Törvénymódosítást kezdeményez a Jobbik azért, hogy emeljék a védőnők fizetését. Ők az egészségügyi alapellátásban dolgoznak, de azt szeretnék, ha a bérüket a szakdolgozói bértábla alapján állapítanák meg. Januártól újra kötelező a védőnői szolgáltatás igénybe vétele, itthon. További részletek a videóban.
Vízágyúval oszlatta fel a holland rendőrség a török államfő, Recep Tayyip Erdogan mellett tüntetők egy csoportját vasárnap este Amszterdamban, miután a felvonulók számos utat elzártak, és petárdákat, valamint tűzijáték-lövedékeket robbantottak. A hétvégi események komoly diplomáciai konfliktust generáltak Hollandia és Törökország között.
Az Országgyűlés ma két jelölt közül választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét: a Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt ajánlotta, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet elnökét támogatja.
Ketten meghaltak és tucatnyian megsebesültek helyi idő szerint szombat éjjel egy argentínai szabadtéri rockkoncerten, mert a várakozáson felül hatalmas tömegben összenyomták egymást az emberek.
A legutóbbi napokban arról beszéltek a nyilvánosság fórumain, vajon a széttöredezett baloldal pártjai megszegik-e az íratlan különműködési szerződést. Lefülelt mondatok.
Kaotikus hétkezdésre kell számítani a berlini repülőtereken, miután a földi kiszolgáló személyzet mintegy kétezer tagja hétfő hajnalban újabb sztrájkot kezdett bérkövetelésekkel.
Legkevesebb 652 gyermek, az előző évinél 20 százalékkal több halt meg Szíriában a harci cselekmények miatt 2016-ban, amely ezzel az ország felnövekvő nemzedékének legrosszabb éve lett - közölte hétfőn az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF.
Életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Bodor Pál író, újságíró vasárnap este - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Bodor Johanna, Bodor Pál lánya.
A házhoz szállítási szolgáltatással együtt folyamatosan növekvő környezetterhelés után is díjat fizethetnek a jövőben a napi fogyasztási cikkeket kínáló áruházláncok - írja a Magyar Idők hétfő számában.
Gyaníthatóan az Iszlám Állam nevű terrorszervezet készült támadást végrehajtani szombaton egy esseni bevásárlóközpontban - közölte vasárnap a német belügyminisztérium.
A Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt ajánlotta, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet elnökét támogatja. Az országgyűlési képviselők titkos szavazással választanak. Az eredményességhez kétharmad szükséges. Kövesse az atv.hu Facebook-oldalán élőben a parlamenti eseményeket.
A Berlin és Budapest között közlekedő öt járat mindegyikét törölték hétfőn a berlini reptéri dolgozók sztrájkja miatt - mondta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek.