2017. december 5. kedd

dec. 5
6:36
Januárban nézheti meg a Mária Terézia filmet (hirado.hu)
A kétrészes film – amelyet Mária Terézia születésének 300. évfordulója alkalmából készítettek – az uralkodó fiatal éveit mutatja be.
dec. 5
7:00
Szerdán nyit a Fórum Színház (autopro)
Négy év után állt fel a magánszínházzá alakult Játékszín igazgatói székéből Németh Kristóf tavaly tavasszal, és a színművész ettől a pillanattól tervez újabb magánszínházat létrehozni immár egyedüli tulajdonosként. A Fórum Színház szeptemberben a Színházak éjszakáján mutatkozott be, első premierük szerdán lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban: Szen
dec. 5
8:09
Quentin Tarantino rendezheti a következő Star Trek-filmet (Blikk)
Quentin Tarantino szereti különböző műfajokban kipróbálni magát, és elmondása szerint imádja a Star Trek univerzumát is. Bár eddig távol maradt bármilyen franchise-tól, most a Deadline értesülései szerint lehetősége nyílhat arra, hogy kipróbálja magát a soron következő Űrszekerek rendezői székében.
dec. 5
9:03
Aratott a Viszkis a magyar filmek között (Blikk)
Mindössze két hétre volt szüksége Antal Nimród legújabb filmjének a Viszkisnek, hogy felülmúlja a Kincsem nézettségét.
dec. 5
12:42
Prince - a hazai mozikban a kultikus koncertfilm, a Sign o' the Times (hirado.hu)
Másfél éve, hogy az extravagáns zenész Prince váratlanul meghalt. Koncertfilmje, amelyben 14 dal hallható, most először kerül a hazai mozikba.
dec. 5
12:57
Újabb siker: magyar filmtervet díjaztak Velencében (Blikk)
Magyar filmtervet díjaztak Velencében több száz másik közül.
dec. 5
13:00
Boszorkányok vannak? (autopro)
Roald Dahl olyan ijesztő könyvet írt Boszorkányok címmel, hogy miután a lányom rémülten letette, én is szinte csak Luca-széken állva mertem az olvasásába belekezdeni. Az első fejezetekben ugyanis igen jól sikerül annak taglalása, hogy a gonosz boszorkák mindenhol ott vannak, gyűlölik a gyerekeket, és mindent megtennének azért, hogy megszabadítsák t
dec. 5
13:15
Mi történt? Eltűnt a képernyőről Baló György (Blikk)
A műsorvezető, mint kiderült, lebetegedett, ezért nem látható az RTL Klubon várhatóan két hétig.
dec. 5
13:17
Szívrohamban meghalt a világhírű író – Lánya jelentette be a gyászhírt (Blikk)
Kilencvenkét éves korában keddre virradó éjjel elhunyt Jean d'Ormesson francia író, publicista, a Francia Akadémia doyenje.
dec. 5
14:12
A halottak világában játszódó családi animációs film akár Oscar-díjas is lehet (hirado.hu)
A filmet tizenhárom kategóriában jelölték az Oscar-díjak megbízható előrejelző díjára, az Annie-díjra.
dec. 5
14:42
Az emberek a szeretőjüket keresik és a csillagokat kérik, hogy megtalálják (hirado.hu)
A fenti mondat az a közös nevező, amely a magyar és mongol népdalokat összekapcsolja. Ki tudná ezt szebben elénekelni, mint a Csík zenekar és óév búcsúztató koncertjük sztárvendége, Mongólia magyarországi nagykövete...
dec. 5
14:48
Karácsonyvárás Egerben (autopro)
Idén is különleges díszkivilágítással és színvonalas zenei, családi programokkal várják az érdeklődőket Egerben. A szervezők célja az volt, hogy a híres bécsi és budapesti adventi forgatag mellett Eger ennek a tengelynek a meghosszabbítása legyen, és ebbe a városba is minél többen ellátogassanak az ünnepi előkészületek alatt.
dec. 5
15:39
1,1 millió követőjével osztotta meg Plácido Domingo a magyarok kisfilmjét (Blikk)
Maestro Domingo nagy támogatója a Virtuózok műsornak és a műsorban felfedezett fiatal tehetségeknek, melyet a Kis Virtuózok Alapítvány múlt héten egy videóval is megköszönt a Maestronak.
dec. 5
16:51
Szuperhősök kommandója: képernyőn az Igazság Ligája (1. rész) (Blikk)
Annyi év után végre teljesült a képregényrajongók álma, a DC Comics is összeboronálta egy filmbe a szuperhőseit. Méltó vetélytársa akadt a konkurenciának, a Marvel-féle Bosszúállók csapatának.
dec. 5
17:09
Szuperhősök kommandója: Az Igazság Ligája (1. rész) (Blikk)
Annyi év után végre teljesült a képregényrajongók álma, a DC Comics is összeboronálta egy filmbe a szuperhőseit. Méltó vetélytársa akadt a konkurenciának, a Marvel-féle Bosszúállók csapatának.
dec. 5
19:00
Versenybe szállt a Brazilok című film Tbilisziben (hirado.hu)
A legjobb külföldi filmnek járó díjért száll versenybe a magyar alkotás.
dec. 5
21:12
A Magyar Rádió Leánykara különleges helyszínen ad koncertet (autopro)
A tavaly augusztusban alakult Leánykar a Gyermekkórus 4. együttese. Az elmúlt évad bemutatkozó koncertjei után most a Szimfonikus Zenekar néhány szólistájával kiegészülve zenei csemegével készülnek. Csupa nagy B-vel címmel, válogatással koncertet adnak Benjamin Britten és Brahms műveiből az MR 6-os stúdióban.
dec. 5
21:24
Eötvös-sajtódíjjal tüntették ki kollégánkat (autopro)
A Magyar Páneurópa Unió Eötvös József Sajtódíjjal tüntette ki Margittai Gábort (képünkön jobbra), a Magyar Idők hétvégi magazinjának társszerkesztőjét.

Keresés