A jövő héten Budapesten rendezik meg a NATO egy kiemelt eseményét: a NATO Transzformációs Szemináriumot (NTS), amelyen Jens Soltenberg, NATO-főtitkár is részt vesz.
Befejeződött pénteken a franciaországi elnökválasztás jelöltállító folyamata, azaz az egy-egy jelöltet támogató, legalább ötszáz képviselői vagy polgármesteri aláírás leadása az alkotmánytanácsnál.
Romániában 3799-re emelkedett az igazolt kanyarós esetek száma a betegség tavaly februári megjelenése óta - közölte honlapján az országos közegészségügyi intézet (INSP) pénteken.
Németország nem válaszol "ellenprovokációkkal" a török kormány provokációira - mondta Sigmar Gabriel német külügyminiszter a Der Spiegel című hírmagazinnak.
A földgáz fűtőértéke hazánk legnagyobb részén 33-35 MJ/m3 között van. A fűtőérték ’értékét’ szabvány írja elő, amelyet minden érintettnek be kell tartania.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete közleményt adott ki, melyben felhívja tagjait és más könyvelőket, hogy az E-SZJA rendszer kapcsán észrevételeikkel, tapasztalataikkal segítsék az adóhatóság munkáját.
Hogyan kell megosztani az iparűzési adót, ha a vállalkozó székhelye és telephelye különböző településeken van? Hogyan számoljon a vállalkozó, ha az érintett önkormányzatok egymástól eltérően foglalnak állást? Szakértőnk, dr. Verbai Tamás válaszol.
Bő öt évvel ezelőtt, 2011-ben még alig hallottunk erről a technológiáról Magyarországon, de az teljesen biztos, hogy magyar banktól senki nem kapott érintéses bankkártyát. Ezzel szemben 2016-ban már...
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pénteken megjelent kiadványában összességében pozitívan látja a magyar gazdaságpolitikai lépéseket, de kritikai észrevételei során a nemzetközi szervezet nem vett figyelembe minden fontos körülményt – jelezte közleményében az NGM.
Ellopták a Donald Trump amerikai elnök védelmét is ellátó Secret Service biztonsági szolgálat egyik munkatársának laptopját New Yorkban, a Trump-torony részletes alaprajzával és Hillary Clinton volt külügyminiszterre vonatkozó adatokkal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 271,44 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel, 32 778 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 21,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek elmondta, hogy pénteken a vezető részvények többsége oldalazott a nemzetközi hangulatnak…
Kérdés persze, mennyire akar valaki ukrán állampolgár lenni, de a lehetőség adott, ha legalább 100 ezer dollárt fektet be valaki az országban - derült ki abból a határozatból, amelyet a kijevi...
Összeültek a világ vezető jegybankárai és pénzügyminiszterei egy fürdővárosban, van miről beszélniük. A protekcionizmus és a szabadkereskedelem körüli viták közepette kezdődött pénteken a G20 csoport pénzügyminisztereinek és jegybanki elnökeinek kétnapos találkozója a németországi Baden-Badenben.
Csökkentette bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 355 forintra, a gázolajé 366 forintra mérséklődött. Legutóbb szerdán csökkent az üzemanyagok ára, a benzin ára 3, a gázolajé 5 forinttal. A benzin március 1-je óta 13 forinttal lett olcsóbb. ...
Összesen 1,4 milliárd forintot fordít a kormány mentőautók fejlesztésére és gyártására - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában. A határozat szerint a pénzt a BM Országos...
Van úgy, hogy tiszta lapot kell magunk elé vennünk, mert az éppen előttünk lévő papírosra már annyi mindent és oly összevisszaságban írtunk, hogy magunk sem igazodunk el rajta, más meg még annyira...
Összesen 3,5 milliárd forintot csoportosít át a kormány a rendkívüli intézkedésekre szolgáló tartalékból az étel- és italautomaták bekötésére az adóhatósághoz, valamint kiemelt közúti projektekre – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Megkezdődött a Fegyeracija (Szövetség) típusú, a Föld-közeli pályán való repülésre és holdutazásra is alkalmas új orosz űrhajó építése - közölte pénteken Koroljovban Vlagyimir Szolncev, az Energija űrrakéta-építő vállalat vezérigazgatója.
Miközben a magyar kormány egyes tagjai kirohanást intéztek a Heineken ellen, a holland sörgyártó az EU Törvényszékén keresetet nyújtott be a Csíki Sör védjegyének visszavonására. Magyarország pedig megtámadta a bíróságon a Bizottság döntését, ami tiltott állami támogatást állapított meg a reklámadó kapcsán.
Az egyes országok életszínvonalának, vagyis a helyi lakosság jólétének egyik széleskörben alkalmazott mérőszáma az egy főre jutó GDP. Az alábbi lista az Amerikai Hírszerzési Ügynökség (CIA) 2016-os...
Március végéig az interneten lehet szavazni a Mediawave Alapítvány Úton Online Filmfesztiválján szereplő 35 alkotásra, a filmeket a szavazás lezárulta után április 26-ig, a 27. Mediawave Együttlét kezdetéig lehet megtekinteni – közölték a szervezők az MTI-vel. Az online filmversenyen kisjátékfilmek, animációs, kísérleti és táncfilmek, valamint dokumentumfilmek láthatók. Szavazni a legjobb film, a…
Van-e rá lehetőség valamilyen könyveléstechnikai módon, hogy egy kft. negatív eredménytartalékát ellensúlyozza a meglévő tagi hiteleivel? Vagy ez is elengedésnek minősülne, és akkor van ajándékozásiilleték-kötelezettség? Olvasói kérdésre Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
Nagyon régen volt már ilyen meleg a Földön, mint 2016-ban,a globális felszínhőmérséklet mintegy 0,07 °C-kal volt melegebb, mint 2015-ben. Tavaly hazánk területén is az átlagosnál melegebb időjárású volt, azonban csaknem egy fokkal elmaradt az eddigi legmelegebb 2014-es évtől. Az Országos Meteorológiai Szolgálat összefoglalta az évet.
Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt tavalyi elnökjelöltje visszatérne a közéletbe. Erről ő maga nyilatkozott a pennsylvaniai Scrantonban, néhai édesapja szülővárosában az Ír Nők Társaságának Szent Patrik napi összejövetelén. A legutóbbi elnökválasztás demokrata jelöltje a többi között azt fejtegette, hogy “olyan vagyok, mint mostanság sok barátom: nehezemre esik a híreket nézni”. Majd arra…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 21 kilogramm igazolatlan eredetű vágott dohányt foglaltak le egy magyar férfitól Záhonynál. A férfit közúti ellenőrzésen buktatta le a rendőrség. Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás.
A magánkölcsönök esetében sem elég a szóbeli megegyezés, célszerű szerződést írni - mondta Mikó Ádám közjegyző az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Mintegy 230 ezer háztartásban már elérhető a szupergyors internet a szolgáltatók önerőből finanszírozott beruházásainak köszönhetően, csaknem 60 milliárd forint költségvetési és uniós forrásból pedig még az idén megkezdődik a hálózatfejlesztés az ország minden részén – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára…