uniós polgárok miatt balhézott össze a brit kormány és a Lordok Háza (HVG)
A Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogainak garantálására szólította fel szerdán a Lordok Háza a brit kormányt.
márc. 1
20:36
Nem sérültek a norvég tömeggyilkos emberi jogai (888)
A norvég állam győzött Anders Behring Breivikkel szemben. A bíróság másodfokon megállapította, hogy nem sérültek a magánzárkában fogva tartott tömeggyilkos emberi jogai.
márc. 1
20:45
Beolvasztják a FARC leadott fegyvereit (HVG)
Megkezdték fegyvereik leadását szerdán a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillaszervezet harcosai a bogotai kormánnyal kötött békemegállapodásnak megfelelően.
márc. 1
21:03
Fizethet Le Pen a gázkamrákról tett kijelentése miatt (HVG)
Harmincezer eurós pénzbüntetésre ítélte szerdán a párizsi fellebbviteli bíróság Jean-Marie Le Pent, a radikális jobboldali Nemzeti Front alapítóját és tiszteletbeli elnökét, aki 2015 áprilisban megismételte egy korábbi kijelentését, miszerint a gázkamrák a második világháború egyik részletkérdését jelentik.
márc. 1
21:06
Egymásnak mentek a német kormánypártok (888)
Élesen bírálták egymást a német kormánypártok vezetői a hagyományos hamvazószerdai politikai nagygyűléseken.
márc. 1
21:21
Lehet ez a szörny ön mellett úszott Horvátországban! (ma.hu)
Kétszáz kilós tengeri lényt fogtak ki Horvátországban!
márc. 1
21:27
Drónfelvétel a tüzet okádó Etnáról (Népszava)
Nyolc hónapot pihent, majd ismét munkába állt Európa legaktívabb, és legnagyobb vulkánja.

Keresés