Debrecenben rendezték meg a Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! rendezvénysorozat 118. információs napját, ahol a szakma képviselői mellett Nagy Feró, a Beatrice frontembere is a modern technológiák hatékonyságáról beszélt a jelenlévőknek.
Tavaly a VR (Virtual Reality), vagyis a virtuális valóság és az AR (Augmented Reality), azaz a kiterjesztett valóság is jelentős teret hódított magának a piacokon.
Elfogadta az amerikai képviselőház azt a javaslatot, amelynek értelmében az internetszolgáltatók a jövőben az ügyfelek engedélye nélkül is felhasználhatják és akár tovább is adhatják előfizetőik adatait, a többi között például azt is, hogy milyen weboldalakat látogattak.
Már jelentkezhetnek a magyar és régiós startupok az OXO Labs rangos versenyére, amelyet immáron harmadszor rendeznek meg a Brain Bar Budapest keretében.
A két készülék gyakorlatilag keretmentes Infinity Display-jel, összekapcsolt szolgáltatás-ökoszisztémával és intelligens kezelőfelülettel mutatkozott be.
Minden vállalkozásnak szüksége van digitalizációra, különben nem lesz versenyképes – ezt a világ egyik legbefolyásosabb cégvezetője, a Microsoft elnök-vezérigazgatója mondta egy budapesti rendezvényen.