Valószínűleg mégsem jut 3 milliárd forint űrközpontra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyulaházán. Farkas Bertalan az első és ezidáig egyetlen magyar űrhajós szülőfalujának polgármestere úgy tudja, hogy ebből az összegből Kisvárda környékét fogják fejleszteni. Bardi Béla szerint a településnek most elsősorban új munkahelyekre lenne szüksége. További részletek a videóban.
Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter még szenátorként kétszer is találkozott Oroszország washingtoni nagykövetével az elnökválasztási kampány idején, de erről hallgatott a miniszteri kinevezése előtti szenátusi meghallgatáson - értesült a The Washington Post című amerikai napilap.
Még a tavaszi ülésszakban benyújtja a Fidesz a választási törvény módosítását, amelyről előtte ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormánypárt - tájékoztatta a Magyar Időket Gulyás Gergely.
Pajor Tamás és az Ámen, Rúzsa Magdi, a Jónás Vera Experiment, a Hősök, Palya Bea és a Lóci játszik is Fonogram-díjat kapott szerda este a Várkert Bazárban rendezett gálán, amelyet az ATV élőben közvetített. Életműdíjjal Fenyő Miklóst és Nemes Lászlót ismerték el.
Ez az idézet volt olvasható Orbán mögött, amikor beszédét tartotta a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapján.
Az etióp hatóságok meghiúsítottak egy szabotázsakciót a Níluson, a szudáni határ közelében épülő hatalmas duzzasztógát ellen - jelentette az FBC etióp közszolgálati televízió csütörtökre virradóra.
A beruházások körüli korrupciónak is köze lehetett ahhoz, hogy ennyien írták alá az olimpiaellenes aláírásgyűjtő íveket – ezt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Gulyás Gergely, aki Matolcsy Györgyöt és Orbán Viktort is megvédte az őket ért támadások kapcsán.
Magyarországon a lakosság 10 százaléka nem tudja rendesen fűteni a lakását pénzhiány miatt, és rengeteg ingatlanban nincs fürdőszoba vagy vécé, ellenben beázik a tető. Minden ötödik magyarnak van lakbér vagy rezsitartozása. Lakásszegénységi mutatókban jóval visegrádi országok szintje alatt vagyunk, az EU- tagországok közül Magyarországon a negyedik legrosszabb a lakáshelyzet.