Bár még mindig pontyból nevelnek a legtöbbet a hazai tógazdaságokban, az értékesebb ragadozó halak is egyre népszerűbbek. Csukából például négyszer annyi került tavaly a piacra, mint egy évvel korábban. Januártól várhatóan megugrik a hazai halak iránti kereslet: a forgalmi adó 22 százalékos mérséklésének köszönhetően gyakrabban kerülhet az asztalra
Több év után megtorpant a működő cégek számának csökkenése - derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből. Bár még mindig kevesebb működő cég van Magyarországon, mint egy évvel korábban, a változás már 1 százalék alatt maradt, sőt az elmúlt negyedévben már minimális emelkedés is tapasztalható.
Az adategyeztetési határidőt, június 30-át követően is visszaadhatják a szolgáltatók a feltöltőkártyás előfizetésekhez tartozó mobilszámokat és azok egyenlegét azoknak, akik nem azonosították magukat időben, de később megteszik...
Harmincmilliárd forint kell azon egészségügyi szakdolgozók bérrendezésére, akik több évtizede végzik munkájukat - közölte a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Vitathatatlanul óriási kárt okozott a hazai baromfiágazatnak a madárinfluenza-járvány. A vírus miatt csaknem 2,66 millió szárnyast kellett megsemmisíteniük a hatóságoknak. Az így keletkezett kár mértéke eléri a 11 milliárd forintot, ehhez adódik hozzá az állategészségügyi szerveknél jelentkező kétmilliárd forintos költség.
A rehabilitációs kártya kiterjesztése, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő új munkaerőpiaci programok, illetve a rehabilitációs hozzájárulás 19 százalékos megemelése az idei évben tovább javította a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedési lehetőségeit. A Trenkwalder becslése szerint mára az érintett kör foglalkoztatási r
Az ellátás színvonalának javulását és a várakozási idő csökkenését várják a kiterjesztett hatáskörű okleveles ápoló képzésben résztvevő egészségügyi dolgozók alkalmazásától.
Az elmúlt 30 évben többszörösére nőtt az adóhatóság ügyfeleinek száma, a személyi jövedelemadó 11 kulcsából egy lett, és az egykor újdonságot jelentő személyijövedelemadó-bevallást már nem az adózók, hanem a hivatal készíti - emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a szervezet megalakulásának harminca
Unatkoznak, beszélgetnek és telefont nyomogatnak ezer forintos órabérért a nemrég avatott Duna Arénába rendelt diákmunkások - írja a Hvg.hu. Egy 19 éves diák mesélte el tapasztalatait a lapnak. Arról számolt be, hogy diákmunkát...
2005 és 2015 között mintegy 42%-kal, 46 ezerről 26 ezerre csökkent a közúti balesetekben elhunytak száma az Európai Unióban, bár az utóbbi három évben látványosan megtorpant ez a pozitív folyamat. Magyarországon 65%-kal esett vissza...
Ingyenessé váltak a közműcsatlakozások július 1-jétől a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak (kkv), és ennek a körnek mérsékelte vagy teljesen díjmentessé tette a kormány a kapcsolódó eljárási díjakat, miközben csökkentek az ügyintézési határidők is.
Tíz százalékkal több támogatást kaptak idén a mezőgazdaságból élők, mint egy évvel korábban – hívta fel a figyelmet tegnap Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott. A politikus jelezte: a 2015-ben benyújtott kérelmekre tavaly országosan 372 milliárd forint, idén az előző évben benyújtott kérelmekre több mint 411 milliárd forint támogatást u
Nem esne kétségbe akkor sem, ha valamiért véget érne színésznői pályafutása. A Kasszás Erzsiként ismertté vált Balázs Andreának ugyanis három szakmája is van. Balázs Andrea, azaz a Kasszás Erzsiként ismertté vált színésznő...
Milyen járulékok terhelik a munkáltatót, illetve az áfát milyen arányban lehet levonni, ha a dolgozónak adott telefon költségeit a munkáltató átvállalja? – kérdezte egy olvasónk. Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
Az aratónap a magyar és ezen belül is a jászsági népi kultúra igazi ünnepe, amely átsegít a hétköznapok küzdelmein, így az aratás időszakán is – jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton a hagyományos Jászsági Aratónapon, Jászapátin.
Kihúzták az Ötöslottó 26. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem lett telitalálatos szelvény, senki sem vitte el az 1 milliárd 920 milliós főnyereményt. Az Ötöslottó 26. heti főnyereménye 1 milliárd 920 millió forint volt...
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 3 foglalkoztatási tárgyú pályázatára péntektől benyújthatók a kérelmek. A pályázható összeg csaknem 15 milliárd forint - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium...
Budapest Ankara oldalán áll a Törökországot bíráló EU-országgal ellentétben - emelték ki a török lapok Orbán Viktor miniszterelnök ankarai látogatásának másnapján, szombaton.
A diákszövetkezetek mintájára a jövőben megalakulhatnak az idősek rugalmas foglalkoztatását lehetővé tevő közérdekű nyugdíjas szövetkezetek. A nyugdíjas szövetkezetek létrehozásához legalább tíz tagra van szükség. A...
Határérték feletti cinktartalom miatt vonták ki a forgalomból a Fit Food Ltd. által előállított készítményt az EU több tagállamában, köztük Magyarországon is. A termékből több mint 25 európai országba szállítottak. A NÉBIH az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül, francia bejelentés alapján értesült az esetről.
A nagycsaládosok 2018-ban is számíthatnak a kormány támogatására, hiszen ők jelentik a nemzet növekedésének zálogát - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Hét választás Magyarországon címmel könyvsorozat készül a rendszerváltás óta eltelt 27 év választott tisztségviselőiről és az önkormányzati jegyzőkről. A 41 ezer polgármester, alpolgármester, jegyző, megyei, országgyűlési és európai parlamenti képviselő adatait szegedi egyetemisták gyűjtik össze.
A kormánynak elsődleges fontosságú az egészségügy helyzete, ezt mutatja, hogy a jövő évi költségvetésben az ideinél 220 milliárd forinttal költenek többet az ágazatra - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a Semmelweis-nap alkalmából az MTI-nek.
Tíz nappal meghosszabbították a szervezők a 100 szóban Budapest című pályázat leadási határidejét, ezért a fővárosról szóló frappáns, tömör írásokat július 10-ig küldhetik el a nevezők.
A Hell cégcsoport alumínium italdobozokat gyártó üzemet létesített Szikszón, a energiaitalt gyártó társaság tulajdonában lévő Quality Pack Zrt. 30 milliárd forintos beruházással épült üzemét pénteken adták át.
Az elmúlt 30 évben többszörösére nőtt az adóhatóság ügyfeleinek száma, a személyi jövedelemadó 11 kulcsából egy lett, és az egykor újdonságot jelentő személyijövedelemadó-bevallást már nem az adózók, hanem a hivatal készíti – emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a szervezet megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából adott nyilatkozatában.
Hétfőtől bővül a parkolási övezet a XIII. kerületben, így mostantól fizetőssé válik a parkolás a Szegedi út - Lehel utca - Róbert Károly körút - Dévényi utca - Szegedi út - Tatai utca - Rákos patak - Béke utca - Petneházy utca - Reitter Ferenc utca által határolt területen - közölte az önkormányzat pénteken az MTI-vel.
A Pallas Athéné Alapítványok 1,3 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat az alapításuk óta – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott szervezetek tegnap közzétett negyedévi kimutatásából. Az alapítványok vagyona úgy nőtt, hogy 5,2 milliárd forint értékben több mint ezer oktatási, tudományos pályázatot támogattak – olvasható a köz
A Cégkapu regisztrációra kötelezettek július 3-án 14 órától tudnak kötelezettségüknek eleget tenni a cegkapu.gov.hu oldalon - közölte a Belügyminisztérium az MTI érdeklődésére.
Érezhetően javult a magyar gazdaság helyzetének megítélése az emberek körében, és talán részben ennek köszönhetően a kormányban is jobban bíznak a magyarok - derül ki a nemrég megjelent friss Eurobarométer felmérésből. Az Európai...
Ugyan az előfoglalás során lehet nagy akciókba futni, azonban még mindig sokan esküsznek a last minute utakra. Ezek gyakran jelentősen olcsóbbak, mintha néhány hónappal az út előtt intézzük a foglalást. Összegyűjtöttük, hogy hol találjuk...
A brit kormány akár felállni is kész a tárgyalóasztaltól az Európai Unióval folytatott kilépési tárgyalásokon, hogy megmutassa, milyen kemény tárgyalópartner - jelentette a Sunday Telegraph című konzervatív, vasárnapi lap. A lap...
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az elmúlt években azt tapasztalta, hogy határozottan megnőtt a természeti katasztrófából fakadó károk száma - közölte a szervezet szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Szilárdnak és szélsőségektől mentesnek nevezte Magyarország közbiztonságát a belügyminiszter a budapesti Kapisztrán téren tartott tisztavató ünnepségen szombaton.
A külföldre utazók több mint fele továbbra sem gondoskodik megfelelő utasbiztosításról - mondta az InfoRádiónak a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke. Sebestyén László hozzátette: ők többnyire abban bíznak, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya, illetve a bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítás mellett nincs szüks