2017. március 20. hétfő

márc. 20
5:09
Küzdő lövész lesz az ifjúság (Alternatív Energia)
Beteljesedik Simicskó István álma, újjászületik az egyszer már eltemetett militarizmus.
márc. 20
5:11
Nyugdíj helyett orvosi vizsgálat (Alternatív Energia)
Elhasználódnak az emberek 60-62 éves korukra, s ha utcára kerülnek, még gyorsabban.
márc. 20
5:27
Községházból a Tisztelt Házba (Alternatív Energia)
Harcra kész a polgármesterek pártja – Gémesi György és követői a vidék erejében bíznak.
márc. 20
5:27
A semmi közepén felejtették az idős cukorgyáriakat (ATV)
Kártalanítást szeretnének az egykori cukorgyár dolgozói Kabán. A korábban a gyárhoz tartozó lakótelepen élők kérnek segítséget. Öt kilométerre vannak a várostól, és már a busz sem jár ki hozzájuk. További részletek a videóban.
márc. 20
5:29
Nőjogok ellen harcol a Fidesz (Alternatív Energia)
"Csodálom, hogy nem szakadt rá a plafon a kormány tagjai."
márc. 20
5:31
Alapszabályban rögzített elitellenesség (Alternatív Energia)
Momentum Mozgalom: egyformán tilos a belépés a volt nyilasoknak és az MSZMP-seknek.
márc. 20
5:33
Tállai András titokzatos havi félmilliója (Alternatív Energia)
Most akkor kap pénzt szellemi tevékenységért, főszerkesztői minőségében, vagy nem kap?
márc. 20
5:35
Adataink a digitális káoszban (Alternatív Energia)
Az alkalmazások számának növekedése jelentősen fokozta a rendetlenséget.
márc. 20
5:37
Már megint Vajna számait húzták ki (Alternatív Energia)
Az angol Sporting Odds az Európai Bíróságon kifogásolja az Orbán-kormány szerencsejáték-szabályozását.
márc. 20
5:39
Kevesebb külföldi munkást akarnak az osztrákok (Alternatív Energia)
Csak öt év ausztriai munkavállalás után folyósítanák a külföldieknek juttatható szociális támogatást.
márc. 20
5:45
Morzsákra hullott a polgári jobboldal (Alternatív Energia)
Végképpen vesztésre áll Francois Fillon, a Republikánusok jelöltje az elnökválasztási komédiában?
márc. 20
5:47
Erdogan dacol Európával (Alternatív Energia)
A menekültügyi megállapodás felbontásával fenyegetőzik Ankara.
márc. 20
5:49
Schulz mindent vitt (Alternatív Energia)
A szavazás eredménye rekordot állított be a több mint 150 éve működő párt történetében.
márc. 20
5:51
Átlép Trumpon a zöldgazdaság (Alternatív Energia)
Az elnök meneszteni tervezi az állam szolgálatában álló klímaszakértőket, mondván, nincs rájuk szükség.
márc. 20
5:53
Putyin nem ünnepelt (Alternatív Energia)
Moszkva azt sürgeti, hogy Ukrajna ismerje el Donyeck különleges státuszát.
márc. 20
5:55
Pelosi: Trump kérjen bocsánatot Obamától (Alternatív Energia)
Ma tartanak meghallgatást a tavalyi orosz hackertámadások ügyében Washingtonban.
márc. 20
5:57
Izrael megfenyegette a szír légierőt (Alternatív Energia)
Egy rakétát Jeruzsálem közelében semmisített meg a rakétaelfogó rendszer.
márc. 20
5:59
Aranynak a jelen sem áll ellen (Alternatív Energia)
Nem biztos, hogy az iskolás megérti Aranyt, de bátorító, hogy a magyar irodalmat vele hozzák közelebb.
márc. 20
6:21
A magyarság habos oldala (Alternatív Energia)
Vannak emelkedett pillanatok, eszmék, amikor a nemzetnek össze kell zárnia.
márc. 20
6:21
Újabb részletek a párizsi támadóról: Alkoholt és drogot találtak a szervezetében (ATV)
Alkoholt és kábítószert is találtak a boncoláskor annak a férfinak a szervezetében, aki szombaton rátámadt a párizsi Orly repülőtéren őrködő egyik katonára - jelentette vasárnap este az AFP francia hírügynökség.
márc. 20
6:23
Múltépítők (Alternatív Energia)
A fideszes újbeszélben a "felújítani" ige lassan éppen olyan komplex jelentést kezd nyerni, mint a "megvédeni".
márc. 20
6:25
Oly sok évünk elszelelt (Alternatív Energia)
A szakszervezeti életnek vissza kell találnia a mozgalmi munkaformáihoz.
márc. 20
6:39
Üzent Varga Mihály: nem adóztatják meg a gazdagokat (Alternatív Energia)
Szerinte helytelen megsarcolni azokat, akik adózott jövedelemből vesznek otthont a családjuknak.
márc. 20
6:41
Kötelező arabnyelv-oktatás: egyre sikeresebben integrálódnak a németek (Alternatív Energia)
Találtuk:http://nyomaban.blog.hu/
márc. 20
6:43
Mit mondott Selmeczi Gabriella a gyermekétkeztetésről 2013-ban? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."
márc. 20
6:45
Cserépkályha — „pult alól“ (Alternatív Energia)
Népszava, 1960. március 20.
márc. 20
6:47
A holland eredmény alapján sokan fellélegeztek (Alternatív Energia)
Az viszont cseppet sem jó a hír a demokrácia számára, hogy meggyengültek a nagy francia pártok.
márc. 20
6:49
"Ez itt az én hazám..." - Mosógép és faember (Alternatív Energia)
Lois Viktor Munkácsy-díjas képzőművész Megalázott embervilág - Stáció 8.2 című kiállítása.
márc. 20
6:51
Fura ítéletek (Alternatív Energia)
Nem bűnügyi esetekre, hanem társadalmi, de elsősorban gazdasági jellegű ügyekre gondolok.
márc. 20
6:53
Nem iszunk Heinekent? (Alternatív Energia)
Soh’ se hull le a vörös csillag…(József Attila).
márc. 20
6:55
Csíki sör (Alternatív Energia)
Olvasom, hogy Lázár János teljes mellszélességgel kiáll a Csíki sör mellett.
márc. 20
6:57
Füvezett és ivott a párizsi merénylő (Alternatív Energia)
Édesapja szerint nem volt vallásos, nem imádkozott, viszont rendszeresen ivott és füvezett a szombati merénylő.
márc. 20
6:57
Fütty (Alternatív Energia)
Március 15-én Orbán Viktor beszéde alatt az ellenzék sípokkal tiltakozott.
márc. 20
6:57
Iparágak alakulnak át és szűnhetnek meg a digitalizáció miatt (ATV)
Ha a gépek és berendezések működésekor keletkezett információt kombináljuk a 3D-s nyomtatással, flexibilis robotokkal vagy önműködő járművekkel, teljes iparágak alakulnak át, vagy meg is szűnnek - nyilatkozta a General Electric magyarországi leánycégének elnöke a Világgazdaságnak adott hétfői interjúban.
márc. 20
6:59
Agyátállítás (Alternatív Energia)
Tavaly a Jobbik már benyújtott egy javaslatot arról, hogy egész évben maradjunk meg a nyári időszámításban.
márc. 20
6:59
Ráérnek (Alternatív Energia)
Mit tegyen egy állami vezető, ha nincs elfoglaltsága?
márc. 20
6:59
Figyelmeztetés: "A dzsihadista terrorizmus Olaszországban is támadni fog" (ATV)
Az Iszlám Állam (IÁ) területvesztése miatt a dzsihadista harcosok Európába tartanak és Olaszország is terrorista támadás célpontja lehet, ezért tovább erősítették a biztonsági készültséget a római szerződések 60. évfordulójára tervezett EU-csúcs közeledtével - írta az olasz sajtó vasárnap.
márc. 20
7:01
Kerti kútja van? Ez biztosan fölfogja bosszantani (Alternatív Energia)
Mindegy mikor ásta, ha meg akarja tartani a kerti kutat, engedélyt kell kérnie.
márc. 20
7:01
Atomerőművekről (Alternatív Energia)
Olvasótársam, Ujhelyi Géza aranydiplomás gépészmérnök hitet tett az atomenergia mellett.
márc. 20
7:15
Blikk: részeg volt a Szentendrei úti gázoló (Alternatív Energia)
Fékezés nélkül, részegen hajtott bele Mercedesével a Szentendrei úti balesetben a fiatalok autójába egy férfi.
márc. 20
7:33
Parlament előtt a lex Heineken (Alternatív Energia)
Az ülés 13 órakor kezdődik.
márc. 20
7:33
A nagykörúti ellenzék és Majtényi világa (ATV)
Az utóbbi napokban Áderről vagy Majtényiről, Botkáról vagy Gyurcsányról, együttműködő vagy torzsalkodó ellenzékről vitatkoztak a nyilvánosság fórumain. Lefülelt mondatok.
márc. 20
7:51
Vörös csillag: Ma kezdődik a vita a Parlamentben (ATV)
Az Országgyűlés ma kezd vitát arról a kormánypárti javaslatról, amely betilthatóvá tenné az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatát.
márc. 20
8:09
Milliárdokat fizetnek a gyorshajtók (Alternatív Energia)
márc. 20
8:11
A franciák lelőttek egy Zeppelint, bombázták Frankfurtot (Alternatív Energia)
A léghajó lángba borulva ereszkedett le Compiégne partjára - Támadását francia megtorlás követte
márc. 20
8:13
Gyengült a forint (Alternatív Energia)
Az euró 0,23 százalékkal erősödött a dollárhoz képest.
márc. 20
8:15
Balra tolódhat Szárvidék (Alternatív Energia)
A tartományi kormányfő nagyon is aggódhat miniszterelnöki tisztsége miatt.
márc. 20
8:27
Visszasírják a vizitdíjat - a Fidesz szerint hiteltelen a felmérés (Alternatív Energia)
Nem tartja reálisnak a fideszes-képviselő, hogy az emberek többsége az Orbán-kormányt okolja az egészségügy állapotáért.
márc. 20
8:29
Már máshogy látja a külügyminiszter (Alternatív Energia)
Nem tartja reálisnak Törökország uniós csatlakozását.
márc. 20
8:31
Eltűnt egy győri újságíró (Alternatív Energia)
A közismert személyiséget vasárnap óta nem találják.

Keresés