Egyre több politikus és ország ismeri fel az illegális bevándorlás veszélyeit, változtat álláspontján - emelte ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Jövőre tíz százalékkal, 3,1 milliárd forintra emelkedik a tehetséggondozásra fordítható támogatások összege - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Nógrádszakál-Ráróspusztán ez évben ötödször megrendezett Példakép tábor pénteki programján.
Szombattól hat hónapon át Észtország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a balti állam Máltától vette át, majd januárban Bulgáriának adja tovább a tisztséget.
Hónapokig tartó viták után a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken elfogadta a közösségi portálokon megjelenő jogsértő gyűlölködés és álhírterjesztés visszaszorításáról szóló törvényt.
panyolország érdeklődik a szegedi ELI lézerközpont kapacitásainak hasznosítására szervezett nemzetközi konzorcium iránt, de ahhoz, hogy elköteleződjön a tagság mellett, még szükség van további tárgyalásokra - összegezte Pálinkás József, a budapesti Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke háromnapos madridi látogatásának e
Közeleg a parlagfű elleni védekezések határnapja. Azokkal szemben, akik június 30-áig nem gondoskodtak a használatukban lévő ingatlan parlagfű-mentesítéséről, ezt a napot követően hatósági eljárás indítható. A kiszabható növényvédelmi bírság 15000 forinttól 5 millió forintig terjedhet.
Héthavi mélypontot ért el júniusban a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek eredményét pénteken tették közzé.
Kell-e szakképesítéssel rendelkeznie a kávéház dolgozójának, vagy elég, ha a tulajdonosnak kereskedelmi végzettsége van? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
Rendkívül félrevezető és felelőtlen magatartás összemosni a minősített adatok védelmét a titkolózással a paksi atomerőmű kapacitásfenntartó beruházása kapcsán a területért felelős tárca nélküli miniszter szerint. Süli János egy parlamenti írásbeli kérdésre adott válaszában jelezte: már több képviselő is saját szemével meggyőződhetett arról, hogy a
Számos módja van az ATM-ek kifosztásának: van aki ésszel, van aki pénzzel, van aki egyszerű, puszta kézzel próbálkozik. A szofisztikált és drága, komplett informatikai rendszereket átverő technológiákkal támadó hackerek persze általában...
Az az érdekünk, hogy Törökország stabil és erős ország legyen egyértelmű és világos vezetéssel, amely képes érvényt szerezni az akaratának - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Ankarában.
Ha utazásra készülsz, érdemes végiggondolni, milyen gyógyszerekre, gyógyhatású készítményekre, és gyógyászati eszközökre lehet szükséged a pihenés alatt. Mutatjuk, mi az, ami nem hiányozhat a bőröndödből. A magyar lakosság...
Percenként egymillió műanyagpalackot vásárolnak az emberek világszerte, és az emberiség műanyagéhsége további 20 százalékkal fog növekedni 2021-ig, ami egyesek szerint a klímaváltozáshoz hasonló súlyosságú környezeti válsághelyzetet fog teremteni.
Csaknem minden pénzintézetnél jelentősen nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) igénylések száma az első öt hónapban, és többszörösére emelkedett a folyósított összeg is az egy évvel korábbihoz képest. A trend is megfordult...
A Ferrari olasz luxusautó-gyár ma, a németországi Hockenheim városa mellett található Hockenheimring nevű versenypályán ünnepli a márka hetvenedik évfordulóját.
Lehet, hogy mégsem a XI. kerületi Dobogó nevű városrészben épül fel a leendő dél-budai szuperkórház - írta szombati lapszámában a Magyar Idők. A lap a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatra hivatkozva azt közölte: amennyiben...
Ha a szén-dioxid-kibocsátást nem sikerül csökkenteni, akkor a globális hőmérséklet minden egyes egy Fahrenheit (0,55 Celsisu-fok) növekedésével az amerikai gazdaság a bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékát veszítené el, és minden további egy Fahrenheit növekedés többe kerülne az előzőnél - derítették ki amerikai kutatók.
A diákszövetkezetek mintájára mától megalakulhatnak az idősek rugalmas foglalkoztatását lehetővé tevő közérdekű nyugdíjas szövetkezetek. A nyugdíjas szövetkezetek létrehozásához legalább tíz tagra van szükség. A szervezeteknek...
Az adategyeztetési határidőt, június 30-át követően is visszaadhatják a szolgáltatók a feltöltőkártyás előfizetésekhez tartozó mobilszámokat és azok egyenlegét azoknak, akik nem azonosították magukat időben, de később megteszik...
Magasabb lett a dohánytermékek jövedéki adója: a cigaretta minimális adómértéke ezer darabonként a korábbi 28 800 forintról 29 200 forintra, a szivar, szivarka minimális adómértéke 4120 forintról 4180 forintra, a fogyasztási dohány adómértéke pedig kilogrammonként 16 200 forintról 17 300 forintra nőtt július elsején.
Július elsejétől egységesen 7,5 százalékos reklámadót kell fizetnie azoknak a vállalkozásoknak, melyeknek a reklám közzétételéből származó nettó árbevétele 100 millió forint alatt marad.
A családok akár kétmillió, a kis- és középvállalkozások pedig hárommillió forintot is megspórolhatnak azzal, hogy július elsejétől ingyenes lesz a közműcsatlakozás, ráadásul számos kapcsolódó díjat sem kell megfizetni. Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára lapunknak azt mondta, a családok ezzel újabb segítséget kapnak az otthonte
2018. július 1-jére módosult a tételes belföldi összesítő jelentéssel és a számlázó programmal kibocsátott számlákról való elektronikus adatszolgáltatással kapcsolatos változások hatályba lépésének időpontja.
Csaknem minden pénzintézetnél jelentősen nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylések száma az első öt hónapban, és többszörösére emelkedett a folyósított összeg is az egy évvel korábbihoz képest. A trend is megfordult több banknál: az új lakás vásárlásához vagy építéséhez benyújtott kérelmek száma már meghaladja a használt lakásra b
Csaknem minden pénzintézetnél jelentősen nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylések száma az első öt hónapban, és többszörösére emelkedett a folyósított összeg is az egy évvel korábbihoz képest. A trend is megfordult több banknál: az új lakás vásárlásához vagy építéséhez benyújtott kérelmek száma már meghaladja a használt lakásra b
Az adategyeztetési határidőt, június 30-át követően is visszaadhatják a szolgáltatók a feltöltőkártyás előfizetésekhez tartozó mobilszámokat és azok egyenlegét azoknak, akik nem azonosították magukat időben, de később megteszik ezt.
Két órát kell várakozniuk a kilépésre a Szerbiába tartó autósoknak a röszkei autópálya-határátkelőhelyen – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Belső vizsgálatok derítették ki, hogy csalást követtek el a Volkswagennél Felfelé kerekítették a statisztikákat, ráadásul nem kis tételben Lassan már nem telik el úgy hét, hogy ne érkezne hír valamilyen botrányról a Volkswagennél....
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti biztost rendelt ki a korábban már felfüggesztett Strategon Értékpapír Zrt. (Strategon) állomány-átruházásának zökkenőmentes lebonyolítására, a felügyeleti biztos pénteken átvette a vállalkozás jogköreit – közölte az MNB.
Csaknem minden pénzintézetnél jelentősen nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylések száma az első öt hónapban, és többszörösére emelkedett a folyósított összeg is az egy évvel korábbihoz képest. A trend is megfordult több banknál: az új lakás vásárlásához vagy építéséhez benyújtott kérelmek száma már meghaladja a használt lakásra b
Jövő júliustól óriási mennyiségben jut azonnali információkhoz az adóhatóság a vállalkozások számlázási tevékenységéről, ez pedig új lehetőséget jelent a gazdaság fehérítésére. Ilyen tömegű adat gyors és átfogó ellenőrzése...
Az áprilisi öt százalékos növekedés után július 1-jétől újabb tíz százalékkal drágulnak a horvát autópályadíjak - közölte a horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC).
A következő hetekben sorra jönnek elő a bankok az MNB által jóváhagyott "minősített fogyasztóbarát" lakáshiteleikkel, ezért megnéztük, ezek tömeges megjelenése előtt hogy néz ki a bankok lakáshitel-kínálata. Szinte hihetetlen, de...
18 éve nem voltak annyira pesszimisták az elemzők az év második felére az S&P 500-nál, mint most A statisztikák azonban nem nekik adnak igazat, olyan erős első félév után, mint most, általában további emelkedés jött a tőzsdéken Idén...
A termelékenységben még most is a csaknem 10 évvel ezelőtt kirobbant gazdasági világválság terhét viseli Európa – mondta a Magyar Időknek Manuel Caldeira Cabral, Portugália gazdasági minisztere. A technológia rohamosan fejlődik, azonban még így is sok a teendő, hogy a kiaknázható kapacitások szempontjából kimagaslóan fontos fiatal generációkat haté
Rekord alacsonyra, 2,3 százalékra csökkent a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció kamata július 1-jétől az első félévi 3,35 százalékról, a kötött felhasználású Diákhitel2 kamatlábát 3,45 százalékban határozták meg az eddigi 3,9 százalék helyett, de a hitelt felvevőket változatlanul fix 2 százalék terheli, az ezen felüli kamatrészt az állam á
A Moody's Investors Service által kockázati besorolással ellátott államadósoknak már csak a felére érvényes befektetési ajánlású osztályzat. A nemzetközi hitelminősítő péntek este Londonban ismertetett éves összegzése szerint az ilyen besorolású államadósok arányának folyamatos csökkenését részben a kockázatosabb feltörekvő piaci szuverén kötvényki
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint szűk egy évvel a választás előtt egyértelmű fölényben van a Fidesz-KDNP, a kormánypártokkal az előkampány-időszak után is többen szimpatizálnak, mint a többi párttal együttvéve.
Az MNB felügyeleti biztost rendelt ki a – korábban már felfüggesztett – Strategon Értékpapír Zrt. állomány-átruházásának zökkenőmentes lebonyolítására.
1987-ig Magyarországon nem volt személyi jövedelemadó, és egy sor más típusú adó sem. Nem is volt olyan, hogy nettó és bruttó bér, a fizetésből levontak 10 százalékot TB címén, és az egész el volt intézve. Ez ma is kellemes lenne, de a kapitalizmusban nem működik: a polgároknak és a cégeknek kell állni a (relatív) jóléti állam hatalmas költségeit.
Mintegy húsz színpadon több mint háromszáz előadó lép fel a Balaton Soundon, amely július 5-én kezdődik Zamárdiban. Az ötnapos rendezvényen fellépő világsztár dj-k között lesz Kygo, Hardwell, Armin van Buuren, Tiesto, Axwell & Ingrosso és Marshmello.