2017. július 20. csütörtök

júl. 20
0:09
420 millióból épülnek lakásotthonok Somogyban (ProfitLine)
Lakásotthonok épülnek a Somogy megyei Öreglakon és Somogyváron, a jövő októberig tartó beruházásokra több mint 420 millió forintot költenek.
júl. 20
0:33
Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a Waberer's (ProfitLine)
Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál a Waberer's az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt.
júl. 20
1:03
Ennyi dohányt termel Magyarország (ProfitLine)
Dohánytermelés Magyarországon, 1997-2016 Termelt mennyiség, tonna
júl. 20
1:33
Tízéves csúcsot ért el a belgiumi fogyasztói bizalom (ProfitLine)
Júliusban több mint tízéves csúcsot ért el a belgiumi fogyasztói bizalmi index - derül ki a belga nemzeti bank szerdai közléséből.
júl. 20
2:33
Egyetlen farkaspopulációtól származhatnak a mai kutyafajták (ProfitLine)
Egyetlen farkaspopulációra vezethetőek vissza a mai kutyafajták - állapították meg amerikai kutatók, akik szerint az érintett farkasok nagyjából 40 ezer évvel ezelőtt léptek először interakcióba az emberrel.
júl. 20
3:03
Forgalomba kerülhet a Richter új antipszichotikuma (ProfitLine)
Az Európai Bizottság forgalomba hozatali engedélyt adott ki a Richter új antipszichotikumára, a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó Reagila gyógyszerre (cariprazine), amely az Európai Unió összes tagállamára érvényes - jelentette be a Richter Gedeon Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján, szerdán.
júl. 20
3:33
65-70 új óvoda létesülhet a Kárpát-medencében (ProfitLine)
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében - mondta Grezsa István kormánybiztos a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) panelbeszélgetésén szerdán. Jelezte: szeretnék, ha a program folytatódna.
júl. 20
4:03
Brexit - Nem valószínű, hogy elfogadják az uniós állampolgárok jogaira tett brit javaslatot (ProfitLine)
Az Európai Unió szemszögéből minden elfogadhatatlan, ami jogszűkítést jelent, ezért nem valószínű, hogy elfogadják az uniós állampolgárok jogaira tett brit javaslatot - mondta Egedy Gergely történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
júl. 20
4:33
Csökkentenik az élelmiszerekben jelen lévő rákkeltő anyag mennyiségét (ProfitLine)
Csökkenteni kell az élelmiszerekben jelen lévő akrilamid mennyiségét; az Európai Bizottság erről szóló javaslatát szerdán szavazták meg az Európai Unió (EU) tagállamainak képviselői.
júl. 20
5:03
Víziközmű szövetség: Továbbra is fizetni kell a bekötővezetékért és a vízmérőn kívüli szerelvények beszereléséért (ProfitLine)
Továbbra is fizetni kell a bekötővezetékek kiépítésért és a vízmérőn kívüli szerelvények beszereléséért, a költségek szolgáltatóként eltérőek lehetnek - közölte a Magyar Víziközmű Szövetség (Mavíz) szerdán az MTI-vel.
júl. 20
5:27
Magyarország a sztárok között teljesít és ez még jó ideig így is maradhat (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban az összes feltörekvő kötvénypiac közül a mi szűk régiónk teljesített a legjobban és közben a térségünk devizái is a legnagyobb erősödést produkálták a dollárral szemben év eleje óta. A sztárok között...
júl. 20
5:33
A külföldi munkavállalásban gondolkodó orvosok egyharmada maradt inkább itthon (ProfitLine)
Az elmúlt hét évben külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő magyar állampolgárságú orvosok egyharmada, a szakdolgozók egyötöde korábbi szándéka ellenére jelenleg is a magyar betegellátást segíti - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.
júl. 20
5:33
Ajándékmilliókból újíthatod fel az otthonod: még pályázni sem kell (Pénzcentrum)
Aki beruházáson, lakáskorszerűsítésen gondolkodik, sokszor csak az ezzel járó költségeket látja. Pedig valójában egy-egy jól megválasztott felújítás többet hozhat a konyhára, mint amennyit visz. Ráadásul ezeket akár hitelből is...
júl. 20
5:39
A pénz körül folyik a legélesebb vita (vg.hu)
Megrekedhetnek a Brexit-tárgyalások a Nagy-Britannia által fizetendő lelépési díj miatt; Brüsszelben úgy látják, London nem tudja, hogy valójában mit is akar.
júl. 20
5:41
Csúcsra pörgették az ausztrál dollárt, kamatemelések a láthatáron (vg.hu)
Az Ausztrália jó makrogazdasági állapotáról szóló hírek kétéves csúcsra erősítették az ausztrál dollárt az amerikaival szemben. A folytatásban sok függ a kínai gazdaság helyzetétől is.
júl. 20
5:51
Továbbállnak hazánkból az ukrán vendégmunkások (AQUA)
Akár már a tízezer főt is elérheti a hazánkban dolgozó, harmadik országból érkezett vendégmunkások száma, azonban sokuk egyik napról a másikra már az Európai Unió más tagállamában próbál szerencsét a Magyarországon kiállított munkavállalási engedély birtokában – tudta meg a Magyar Idők. Több cégnél feszültséget okoz az is, hogy az elsősorban ukrán
júl. 20
5:54
Fontos lépés: új helyről érkezik gáz (Infostart)
Úgynevezett vertikális földgázfolyosó létrehozásáról írt alá memorandumot Bulgária, Görögország, Magyarország és Románia szerdán Bukarestben - közölte a román Transgaz gázvállalat.
júl. 20
6:03
Földgázfolyosó létrehozásáról írt alá memorandumot négy ország (ProfitLine)
Úgynevezett vertikális földgázfolyosó létrehozásáról írt alá memorandumot Bulgária, Görögország, Magyarország és Románia szerdán Bukarestben - közölte a román Transgaz gázvállalat.
júl. 20
6:06
2,5 milliárd forintért vesz elektromos autókat az állam (Menedzsment Fórum)
Két és fél milliárd forintért vesz elektromos autókat a magyar állam - olvasható a Népszava csütörtöki kiadásában.
júl. 20
6:12
Történelmi csúcson a magyarok száma – éhbért fizetnek Ausztriában az idénymunkásoknak? (Privátbankár)
A magyar munkaerő kivándorlása a jelek szerint nem lassul, júniusban több mint 3500 fővel többen dolgoztak Ausztriában, mint előtte bármikor. Egy év és egy hónap alatt egyaránt a magyar dolgozók száma nőtt legjobban, bár románok is sokan jöttek. Lehet, hogy Ázsia felzárkózik, a dolgozók száma innét is gyorsuló ütemben növekszik.
júl. 20
6:15
Új rendelet: ügyvédi és közjegyzői iroda, közalapítvány számvitele (Adózóna)
A cikk az egyéb szervezetek közül a köztestület és a közalapítvány, a különböző (ügyvédi, szabadalmi ügyvivő, végrehajtói, közjegyzői) irodák, az MRP szervezet, a víziközmű társulat, a közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézmény, az az európai területi együttműködési csoportosulás, és az európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium számvitelibeszámoló-készítési szabályait…
júl. 20
6:24
4,2 százalékkal nőtt a céges hitelkihelyezés egy év alatt (Menedzsment Fórum)
A május végéig tartó 12 hónap alatt 4,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest a nem pénzügyi tevékenységgel foglalkozó vállalatoknak nyújtott magyarországi hitelek állománya, amely az ötödik hónap végén elérte a 6136 milliárd forintot - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
júl. 20
6:33
Agydaganatot állapítottak meg John McCain amerikai szenátornál (ProfitLine)
John McCain arizonai republikánus szenátornál agresszív agydaganatot állapítottak meg helyi idő szerint szerdán.
júl. 20
6:45
Már döntöttek 360 milliárd forint sorsáról (vg.hu)
Összesen 519 milliárd forintnyi kutatás-fejlesztési és innovációs célú vissza nem térítendő uniós támogatásra írtak ki pályázatokat, 360 milliárd forintról már döntés született, 232 milliárd pedig megérkezett a nyertes pályázókhoz – mondta a Világgazdaságnak Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke beszé
júl. 20
6:51
Nehezen indult a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatása (hirado.hu)
Leginkább a feldolgozóipar, a raktározás, valamint az építőipar területén dolgoznak.
júl. 20
7:03
Milliárdos fejlesztés a Nádudvari Élelmiszer Kft-nél (ProfitLine)
A magyar élelmiszeripar exportteljesítményét és világpiaci szerepét méltatta a nemzetgazdasági miniszter a Nádudvari Élelmiszer Kft. egymilliárd forintot meghaladó beruházásának átadásán szerdán Nádudvaron.
júl. 20
7:03
Kissé gyengült a forint (GazdaságPortál)
Minimálisan, alig pár fillérrel gyengült a forint az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest csütörtök kora reggelre a bankközi piacon. Reggel fél hétkor 306,11 forinton jegyezték az eurót a szerda esti 305,94 forint után. A svájci frank 278,12 forintról 278,23 forintra erősödött, a dollár jegyzése pedig 265,44 forintról 265,72 forintra emelkedett. Az euró stagnált ...
júl. 20
7:06
Ezeket fizeti helyetted az utasbiztosításod (HR Portál)
A külföldre utazók jelentős részének nem kérdés, hogy érdemes-e utasbiztosítást kötni, de azt már kevesen tudják, hogy pontosan mit fizet helyettük utasbiztosítójuk - írja a Vienna Life Biztosító blogja.
júl. 20
7:09
Csak a Dow maradt ki a rekordokból Amerikában (TőzsdeFórum)
Erősödéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a Nasdaq Composite és az S&P 500-as mutatója rekordot döntött.
júl. 20
7:18
Bevásárol a kormány – erre költenek 2,5 milliárdot (Privátbankár)
Zöldül a vezetés, három cégtől vesznek elektromos autót.
júl. 20
7:18
Ön is örülhet, ha ez a pénz lapul a zsebében (vg.hu)
Az Ausztrália jó makrogazdasági állapotáról szóló hírek kétéves csúcsra erősítették az ausztrál dollárt az amerikaival szemben. A folytatásban sok függ a kínai gazdaság helyzetétől is.
júl. 20
7:20
Kínának már nem kell a szemetünk (vg.hu)
Alapjaiban rendíti meg a hulladékhasznosítási piacot, hogy 2017 végétől Kína lezárja határait a feldolgozásra érkező szállítmányok előtt, és további korlátozásokat is tervez.
júl. 20
7:33
Átalakult Törökország kormánya (ProfitLine)
Kormányának átalakítását jelentette be szerdán Binali Yildirim török miniszterelnök, az államfői palotában tartott sajtótájékoztatója szerint a 26 fős török minisztertanács 11 pozíciójában hajtott végre változtatást, köztük az igazságügyi és a védelmi tárca élén.
júl. 20
7:33
A Waberer's perek zuhatagával áraszthatja el a gyártókat (TőzsdeFórum)
Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál a Waberer's az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt.
júl. 20
7:35
13 millióért vásárolt hotelt a Konzum (TőzsdeFórum)
A Konzum PE Magántőkealap megvásárolta az Opimus Group Nyrt.-től a Holiday Resort Kreischberg-Murau GmbH-t.
júl. 20
7:36
Ennek is lehet örülni: maradt még orvos az országban (Privátbankár)
Tavaly feleannyi orvos akart távozni, mint 2011-ben - az államtitkár ezt nem azzal magyarázza, hogy lassan már mindenki külföldre ment, aki tehette, hanem a helyzet javítására tett kormányzati intézkedésekkel.
júl. 20
7:39
Milliárdokból vesz magának elektromos autókat az állam (Portfolio)
A Porsche Hungária, a Pappas Auto és a Gablini nyerte meg a magyar állam rekordmértékű, 2,5 milliárdos keretösszegű elektromosautó-kiírását - derítette ki a Népszava az állami Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) honlapjáról....
júl. 20
7:39
Jelentős források ömlenek az ipar digitalizációjába (AQUA)
Hamarosan 2,35 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg az Ipar 4.0 mintaalkalmazások kialakítását támogató pályázat kis- és középvállalkozások számára. A startupok adminisztrációs terheinek csökkentése továbbra is napirenden van.
júl. 20
7:45
Az autóipari Sicta Kft. 3,4 milliárd forintos beruházással bővíti felsőzsolcai gyárát (GazdaságPortál)
A francia autóipari Sicta Kft. 3,4 milliárd forintos beruházással bővíti felsőzsolcai alkatrészgyárát, ebből a magyar kormány 437 millió forint támogatást biztosít, amely a teljes fejlesztés 13 százaléka – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. Kiemelte, a beruházással 115 új munkahely jön létre. A külügyminiszter hangsúlyozta, a Sicta a világ egyik…
júl. 20
7:51
Magyarország a világsztárok között teljesít és ez még jó ideig így is maradhat (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban az összes feltörekvő kötvénypiac közül a mi szűk régiónk teljesített a legjobban és közben a térségünk devizái is a legnagyobb erősödést produkálták a dollárral szemben év eleje óta. A sztárok között...
júl. 20
7:51
Az MKB-nál már interneten is nyithatunk számlát (TőzsdeFórum)
Az MKB a jogszabály hatályba lépésének első napjától lehetővé tette leendő ügyfeleinek, hogy új bankszámlájukat az interneten keresztül is megnyithassák.
júl. 20
7:53
Tovább emelkedhetnek a tőzsdék Európában (Portfolio)
Kitart a jó hangulat a tőzsdéken, tegnap új csúcsra emelkedett a Nasdaq és az S&P 500 is a tengerentúlon, míg a határidős részvényindexek alapján Európában is erősödéssel indulhat a nap. A befektetők ma az EKB kamatdöntő ülésére...
júl. 20
7:54
Ezrével jönnek az ukránok Magyarországra dolgozni - vannak bajok (Privátbankár)
Megkönnyítették a harmadik országból érkező vendégmunkások foglalkoztatását, jönnek is az ukránok - de sokan azonnal tovább is állnak Nyugatra.
júl. 20
7:57
Megszerzik a papírt és továbbállnak hazánkból az ukrán vendégmunkások (Portfolio)
Eddig legfeljebb 10 ezer harmadik országbeli, elsősorban ukrán vendégmunkás érkezhetett hazánkba, azonban gondot jelent, hogy közülük sokan tovább mennek Nyugat-Európa felé, miután Magyarországon megkapták a munkavállalási engedélyüket...
júl. 20
8:00
Kitaláltuk, honnan lesz gázunk, ha nem lesz Déli Áramlat (Privátbankár)
Négy ország segítségével oldhatjuk meg a földgáz-kérdést.
júl. 20
8:03
Elhárultak az akadályok a magyar-izraeli gazdasági együttműködés útjából (ProfitLine)
Minden politikai akadály elhárult a magyar-izraeli gazdasági együttműködés útjából - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a magyar-izraeli üzleti fórumon tartott záróbeszédében.
júl. 20
8:09
Közel 10 éves csúcson a tőzsdék Ázsiában (Portfolio)
Kitart a jó hangulat a tőzsdéken, tegnap új csúcsra emelkedett a Nasdaq és az S&P 500 is a tengerentúlon, míg a határidős részvényindexek alapján Európában is erősödéssel indulhat a nap. A befektetők ma az EKB kamatdöntő ülésére...
júl. 20
8:12
Novák Katalin: családbarát munkahelyeket, munkabarát családokat (HR Portál)
A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár a soros EU-elnök Észtország fővárosában tartott megbeszélés után elmondta: fontos, hogy a munkahelyek családbarátok, a családok pedig munkabarátok legyenek - írja az MTI.
júl. 20
8:14
Férfiuralom a BBC legjobban fizetett sztárjainak mezőnyében (HR Portál)
A BBC legjobban fizetett sztárjainak mezőnyét a férfiak uralják a brit közszolgálati médiatársaság szerdán közzétett fizetési toplistájának tanúsága szerint. Lord Tony Hall, a BBC vezérigazgatója elismerte, hogy sok még a tennivaló a cégnél az esélyegyenlőség érvényesüléséért - írja az MTI.
júl. 20
8:15
Csak semmi pánik, biztonságban vannak a BKK utasok adatai (Portfolio)
Múlt héten vezették be a BKK online bérlet- és jegyvásárlási rendszerét, amelyet az első két napban máris rendszerszintű támadás ért. Az M1 csütörtök reggeli műsorában azonban Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója leszögezte...

Keresés