Beperelte Dömötör Csabát a Jobbik amiatt, hogy az államtitkár egy fiatalkorúval folytatott viszonnyal vádolta meg a párt egyik képviselőjét a parlamentben. Az ötgyermekes Kulcsár Gergely tagadja a kapcsolatot, a Miniszterelnöki Kabinetiroda azonban biztos a dolgában. Utolértük a per egyik tanúját, a Jobbik korábbi ügyvédjét, aki már 2012-ben figyelmeztette Vona Gábort, hogy ebből még baj lehet.
Van egy ország, nem is olyan messze innen, ahol a jegybank vezetője egy napon arra ébredt – retrospektíve –, hogy az országgyűlés színe előtt nyilatkoznia kell a hazánkat ért fenyegetésről.
Újszerű és új buszokat is bevet majd a BKV a 3-as metró pótlására, ezek üzemeltetése olcsóbb a metrónál, így a főváros költségei az eddigieknél alacsonyabbak lesznek - olvasható a pénteki Világgazdaságban.
Malajzia külügyminisztériuma nyilatkozatban ítélte el pénteken a VX idegméreg használatát, azét az anyagét, amellyel a nyomozók szerint meggyilkolták Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor féltestvérét a Kuala Lumpur-i repülőtéren februárban.
Füstmérgezésben életét vesztette egy ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserépváralján péntekre virradóra - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
Két hét múlva parlamenti választások lesznek Hollandiában, ahol fej-fej mellett áll a liberális kormánypárt és az ellenzéki iszlám-ellenes Szabadságpárt. Rendkívül kevés az esélye, hogy Geert Wilders kormányt alakítson, miután a lehetséges koalíciós partnerek mind elzárkóztak a közös munkától.
Több száz asztalt, kanapét, több ezer széket, tornaszőnyeget szállíthat az úszó világbajnokságra egy orvostechnológiai gépek szervizelésével foglalkozó vállalkozás.
A magyar lakosság legalább harmadát érinti az allergia, és számuk évről-évre 2-4 százalékkal növekszik - mondta Nékám Kristóf allergológus az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Szigetvári Viktor szerint a Fidesz kozmetikázni akarja a választási rendszert, az Együtt választmányi elnöke kijelentette: be kellene vezetni a kormányzati hirdetési tilalmat.
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a nemzetközi kereskedelemben. A forint várhatóan a hetet is veszteséggel fejezi be.
Mintegy 145 ezren vannak azok az eladósodott jelzáloghitelesek, akik legalább három hónapja nem tudnak törleszteni, bár vannak köztük olyanok is, akik nem is akarnak - mondta a KDNP frakcióvezetője, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.