2017. december 8. péntek

dec. 8
0:03
December 9-től a Lomnici-nyereg is síelhető (Síelők)
Szombaton fogadja az idei szezonban először vendégeit a magas-tátrai Tátralomnic síterepe. Érdekesség, és ilyen már nagyon régen fordult elő, hogy rögtön a nyitás napján már lehet síelni a Lomnici-nyereg alatt, ahol Szlovákia egyik legmeredekebb és legnehezebb pályája található.
dec. 8
4:06
Börtönben érzik magukat a strasbourgi karácsonyi vásár látogatói (Ripost)
45 katona, több száz rendőr és összesen több mint egymillió euró biztonsági kiadásokra. A strasbourgi karácsonyi vásárra látogatók arra panaszkodnak, hogy az ünnepi hangulat helyett úgy érzik magukat, mintha börtönben lennének.
dec. 8
5:27
Fojtó szemétfüstben az ország (Kripto Akadémia)
A leginkább légszennyező hulladékégetés nem elsősorban a mélyszegénységben élőkre jellemző.
dec. 8
5:30
Ferenc pápa megváltoztatná a Miatyánk szövegét (Infostart)
"Ne vígy minket a kísértésbe". Ez az a mondat, amivel Ferenc pápa szerint gond van. Nemrég Franciaországban változtattak az imán.
dec. 8
5:45
Elfogadták az áthidaló költségvetési törvényt Amerikában (hirado.hu)
Az amerikai törvényhozás mindkét háza elfogadta az áthidaló költségvetési törvényt csütörtök este, amely december 22-ig meghosszabbítja a kormányzati intézmények finanszírozását.
dec. 8
5:54
Törökország válaszra vár Brüsszeltől (USAracing)
Nem lehet úgy legyőzni egy terrorszervezetet, hogy egy másik terrorszervezetet felfegyverzünk – véli a lapunknak adott interjúban Sakir Fakili. Törökország hazánktól búcsúzó nagykövete rámutatott, ha­zája több különböző terrorcsoport ellen harcol folyamatosan, és szüksége lenne Európa szolidaritására, amelyet azonban nem kap meg.
dec. 8
6:00
Kézilabda-vb - Sima siker, megvan a nyolcaddöntő (Kripto Akadémia)
A válogatott a mai, Csehországgal szembeni csoportmeccs eredményétől függetlenül továbbjutó.
dec. 8
6:02
Nem mond le az orosz miniszterelnök-helyettes (Kripto Akadémia)
Vitalij Mutko marad az Orosz Labdarúgó-szövetség elnöke.
dec. 8
6:03
Japán felgyorsíthatja a tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer telepítését (hirado.hu)
Korábban ezt a lépést későbbre tervezték, de a hatóságok a Koreai-félszigeten kialakult helyzet fényében szorgalmazzák a folyamat felgyorsítását. A pótköltségvetést december 22-ig kell elfogadni.
dec. 8
6:04
Kádárék fölényes győzelme (Kripto Akadémia)
A Dinamo Kijev 4-1-re nyert a záró fordulóban a Partizan Beograd ellen.
dec. 8
6:12
Melania Trump legszívesebben egy lakatlan szigeten karácsonyozna (444.hu)
Hát önök, kedves olvasók?
dec. 8
6:21
Már húsz ház leégett a dél-Kaliforniai tűzvészben (ATV)
Legkevesebb húsz ház leégett a dél-Kaliforniai San Diego megyében egy nyugdíjasok számára létrehozott közösségben csütörtökön a tomboló erdő- és bozóttüzekben, a területi energiaellátó szerint 23 ezer háztartásban nincs áram a természeti katasztrófa miatt.
dec. 8
6:33
Nem dobogtak (Kripto Akadémia)
Simicskó miniszter a Miskolci egyetemen tartott tájékoztatót.
dec. 8
6:35
A háziorvos iparos? (Kripto Akadémia)
Éger István, a MOK elnöke nem tud számolni.
dec. 8
6:37
Gazdagodunk (Kripto Akadémia)
Azért vannak jó hírek is. Czibere Károly államtitkár most jelentette be, hogy nyolcszázezerrel csökkent a szegények száma.
dec. 8
6:39
Btk.-módosítás (Kripto Akadémia)
Az egyik legsúlyosabb bűncselekménynek tartom, amikor felnőttek gyermekeket molesztálnak.
dec. 8
6:39
Pokoli tűz: minimum húsz ház leégett, 23 ezer háztartásban pedig nincs áram – Menekítik az embereket Dél-Kaliforniában (Blikk)
Legkevesebb húsz ház leégett a dél-kaliforniai San Diego megyében egy nyugdíjasok számára létrehozott közösségben csütörtökön a tomboló erdő- és bozóttüzekben, a területi energiaellátó szerint pedig 23 ezer háztartásban nincs áram a természeti katasztrófa miatt.
dec. 8
6:39
Japán újabb lépéseket hoz, hogy minél hamarabb levadássza az észak-koreai rakétákat (888.hu)
Japán felgyorsíthatja a tervezett Aegis Ashore amerikai rakétavédelmi rendszer telepítését, tekintettel az észak-koreai fenyegetettségre.
dec. 8
6:48
Háborúra készül Phenjan (USAracing)
Észak-Korea szerint, bármennyire is nem akarja, elkerülhetetlen a nukleáris háború közte és az Egyesült Államok között – ezt a phenjani külügyminisztérium szóvivője tényként közölte.
dec. 8
7:03
Észak-koreai fenyegetettség: belehúz a rakétaépítésbe Japán (ATV)
Japán felgyorsíthatja a tervezett, Aegis Ashore amerikai rakétavédelmi rendszer telepítését tekintettel az észak-koreai fenyegetettségre - írta pénteken az Aszahi Simbun című japán napilap.
dec. 8
7:09
Hihetetlen pusztítást végez a kaliforniai erdőtűz (888.hu)
Sorra jönnek elő a durvábbnál durvább videóanyagok az amerikai államban tomboló tűzvészről, amely eddig soha nem látott károkat okozott.
dec. 8
7:12
Összeomolhat az izraeli-palesztin békefolyamat (444.hu)
Trump szerdai döntése nyomán a palesztinok már találkozni se akarnak Mike Pence amerikai alelnökkel. Egyik vezetőjük pedig bánatában már a kétállami megoldás gondolatát is feladná.
dec. 8
7:15
Brexit: újabb egyeztetés kezdődött May és Juncker között (ATV)
Theresa May brit kormányfő pénteken korán reggel ismét tárgyalóasztalhoz ült Brüsszelben Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével - jelentette be hajnalban az uniós testület.
dec. 8
7:27
Megszületett a megállapodás a kiválás főbb kérdéseiről (hirado.hu)
Hosszú hónapok után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről - jelentette be közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután korán reggel ismét tárgyalóasztalhoz ültek Brüsszelben.
dec. 8
7:36
Atomcsapás? Orosz bojkott? A téli olimpia szervezői inkább a rohadt hidegtől tartanak (444.hu)
Okkal, fedetlen, szabadtéri stadionban tartanák a phjongcsangi olimpia megnyitóját. Csakhogy ott akár -14 fok is lehet februárban.
dec. 8
8:00
Meglehet a Brexit-megállapodás (Infostart)
Fehér füstöt ábrázoló fényképet töltött fel a Twitterre péntek reggel Martin Selmayr, az Európai Bizottság elnökének kabinetfőnöke, a sajtó szerint arra célozva, hogy megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának főbb feltételeiről Jean-Claude Juncker bizottsági elnök és Theresa May brit kormányfő nem sokkal korábban kezdődött
dec. 8
8:09
Jó bőrben van Trump, csak száraz volt a torka (Blikk)
Washington - Nem mintha Donald Trump kedd esti bejelentésével ez lett volna a legnagyobb probléma, de néhányan úgy vélik, az USA elnökének valami komoly gondja volt, miközben bejelentette, az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát, és nagykövetségét is oda költözteti, ami jelenleg Tel-Avivban van.
dec. 8
8:09
Brexit: megállapodtak a kiválás főbb feltételeiről (ATV)
Hosszú hónapok tárgyalásai után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről - jelentette be csütörtöki közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután korán reggel ismét tárgyalóasztalhoz ültek Brüsszelben.
dec. 8
8:12
Brexit - Megállapodtak a főbb kérdésekben (Kripto Akadémia)
Juncker: ez még nem a végleges kiválási egyezmény.
dec. 8
8:12
A fejére betonozott egy mikrót a nagyokos mókamester (444.hu)
A tűzoltók egy óra megfeszített munkával tudták kiszabadítani.
dec. 8
8:18
Közös bejelentés: egy lépéssel közelebb a Brexit-megállapodás (Infostart)
Hosszú hónapok után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről - jelentette be közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután korán reggel ismét tárgyalóasztalhoz ültek Brüsszelben.
dec. 8
8:18
Ferenc pápa újrafordíttatná a Miatyánkot (444.hu)
"Ne vígy minket a kísértésbe", hangzik az úrimádság egyik sora a hivatalos fordításban. Ez szembe megy még a Biblia igazságával is.
dec. 8
8:27
Megszületett a megállapodás a Brexit legfőbb kérdéseiről (Blikk)
Hosszú hónapok után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről – jelentette be közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután korán reggel ismét tárgyalóasztalhoz ültek Brüsszelben.
dec. 8
8:36
Brexit: újabb szakaszba léphetnek a tárgyalások (USAracing)
Hosszú hónapok után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről – jelentette be közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután korán reggel ismét tárgyalóasztalhoz ültek Brüsszelben.
dec. 8
8:42
Történelmi alkut kötött Nagy-Britannia és az EU (444.hu)
A hétfői határidőt ugyan nem sikerült tartani, de péntek reggelre megállapodtak az észak-ír problémáról, így a Brexit-tárgyalások továbbléphetnek a második szakaszba.
dec. 8
8:45
Jöhet a válás: megszületett a megállapodás a brexit főbb kérdéseiről (Blikk)
Hosszú hónapok után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről – jelentette be közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő.
dec. 8
8:47
Oroszokkal üzent Amerikának Kim Dzsongun (Blikk)
Észak-Korea hajlandó „pórázon tartani” nukleáris arzenálját, és nyitott a párbeszédre az Egyesült Államokkal – legalábbis Oroszország külügyminisztere, Szergej Lavrov szerint, aki továbbította Bécsben egy találkozón Észak-Korea üzenetét amerikai kollégájának, Rex Tillersonnak.
dec. 8
9:00
Donald Trump döntése világszerte vihart kavart (USAracing)
Hevesebb vagy nyugodtabb vérmérsékletű nyilatkozathullámot indított el világszerte Donald Trump amerikai elnök döntése Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővároskaként. Abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy a lépés kevésbé volt szerencsés.
dec. 8
9:06
Lemondott a sorozattapperoló demokrata szenátor (444.hu)
Al Frankent már hét nő vádolja azzal, hogy kéretlenül fogdosta őket.
dec. 8
9:09
Határpara miatt csuklott egy nagyot Brüsszel (888.hu)
Az írek nem tudnak megegyezni a britekkel abban a kérdésben, hogy mi legyen a közös szárazföldi határszakasszal azután, hogy Nagy-Britannia elszakad az uniótól. Sajtóértesülések szerint egy új megállapodási szövegtervezet készült arra, hogy miként lehetne nyitva tartani a két ország közötti határt a brit EU-tagság megszűnése után, azonban Brüsszel
dec. 8
9:12
Katalóniáért tüntettek Brüsszelben (Infostart)
Negyvenötezren tüntettek csütörtökön Brüsszelben Katalónia függetlenségéért.
dec. 8
9:18
Szamurájkarddal ölték meg Tokió legismertebb szentélyének papnőjét (444.hu)
A testvére elirigyelte tőle a papi tisztséget, hárman is meghaltak a támadásban.
dec. 8
9:21
Tusk az átmeneti időszakról szóló tárgyalások megindítását kezdeményezte (hirado.hu)
Az Egyesült Királyság uniós kiválását követő esetleges átmeneti időszakról szóló tárgyalások mielőbbi megkezdésének jóváhagyására kérte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pénteken a bennmaradó EU-tagállamok vezetőit, akik a jövő heti csúcstalálkozójukon hozhatnak erről döntést.
dec. 8
9:54
Tucatnyi telivér versenyló veszett oda a San Diego-i bozóttűzben (444.hu)
Több százezer dollár értékű lovakat eresztettek szabadon, hogy megmenekülhessenek a tűztől. Jópárnak így se sikerült.
dec. 8
9:57
Ismét állami alkalmazottak ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban (hirado.hu)
A miniszterelnöki hivatal 17 korábbi, valamint az igazságügy-minisztérium 3 jelenlegi alkalmazottja ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Ankarában azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavalyi katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista mozgalommal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
dec. 8
10:15
Izrael: ők állhatnak Donald Trump döntése mögött (hirado.hu)
A világ vezetőinek jelentős része elítélte Trump elnököt, amiért Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosaként és arra készül, hogy az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti. Szalai Máté szakértő szerint a Donald Trump környezetében lévők közül sokan komoly kapcsolatokkal rendelkeznek az izraeli kormánnyal.
dec. 8
10:45
Akár már kedden hivatalba léphet Morawiecki (hirado.hu)
A lengyel ellenzéki pártok képviselői látszatváltozásnak nevezték Mateusz Morawiecki csütörtök este bejelentett kormányfőjelöltségét, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselői viszont az egységes csapaton belüli játékoscseréről beszélnek.
dec. 8
10:51
Furcsa véletlenek bizottsága: Brüsszel megtörné a magyar kormányt (hirado.hu)
A téma elvileg a magyar jogállamiság helyzete volt a LIBE ülésén, azonban inkább szólt a magyar kormány és Soros György által finanszírozott szervezetek küzdelméről, hiszen a testületben több olyan EP-képviselő is ült, aki tagja Soros György brüsszeli hálózatának – hangzott el az M1 Szemtől Szembe című műsorában.
dec. 8
11:12
Volt ellenálló és bankelnök lesz az új lengyel kormányfő (Infostart)
Mateusz Morawiecki eddigi kormányfőhelyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja Beata Szydlo miniszterelnököt a lengyel kormány élén csütörtök esti varsói bejelentés szerint.
dec. 8
11:15
Folytatódik a magyar agrártudás-export Laoszba (hirado.hu)
Folytatódik a magyar agrártudás-export Laoszba, erről írt alá megállapodást Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója pénteken a dél-kelet-ázsiai ország fővárosában Vientianéban. Az aláírás része volt annak az ünnepi eseménysorozatnak, amelyet a magyar-laoszi diplomáciai kapcsolatok 55. évfordulója alkalmából

Keresés