Bartók Béla és Gustav Mahler műveit szólaltatják meg a New York-i Filharmonikusok kedden a Müpában leköszönő zeneigazgatójuk, Alan Gilbert vezényletével.
A szapporói Liszt Ferenc Szeminárium legeredményesebb versenyzője minden évben kedves vendége a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak. Idén Ryo Onoki csellista lép fel április 7-én délután a Pesti Vigadóban. A japán muzsikus a tokiói művészeti akadémián végezte tanulmányait. Bach és Brahms egy-egy műve mellett kortárs japán szerzők darabjait is megszólalt
Erős hétvégét zárt az M4 Sport: a 2016-os Európa Bajnokságon, és az Olimpián tapasztalt nézettségek jellemezték ezt a hétvégét. 994 ezren szurkoltak a magyar válogatottnak, szombaton, de a vasárnap a Forma-1 első futama is a televízió-képernyők elé ültetett 360 ezer sportrajongót.
Kivételes az alkalom és kivételes a téma: első ízben készül négy európai közszolgálati televízió közös munkájában történelmi tévéfilm - Mária Teréziáról.
Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt választották a nemzet színészének hétfőn Budapesten - közölte a Nemzeti Színház Facebook-oldalán.
Külön ünnepséggel köszönte meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a Jónak lenni jó akcióban érkezett felajánlásokat. A közmédián tavaly ötödjére indult el az akció. Összesen 260 millió forint gyűlt össze a jótékonysági szervezet javára. A felajánlásokból rászoruló családokat segítenek.
Tizenkét társulat tizenhat produkcióval várja a közönséget az ötödik Pécsi Családi Színházi Fesztivál, amelyet május 27. és június 3. között rendeznek a baranyai megyeszékhelyen.
Még csak alig több mint két hete vezeti Héder Barna a Maradj talpon! című vetélkedőt a Dunán, egy játékos máris elvitte a 25 millió forintot. A műsort már rögzítették, a következő napok valamelyikén láthatják majd a nézők is.
Megnyílt a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás, ahol több mint 360 fénykép látható. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban kiállított munkákat 5500 fotó közül választotta ki a zsűri. A kiállítást Szalay Zoltán alapítónak szentelték, aki idén halt meg 82 éves korában – hangzott el az M1 Ma délelőtt című műsorában.
Dr. Bubó, Frakk, Columbo - mindegyiknek Szabó Gyula kölcsönözte a magyar hangját. Mitől olyan legendás a magyar szinkron? Van-e alapja annak, hogy ha nem lennénk ilyen jók szinkronban, akkor jobbak lennénk nyelvtanulásban?
Szigetvár ostroma, a 2033-as Mars-misszió, a dunai halak élővilága Budapestnél és a Seuso-kincsek rejtélye is téma lesz a Magyar Tudományos Akadémia filmklubjának vetítésein.
Ma kezdődik az 5. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a fővárosi Toldi moziban, ahol vasárnapig pitchfórum és egyéb szakmai programok is várják a közönséget.
Átadták a Televíziós Újságírók Díját; a vetélkedő kategóriában az MTVA Maradj talpon! című produkcióját ítélte a legjobbnak a zsűri - közölték az MTI-vel a szervezők a szerda esti gála után.
Március 27-től a V4 országokat érintő, napi tematikus híradóval találkozhatnak este 21.25-kor és napközben 12.50-kor is az M1 Aktuális csatorna és a Duna World nézői.
A magyar képzőművészet második világháború utáni nemzedékének egyik legfontosabb alkotója, Kondor Béla munkáiból rendez kiállítást a Várkert Bazár Testőrpalotájában péntektől a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (Kogart).