2017. december 18. hétfő

dec. 18
4:09
Terrorizmus – Visszatért Németországba több száz szélsőséges iszlamista a Közel-Keletről (GazdaságPortál)
Visszatért Németországba több száz szélsőséges iszlamista, akik kivándoroltak Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz (IÁ) vagy más terrorszervezethez – írta vasárnap a Berliner Morgenpost című német lap kormányzati adatokra hivatkozva. A berlini lap a Die Linke (Baloldal) nevű ellenzéki párt szövetségi parlamenti (Bundestag-)
dec. 18
4:33
Obama-interjú a BBC rádióban – a kérdező: Harry herceg (GazdaságPortál)
Barack Obamával közöl interjút karácsony után a BBC rádió. A műsor különlegessége, hogy a volt amerikai elnököt Harry herceg faggatja. Az interjú december 27-én hangzik el a BBC rádió közéleti 4-es csatornájának Today (Ma) című reggeli politikai magazinprogramjában. A Kensington-palota – Harry londoni rezidenciája és hivatala – vasárnapi ismertetés
dec. 18
4:36
Máris Németországban van az alig 3 hónapja kitoloncolt afgán migráns (Ripost)
Egy 23 éves afgán férfi katonaként szolgált, de az életét féltve Németországba menekült, ahol elutasították a menekültkérelmét. Szeptemberben kitoloncolták, de decemberben kénytelenek voltak visszaszállíttatni Németországba, mert a hivatal beismerte, hogy tévedett.
dec. 18
5:45
Az EU és London is gyors előrelépést szeretne (hirado.hu)
Theresa May szerint az Európai Bizottság által az EU-tagállamoknak adott útmutatás arra vall, hogy London és az Európai Unió is gyors előrelépést szeretne a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak ügyében.
dec. 18
5:57
Egymást hibáztatták televíziós vitájukon a katalán pártok (hirado.hu)
Egymást hibáztatták a Katalóniában kialakult politikai és gazdasági bizonytalanságért a december 21-i helyi parlamenti választásokon induló pártok képviselői.
dec. 18
6:21
Trump nyugtatja a kedélyeket: nem akarja leváltani az ügyében nyomozó ügyészt (444.hu)
Kezdett nagyon feszült lenni a hangulat, amikor kampánycsapata törvénysértéssel vádolta az oroszügyben nyomozó Robert Muellert.
dec. 18
6:33
Több mint 700 közveszélyes iszlamista tartózkodik Németországban (888.hu)
Visszatért Németországba több száz szélsőséges iszlamista, akik kivándoroltak Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más terrorszervezethez - írta vasárnap a Berliner Morgenpost című német lap kormányzati adatokra hivatkozva.
dec. 18
6:33
Rakétákkal lőtték Izraelt (ATV)
Két rakétát lőttek ki vasárnap Izrael déli részére a gázai övezetből - tudatta az izraeli haderő.
dec. 18
6:33
Véres istentisztelet (USAracing)
Legalább kilenc ember meghalt és mintegy ötven megsebesült egy kettős öngyilkos támadásban a pakisztáni Kvettában. A hadsereg és a civil vezetők egyaránt elítélték a keresztények ellen végrehajtott támadást, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet vállalt magára.
dec. 18
6:54
Ha harcolsz, esetleg túléled (Kripto Akadémia)
"Meglepetésként kiderült, hogy 27 százalékos áfát kell fizetni a személyes használatra importált gyógyszerek után."
dec. 18
6:57
Nyilvánosan ítéltek halálra tíz embert egy kínai stadionban (444.hu)
Több ezer néző előtt hozták meg az ítéletet, amit aztán végre is hajtottak. Sokan a mobiljukkal filmeztek.
dec. 18
7:00
Régi-új milliárdos tér vissza a bársonyszékbe (Infostart)
Ismét a konzervatív Sebastián Pinera lesz Chile elnöke, miután megnyerte az államfőválasztás vasárnap tartott második fordulóját.
dec. 18
7:12
Kiderült, mi jöhet Katalóniában (Infostart)
Egymást hibáztatták a Katalóniában kialakult politikai és gazdasági bizonytalanságért a december 21-i helyi parlamenti választásokon induló pártok képviselői a La Sexta országos kereskedelmi televízió vasárnap éjjel rendezett élő vitaműsorában.
dec. 18
7:21
Pánikhangulat és káosz a világ legforgalmasabb repülőterén (ATV)
Áramszünet miatt ezernél is több járatot kellett törölni a világ legnagyobb forgalmú repülőterén, Atlantában.
dec. 18
7:27
Sötétbe borult a világ legforgalmasabb reptere (HírTV)
Áramszünet miatt részlegesen lezárták, azóta ismét kinyitott.
dec. 18
7:39
London és az EU is minél előbb túl akar esni a Brexiten (888.hu)
Theresa May szerint az Európai Bizottság által az EU-tagállamoknak adott útmutatás arra vall, hogy London és az Európai Unió is gyors előrelépést szeretne a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak ügyében.
dec. 18
7:39
Újabb szakaszba lépett a Brexit: Erre számíthatnak az angliai magyarok (ATV)
London várakozásához képest kéthónapos késéssel, de megszületett a brit kormány által várva várt döntés: az Európai Unió pénteki csúcstalálkozóján az unióban maradó tagállamok állam- és kormányfői úgy döntöttek, hogy el lehet kezdeni a brit EU-tagság megszűnéséről folyó tárgyalássorozat második szakaszát, amelynek elsődleges célja a Brexit utáni ka
dec. 18
7:51
Prágában találkoztak az Európai Unió bírálói (USAracing)
A bevándorlást meg kell akadá­lyozni, még akkor is, ha – a bátor magyarokhoz hasonlóan – falat kellene építeni határainkon. Elég bátraknak kell lennünk ahhoz, hogy hazaküldjük az ille­gális bevándorlókat – jelentette ki Geert Wilders a hét végén Prágában, az Európai Parlament Szabadság és Nemzetek Európája frakciójába tömörült pártok konferenciá­já
dec. 18
7:57
Megfordult a világ: Duterte támogatja a melegházasságot (444.hu)
„Minek tartassunk be olyan erkölcsöket, amik már elavultak?”
dec. 18
8:09
Döbbenet: Több száz terrorista tért vissza Németországba a Közel-Keletről (ATV)
Visszatért Németországba több száz szélsőséges iszlamista, akik kivándoroltak Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más terrorszervezethez - írta vasárnap a Berliner Morgenpost című német lap kormányzati adatokra hivatkozva.
dec. 18
8:15
Már az unió vezetése is megosztott? (hirado.hu)
Már az unió vezetése is megosztott abban a kérdésben, hogy siker vagy buklás-e a menekültügyi kvótarendszer.
dec. 18
8:33
Trump egyelőre békén hagyja az ellene is nyomozó különleges ügyészt (HírTV)
Nem váltja le, de szomorúnak nevezte, hogy ügyvédei szerint Mueller jogtalanul jutott hozzá stábtagjai íméljeihez.
dec. 18
8:33
Mészáros a részvénypiacon (Kripto Akadémia)
Meglepő dolgok történnek az utóbbi időben a tőzsdén.
dec. 18
8:33
Zdiar: karácsony előtt adják át az új síliftet (Síelők)
A lengyel határhoz közeli Zdiar (Zsgyár) falu több sítereppel is büszkélkedhet. Az idei szezonban a Strachan síközpontban adnak át egy négyszemélyes ülőliftet. Az idén nemcsak új liftet építenek, hanem egy új vendéglő és egy új parkoló is várja itt a síelőket.
dec. 18
8:33
Még ezen a télen vége lehet az Iszlám Államnak (888.hu)
Emmanuel Macron francia elnök legalábbis így gondolja.
dec. 18
8:33
A Japán védelmi miniszter kritizálta Észak-Koreát (ATV)
Tűrhetetlenek Észak-Korea provokációi - jelentette ki a japán védelmi miniszter hétfőn Tokióban John Richardson tengernaggyal, az amerikai haditengerészet műveleti főparancsnokával folytatott tárgyalásán.
dec. 18
8:42
Szexelt már robottal? Hamarosan Budapesten is megteheti (Blikk)
Igazi hiánypótlóra találhatnak azok az urak, esetleg hölgyek, akik szeretnék kipróbálni, milyen egy robotra gerjedni. Ugyanis en megnyílik az első legális robotbordélyház, ahol négyféle szexbaba közül is választhatunk.
dec. 18
8:45
Tűrhetetlennek nevezte Észak-Korea provokációit a japán védelmi miniszter (hirado.hu)
Onodera Icunori az amerikai haditengerészet műveleti főparancsnokával folytatott tárgyalásán egyúttal hangsúlyozta a japán-amerikai együttműködés fontosságát Phenjan atom- és rakétaprogramjának megfékezésében.
dec. 18
9:00
Nyomozás hullagyalázás miatt: a tiszacsernyői férfit a halottasházban rabolták ki (Blikk)
Egy szerencsétlen tiszacsernyői férfit rövid idő alatt éltében és holtában is kiraboltak. A város lakói egyre jobban félnek.
dec. 18
9:06
Menetrend szerinti busszal ütközött - Meghalt egy 26 éves fiatalember (Kripto Akadémia)
Relatív gyorshajtás okozhatta a tragédiát.
dec. 18
9:06
Folytatódik a koalíciós tapogatózás Berlinben (Infostart)
Berlinben a Szociáldemokrata Párt elnöksége pénteken a koalíciós tapogatózás mellett foglalt állást, a kancellár pedig tempós tárgyalásokat szorgalmazott, ezért már most szerdán összeülnek a felek a puhatolózás folytatására.
dec. 18
9:18
Mikulásnak öltözött motoros segített elkapni egy cserbenhagyó gázolót – videó (Blikk)
Filmbe illő jelenet játszódott le Párizsban, amikor egy Mikulásnak öltözött motoros üldözőbe vett egy cserbenhagyó gázolót.
dec. 18
9:27
Magyar kém az osztrák kancellári hivatalban (HírTV)
Információkat közölt Bruno Kreisky kancellár személyi döntéseiről is.
dec. 18
9:33
Migráció: a Szaharában lényegesen többen halnak meg, mint a tengeren (hirado.hu)
A Migrációkutató Intézet munkatársa szerint jobb lenne még a szaharai térség előtt megállítani a migránsokat, a sivatagban ugyanis többen halnak meg, mint a Földközi-tengeren.
dec. 18
9:36
Káosz: több ezer törölt járat és rengeteg késés a világ egyik legnagyobb repterén tűz miatt (Blikk)
Őskáosz alakult ki Atlanta Hartsfield-Jackson repterén, miután közel 11 órán át áramkimaradás volt.
dec. 18
9:54
Tényleg űrhajó? Magyar tudósok módszere fejtheti meg a hosszú aszteroida rejtélyét (Blikk)
, 2017. december 18. - A Gömböc felfedezése vezetett azokhoz a matematikai modellekhez, amelyek alapján a természet műve lehet ’Oumuamua nevű csillagközi aszterodia. A magyar kutatókból álló csapat szerint pusztán a több százmillió éves kopási folyamat magyarázatot adhat az égitest bizarr formájára.
dec. 18
10:09
Ufókat kutat a Pentagon? (HírTV)
A programvezető azt állította: az USA képtelen megvédeni magát a felfedezett technológiákkal szemben.
dec. 18
10:09
Az FPÖ miatt sivalkodik a Zsidó Világkongresszus (888.hu)
Az osztrák választások környékén egyszer már eljátszották ezt, a hétvégén ismét elkezdtek aggódni.
dec. 18
10:09
Megszökött a börtönből egy amerikai Balin, másodszor is elkapták (444.hu)
Az amerikai Christian Beasley 5 gramm hasis miatt került börtönbe Indonéziában, ami híresen szigorúan veszi a drogügyeket. Bali fővárosában, Denpasarban volt börtönben, míg öt nappal ezelőtt egy nagy esőzéskor átmászott a kerítésen, és megszökött. Öt napig üldözték, míg a szomszédos Lombok szigeten újra elkapták. (BBC)
dec. 18
10:11
A BBC dokumentumfilmet rendelt be Harvey Weinsteinről (444.hu)
A szexuális zaklatásokkal vádolt hollywoodi producer felemelkedése és bukása 90 percben.
dec. 18
10:12
Tűz a társasház kazánjánál - Hatan menekültek ki az épületből (Kripto Akadémia)
A ceglédi hivatásos tűzoltókat riasztották.
dec. 18
10:18
Kulcstárcákat kapott a kisebbik koalíciós párt Ausztriában (Infostart)
Sebastian Kurz leendő kancellár egy fontos hatáskör áthelyezésével garantálja, hogy az új osztrák kormány uniópárti lesz – mondta az InfoRádió ReggelInfo című műsorában Kiss. J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.
dec. 18
10:21
Lövöldözés, épületfoglalás az afgán fővárosban (hirado.hu)
Elfoglalt egy épületet egy fegyveres csoport Afganisztán fővárosában hétfőn. A helyi hírportálok fegyverropogásról számoltak be.
dec. 18
10:27
Trump ezt most biztosan nem fontolgatja (ATV)
Nem fontolgatja a kampánycsapata és Oroszország közötti esetleges összejátszást vizsgáló különleges ügyész, Robert Mueller leváltását Donald Trump - derült ki az amerikai elnök vasárnapi nyilatkozatából.
dec. 18
10:30
Donald Trump újabb hét szót tiltott be (Blikk)
Újabb szavakat tett tiltólistára Donald Trump. Mostani döntésének apropóját a 2019-es költségvetés adta.
dec. 18
10:33
Torkig vannak a japánok az észak-koreaiakkal (888.hu)
Tűrhetetlenek Észak-Korea provokációi - jelentette ki a japán védelmi miniszter hétfőn Tokióban John Richardson tengernaggyal, az amerikai haditengerészet műveleti főparancsnokával folytatott tárgyalásán.
dec. 18
10:39
Jövőre tárgyalják újra Salah Abdeslam és társa brüsszeli ügyét (hirado.hu)
A védelmet ellátó ügyvéd kérésére február 5-re halasztották Salah Abdeslam és társa, Soufien Ayari brüsszeli ügyének tárgyalását.
dec. 18
10:39
Elhalasztották Salah Abdeslam tárgyalását (444.hu)
A párizsi merényletek kitervelésével vádolt férfi és társa februárban állnak csak bíróság elé.
dec. 18
10:51
Semmi kikapcsolódás, csak a Kedves Vezető (HírTV)
Kim Dzsongil halálának hatodik évfordulójára emlékeztek Észak-Koreában.
dec. 18
10:57
Megszületett Ausztriában a koalíciós megállapodás (USAracing)
Sebastian Kurz, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kormányalakítással megbízott elnöke és Heinz-Christian Strache, az ÖVP-vel kormánykoalícióra lépő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője a bécsi Hofburgban zárt ajtók mögött tájékoztatta Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnököt a két párt között létrejött koalíciós megállapodásról, és bemutatták nek

Keresés