Valószínűleg soha nem gondoltunk volna rá, hogy mennyi mindenről árulkodik a kezünk mérete. A cikk elolvasása után kicsit nagyobb betekintést nyerhetünk ebbe, a méretet pedig a képen látható módon könnyen megnézhetjük.
Ma ünnepli 83. születésnapját a lezser elegancia atyja Giorgio Armani, aki sosem tervezőként fogta fel munkáját, hanem a stílus és a jó ízlés felől közelítette meg az öltözködést.
Ezt a tíz fotót találta legkifejezőbbnek a zsűri természetfotó kategóriában ebben az évben. Hogy végül kiét választják a legszebbnek, az majd csak augusztusban dől el, de addig te felállíthatod a saját sorrendedet.
Az A-vitamin-hiánnyal rengetegen küszködnek szerte a világon, becslések szerint közel 750 ezren halnak meg, és további több százezren vakulnak meg évente a vitaminhiány súlyos következményei miatt – főként Afrika elmaradottabb országaiban, ahol a banán az étrend egyik meghatározó része.
Az egyik legelterjedtebb burkolatfajta után mentünk, vajon hogyan kell a legjobban bánni vele. Ha lakásfelújításban vagy és padozatok között vacilálsz, akkor most nagyon hegyezd a szemed!
Felejtsd el, hogy bikiniben és a derekadra tekert kendőben libegsz le a partra, ha Hvar szigetén nyaralsz! A pasidnak is kötelező pólót viselnie és a kezéből ezután hiányozni fog a sör is!
Az elmúlt évek eseményeit figyelve, számolnunk kell azzal, hogy bármerre járunk a világban, bármikor áldozataivá válhatunk egy terrotámadásnak. Mi most megmutatjuk, hogyan éleheted túl!
A 150 éves FŐKERT Nonprofit Zrt. ötlete alapján Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala megvalósította Budapest első dinamikus fénykertjét a margitszigeti Virágoskertben.
Csak egy zászló meg árak. Ennyi. Ennyi lenne? Nézd meg alaposabban! Leesett? Na ugye. Iszonyúan egyszerű, mégis zseniálisan kreatív lett a Norwegian Airlines 2015-ös reklámja.
A Volvo új XC60-asa több szempontból is csodás együttműködéseket szült. De a legrendhagyóbb talán a svéd autómárka és a Pulitzer-díjas fotós, Barbara Davidson találkozása volt.
Az anyámmal azért romlott meg a kapcsolatom, amikor 26 éves voltam, mert gyűlöltem, ahogy tönkretett egy másik családot. Ötvenkét éves volt akkoriban, és úgy gondolta, hogy az a férfi az utolsó esélye, és bármi áron meg kell szereznie.