2017. július 20. csütörtök

júl. 20
1:27
Tesztelje: jelentkeznek-e Önnél az alvási apnoe tünetei? (WebBeteg)
A jó dolgokat hajlamosak vagyunk természetesnek venni az életünkben, így van ez akkor is, ha az egészségünkről van szó. Ritkán jut eszünkbe, milyen fontos szerepet játszik jó közérzetünk és teljesítőképességünk megőrzésében a pihentető alvás.
júl. 20
2:57
A Nemzetközi Édesítőszer Szövetség állásfoglalása Azad és szerzőtársai tanulmánya kapcsán (WebBeteg)
A Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (International Sweeteners Association, ISA) állásfoglalása szerint a minőségi kutatások egybehangzóan az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerek használatának előnyeit mutatják ki a testsúly karbantartásában.
júl. 20
5:27
Évek óta túlsúllyal küzd? Ezeket a vizsgálatokat érdemes elvégeztetnie (WebBeteg)
Sok nő és férfi hosszú időn keresztül küzd az esetleges súlyfeleslegével, és komoly fogyókúrák sorozata után sem képesek tartósan megszabadulni a túlsúlyuktól. Ilyenkor felvetődik a hormonzavar lehetősége. Hogy milyen vizsgálatokat érdemes ekkor elvégeztetni, arról dr. Békési Gábor PhD endokrinológus beszélt.
júl. 20
6:09
Férfiak és a romantika: vajon mitől lágyul meg az ő szívük? (ridikul.hu)
Amikor a romantika szóba kerül, a nők fejében gyertyafényes vacsorák, tengerparti séták és meghitt naplementék jelennek meg. De vajon mire gondolnak a férfiak? Mitől olvad meg a szívük? Milyen romantikus gesztusra vágynak? Ennek jártunk utána.
júl. 20
7:09
Idegesítő dolgok nyáron, amiket minden nő megtapasztal (ridikul.hu)
Persze, örülünk a napsugaraknak, a nyaralás életet ment, a strandolásra is csak nyáron van igazán lehetőség, de a hőségnek ára van...
júl. 20
7:21
Így számold ki a zsírégető pulzusod: ebben a tartományban már fogysz (Femcafe)
Vajon városi legenda vagy valóság az egyre többet emlegetett „zsírégető pulzus”? Nagyon is valódi, ezért érdemes odafigyelni rá. Szakértőnk, Czanik Balázs megmutatja, hogyan!
júl. 20
7:42
Elmondta: Gesztesi mindig csak egy nőt szeretett (Blikk)
Nem kerülte meg a kérdést.
júl. 20
7:45
A fel nem ismert lisztérzékenység veszélyei (WebBeteg)
A lisztérzékenység diagnózisára szerencsés esetben már az első tünetek megjelenésekor fény derül, de sokan vannak, akiknél csak kamaszkorban vagy felnőttként jelentkezik a betegség és korántsem egyértelmű tünetekkel.
júl. 20
8:09
Hollywood nagyasszonyai – ők a legidősebb színésznők (ridikul.hu)
2006-ban, 106 évesen elhunyt a világ legidősebb filmszínésznője, a harmincas évekbeli Drakula-film csillaga, Lupita Tovar. Helyébe a ma élő legidősebb Oscar-díjas színésznő, a 101 éves Olivia de Havilland lépett a rekordok sorában.
júl. 20
8:21
Külföldön sikeresebb a magyar málna, mint itthon? (Édenkert)
Évről-évre gyengébb a hazai málnapiac: a munkaerőhiány és az ebből fakadó magas árak miatt egyre kevesebben vágnak bele a termesztésbe, miközben az ellenálló magyar málna reneszánszát éli a külföldi piacon. A Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. szerint a gurulós málnafajta itthon is jó hozamot érhetne el, és pályázatok kiírásával vissza
júl. 20
8:51
5+1 világhíres piroslámpás negyed - Úti célok erotikaturistáknak (Femcafe)
A kéjt és tiltott gyönyört ígérő földi bűnök utcái, ahol a kirakatokban az éjszaka hetérái kínálják a testüket.
júl. 20
9:09
Fotók: így néznek ki ma a híres horror filmek gyereksztárjai (Femcafe)
Egykor rettegtünk tőlük, nézzük, felnőttként, a való életben is olyan félelmetesek-e!
júl. 20
9:09
Drágább az aranynál, de már az ősember is fogyasztotta (ridikul.hu)
Az ember kiszipolyozza az erdők mellett a vizeket is, hogy méregdrága csemegéket juttasson a leggazdagabbak asztalára, és olykor annyi pénzért mérnek egy kávéskanálnyit belőle, amennyiért egy átlagembernek akár hosszú hetekig, hónapokig is dolgoznia kell.
júl. 20
9:15
Újabb egyszerű matekpéldán pörög a net! Hatalmas lett a vita (Ripost)
Általában a matekpéldáknak csak egy helyes megoldásuk van. Itt azonban két végeredmény is lehet! Te mindkettőt ki tudod számolni?
júl. 20
9:45
Az anya-gyermek kapcsolat kialakulása (WebBeteg)
Az anya és gyermeke közötti bensőséges kapcsolat kialakulása már a várandósság idején elkezdődik. Ennek kialakításának a szülés előtt és után is nagyon fontos szerepe van, hiszen a baba ilyenkor is érzi és igényli a felé irányuló gondoskodást, szeretetet.
júl. 20
9:45
Ezek jelezhetik, hogy nem passzolunk egymáshoz (ridikul.hu)
Az első randevúk és a megismerkedés időszaka alatt sok minden kiderül a partnerünkről, meglátjuk a másik pozitív és negatív tulajdonságait. Végül együtt maradunk, később azonban úgy érezzük, valami mégsem stimmel. Mi lehet az oka? Mutatunk néhány jelet, amik arra utalhatnak, hogy mégsem passzolunk egymáshoz.
júl. 20
10:06
Ezekre nagyon figyelj oda: A fogínygyulladás 6 tünete (Blikk)
Ha egyre gyakrabban jelennek meg vérfoltok a fogkefén, vagy öblítéskor a kagylóban, miután alaposan végigsikáltad a fogadat, ez annak a jele lehet, hogy beindult a paradontózis, azaz a fogágybetegség, ami leginkább az ínysorvadás, – gyulladás kezdeti formájában jelentkezik.
júl. 20
10:08
Csillagjegyek: ez az a 3 férfi, aki rögtön lelép, ha irányítani próbálod őket (Blikk)
Vannak olyan férfiak, akik, ha úgy érzik, hogy túl rövid pórázon tartják őket, és naponta több száz utasítást kapnak, hogy mit hogyan kellene csinálniuk, akkor bepánikolnak, és lelépnek.
júl. 20
10:24
Ez az elképesztő dolog fog történni a testeddel, ha elkezdesz kollagént fogyasztani (Blikk)
Érdemes kipróbálni!
júl. 20
10:26
Elképesztő a kurkuma ereje! Ilyen hatással van a szervezetedre... (Blikk)
Ezért fogyaszd naponta!
júl. 20
10:27
Mesterséges édesítőszerek: növelhetik az elhízás és a szívbetegségek kockázatát (ridikul.hu)
Hosszú távon kapcsolatba hozhatók az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívbetegségek kockázatának növekedésével a mesterséges édesítőszerek egy új kanadai kutatás szerint.
júl. 20
10:28
Szüzekre, Halakra, Bakokra és Rákokra óriási siker vár, de van két jegy, aki bukásra számíthat... (Blikk)
Ugye nem vagy köztük? Ha igen, így kerülheted el!
júl. 20
10:42
Így tudod a leghatékonyabban méregteleníteni és salaktalanítani a vastagbeledet (Blikk)
Az emésztőrendszer időszakos méregtelenítése rendkívül fontos, elkerülheted vele a betegségek, gyulladások kialakulását.
júl. 20
11:18
Megtámadták az utcán az RTL Klub műsorvezetőjét (Blikk)
Hihetetlen, ami történt.
júl. 20
11:33
Tartósítás - Egy csipetnyi íz a jelenből a jövőre (WebBeteg)
Télen hányszor jut eszünkbe a júniusi vérpiros, ropogós cseresznye vagy a csillogó sötét bíborvörös, édes szamóca, ahogy szétolvad a szánkban? Ha ezeket az élvezeteket a hideg hónapokban is meg szeretnénk tapasztalni, akkor tartósítsunk! Az élelmiszer-palettánk tárháza végtelen, csak egy kis odaadás kell, hogy a nyár, ősz ízeit télire konzerváljuk.
júl. 20
11:33
Mérgező dolgok, amiket inkább szüntessünk meg az életünkben (ridikul.hu)
Barátság, munka, szerelem – olyan dolgok, amik megédesíthetik, jobbá és tartalmasabbá tehetik az életünket. De mi van akkor, ha éppen ellenkezőleg, megnehezítik, stresszesebbé és feszültebbé teszik a mindennapjainkat? Ezek azok a mérgező dolgok, amiket inkább szüntessünk meg az életünkben.
júl. 20
11:36
Miért szégyellné? Melltartó nélkül mert mutatkozni Katalin hercegné. Mindenki nagyot nézett (Blikk)
Meglepő fordulat ez.
júl. 20
11:57
Hétnapos kihívás: így töltődjünk fel egy hét alatt! (ridikul.hu)
A kikapcsolódás, relaxálás, pihenés mindenki számára fontos, csakhogy az állandó rohanás és intézkedés közben gyakran megfeledkezünk róla. Csak halogatjuk, nem érünk rá, majd a hétvégén… Aztán a következő hét is úgy telik el, hogy nem tettünk az ügy érdekében semmit. Ehhez nyújthat segítséget a hétnapos kihívás: töltődjünk fel egy hét alatt – mutat
júl. 20
12:12
Döbbenetes, de máris számonkérik ezt a várandós Szabó Zsófitól (Blikk)
Most komoly?
júl. 20
12:33
Az úszás szimmetriája – galéria (ridikul.hu)
A hazánkban jelenleg zajló úszó vb-n is sok izgalmas és érdekes fotó készült már a sportolókról. A szlovák fotóművészt, Maria Svarbovát is magával ragadta ez a téma. Olyan expresszív fényképeket készített, amelyek az úgynevezett „modern frissesség” mellett a hétköznapi dolgokat, azok ismétlődését tárják fel, illetve újraértelmezik mindazt, ami máso
júl. 20
13:06
Válassz egy kártyát, azonnal kiderül, hogy mi történik veled a jövőben (Blikk)
Válassz egy kártyát!
júl. 20
13:09
Hőségriasztást rendeltek el (WebBeteg)
Csütörtök 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyi államtitkárság csütörtök délben az MTI-vel.
júl. 20
13:09
Szőr-nyűség: alkalmak, amikor a sztárok elfelejtettek szőrteleníteni (Femcafe)
Itt jönnek sorban a modern Szőr Lancelotok.
júl. 20
13:09
Több anyag, nagyobb csillogás - tündököljünk teltkarcsúan is a Nagy napon (ridikul.hu)
Az esküvője napján minden menyasszony tündökölni szeretne, ami a tökéletes esküvői ruha megtalálásánál kezdődik. A stílus nem alkat kérdése, teltebb idomokkal is szupernőies, gyönyörű menyasszonyok lehetünk!
júl. 20
13:27
Koncertje közben halt meg az énekesnő! (Femcafe)
Közönsége szeme láttára érte a halál a francia énekesnőt.
júl. 20
13:33
Ilyen álomotthon passzol hozzád a csillagjegyed alapján (Femcafe)
Bemutatjuk a nagy lakás horoszkópot.
júl. 20
13:33
Nélkülözhetetlen konyhai eszközök – Gordon Ramsay szerint (ridikul.hu)
Edények, kések, vágódeszka, serpenyő – többek között ezek a legfontosabb eszközök, amelyek nélkülözhetetlenek a konyhában. Gordon Ramsay-től most megtudthatjuk, hogy szerinte a a konyhai eszközök közül mire, mennyire és milyen dolgokra van szüksége egy háziasszonynak ahhoz, hogy egy kicsit még jobb szakácsnő váljék belőle. Videó!
júl. 20
14:21
Bőrrák: elengedhetetlen az önvizsgálat! - Mutatjuk, hogyan végezze (WebBeteg)
A bőrrák az egyik leggyakoribb daganattípus. Szinte mindegyik fajtája hatékonyan kezelhető, amennyiben időben felismerik, ezért az önvizsgálatnak óriási szerepe van a betegség gyógyítása szempontjából.
júl. 20
14:33
Hétköznapi szülők újrafotózták Beyoncé híres fotóját, az eredmény zseniális (Femcafe)
Queen B mindenkit megihletett.
júl. 20
14:39
Nyolc tonna hulladékot gyűjtöttek a Tiszán (ridikul.hu)
Mintegy nyolc tonna műanyag palackot és egyéb hulladékot gyűjtöttek az V. PET Kupa résztvevői a Tisza Dombrád és Tiszalök közötti szakaszán. A szervezők nagy sikerként könyvelték el, hogy a szelektált hulladék jelentős része újrahasznosul. A PET Kupa célja, hogy felhívják a figyelmet a Tiszába kerülő szennyezettségre. A szervezők remélik, hogy sike
júl. 20
15:33
Víz… víz… víz: A víz az úr (ridikul.hu)
Budapest most a vizes világbajnokság lázában ég, de a főváros és Magyarország egyébként is szoros kapcsolatban áll a vízzel – elég csak a föld alatt lévő termálvízkészletekre gondolni. De mit érdemes még tudni életünk alapjáról? Néhány kevésbé ismert tény következik.
júl. 20
15:48
Döbbenten bámulták. Elképesztő, amit magára öltött Katalin hercegné. A férje se jutott szóhoz (Blikk)
Megtette!
júl. 20
15:50
Gyászol a szolnoki színház. Kollégájukat vesztették el a borzalmas balesetben (Blikk)
Mindenkit sokkolt a tragédia.
júl. 20
15:51
Egy rémisztő tünet, az orrvérzés: ezek a leggyakoribb okai (Femcafe)
Nem lehet félvállról venni, bizonyos esetekben akár súlyos bajra is utalhat.
júl. 20
16:03
Súlyos baleset történt a fővárosban (Femcafe)
Busz és autó ütközött Zuglóban, a mentők már ott vannak.
júl. 20
16:03
Szeretnénk több könyvet olvasni, de nincs elég időnk? Így lehet! (ridikul.hu)
Itt a nyár, itt a jobbnál jobb könyvek ideje! A könyvolvasás szerencsére még mindig nem ment ki a divatból, épp ellenkezőleg: reneszánszát éli, elég csak az egyre szaporodó e-bookokat szemügyre venni a metrón. Ha úgy érezzük, sokkal kevesebb időnk van olvasni, mint amennyit szeretnénk – íme, néhány tipp ennek orvoslására.
júl. 20
16:06
Döbbenetes, de máris számon kérik ezt a várandós Szabó Zsófitól (Blikk)
Most komoly?
júl. 20
16:33
Így másolhatod le a sztárok szettjét kevesebb mint 20 ezer forintból (Femcafe)
Elhoztuk a legdögösebb sztár szetteket.
júl. 20
17:03
Marsi Anikó a tévét választja, vagy a családját? (Femcafe)
Ismét felröppent a híre, hogy külföldre költözik a műsorvezető.
júl. 20
17:09
Esküvői körmök – galéria (ridikul.hu)
Nekünk nőknek a mindennapokban sem mindegy, hogy milyen a körmünk és amikor eljön a nagy nap az életünkben azt szeretnénk, hogy gyönyörű és ápolt legyen a kacsónk is. Mindenképpen jó, ha olyan mintát, díszítést választunk, ami a menyasszonyi ruhánkhoz is passzol. Galériánkban lehet szemezgetni!

Keresés