Három szobrász és egy festőművész, akik diákkoruk óta jóban vannak, munkáikat azonban semmi egyéb nem köti össze, mint a közös térben alkotással járó rendszeres gondolatcsere. Bevallásuk szerint a Na, ezt nem hiszem el! című csoportos tárlatukra sem kívántak egyéb hívószót ráerőltetni.
Megkezdődött szombat délelőtt a kolozsvári Farkas utcai református templomban a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvénye, amelyen a Kárpát-medence valamennyi református püspöke és Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.
Megrázó drámával folytatódik a magyar filmdömping: Mészáros Márta Aurora borealis című alkotása a mélyen elhallgatott családi tabukat hozza napvilágra, a háború kegyetlenségén keresztül minden eddigi munkájánál erőteljesebben szólal meg. Nem kell már sokat várni a Viszkisre, de hamarosan jön az első magyar film noir is, és már vetítik a mozikban a
Az X-Faktor (RTL Klub, 20.00) legfiatalabb mentora Radics Gigi. A gyönyörű, „fekete” hangú énekesnőnek hamarosan új lemeze jelenik meg, az év végén pedig látványos megakoncertre készül az Arénában.
A magyar népmese napját első alkalommal 2005. szeptember 30-án rendezték meg azzal a céllal, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyermekek és felnőttek ezen a napon különleges figyelemmel adózhassanak a magyar és más népek meséinek.
Lázár Ervin tiszteletére avattak szobrot a Ferencvárosi Mesenap keretében szombaton; a Négyszögletű Kerekerdő Mesélője című, a IX. kerületi Kerekerdő parkban elhelyezett szoborral az író munkássága előtt tisztelegnek.
Shakespeare leghíresebb művét, a Hamletet első alkalommal tűzi műsorra 122 éves történetében a Vígszínház. A darabot vasárnap mutatják be Eszenyi Enikő rendezésében, a címszerepet a társulat új tagja, ifj. Vidnyánszky Attila játssza.
Szent István-díjat vett át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dobos Menyhért szombaton az esztergomi Vármúzeum lovagtermében. A Szent István-emlékéremmel Ilosvai Gábort, az országos médiatestület tagját tüntették ki, a díjat odaítélő alapítvány létrehozásában szerzett érdemeiért.
Lázár Ervin tiszteletére avattak szobrot a Ferencvárosi Mesenap keretében szombaton; a Négyszögletű Kerekerdő Mesélője című, a IX. kerületi Kerekerdő parkban elhelyezett szoborral az író munkássága előtt tisztelegnek.