2017. július 11. kedd

júl. 11
0:09
Ennyi csokit esznek az európaiak (ProfitLine)
egy főre jutó évi csokoládéfogyasztás (minden csokoládés termék), kg
júl. 11
1:33
Csúcson a kínai infláció (ProfitLine)
Júniusban az előző havival megegyező 1,5 százalékon, az év eleje óta a legmagasabb szinten tartotta magát az infláció Kínában a nemzeti statisztikai hivatal, az NBS hétfőn közzétett kimutatása szerint.
júl. 11
2:03
Megbírságolták az Iberia spanyol légitársaságot, mert terhességi tesztre kötelezte a stewardess-jelölteket (ProfitLine)
Az Iberia spanyol légitársaság 25 ezer euró pénzbüntetést kapott, amiért szerződtetés előtt vizeletvizsgálatra kötelezte az stewardess-jelölteket, hogy kiderüljön, állapotosak-e - írta a spanyol sajtó hétfőn.
júl. 11
2:33
MUISZ: Az utazási irodák ellenőrzése nem megfelelő, változtatni kell rajta (ProfitLine)
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) szerint a Green Holidays csődje bebizonyította, hogy az utazási irodák ellenőrzése nem megfelelő, változtatni kell rajta, nagyobb hatáskört kell biztosítani az ellenőrző hatóságnak - mondta Erdei Bálint, a MUISZ elnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
júl. 11
3:03
Idei mélypontjára jutott a görög infláció (ProfitLine)
A görögországi infláció a vártnak megfelelő mértékben csökkent júniusban, és az idei mélypontra jutott.
júl. 11
3:33
Gyógyszerhamisítás elleni társaságot hoztak létre (ProfitLine)
Gyógyszergyártók, forgalmazó cégek és szakmai szervezetek a gyógyszerhamisítás ellen létrehozták a Humvo Magyarországi Gyógyszer-azonosítási Nonprofit Zrt.-t, ezzel egyidejűleg új gyógyszerazonosító rendszert alapítottak, amely az egységes uniós hálózat részeként működik 2019-től - közölte a Richter Gedeon Nyrt. hétfőn az MTI-vel.
júl. 11
4:03
1,5 millióval nőtt az EU lakossága a bevándorlás miatt (ProfitLine)
Egy év alatt nagyjából 1,5 millióval bővült az Európai Unió lakossága, amely 2017. január 1-jén 511,8 millió volt a becslések szerint, a növekedés oka a pozitív migrációs egyenleg - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) hétfőn közzétett jelentéséből.
júl. 11
4:33
Egyre több turista látogat Izraelbe (ProfitLine)
Jelentősen emelkedett júniusban az Izraelbe látogató turisták száma - közölte hétfőn az izraeli idegenforgalmi minisztérium.
júl. 11
5:03
Az OTP a legjobb magyarországi bank (ProfitLine)
Magyarország legjobb bankjává választotta 2017-ben az Euromoney az OTP Bankot - közölte a pénzintézet az MTI-vel hétfőn.
júl. 11
5:30
Hiába olcsó a Telekom, alig veszik (vg.hu)
Rendkívül alacsony forgalom mellett 470 forint környékén mozog hetek óta a magyar távközlési papír árfolyama. Az állóvizet a vártnál jobb eredmények vagy az osztalékpolitika változása kavarhatná fel.
júl. 11
5:32
Megtizedelheti a drágulás a lakásprojekteket (vg.hu)
Egyre több lakásprojektet fújhatnak majd le a beruházók a kivitelezők hiánya vagy épp az általuk kért magas ár miatt.
júl. 11
5:33
154 ezres látogatószámmal zárt az idei Balaton Sound (ProfitLine)
Tavalyi rekordját megközelítő, 154 ezres látogatószámmal zárt az idei Balaton Sound elektronikus zenei fesztivál - írták közleményükben a szervezők.
júl. 11
5:34
Megosztottság a francia kormányban (vg.hu)
Emmanuel Macron francia elnök még az idén végrehajtja az ígért adócsökkentést, annak ellenére, hogy nyolcmilliárd eurós lyuk tátong a költségvetésben.
júl. 11
5:36
Nagyon a sarkára léptek a TV2-nek (Menedzsment Fórum)
Idén még nem kerültek ilyen közel a TV2-höz, a múlt héten a F+ már-már befogta a második számú kereskedelmi tévét. Közönségarányt tekintve a kereskedelmi célcsoportban a két csatorna közötti különbség egy százalékponton belülre került.
júl. 11
5:36
Jobb kenyér süthető az idei búzából (vg.hu)
Az eddig learatott búza minőségi paramétereinek vizsgálatai alapján megállapítható, hogy a termény hektolitertömege alacsonyabb, fehérje- és sikértartalma viszont magasabb a tavalyinál.
júl. 11
5:39
Jön az adószabadság napja: eddig vagy még az állam rabszolgája (Pénzcentrum)
Nem a legmotiválóbb belegondolni, hogy már végig robotoltad az év felét, éves keresetet tekintve eddig még csak az államkasszát tömted. Közeleg viszont a forduló pont, amikor már a saját zsebed a tét. Nézd meg, pontosan mennyit keres...
júl. 11
5:51
Rendezik a fizetéseket a vízügynél (AQUA)
Szeptembertől 15, majd januártól újabb 15 százalékkal emelkedik a vízügyi igazgatóságokon dolgozók bére – tudta meg a Magyar Idők. A következő napokban az emelés differenciálásáról döntenek, valamint arról, hogy demonstrálnak-e a munkavállalók a közszolgákkal közösen. Ugyanakkor a szakszervezetek szerint a Magyar Államkincstár dolgozói, valamint a
júl. 11
5:54
Új megoldás: használt autó megbízható forrásból, átverés nélkül (Infostart)
Mindannyian ismerünk olyan történetet, amely a magyar használtautó-vásárlás veszélyeiről mesél, a kiábrándult vásárlókról és megannyi átverésről. Egy néhány hete indult portál csak ellenőrzött autókat kínál leinformált kereskedőktől, akiket majd a vevők is minősíthetnek.
júl. 11
6:03
Naponta változik Olaszország reakciója az illegális bevándorlásra (ProfitLine)
Napról napra változik Olaszország reagálása a tömeges illegális bevándorlásra - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
júl. 11
6:03
Ötszörös áron rendezünk vizes vb-t, valakinek biztos megéri (Portfolio)
Sok kritika érte a pénteken kezdődő budapesti vizes világbajnokságot, melynek számlája már meghaladja a 130 milliárd forintot. Mindez azért érdekes, mert a magyar főváros a mexikói Guadalajara helyett ugrott be, akik már 100 millió dolláros...
júl. 11
6:12
Paksi fejlesztés: már régóta tudnak a törésvonalról (Menedzsment Fórum)
Az új atomerőművi blokkok telephelyvizsgálata transzparensen zajlott, a paksi telephely alkalmas a blokkok befogadására - írja az atlatszo.hu írására reagáló közleményében a Paks II. projekttársaság.
júl. 11
6:30
40 Spar áruház cserélt gazdát (Menedzsment Fórum)
Csaknem 40 Spar áruházból álló ingatlancsomagot értékesített a német Tengelmann csoport ingatlanbefektetési cége, a TREI Real Estate az Erste Alapkezelő által menedzselt befektetési alapok számára - közölte a tranzakcióban közreműködő Colliers International hétfőn az MTI-vel.
júl. 11
6:33
Ukrajna a határon átlépő külföldiek biometrikus ellenőrzését tervezi (ProfitLine)
Ukrajna azt tervezi, hogy jövőre bevezeti a határát átlépő külföldiek biometrikus ellenőrzését - jelentette be Petro Porosenko államfő hétfőn a nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) ülésén.
júl. 11
7:00
Bírságot kapott a légitársaság, mert terhességi tesztre kötelezte a stewardess-jelölteket (HR Portál)
Az Iberia spanyol légitársaság 25 ezer euró pénzbüntetést kapott, amiért szerződtetés előtt vizeletvizsgálatra kötelezte az stewardess-jelölteket, hogy kiderüljön, állapotosak-e - írja az MTI.
júl. 11
7:03
50-60 ezer forint megtakarítást jelenthet az élelmiszerek áfájának csökkentése (ProfitLine)
Az élelmiszerek eddig bejelentett általános forgalmi adó (áfa) csökkentése mintegy 50-60 ezer forint megtakarítást jelent átlagosan évente egy négytagú magyar család számára - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
júl. 11
7:03
Mindenki a gyorsjelentésekre vár New Yorkban (TőzsdeFórum)
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
júl. 11
7:33
Trump meggondolta magát - Nem lesz amerikai-orosz kiberbiztonsági együttműködés (ProfitLine)
Donald Trump amerikai elnök republikánus párti bírálatok hatására visszatáncolt vasárnap attól az amerikai-orosz kiberbiztonsági együttműködéstől, amelyben Vlagyimir Putyin orosz államfővel állapodott meg két nappal korábban a G20-as országcsoport hamburgi csúcsértekezletén.
júl. 11
7:33
Már 450 milliárdról mondott le az állam a sport kedvéért (Portfolio)
Az egységesen 9 százalékos adókulccsal is kiszámítható és tervezhető sportfinanszírozási csatorna marad a társaságiadó-kedvezmény rendszere (TAO) - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Világgazdaságnak. A lap keddi...
júl. 11
7:33
Újabb eurómilliárdokkal dobták meg Görögországot (TőzsdeFórum)
Folyósította a görög mentőcsomag következő, 7,7 milliárd eurós részletét hétfőn az euróövezeti állandó mentőalap (ESM), miután néhány nappal ezelőtt jóváhagyták a kifizetést a közös valutát használó uniós tagállamok és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megáll
júl. 11
7:39
Megállíthatatlanul növekszik a panellakások ára (AQUA)
Csillapodott a forgalom a lakáspiacon: a Duna House becslése szerint az év első felében mintegy 75 ezer adásvétel zajlott, ami 5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Bár a jú­nius a szezonalitásnak megfelelően ismét erősebb hónap volt megközelítőleg 13 ezer tranzakcióval, ez mégis 12 százalékkal alulmúlja a tavaly júniusi mennyiséget.
júl. 11
7:42
Új funkcióval bővült a Twitter – neked is feltűnt? (Privátbankár)
Meglepő, hogy eddig ez nem volt lehetőség.
júl. 11
7:42
Hiába olcsó a Telekom, alig veszik (vg.hu)
Rendkívül alacsony forgalom mellett 470 forint környékén mozog hetek óta a magyar távközlési papír árfolyama. Az állóvizet a vártnál jobb eredmények vagy az osztalékpolitika változása kavarhatná fel.
júl. 11
7:44
Egykulcsos adóval is stabil maradhat a TAO-rendszer Magyarországon (vg.hu)
Az egységesen 9 százalékos adókulccsal is kiszámítható és tervezhető sportfinanszírozási csatorna marad a társaságiadó-kedvezmény rendszere (TAO) – mondta lapunknak Szabó Tünde. A spor­t­ért felelős államtitkár beszélt a visszavont olimpiai pályázat tanulságairól, a közelgő vizes világbajnokság kiadásairól és arról is, mi kerülhet a röplabda helyér
júl. 11
7:45
Egyelőre nem kapnak pénzt gázvásárlásra az ukránok (Portfolio)
Az EBRD felfüggesztette a hozzáférést az Ukrajnának gázvásárlásra megajánlott megújuló hitelkerethez, mert Kijev nem teljesített több feltételt. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank azt közölte, hogy csak azután oldja...
júl. 11
7:46
Milliókért sem kelendőek az orvosi praxisok (vg.hu)
Március óta lehet pályázni arra a több mint 500 praxisra, amely üresen áll, vagyis ahol nincs háziorvos vagy fogorvos. Eddig 46 pályázat érkezett be, és 86 millió forintot már meg is kaptak a nyertes pályázók. A rendelkezésre álló keret 1,2 milliárd forint.
júl. 11
7:48
Ismét rükvercbe kapcsol majd a Tesla (vg.hu)
Aki Tesla-részvénybe fektet, az egyúttal Elon Musk személyébe is fektet.
júl. 11
7:51
Kibővült a világörökségi lista (TőzsdeFórum)
Tizenkét, köztük kínai, argentin, indiai, török, valamint első ízben angolai és eritreai helyszínnel gazdagodott az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezetének (UNESCO) világörökségi listája, amelyen három helyszínt ki is terjesztettek a szakér
júl. 11
8:03
Ezzel jár, ha a nyugdíjas jövedelme meghaladja a kereseti korlátot (Adózóna)
Mi a teendője a nyugdíjasnak, illetve a foglalkoztatójának, ha a korhatárt be nem töltött személy nyugdíjjárulék-köteles jövedelme meghaladja az úgynevezett kereseti korlátot? Mik a következmények? Ismertetjük.
júl. 11
8:03
Egymilliárd forintból újult meg a balatonfüredi vasútállomás és a buszpályaudvar (ProfitLine)
A balatonfüredi közlekedési csomópont és környezete 1,1 milliárd forintból újult meg. A fejlesztésnek köszönhetően kibővült, energiatakarékosabbá vált és korszerűsödött a vasútállomás és a buszpályaudvar.
júl. 11
8:03
Megint 1,14 alá kapaszkodott a dollár (Portfolio)
Erősödéssel kezdte a keddi napot az amerikai deviza az euróval szemben, miközben a forint változatlanul 308 körül jár. Egyelőre a többi feltörekvő piacon sincs komoly mozgás, többnyire minimális gyengülést látunk. Kedd reggel 308,14-nél...
júl. 11
8:03
Dolgoznak, mint a güzü: pincér és pultos a magyarok többsége Nagy-Britanniában (444.hu)
Elképesztően magas a kint élő magyarok foglalkoztatottsági aránya, viszont azt nem lehet mondani, hogy túlságosan értékes munkát végeznének. Részletes felmérés a brit statisztikai hivataltól.
júl. 11
8:06
Ötszázötvenen vesznek részt a vizes vb egészségügyi biztosításában (HR Portál)
Az Országos Mentőszolgálaton (OMSZ) és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatán kívül 550 fős egészségügyi személyzet lesz jelen a pénteken kezdődő 17. FINA-világbajnokság versenyhelyszínein - írja az MTI.
júl. 11
8:09
Egyedülálló anyaként vállalkozni? (TőzsdeFórum)
Egy saját vállalkozás felépítése és fenntartása kihívásokkal teli feladat, különösen, ha mindemellett egyedülálló édesanyaként is helyt kell állnod.
júl. 11
8:12
Elvágták a köldökzsinórt: gáz nélkül maradhat Ukrajna (Privátbankár)
Kijev nem teljesítette a feltételeket, az EBRD visszavonta a hitelkeretet.
júl. 11
8:15
Ötszörös áron rendezünk vizes vb-t, mások inkább visszaléptek (Portfolio)
Sok kritika érte a pénteken kezdődő budapesti vizes világbajnokságot, melynek számlája már meghaladja a 130 milliárd forintot. Mindez azért érdekes, mert a magyar főváros a mexikói Guadalajara helyett ugrott be, akik már 100 millió dolláros...
júl. 11
8:21
Vajon meddig száll az OTP rakéta? (Portfolio)
Kifejezetten jó a hangulat a tőzsdéken, a vezető részvényindexek szinte kivétel nélkül komolyabb emelkedést mutatnak a héten, a határidős részvényindexek állása alapján pedig ma ismét pluszban indíthatják a napot a főbb nyugat-európai...
júl. 11
8:27
Személyi változás a Pannergy vezetésében (Portfolio)
Azonnali hatállyal lemondott a Pannergy Nyrt-ben betöltött igazgatótanácsi tagságáról Briglovics Gábor "megnövekedett más irányú elfoglaltságai miatt" 2017. július 10-én tett nyilatkozatával. A Pannergy Nyrt. igazgatótanácsa közleményében...
júl. 11
8:29
Új alelnök a Fed élén, örülhetnek a bankok (Portfolio)
A Wall Street által hónapok óta várt szakembert nevezte ki a bankfelügyeletért felelős Fed-alelnöknek az amerikai elnök. Donald Trump azt a Randal Quarlest választotta, akitől a Wall Street bankbarát megközelítést várnak a felügyeleti...
júl. 11
8:30
Pénzt kaptak a görögök – egy kicsit kitisztulnak a viharfelhők (Privátbankár)
Mindig öröm Görögországban, hogyha jön a mentőöv következő részlete.
júl. 11
8:33
Vajon meddig száll az OTP-rakéta? (Portfolio)
Kifejezetten jó a hangulat a tőzsdéken, a vezető részvényindexek szinte kivétel nélkül emelkednek, míg a magyar börze némileg alulteljesítőként mérsékelten esik. Visszahúzták a német részvényindexet 2017.07.11 09:53A kezdeti több...

Keresés